Hírek

[VIDEÓINTERJÚ] Aki tényleg fillérekből indított vállalkozást…

Ebben a Skype interjúban Makráné Kádi Nórával a közönségszavazás 3. helyezettjével beszélgetek. Nóra olyan vállalkozási ötletet keresett, amit befektetés nélkül is el lehet indítani, így talált rá a vasalásra. Mára egyre növekvő vállalkozása átlagosan 50-60 család vasalási feladatait látja el. Mindezt 2 gyermek mellett 🙂

Interjú a közönségszavazat 3. helyezettjével, Makráné Kádi Nórával

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Eredetileg 6 évvel ezelőtt, 4 hónapos kismamaként azért kezdtem bele a vasalós vállalkozásba, mert n_
1. megszűnni látszott a munkahelyem,
2. hogy mire a gyerekek nagyobbacskák lesznek, ne kelljen visszamennem alkalmazottként dolgozni.
Magamnak szerettem volna bevételt hozó bizniszt, ha úgy tetszik”állást” teremteni, akkor nem gondoltam arra, hogy ennyi lehetőséget rejt majd magában ez az egyszerűnek tűnő üzleti ötlet. Miután korábban én magam is fizettem a vasalt ruhákért néha, gondoltuk, egy ekkora városban, mint Kecskemét, biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki elúszik a vasalnivalókkal. 😉 A lakásunkban kialakítottunk egy kis mini-műhelyt, a legszükségesebb eszközöket beszereztük, és az ötlettől számított néhány héten belül indultunk is. “Interjú a közönségszavazat 3. helyezettjével, Makráné Kádi Nórával” bővebben

Interjú a közönségszavazat 2. helyezettjével, Fa Kingával

Hogyan jött az ötlet?Kinga

Láttam, hogy nagyon sokan mindig pont annyit költenek, amennyi a bevételük, pedig én láttam, látom, hol lehetne megfogni a pénzt, különösebb lemondások nélkül.

Hogyan kezdtél bele?

Párom halála után, nem akartam már offline dolgozni, otthon volt a helyem, egyszerűen elhatároztam. “Interjú a közönségszavazat 2. helyezettjével, Fa Kingával” bővebben

Interjú a közönségszavazat 1. helyezettjével, Mádai Viviennel

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Személyes blogként indult az a Lamome.hu de a hónapok alatt egyre la_momeinkább kezdte magát kinőni, így nagyon hamar egy közösséggé alakult. Mindig szerettem írni, de valahogy kismamaként éreztem leginkább, hogy most jött el ennek igazán az ideje. Az oldal nem csak egy fórum, vagy közösség, próbálunk a partnereinknek egy olyan plattformot nyújtani, ahol célirányosan juthatnak el a kismamákhoz, anyukákhoz. Ez a La Mome kártya.

“Interjú a közönségszavazat 1. helyezettjével, Mádai Viviennel” bővebben

Az Év Anyavállalata 2016 verseny díjazottjai

A Közönségszavazás eredménye alapján 2016-ban az Év Anyavállalata címet kapja:

1. Mádai Vivien

A közönségszavazás további helyzettjei:
2. Fa Kinga
3. Makráné Kádi Nóra
4. Petneházi Szilvia
5. Egyedné Anna
6. Mácsár Andrea
7. Kereki Krisztina
8. Nagy Jucó
9. Burján Eszter
10. Adorjánné Knábel Tünde
11. Katona Eszter
12. Zrubka Eszter

Szakmai díjak

Kezdő vállalkozó kategória:

1. Kádár-Papp Nóri
2. Lipták Nóra
3. Zrubka Eszter

Haladó vállalkozó kategória:

1. László Ági – EcoBaby
2. Lénárd Orsi
3. Aranyiné Csernyák Eszter
Kereki Krisztina

45+ kategória:

1. Egyed Jánosné Hollik Anna
2. Turiné dr Leitert Glória
3. Karika Éva

Különdíjasok

A Gazdagmami Kft. Különdíját kapják:
Babaics Alexandra
Katona Eszter
Fürjes Orsolya
Kozák Imola
Sümeginé Nemes-Nagy Ágnes
Petneházi Szilvia
Mácsár Andrea
Burján Eszter

Vágó Erika különdíja
Mádai Vivien
Fa Kinga
Makráné Kádi Nóra

Faragóné Keserű Judit online DXN siker szakértő különdíja
Árvai-Simonyi Ágnes
Král Éva
Lipták Nóra

Fa Kinga különdíja Kádár-Papp Nóri

A Harmonet különdíja (Hálanapló)

Kádár-Papp Nóri
Turiné dr Leitert Glória
Papp Szilvia Katalin és Zsemberyné Mucs Katalin
Gyarmati Lilla
Subicz Erika
Árvai-Simonyi Ágnes
Král Éva
Hudson Szandra Judit
Lipták Nóra
Kádár Tímea

A Harmonet “Legjobb Önismereti honlap” különdíja
Nagy Jucó

Pécsi Orsolya játszóházvezető különdíja
Vágó Erika

Rózsahegyi-Mayer Gabriella Mydentity – Az arculatfelelős különdíja
Makráné Kádi Nóri

Sárosdi Virág különdíja
Makráné Kádi Nóri

Csikós Vera különdíja
Sándor Emese

Szöllősi Kiss Orsi különdíja
Budaházi Brigitta,
Csiszár Andrea
dr. Timár Tünde

Bótáné Kádas Ella különdíja
Szabó Katalin
Nagy Jucó
Egyedné Anna

Forgács Heli különdíja
Kádár-Papp Nóri

Joó Zsuzsa különdíja
Gizella-Molnár Viktória
Kabai Piroska
Turiné dr Leitert Glória

Györke Tímea különdíja
Bárány-Szilfai Alida

Gratulálunk a díjazottaknak! 🙂

A díjkiosztóra május 20-án 12:00-kor kerül sor a Lurdy Konferenciaközpontban.
Kérünk minden díjazottat, hogy jelezzen vissza az anyavallalat@gazdagmami.hu címre, át tudja-e venni személyesen a díját!

Az első forduló eredménye és a továbbjutók

A továbbjutók:

1. 127. Mádai Vivien 1476
2. 33. Petneházi Szilvia 1275
3. 63. Fa Kinga 960
4. 6. Makráné Kádi Nóra 819
5. 113. Egyedné Anna 809
6. 72. Katona Eszter 731
7. 26. Kereki Krisztina 724
8. 60. Mácsár Andrea 705
9. 48. Adorjánné Knábel Tünde 703
10. 73. Zrubka Eszter 698
11. 95. Nagy Jucó 670
12. 79. Burján Eszter ‘Aster’ 540

A többi résztvevő helyezései:

50. Kádár-Papp Nóri 498
126. Turiné dr Leitert Glória 451
81. Papp Szilvia Katalin és Zsemberyné Mucs Katalin 392
105. Gyarmati Lilla 388
83. Subicz Erika 373
104. Árvai-Simonyi Ágnes 369
25. Král Éva 357
42. Hudson Szandra Judit 338
18. Lipták Nóra 332
46. Kádár Tímea 298
86. Szaszkóné Boros Andrea 271
88. Maizl Rita 270
45. Horváth-Esterházy Zita 241
98. Szabóné Papp Emőke 236
12. Vágó Erika 231
28. Csernai Kata 219
32. Kiss-Márton Adrienn 214
58. Reiter-Csapó Ivett 209
91. Kiss Kósa Annamária 205
53. Szabó Mira Emma 204
2. Sümeginé Nemes Nagy Ági 201
38. Polgár Krisztina 186
52. Benke Éva 169
116. Sylvester Réka 154
69. Török-Lévai Zsófia 151
10. Oláh Bernadett 150
124. Beznoszka Zsuzsanna 149
15. Pócsiné Szabó Erzsébet 149
30. Fürjes Orsolya 149
16. Dejczőné Juhász Katalin 147
29. Lehoczky Enikő 147
99. Gombos Anett 142
35. Gizella-Molnár Viktória 140
21. Fekete-Vincze Beáta 137
13. Szutor Kata 136
54. Majerné Baranyai Mária 132
19. Kovács Zsuzsanna 131
40. Zentai Kata 131
111. Felvinczy Zita 129
121. Palatinusné Hevér Anikó 128
77. Török Ágnes 123
27. Keresztesné Molnár Anita 122
47. Erős Beáta 119
36. Dancsokné Jusztin Ági 117
128. Bezegh Rita 112
92. Faragóné Keserű Judit 112
87. Sándor Emese 108
107. Kovács Zsuzsa 107
120. Budaházi Brigitta 104
3. Szabó Katalin 101
43. Kern Ágnes 98
11. Juhász-Fodor Tímea 97
64. Szegedi Júlia Tünde 97
7. László Ági ecoBaby 97
34. Kellner Gyöngyi 93
71. Németh Eszter 93
94. C. Szabó Helga 92
108. Szöllősi Kiss Orsi 91
110. Burgmann Nóra 90
62.Bárdos Eszter 90
115. Komárominé Győri Blanka 89
24. Lénárd Orsi 89
1. Aranyiné Csernyák Eszter 86
56. Benke Anita 86
55. Babaics Alexandra 84
57. Csiszár Andrea 84
82. dr. Timár Tünde 84
125. Vartik Melinda 79
37. Szalóki Ildikó 79
65. Molnár Ildikó Katalin 73
80. Szpisják Hajnalka 73
49. Kollár Borbála 70
89. dr. Farkas Nóra és Kaposiné dr. Reményi Viola 69
119. Sohan Zsuzsi 67
103. Kárpáti-Kapitány Andrea 66
123. Kozák Imola 66
31. Somogyi Réka 65
44. Nyíri Andrea 63
90. Dr. Birta Orsolya 61
96. Sallay-Nagy Katalin 61
118. Metykó Beáta 59
8. G. Papp Júlia 59
20. Grófné Szerecz Diána 58
4. Kánya Kinga 58
84. Karika Éva 57
117. Metcalf Éva 56
97. Hercz Krisztina 53
39. Bárány-Szilfai Alida 52
106. Szűcs Krisztina 49
59. Kabai Piroska 45
112. Tölgyesiné Michl Éva Katalin 44
75. Percze Kata 42
41. Forgács Heli 41
9. Novák Eszter 41
102. Benyes-Borszéki Eszter 34
66. Rimbás Enikő 34
5. Varga-Kovács Janka 33
61. Kanizsárné Vaskó Nikolett 33
22. Nagy Violetta 32
109. Tóth Margit 31
114. Miller-Ferjentsik Viola 31
17. Göcző Ágnes 31
78. Németh Rita 31
122. Imre-Szabó Kata 28
23. Kozma Orsi 25
67. Czina Mónika 25
93. Gelei Anett 25
74. Zagyváné Horváth Boglárka 24
68. Dr. Lukács Zsófia 23
100. Gyöngyösi Adrienn 21
70. Halmos Hajnal 21
51. Zsivicza Diána 20
76. Androsits Anna 20
14. Göcző Ágnes 18
85. Kissné Varga Anna Mária 16
101. Fábiánné Elek Zsófia 14

Az Évanyavállalata 2016 verseny pillanatnyi állása 2.

2016.04.22.  15:00 kor a verseny állása:

33. Petneházi Szilvia 1097
63. Fa Kinga 807
95. Nagy Jucó 578
113. Egyedné Anna 557
6. Makráné Kádi Nóra 525
127. Mádai Vivien 486
60. Mácsár Andrea 391
73. Zrubka Eszter 384
50. Kádár-Papp Nóri 367
26. Kereki Krisztina 361
126. Turiné dr Leitert Glória 331
105. Gyarmati Lilla 320
48. Adorjánné Knábel Tünde 285
88. Maizl Rita 259
81. Papp Szilvia Katalin és Zsemberyné Mucs Katalin 253
86. Szaszkóné Boros Andrea 246
104. Árvai-Simonyi Ágnes 243
46. Kádár Tímea 242
83. Subicz Erika 237
18. Lipták Nóra 216
91. Kiss Kósa Annamária 181
45. Horváth-Esterházy Zita 177
25. Král Éva 174
42. Hudson Szandra Judit 172
32. Kiss-Márton Adrienn 155
12. Vágó Erika 152
2. Sümeginé Nemes Nagy Ági 150
116. Sylvester Réka 147
98. Szabóné Papp Emőke 146
79. Burján Eszter ‘Aster’ 144
29. Lehoczky Enikő 139
124. Beznoszka Zsuzsanna 134
99. Gombos Anett 131
58. Reiter-Csapó Ivett 131
10. Oláh Bernadett 126
21. Fekete-Vincze Beáta 119
35. Gizella-Molnár Viktória 118
19. Kovács Zsuzsanna 118
16. Dejczőné Juhász Katalin 116
54. Majerné Baranyai Mária 115
13. Szutor Kata 115
121. Palatinusné Hevér Anikó 115
72. Katona Eszter 114
69. Török-Lévai Zsófia 113
111. Felvinczy Zita 111
47. Erős Beáta 107
40. Zentai Kata 105
15. Pócsiné Szabó Erzsébet 104
92. Faragóné Keserű Judit 98
38. Polgár Krisztina 94
30. Fürjes Orsolya 94
77. Török Ágnes 93
107. Kovács Zsuzsa 92
52. Benke Éva 87
120. Budaházi Brigitta 82
115. Komárominé Győri Blanka 82
3. Szabó Katalin 81
11. Juhász-Fodor Tímea 81
87. Sándor Emese 75
53. Szabó Mira Emma 74
27. Keresztesné Molnár Anita 74
57. Csiszár Andrea 73
43. Kern Ágnes 73
110. Burgmann Nóra 73
108. Szöllősi Kiss Orsi 73
71. Németh Eszter 71
24. Lénárd Orsi 71
64. Szegedi Júlia Tünde 70
28. Csernai Kata 68
37. Szalóki Ildikó 67
62.Bárdos Eszter 64
94. C. Szabó Helga 63
82. dr. Timár Tünde 62
36. Dancsokné Jusztin Ági 62
56. Benke Anita 61
1. Aranyiné Csernyák Eszter 61
65. Molnár Ildikó Katalin 59
49. Kollár Borbála 59
80. Szpisják Hajnalka 55
123. Kozák Imola 52
44. Nyíri Andrea 50
119. Sohan Zsuzsi 48
103. Kárpáti-Kapitány Andrea 48
84. Karika Éva 46
39. Bárány-Szilfai Alida 46
8. G. Papp Júlia 45
31. Somogyi Réka 45
7. László Ági ecoBaby 44
55. Babaics Alexandra 44
96. Sallay-Nagy Katalin 43
117. Metcalf Éva 41
106. Szűcs Krisztina 41
90. Dr. Birta Orsolya 38
20. Grófné Szerecz Diána 38
4. Kánya Kinga 37
41. Forgács Heli 35
59. Kabai Piroska 34
112. Tölgyesiné Michl Éva Katalin 34
118. Metykó Beáta 33
89. dr. Farkas Nóra és Kaposiné dr. Reményi Viola 29
75. Percze Kata 29
128. Bezegh Rita 29
97. Hercz Krisztina 28
9. Novák Eszter 28
125. Vartik Melinda 28
102. Benyes-Borszéki Eszter 26
5. Varga-Kovács Janka 24
34. Kellner Gyöngyi 24
22. Nagy Violetta 24
61. Kanizsárné Vaskó Nikolett 23
17. Göcző Ágnes 21
114. Miller-Ferjentsik Viola 20
23. Kozma Orsi 19
122. Imre-Szabó Kata 18
93. Gelei Anett 17
78. Németh Rita 17
76. Androsits Anna 16
67. Czina Mónika 16
14. Göcző Ágnes 16
70. Halmos Hajnal 15
68. Dr. Lukács Zsófia 15
66. Rimbás Enikő 15
109. Tóth Margit 15
74. Zagyváné Horváth Boglárka 12
51. Zsivicza Diána 12
85. Kissné Varga Anna Mária 11
100. Gyöngyösi Adrienn 11
101. Fábiánné Elek Zsófia 8

 

Az Évanyavállalata 2016 verseny pillanatnyi állása

2016.04.19. 13:00 órakor a verseny állása:

63. Fa Kinga 530
113. Egyedné Anna 505
6. Makráné Kádi Nóra 439
33. Petneházi Szilvia 346
50. Kádár-Papp Nóri 296
105. Gyarmati Lilla 273
26. Kereki Krisztina 259
86. Szaszkóné Boros Andrea 219
60. Mácsár Andrea 210
88. Maizl Rita 187
95. Nagy Jucó 185
126. Turiné dr Leitert Glória 183
73. Zrubka Eszter 174
81. Papp Szilvia Katalin és Zsemberyné Mucs Katalin 171
18. Lipták Nóra 154
45. Horváth-Esterházy Zita 152
116. Sylvester Réka 143
83. Subicz Erika 140
91. Kiss Kósa Annamária 138
48. Adorjánné Knábel Tünde 134
42. Hudson Szandra Judit 132
79. Burján Eszter ‘Aster’ 130
32. Kiss-Márton Adrienn 124
104. Árvai-Simonyi Ágnes 124
29. Lehoczky Enikő 121
12. Vágó Erika 119
124. Beznoszka Zsuzsanna 118
25. Král Éva 117
99. Gombos Anett 117
127. Mádai Vivien 116
19. Kovács Zsuzsanna 111
13. Szutor Kata 106
35. Gizella-Molnár Viktória 104
10. Oláh Bernadett 102
69. Török-Lévai Zsófia 99
121. Palatinusné Hevér Anikó 97
111. Felvinczy Zita 94
72. Katona Eszter 93
54. Majerné Baranyai Mária 92
40. Zentai Kata 89
47. Erős Beáta 89
92. Faragóné Keserű Judit 89
21. Fekete-Vincze Beáta 88
46. Kádár Tímea 84
98. Szabóné Papp Emőke 83
38. Polgár Krisztina 82
15. Pócsiné Szabó Erzsébet 81
52. Benke Éva 80
107. Kovács Zsuzsa 79
115. Komárominé Győri Blanka 71
2. Sümeginé Nemes Nagy Ági 68
3. Szabó Katalin 63
43. Kern Ágnes 63
71. Németh Eszter 63
87. Sándor Emese 63
57. Csiszár Andrea 62
64. Szegedi Júlia Tünde 62
120. Budaházi Brigitta 61
30. Fürjes Orsolya 59
16. Dejczőné Juhász Katalin 58
27. Keresztesné Molnár Anita 56
28. Csernai Kata 55
36. Dancsokné Jusztin Ági 55
56. Benke Anita 53
58. Reiter-Csapó Ivett 53
108. Szöllősi Kiss Orsi 53
24. Lénárd Orsi 52
110. Burgmann Nóra 52
94. C. Szabó Helga 51
49. Kollár Borbála 50
65. Molnár Ildikó Katalin 48
1. Aranyiné Csernyák Eszter 47
123. Kozák Imola 44
8. G. Papp Júlia 41
37. Szalóki Ildikó 41
39. Bárány-Szilfai Alida 41
44. Nyíri Andrea 39
103. Kárpáti-Kapitány Andrea 39
119. Sohan Zsuzsi 39
77. Török Ágnes 38
80. Szpisják Hajnalka 38
53. Szabó Mira Emma 36
84. Karika Éva 36
55. Babaics Alexandra 31
96. Sallay-Nagy Katalin 31
118. Metykó Beáta 31
11. Juhász-Fodor Tímea 30
112. Tölgyesiné Michl Éva Katalin 28
4. Kánya Kinga 27
90. Dr. Birta Orsolya 27
89. dr. Farkas Nóra és Kaposiné dr. Reményi Viola 25
9. Novák Eszter 24
41. Forgács Heli 23
59. Kabai Piroska 23
106. Szűcs Krisztina 23
5. Varga-Kovács Janka 22
102. Benyes-Borszéki Eszter 22
31. Somogyi Réka 21
7. László Ági ecoBaby 20
75. Percze Kata 20
20. Grófné Szerecz Diána 19
61. Kanizsárné Vaskó Nikolett 17
17. Göcző Ágnes 16
78. Németh Rita 16
22. Nagy Violetta 15
62.Bárdos Eszter 15
93. Gelei Anett 15
97. Hercz Krisztina 15
114. Miller-Ferjentsik Viola 15
122. Imre-Szabó Kata 15
23. Kozma Orsi 14
67. Czina Mónika 14
34. Kellner Gyöngyi 13
117. Metcalf Éva 13
14. Göcző Ágnes 12
68. Dr. Lukács Zsófia 12
70. Halmos Hajnal 12
109. Tóth Margit 11
82. dr. Timár Tünde 10
125. Vartik Melinda 10
66. Rimbás Enikő 9
74. Zagyváné Horváth Boglárka 9
76. Androsits Anna 9
100. Gyöngyösi Adrienn 9
85. Kissné Varga Anna Mária 8
101. Fábiánné Elek Zsófia 8
51. Zsivicza Diána 7

Jó versenyzést kívánunk  mindenkinek 🙂

A versenyzők pályázatait elolvasni és szavazni itt lehet.