Elindult az Év Anyavállalata 2017!

Mostantól lehet jelentkezni a Év Anyavállalata 2017 versenyre!
A jelentkezés április 18-ig tart, a pályázatok a jelentkezéstől számított 2-3 munkanapon belül, elbírálás után kerülnek ki az oldalra.
Részletek és jelentkezés itt

Ha még soha nem hallottál róla:
Mi a csuda ez a verseny?

A küldetésem lassan már 10 éve az, hogy bátorítsam azokat az anyukákat, nőket, akik vállalkozás indításán törik a fejüket. Nem csak tudást és tapasztalatot szeretnék átadni, hanem lehetőséget adni és példaképeket mutatni. Olyanokat, akik belevágtak és megcsinálták.
Ez a verseny 8 éve bemutatkozási lehetőség sok száz vállalkozó anyukának, fanatasztikus bizonyítéka annak, milyen színes és széles az anyukák által indított vállalkozások spektruma.
A verseny nyilvánosságot, sajtókapcsolatokat, megjelenési lehetőséget ad a résztvevőknek.
Szakmai és közönségdíjakat egyaránt adunk, megjelenési lehetőséget egészen kezdő és haladó vállalkozásoknak, valamint a 45+ korosztály versenyében azoknak is, akik nem baba mellett, hanem 45 éves koron túl kezdtek el vállalkozni.

Célunk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

Ha te is vállalkozó anyuka vagy, jelentkezz itt!

De akkor is érdemes visszatérned az oldalra, ha nem férsz bele a versenykiírásba, hiszen számtalan fantasztikus történetet és izgalmas vállalkozást ismerhetsz majd meg a résztvevők pályázataiból április 19-től!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .