Szavazás

2018. május 7. Megvannak a továbbjutók: Itt tudjátok megnézni őket!

2018. május 8. Megvannak a szakmai verseny nyertesei! Itt tudjátok megnézni, kik nyertek idén

A versenyzők pályázatai között az alábbi menüvel tudsz navigálni:

1. Touron Georgina 2. Kádár Tímea 3. Kellner Gyöngyi
4. Szabó Katalin 5. Gyöngyösi Csilla 6. Fekete-Vincze Beáta
7. Tóth Margit 8. Dr. Takács-Tóth Diána 9. Lévai-Litter Éva
10. Szabóné Katona Eszter 11. Zentai Kata 12. Bukai Zsófi
13. Dr. Dóda Ildikó 14. Miller-Ferjentsik Viola 15. Szeőke Katalin
16. Babos Varga Klára 17. Nemes-Molnár Margaréta 18. Polgári Edit
19. Krámli Veronika 20. Szegedi Tünde 21. Wéber Anikó
22. Pál Honória 23. Kónya Krisztina 24. Kupiné dr. Vámos Veronika
25. Varga Marianna 26. Dr. Lovas Gyöngyi 27. Kalla Tímea
28. László-Medgyesi Barbara 29. Holczer-Kancsár Edina 30. Stefán Ágnes
31. Maszlag Anett 32. Váry Hornok Mónika 33. Blaha Nóra
34. Veron Szilvia 35. Eötvös-Szolnok Judit 36. Fürész-Mayernik Melinda
37. Németh Rita 38. Győrfi-Erdélyi Vera 39. Kovács Márta
40. Béres Mónika 41. Zimonyi Adrienne 42. Dr. Huszák Loretta
43. Krizsanóczi Márta 44. Szakál-Szeri Dóra 45. Nagy Mónika
46. Tőkés Renáta 47. Szűrös Krisztina 48. Kapczár Korinna
49. Mátrai Marianna 50. Nemesné Singer Edina 51. Bacsa Dóra
52. Tippánné P. Alexandra 53. Tóth Cecília 54. Dóczi-Maróti Kitti
55. Bakonyiné Sárközy Orsolya 56. B. Nagy Tímea 57. Szentkirályi-Varga Judit
58. Nyéki Márta 59. Tóth Beatrix 60. Kelemen-Badari Marianna
61. Császár Enikő 62. Badacsonyi-Kovács Nikoletta 63. Ambrus Éva
64. Hollenczerné Balogh Ilona 65. Mikolánné Danajka Bianka 66. Kanizsárné Vaskó Nikolett
67. Wratschko Zsófia 68. Sipos-Kokauszki Réka 69. Cserey-Horváth Dóra
70. Török Nikoletta 71. Feicht Marianna 72. Molnár Eszter
73. Schmidt Kata 74. Tomasovszky Andrea 75. Kámvásné Glaser Boglárka
76. Barnuczné Magyar Zita 77. Bérces Zsuzsanna 78. Dancsokné Jusztin Ági
79. Dr. Árvainé Koczok Márta 80. Andok Zsuzsanna 81. Molnár Peggy
82. Csenteri-Dénes Ildikó 83. Barabás-Horváth Zsófia 84. Popon Marietta
85. Séráné dr. Géber Anna 86. Varga Zábráczki Dóra 87. Bakos Helga
88. Szilágyi Virág és Szente Alíz 89. Kaizer-Garai Sarolta 90. Császárné Buki Melinda
91. Bencze Zsuzsana 92. Balter Zsuzsanna és Sas Gabriella 93. Csörgő Tamásné
94. Zsemberyné Mucs Katalin és Lakatos Andrea 95. Vigh Edina 96. Freund-Hernády Zita
97. Dömötör Krisztina 98. Wéner-Kovács Fanni 99. Kovács Nóra
100. Petrus Márta 101. Dr. Sallai-Harcsa Marietta 102. Keresztesné Molnár Anita
103. Török-Kaló Judit Éva 104. Erdélyi Boróka 105. dr. Ferenczi Adrienn
106. Drávainé Németh Eszter 107. Csizmadia-Fáth Edit 108. Bencsik-Horváth Júlia
109. Klimes Marianna 110. Gerzsényi Angéla 111. Deliné Sorger Brigitta
112. Fa Kinga 113. Hóbor Rita 114. Ila Krisztina
115. Varga Dina 116. Csancsár Erika 117. Venczel Brigitta
118. Ráday Franciska 119. Nemes Iringó 120. Szaskova Gabriella
121. Turner Eszter 122. Hornyák Mónika 123. Varga Éva és Pintye Zsuzsa
124. Hidasi Judit 125. Nagy-Tóth Ildikó 126. Kerezsiné Ambrus Viktória és Hajduné Bethlen Andrea
127. Ihász Anita 128. Karika Éva 129. Ràkai Barbara
130. Kovács-Mitter Szilvia 131. Szmrecsányi Zsuzsi 132. Dr. Auksziné Erdélyi Anita
133. Antalóczi-Győrfi Orsolya 134. Hadarik Rita 135. Rigóné Tomka Lea
136. Kiss Judith 137. Tóth Viktória 138. Szentesi Eszter
139. Neuschel Mónika 140. Bozsik Mária 141. Zeke Erika
142. Szabolcsi Tímea 143. Hanula Edina 144. Komáromi Krisztina
145. Rostáné Csillag Judit 146. Zaláné Csörsz Eszter 147. Kabai Piroska
148. Gregus Éva 149. Szabó Andrea 150. Szilvási Kata

1. Touron Georgina

Touron Georgina

A vállalkozás neve
Macaron-sziget

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Macaron sütő tanfolyamokat tartok online, Skype-on keresztül. Ezt kiegészítve, létrehoztam egy webshopot, ahol a macaron elkészítéséhez szükséges francia alapanyagokat és eszközöket találják meg a sütni vágyók.

A vállalkozás székhelye:
Génissieux (Franciaország)

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.macaron-sziget.hu
www.facebook.com/Macaronsziget
www.instagram.com/macaronsziget

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Mielőtt megérkezett a 2. babánk, többször elgondolkodtam azon, hogy később vajon mihez kezdhetnék a munkavállalás terén. Mivel a mi családunk jelenleg nem Magyarországon él, hanem Franciaországban, így én emiatt éreztem a nyomást. 4 évet dolgoztam már külföldön, pozitív élményeim vannak. Mégis azt hiszem, szerettem volna elkerülni a “külföldi munkatárs” titulust. Közben lett egy hobbim, a macaron sütés. Elkezdtem írni a recept blogomat, rátaláltam a Gazdagmami tanfolyamra, és kb. 8 hónap alatt sikerült összehozni a Macaron-sziget webshopot is. Ezalatt elvégeztem egy francia macaron tanfolyamot, hogy biztos legyen a tudásom. Azóta ezzel foglalkozom a család mellett.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A macaron egy nehezen előállítható cukrásztermék, sok csalódást okozott már a sütni vágyóknak. A tanfolyamokkal, és az eredeti francia alapanyagokkal teszem elérhetővé a hozzám fordulóknak, hogy ők is sikerélménnyel gazdagodjanak. Mindezt anélkül, hogy külföldre utaznának egy valóban megfelelő tanfolyam elvégzéséhez. Itt mindent megtalálnak egy helyen, ami a macaronhoz kell. Számomra az is nagyon fontos, hogy aki tőlem tanulja meg a macaron elkészítését, bármikor felkereshessen, ha további segítségre van szüksége. Az ügyfeleim sikere, az én sikerem! 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
Örülnél, ha a legjobb barátnőd macaronnal kínálna meg ropi helyett, amikor átmész hozzá? Akkor szavazz rám, mert valószínűleg fogalma sincs, hogy hogyan kell macaront sütni! 🙂 Ha viszont ismertebb lesz a vállalkozásom, nagyobb eséllyel kóstolhatsz Te is igazi francia macaront! Szívből köszönöm mindenkinek a támogatást!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermek, 20 hónapos ill. 38 hónapos

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
18 hónapos a kislányom, 3 éves a kisfiam

2. Kádár Tímea

Kádár Tímea

A vállalkozás neve
Content Bonum

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Angolul és magyarul írunk olyan szöveget, amit a közönséged elolvas, reagál rá (feliratkozik, letölt, rendel), és megjegyez. Tartalommarketing stratégiát készítünk, és mobilbarát weboldal-szövegeket, blogot, emailmarketinget írunk. Ha elég kapacitást, kedvet érzel magadban arra, hogy mindezt magad csinálja, megtanítunk rá, és segítünk a stratégia felállításában.

A vállalkozás székhelye:
London

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.contentbonum.com
www.instagram.com/writefabulously

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2012-ben a fiam 3. szülinapján a Gazdagmami tanfolyammal 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban, hogy megmutassák, hogy miben mások, miben jobbak, egyedibbek a versenytársaknál. Abban, hogy az ügyfeleikkel folyamatos kapcsolatot tarthassanak fel, nagy erőfeszítés nélkül.

Miért érdemes rád szavazni?
Minden szavazatot nagyon megköszönök, és ingyenes blogbejegyzésekkel segítem a vállalkozókat a jobb és hatékonyabb szövegírásban.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két fiam van, 9 és 12 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3 és 6

3. Kellner Gyöngyi

Kellner Gyöngyi

A vállalkozás neve
Evercover Helmet Cover / Evercover Sisakhuzatok

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Sisakhuzatokat tervezünk és gyártunk azoknak, akiknek élete a síelés, kerékpározás, lovaglás…
és bukósisakban hódolnak szenvedélyüknek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.sisakhuzat.hu
www.evercover.com

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben, egy szeptember délelőtt indult el életünknek ezen fejezete, egy telefonhívással.
– Szívem, itt állok a Röltex előtt. Vegyek fél méter anyagot sisakhuzatnak?
Pár pillanatnyi gondolkozás után jött a válasz:
– Persze! Vegyél!
Aztán a többi már történelem.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásunk segíti a szülőket, hogy gyermekük örömmel vegyen fel bukósisakot. Baráti társaságok, iskolák, síklubok tanulói ismerik fel egymást könnyedén a sípályákon. Sisakhuzataink pár pillanat alatt egyedi megjelenést kölcsönöznek viselőjüknek.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért érdemes rám szavazni, mert már 73 országban ismerik és szeretik sisakhuzatainkat, bebizonyítva azt, hogy van igény és bizalom kis magyar vállalkozásunk termékei iránt az egész világon. Emellett több mozgalmat, alapítványt, óvodát támogatunk – nem csupán hazánkban. Jelen vagyunk jótékonysági rendezvényeken, társadalmi célú megmozdulásokon egyaránt.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Marcell, 6 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
0

4. Szabó Katalin

Szabó Katalin

A vállalkozás neve
Katiötletek Nyomdai Ötletgyár

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Nyomdai gyártás-előkészítői tanácsadás, nyomdai termékek szerkesztése, gyártása. Gyártás-előkészítőként dolgozom, vagyis ajánlatokat teszek nyomdai megoldásokra és javaslatokat ajánlok a lehető leggazdaságosabb kivitelezésre.
Mottóm: “Csak figyelni kell és megtalálnak a fontos dolgok.” Emberek akikkel találkoznom kell, feladatok, amiket el kell végeznem, helyszínek és időpontok a megfelelő pillanatban. Izgalmas és érdekes a világ!

A vállalkozás székhelye:
Szeged

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.nyomdaiakciok.hu
www.katiotletek.hu
www.facebook.com/katiotletek
www.facebook.com/nyomdaiakciok
www.facebook.com/nevjegygyar
www.facebook.com/ilovenyomda
www.facebook.com/szilikonkarkoto
www.facebook.com/csokigyarszeged
www.facebook.com/groups/nemvagyokgrafikus
www.facebook.com/groups/nyomdaianyagokgyartaselokeszitese

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Egyéni vállalkozásomat 2012. őszén indítottam Szegeden. Egy szerencse folytán mindig is a nyomdai szakmában dolgoztam, így nem volt kérdéses, hogy vállalkozóként is ezt folytatom.
A Szegedi Nyomdában “nevelkedtem”, könyvek, újságok előkészítésében vettem részt. A fényszedő üzemrészben dolgoztam. Én még láttam matematika szedést, linoszedést, rotációs nyomtatást. Saját elhatározásból váltottam. Érdekeltek a nyomdaipar új területei. Szegeden még két nyomdában is hosszú éveket dolgoztam gyártás-előkészítés, árajánlat készítés, ügyfélkapcsolatok, számlázás, reklámozás, marketing területeken.
Otthon érzem magam a digitális és az ofszet nyomtatás valamint a dekor termékek terén is.
Mindig van mit tanulni. Ettől szép ez a szakma.
Már vállalkozóként tanultam meg a honlapkészítés alapjait és készítettem el a saját weboldalaimat. Folyamatosan fejlesztem a tudásom online marketing területen és informatikai területen is.
A tanulást nem kötelességként élem meg, hanem kihívásként. Érdekelnek a technikai lehetőségek, a módszerek, melyekkel egyszerűbben, gyorsabban lehet megoldani az adott feladatokat.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az érdeklődők nyomdatechnikai kérdésekkel fordulnak hozzám elsősorban. Sokan szeretnék a nyomdai állományaikat maguk megszerkeszteni, de nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, melyek elengedehetetlenek a minőségi kigyártáshoz. Tanácsadás szolgáltatásom nekik nyújt személyre szabott segítséget lépésről-lépésre.
Az ügyfeleim szinte kivétel nélkül felteszik ezt a kérdést: Kati, nincs valami ötleted…. és itt jönnek a legkülönbözőbb kérdések vip ajándékokra, tanári ajándékokra, egyszerű ingyenes megoldásokra, nyomdai megoldásokra…. ezek a katiötletek, melyekkel mindenre találunk jó áron és jó minőségben nyomdai megoldást.
Fő tevékenységi köröm a kispéldányszámos puhatáblás és keménytáblás könyvek szerkesztése és gyártása. Itt az első lépés mindig a meglevő állomány ellenőrzés, ezután adok javaslatot a nyomdai igények szerinti módosításra.
A hozzám fordulók 95%-ban a gyártást is tőlem rendelik meg.
Számukra folyamatosan bővítem az ütemezett gyártásban és a foglalási rendszerben rendelhető kis példányszámos nyomdai termékek körét.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, hogy tetszenek a nyomdai úton megvalósítható ötleteim www.katiotletek.hu és a nyomdai akciós ajánlataim www.nyomdaiakciok.hu

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Gyermekeim 24 és 26 évesek. Lányom, Kinga gyógytornász, aerobik edző, testépítő edző, fiam Kristóf biomérnök, élelmiszermérnök, párom gépészmérnök, én nyomdaipari formakészítő üzemmérnök vagyok. Ők a legfontosabbak az életemben. Sokat köszönhetek nekik!

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
21 éves volt a fiam,19 éves volt a lányom a vállalkozás indításakor. A párom és a gyermekeim is maximálisan mellém álltak és mindenben támogattak, amiért sohasem lehetek elég hálás!

5. Gyöngyösi Csilla

Gyöngyösi Csilla

A vállalkozás neve
Musafir Centre of Languages and Cultures

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Nyelveket oktatunk gyerekeknek és felnőtteknek modern módszerekkel kis csoportokban.

A vállalkozás székhelye:
Cluj-Napoca – Kolozsvár

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.musafircentre.org
www.facebook.com/MusafirCentreCluj

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Egy éve indítottam el néhány barátommal a nyelviskolát, miután rádöbbentünk arra, hogy az iskolai nyelvoktatás, amely jellemzően nagy csoportokban zajlik, nem elég hatékony, illetve Kolozsváron sokféle nyelvtanulás igény nincs lefedve.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az iskola sokféle nyelv oktatásával foglalkozik, de ebből kiemelkedő a román és a magyar nyelv oktatása. Mind a kettőt modern módszerekkel, tankönyvekkel, modern, a hétköznapi szókincsre épülő személettel tanítjuk. A románra olyanoknak van szüksége felnőttként, akik az iskolában elsajátították ugyan az irodalmi nyelvet, de a hétköznapi nyelvvel nem boldogulnak. A gyerekeket pedig román anyanyelvű tanár oktatja, kiegészítve ezzel az iskolai nyelvoktatást. Olyan emberekkel dolgozunk együtt, akik képesek nyelvi és kulturális tudást átadni, módszerekkel kísérletezni, és akik elég jó pedagógusok ahhoz, hogy a nyelvtanulás élvezetes legyen. A magyar nyelve olyan román fiatalok tanulják, akik közelebb szeretnének kerülni az erdélyi magyar kultúrához. Emellett oktatunk még angol, spanyol, francia és arab nyelvet is, illetve vannak olyan hétvégi műhely-szemináriumaink, amelyek egy kultúra mélyebb megértését segítik elő.

Miért érdemes rád szavazni?
A mi távlati célunk az, hogy a hozzánk járó gyerekek kezébe adjuk az egyik legfontosabb eszközt a szülőföldön maradásra: az állam nyelvének magabiztos ismeretét és használatát. Emellett kulturális találkozási pont vagyunk, ahol románok és magyarok békében tanulhatnak egymástól. A mi társadalmi víziónk az, hogy mindenki – a maga sajátos kultúráját őrizve és értékelve – képes arra, hogy egy másikban is magabiztosan mozogjon. Ennek a legfontosabb eszköze a nyelv.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
összesen 4: 8,5, 4,5, 2 évesek, illetve 10 hónap

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
7,5, 3,5, 1 évesek, illetve 2 hónapos

6. Fekete-Vincze Beáta

Fekete-Vincze Beáta

A vállalkozás neve
Beo-Art Design

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Rajz és festett portrék, lakásdekorációs termékek készítése, használati tárgyak megfestése. Ezen kívül rajz tanfolyamok és festő workshopok szervezése, vezetése.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.beibeo.cafeblog.hu
www.facebook.com/CeruzaPortrek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben, először egy teljesen más területen szerettem volna érvényesülni, ezért kezdtem el a vállalkozást, viszont amikor kiderült, hogy az nem egészen az én világom, akkor szüneteltettem egy időre. Mindig is nagyon szerettem rajzolni, alkotni, így kikapcsolódásként leporoltam, és újra elővettem a rajztömbömet, és a ceruzáimat. A közösségi portálokon megosztott rajzaim alapján egyre többen kerestek meg rendeléssel, így indítottam újra a vállalkozásomat, ekkor még főállás mellett. A portré készítés mellett hamarosan elindítottam a tanfolyamokat, majd tavaly ezek kiegészültek a festett portrékkal és a festészettel is. Ma már szinte mindenre festek, mint például dekorációs kövekre, táskákra, bakancsokra, tornacipőkre, pólókra, asztalra, tulajdonképpen bármire, és csak a saját, de főleg a megrendelő képzelete szabhat határt. Jelenleg a festett táskák és a kézzel festett (abszolút egyedi) festményórák, amik a főbb profilomat egyre nagyobb térben kiegészítik. A 2018-as terveim között szerepel, – ezek fejlesztése mellett- egy olyan webáruház indítása, ahol, mind a saját termékeimet, mind pedig a felhasznált anyagokat meg fogják tudni vásárolni az érdeklődők, valamint a blogom folyamatos karbantartása, amivel a végén, előbb-utóbb csak visszakanyarodok az eredeti szakmámhoz. 🙂 Óriási büszkeséggel tölt el, hogy egyre többen keresnek meg ajánlás útján, mind akkor, ha ajándékozni szeretnének, mind akkor, ha tanulni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ha portrét rendelnek, akkor az ajándékozó teljesen egyedi, személyre szabott meglepetést tud adni. Ha tanfolyamra, workshopra jelentkezik valaki, akkor az élmény, a feltöltődés garantált. A kézzel festett termékek, mint például táska, egészen biztos, hogy nem jön szembe az utcán.

Miért érdemes rád szavazni?
Művészi beállítottságú emberként nem az erősségem a szavazatok kérése (talán egy-két megosztástól eltekintve), így a spontán, önkéntesen leadott szavazatok fognak előre vinni, amit előre is köszönök. 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 (nagy)kislány, 11,5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4

7. Tóth Margit

Tóth Margit

A vállalkozás neve
Funny English

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Angol és német nyelvű foglalkozások kisgyermekek és nagyobbak számára

A vállalkozás székhelye:
Szeged

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.szolopart.wixsite.com/mysite
www.facebook.com/funnyenglishszeged

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2013-ban indítottam útjára az angol foglalkozásokat, akkor még csak egy baba-mama klub berkein belül. Hamarosan, látván az elért sikereket, óvodákban és egyéb helyeken is egyre többen kerestek meg, hogy tartanék-e ott is vidám, játékos komplex angolt. Természetesen igent mondtam. Hogy a gyerekek nyáron se maradjanak szórakozás nélkül, 6-8 héten keresztül angol-kézműves táborokat is tartunk, ahol a természettudományos és művészeti ismereteket is megalapozzuk, természetesen angolul!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Játékos foglalkozásaink segítenek a gyerekeknek az angol nyelv megismerésében, megszerettetésében. A legfőbb ismérvünk a jókedv és a vidámság.
Figyelünk az életkori sajátosságokra, az érdeklődési körökre, és törekszünk rá, hogy a személyiségnek leginkább megfelelő módszerrel adjunk át egy új világot: a nyelvet

Miért érdemes rád szavazni?
Imádom a kihívásokat, nyitott vagyok és szeretnék minél több.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Csongi 6, Iringó 4, Lehel fél éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1

8. Dr. Takács-Tóth Diána

Dr. Takács-Tóth Diána

A vállalkozás neve
Dianatura

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Natúr kozmetikumok készítését aromaterápiával ötvözöm: háziszappanok, ápoló termékek kerülnek ki kezeim közül. Hamarosan hivatalosan aromaterápiás tanácsadás és testkezelés is felkerül a Dianatura portfólióra, ami abszolút természetes egészségmegőrzést, tonizálást és gyógyulást hordoz magában.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.dianatura.blog.hu
www.dianatura.hu fejlesztés alatt
www.facebook.com/dianaturakozmetikum

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az érdeklődésem a növények iránt kislánykoromra nyúlik vissza. A reál vonalat tartva lettem kémikus. A következő mérföldkő 2015. Karácsonya volt, amikor a férjemnek levendulás fürdőbombát készítettem ajándékba. A fergeteges sikerre való tekintettel elkezdtem kísérletezgetni a teljesen természetes növényi alapanyagokkal, készítettem családom számára szappanokat, gyógykrémeket, dezodorokat, testápolókat… ami csak eszembe jutott – akkor még meglepett az eredmény! S mivel a jó könnyen szárnyra kap, egyre többen kerestek meg ilyen-olyan igényeikkel. A harmadik babánkat vátuk, amikor belevágtam az aromaterapeuta képzésbe, és a sorsom válaszút elé kényszerített: felhagyok az szenvedélyemmel, az életutammal, vagy vállalkozó leszek? Így lettem vállalkozó. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Natúr szappanokat, krémeket, dezodorokat készítek, aromaterápiával foglalkozom. De a Dianatura brand nem a kozmetikumokról szól, és különösen nem rólam, hanem Rólad, kedves egészségtudatos modern gondolkodó! Ez egy életszemlélet, természet-szeretet. Nem egy levendulaillatú szappan, nem is egy kakaóvajas testápoló, hanem a hatás, amit gyakorol bőrödre, testedre, lelkedre. Az illóolajok és natúr kozmetikumok az egészségmegőrzésben verhetetlenek és problémamegoldásuk kiváló! Mert fontos, hogy mivel érintkezik a bőrünk! Mivel mi magunk is a természet része vagyunk, ezért ésszerű jobbulásunkat a természetben keresni, mivel ezer meg ezer lehetőséget rejt magában és évezredes hagyománya van! Én csupán közvetítő vagyok! Össze tudom hozni a találkát Veled és a megfelelő olajjal akkor és ott, amikor a legnagyobb szükséged van rá!

Miért érdemes rád szavazni?
Most az a feladatom, hogy meggyőzzelek, hogy rám szavazzál, mert én vagyok a legjobb… de nem vagyok a legjobb. Egy csomó mindent lehetne sokkal jobban is csinálni. Három pici gyerek mellett igencsak korlátozottak a lehetőségeim. Akkor dédelgetem Dianaturát, amikor ők az igazak álmát alusszák…. akkor születnek a krémek, a blogbejegyzések, a rengeteg adminisztratív tennivalóról (amit elfecsérelt időnek tartok) ne is beszéljek. De mégiscsak szeretném, ha rám szavaznál, mert olyan jó lenne világgá kürtölni, átadni azt a rengeteg tudást, és információt, aminek birtokába kerültem az egyetemi évek alatt, majd a doktori iskolában, ahol nemzetközileg elismert professzorok egyengették az utamat, megtapasztaltam a gyógyszergyár működését, majd az ország egyetlen Aromaterapeuta Intézetében neves mesterektől tanultam az illóolajok csínját-bínját. Ugyanakkor háromgyerekes anyukaként sok mindenre megtanít az élet! Kisbaba még a vállalkozásom, kevesen ismernek, ezért kérlek, hogy szavazz a Dianaturára, hogy minél több emberhez eljusson a Dianatura életszemlélet, hogy teljes életet a természet erejével lehet és érdemes élni!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
hárman testvérek: Ida 7 éves, Lőrinc 4 éves, Gellért még csak 18 hónapos!

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Amikor belefogtunk az ÁNTSZ követelményeknek megfelelő műhely kialakításához családi házunk hálószobájában, a legkisebb 3 hónapos volt, a nagyobbacska 3, a legnagyobbacska 6 éves volt. Hivatalosan rá fél évre lettem vállalkozó!

9. Lévai-Litter Éva

Lévai-Litter Éva

A vállalkozás neve
Mybabyhug babahordozók és kiegészítők

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egészséges, egyszerű és stílusos babahordozással foglalkozunk az innováció jegyében.

A vállalkozás székhelye:
Pécs

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mybabyhug.com
www.facebook.com/mybabyhugcom
www.instagram.com/mybabyhugcarriers
www.youtube.com/MybabyhugBabycarriers

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az első lányom születésekor kezdtem el a babahordozással foglalkozni. Fiatal anyaként megdöbbentő volt számomra mekkora a különbség a valós anyalét és a média által sugallt idilli babaillat között. A legnehezebb megélni talán azt volt, hogy minden szempontból korlátozva éreztem magam. Mintha megszűntem volna létezni. Lányom ugyanis igazi “több emberes hasfájós” baba volt. Az ő és az én boldogságomhoz is csak az a bizonyos több ember, -jobban mondva az a még pár kéz- hiányzott, aki néha megöleli míg én megfőzök, elmegyek boltba, esetleg fürdeni…Több kéz és segítség hiányában, kénytelen voltam a sajátjaimat felszabadítani, úgy hogy közben nem kell Alízt sem letennem. A megváltást tehát a mostanra már igazi közkinccsé vált babahordozás hozta meg természetesen nekünk is.

Én azonban valahogy nem éreztem magam közelinek sem a kengurukat , sem a kendős anyukák világát. Az elsőről tudtam, hogy nem egészséges sem neki, sem nekem. A kendőzés sokak szerint szubkulturális világa pedig távol állt tőlünk. Olyan megoldást szerettem volna a babahordozásra, amely minden szempontból tökéletes és már már divatkiegészítő is, hogy ne csak funkcionálisan érezzem magam jobban, minden kötöttség alól felszabadítva a kezeim, hanem kívülről is kicsit adjak magunkra, hogy ismét jól érezzem magam a bőrömben. Az első saját magunknak készült hordozó nagyon meghozta a hozzá fűzött reményeket. Kivirultunk mindketten, sőt mindhárman, mert a korábban a hordozástól abszolút elzárkózó férjem megdöbbent a “hatásán” az ölelésünknek.
Az első hordozónk olyan feltűnően újdonságként hatott, hogy sokan megállítottak bennünket az utcán járva-kelve. Itt határoztam el, hogy szeretném ha mások is kivirulhatnának. Mára pedig missziónkká vált, hogy a dizájnjainkkal megszólítsuk azokat az anyukákat is, akik hozzánk hasonló érvek mentén inkább nem hordoznak. Szerintünk egy szép, akár ruhatár részeként is használható egészséges babahordozó alapeszköze a mai modern felfogású szülőknek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Innovatív, egyszerűen használható egészséges babahordozókat és sokoldalú kiegészítőket készítünk. Pontosan tudjuk, hogy nincs két egyforma család/baba így termékeink nagyon sokféle képpen családra, igényekre, életstílusra szabhatóak tudásban és dizájnban egyaránt. Babahordozóink 6 éves fejlesztése eredményeként egy saját technológiának köszönhetően együtt nőnek a babával, elősegítve ezáltal, hogy minden életszakaszban optimális ortopédiai tartást biztosítsanak . Minden termékünk ismérve, hogy variálhatóak, sokféle helyzetben sokféle képpen használhatóak, megkönnyítve azáltal a sokszínű kisbabás létet.

Miért érdemes rád szavazni?
Biztosan állíthatjuk, hogy műhelyünk olyat alkot a babahordozók kategóriájában az összetéveszthetetlen dizájnnak és az innovatív állítható konstrukciónak köszönhetően, amely világszínvonalú. Büszkék vagyunk rá, hogy rövid idő alatt nagyon sokan ismertek meg bennünket és választanak minket határon innen és túl. Visszatérő vásárlóink nagyon sokszor osztják meg az élményeiket velünk. Személyes, igazán különleges már-már baráti kapcsolatunk van a vásárlóinkkal, amit minden körülmény között szeretnénk megőrizni. Nálunk minden baba, kicsit a mi babánk is. Egy nagyon fontos rendszerben készülnek a hordozóink sorszámozva, pontosan tudjuk mikor, mely anyagszállítmányból, kinek készült. Úgy készítjük a termékeinket, mint ahogy régen a klasszikus manufaktúrákban az autók is készültek, aprólékosan, egyedi igényekre szabva, a legmagasabb minőségi, válogatott alkatrészekből.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két lányom van: Alíz (6) Rózi (2,5)

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1 éves

10. Szabóné Katona Eszter

Szabóné Katona Eszter

A vállalkozás neve
Viselekdésjavító

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Amerikai nevelési módszer magyarországi megismertetésével.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.elenkgyerekek.com
www.facebook.com/rosszagyerek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Tulajdonképpen munkahelyet teremtettem magamnak, el kellett jönnöm a Bankból, első próbálkozásom kb. egy évvel ez után lett teljes, de nem mertem kilépni a szobából. Visszaköltözve Budapestre sem találtam hosszútávú munkát, és mivel fiammal gondok voltak, rátalálva a nevelési módszerre 5 évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megismertetem ezt a magyar szülőkkel, 2013. november 20.-án indult el vállalkozásom a módszer létrehozójának engedélye után.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan szülőknek segítek, akiknél az átlagos nevelési tanácsok nem működnek, mivel a gyerkőcük egyszerűen több, impulzívabb, makacsabb, szuper érzékeny, szétszórt, utálja a meglepetéseket -legyen az egy hirtelen elindulás valahova, mozgékonyabb, válogatósabb, rossz alvó, negatívan szemléli a világot. Tehát viselkedési problémái vannak, ellenkezik a szülővel, nagyobbacskán felesel, verekszik, az intézményekben pedig a kortársait is bántja, a pedagógussal pedig tiszteletlen. Meg tudom tanítani a szülőknek azt is, hogyan szóljon a gyerkőchöz, úgy hogy az üzenetet a fogadó megértse -érzelmetekkel, vagy tényekkel kell-e rá hatni a cél elérése érdekében.

Miért érdemes rád szavazni?
Miért érdemes rám szavazni? Mert már 2010 óta a Gazadagmami közösség tagja vagyok, de eddig még nem mertem ezen a versenyen elindulni. Illetve szeretném minél szélesebb körben megismertetni a nevelési módszert, amely sok-sok család életét könnyíti meg világ szerte.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két gyerkőc, 13,5 és 12 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6 és 4,5 éves

11. Zentai Kata

Zentai Kata

A vállalkozás neve
Beszélő Babakezek babajelbeszéd-tanfolyamok

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Szülőknek és babáiknak tartunk babajelbeszéd-tanfolyamokat a korai kommunikáció segítéséért, a szülő-gyerek kötelék erősítéséért.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.babakezek.hu
www.facebook.com/babakezek
www.youtube.com/babakezek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
10 éves bölcsész pálya után gyermekem születése hozott fordulatot életemben. Ekkor ismerkedtem meg a babajelbeszéddel, ami még Magyarországon szinte ismeretlen volt. Lenyűgözött, hogy a jeleknek köszönhetően bepillanthatunk a beszélni még nem tudó gyermekek gondolataiba. Szenvedélyemmé vált a babajelbeszéd, nem volt kérdés: evvel fogok foglalkozni! 2008 óta tartok Beszélő Babakezek tanfolyamokat. 2013 óta több Babakezek-oktatóval együtt.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A szülők óriási segítségnek és jó játéknak tartják, hogy már a beszéd megindulása előtt is egyszerű kézjelekkel tudnak kommunikálni a babájukkal. A babajelbeszéd mindkét részről segíti a megértést. A jelelő babák általában nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.

A szülők azért választják a Beszélő Babakezek tanfolyamot, mert szeretnék minél jobban és a lehető leghamarabb megérteni gyermeküket. Így segítséget tudnak nyújtani akár a beszélni még nem tudó babának is, hogy kifejezhesse igényeit, gondolatait. Néhányan viszont azért jönnek, mert tudják, hogy ez a módszer segíti a beszédfejlődést, a kreatív gondolkodást is.

”Óriási segítség”
„Ha nem jelelnénk, lemaradnánk korai felfedezéseiről”
„A hiszik a tizedére csökkentek”
„Többet megértünk egymásból” – mesélik a szülők.

Miért érdemes rád szavazni?
A Beszélő Babakezek program többszintű tanfolyamokat tart (alap-, haladó- és extra haladó szint), ami lehetőséget nyújt arra, hogy az elégedett szülők többször is visszatérjenek. Számukra már nemcsak a foglalkozások jelentik az értéket, hanem a Beszélő Babakezek közösséghez való tartozás is. A haladó tanfolyamokon a JÁTÉK áll a fókuszban, mert a gyermek a legjobban a játékokon kereszül ismeri meg a világot.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
egy fiam

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Másfél éves

12. Bukai Zsófi

Bukai Zsófi width=

A vállalkozás neve
Egyedi pelenkatorta – Pelenkaszobrászat

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Baba érkezésére, babalátogatóba, munkahelyi kismama búcsúztatóra és egyéb alkalmakra készítek pelenkatortákat és pelenkából készült alkotásokat, egyedi elképzelések figyelembe vételével. Emellett kérhetőek ajándékcsomagok, torták más alapanyagokból is: törölköző torta, pénz torta, wc papír torta is készült már születésnapra, esküvőre.

A vállalkozás székhelye:
Pest megye, Monor

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.egyedipelenkatorta.hu
www.facebook.com/egyedipelenkatorta/
www.instagram.com/egyedipelenkatorta.hu
www.pinterest.com/egyedipelenkatorta
www.egyedipelenkatorta.blogspot.hu
www.youtube.com/egyedipelenkatorta.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A főiskola befejezése után, 2012-ben alapítottuk a céget a volt társammal,
a Kft azóta egyszemélyessé alakult, jelenlegi formájában 2016 júniusa óta működik; pelenkatorta készítéssel ötödik éve foglalkozom. Mindig is vonzott a vállalkozói lét, minden pozitívumával és nehézségével együtt. Ez is egy szakma, folyamatos tanulást és fejlődést, fejlesztést igényel, de azáltal, hogy szeretem azt, amit csinálok, folyamatosan van miből erőt és motivációt meríteni akkor is, amikor időnként akadályokba, nehézségekbe ütköznék.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ha egy ismerősünknél új családtag érkezik és szeretnénk hasznos, mégis egyedi ajándékkal kedveskedni nekik, ami illik az alkalomhoz, a PELENKATORTA praktikus ajándék egyedi csomagolásban. Babalátogatóba, keresztelőre, tejfakasztó bulira, babaváró buliba tökéletes ajándék, vagy ha kismamának kerestek ajándékot munkahelyi búcsúztatóra, a kicsi első-második születésnapját ünneplitek, esetleg esküvőre keresel különleges, kreatív, egyedi, szép és hasznos ajándékot. A pelenkatorta nem ehető -ez nem mindenkinek egyértelmű-, eldobható pelenkából készül, igény szerint tetszőleges kiegészítőkkel ízlésesen összeállítva, díszítve.
A pelenkatorta készítés mellett kérhető egyedi torta törölközőkből és egyéb alapanyagokból is, ha valaki pedig egyedi, vicces, és talán kicsit extrém ajándékot keres, akkor azt hiszem, a WC papír torta tökéletes választás lesz számára. Célom, hogy kortól, nemtől függetlenül tudjak olyan egyedi ajándékkal szolgálni, amely nem tömegtermék és amivel garantált lesz a siker.
A hagyományos tortaforma mellett számos formatorta is készült már pelenkából, például babakocsi, motor, pillangó, hóember, kastély, óriás borosüveg és még sorolhatnám.. 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
A tavalyi évben a nekem szavazott bizalomnak köszönhetően lehetőséget kaptam az Üzletanyu konferencián egy 5 perces személyes bemutatkozásra, amelynek hatására megkeresett néhány vállalkozó anyuka, akikkel azon felül, hogy azóta is együtt ötletelünk és dolgozunk , egy nagyon erős, összetartó, baráti társaság alakulhatott ki. Az elmúlt egy évben úgy gondolom, hogy a vállalkozásom és én is nagy változásokon mentünk keresztül és messze még a vége, bőven van hova fejlődni, de örömmel számolnék be az engem ért pozitív változásokról, az elmúlt egy év eseményeiről, ha lehetőséget kapok rá. Bízom abban, hogy a történetemmel motiválni tudnék több vállalkozó anyukát is, talán hozzátehetnék néhány értékes gondolatot a mindennapjaikhoz. Köszönöm, ha a sok csodálatos vállalkozó anyuka között engem is támogattok!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy kislányom van, Lora, májusban lesz 2 és fél éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Még nem született meg a kislányom, amikor elkezdtem a pelenkatorta készítést.

13. Dr. Dóda Ildikó

Dr. Dóda Ildikó

A vállalkozás neve
Gombakiraly.hu

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
BIO minősített gyógygombákkal foglalkozunk, hasznos tanácsokkal segítjük a hozzánk fordulókat.

A vállalkozás székhelye:
Szeged

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.gombakiraly.hu
www.facebook.com/gombakiraly
www.facebook.com/groups/gyogygombatanacsadas
www.twitter.com/gombakiraly
plus.google.com/gombakiraly

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Még a hőskorban kezdtem el gyógyszerek mellett gyógynövényekkel és gyógygombákkal is foglalkozni, a háziorvosi munkám mellett. Fitoterápiából szakvizsgát is szereztem. Nyitott személyiség lévén egy idő után olyan sokan fordultak hozzám tanácsért, hogy az internetet hívtam segítségül, így most már a közösségi oldalon működő zárt csoporton keresztül is tudok hiteles segítséget adni a rászorulóknak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Célom, hogy az emberek szakmailag korrekt tájékoztatást kapjanak a gyógynövények, gyógygombák valós használhatóságáról.

Miért érdemes rád szavazni?
Nagyon kevés orvos nyitott a természetes gyógymódok világa felé, holott egyre több beteg igényli ezek használatát. Szívesen segítek a hozzám fordulóknak kiválasztani a legideálisabb gyógynövényes vagy gyógygombás kiegészítő terápiát.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Három gyermekem van, 26, 22 és 18 évesek jelenleg.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
A legkisebb 6 éves volt, mikor az első vállalkozásomat indítottam.

14. Miller-Ferjentsik Viola

Miller-Ferjentsik Viola

A vállalkozás neve
SzóKiMondóka

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
interaktív fejlesztő játékok és könyvek készítése, forgalmazása

A vállalkozás székhelye:
Kistarcsa

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.szokimondoka.hu
www.facebook.com/szokimondoka
www.instagram.com/szokimondoka
www.youtube.com/szokimondoka

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Úgy éreztem, hogy hiánycikk az, amit a saját gyerekemnek kitaláltam: szókártyákkal játszottunk, így tanult új szavakat és hangolódott az olvasásra már egész kicsi korában. Készítettem hozzá videót, amibe mondókákat tettem és több anyuka kipróbálta a gyermekével – végül ők győztek meg, hogy csináljam meg a csomagot professzionális keretek közt.
A könyvek közben jöttek, szintén hiányérzetből: nem találtam olyan könyvet, amiben a szavakkal való játékos ismerkedés hangsúlyos lenne – az ölbéli mondókákat 3 éves kor után így a közös, ölbéli olvasás váltotta fel, amibe azért beszúrtunk mondókákat, dalokat is. Játszadozunk a szavakkal, kreatívan használjuk a nyelvet, a szavakra hangolódunk – ami fontos a mai, képorientált világban. A cél a közös játék, az észrevétlen fejlesztő foglalkozások, aminek az eredménye a meghitt kapcsolat és a magabiztos gyermek, akitől kérdezhetsz bármit…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A kicsik beszédfejlesztésében, a beszéd elindulásában, az otthon töltött napok strukturálásában – napirend kialakításában, játékos fejlesztésben, olvasóvá nevelésben, magabiztos gyermekek nevelésében.
Külföldön élő gyermekek szüleinek a gyermek kétnyelvű nevelésében, a magyar nyelvi fejlesztésben, ahhoz biztos alapok lerakásában.

Miért érdemes rád szavazni?
Innovatív termékeink olyan eszközt adnak a szülők kezébe, amellyel élmény a közös játék, a fejlesztés. A gyermek észrevétlen tanul új szavakat és készül az olvasásra – ami a mai, képorintált világban annyira fontos lett. Játékcsomagjaink különböző korosztályokat képesek lekötni, és generációkon átnyúló közös, családi élményeket nyújtanak.
Nem véletlenül nyertük el az Ország Játéka díjat Készségfejlesztő kategóriában mind a szakmai zsűri, mind a közönség szavazata alapján.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
9 éves lány, 7 és 6 éves fiúk

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4,2,1

15. Szeőke Katalin

Szeőke Katalin

A vállalkozás neve
Rózsadombi Képzőművészeti Akadémia

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elsősorban gyermekeknek tartunk festészeti/rajz/kézműves foglalkozásokat, táborokat, rendezvényeket.Havonta néhány alkalommal szülőkkel, felnőttekkel is alkotunk.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.rozska.hu
www.facebook.com/rozsadombirajziskola/

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben merült fel, hogy az iskolai keretek és szerepek szűkösek számomra, s mi lenne ha úgy és azt taníthatnám, amit igazán közel érzek magamhoz. Kezdetben jobban hasonlítottunk egy klasszikus rajziskolához, de az igények más irányba tereltek, s szép lassan kialakult a saját világunk. Többesszámban írok, mert a rajziskola a tanítványokkal együtt él, egymagam kevés lennék hozzá. 2014-ben megszületett Izabella, aki mellett egy évig csökkentett tempóban, de folytatódni tudott a megvalósult álom. 2015-től töretlen lendülettel alkotunk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Önbizalmat, tudást és örömet tudunk adni a nálunk alkotó gyerekeknek, szüleiknek és alkotó kedvű felnőtteknek. Leginkább festészeti óránk jellemzi az iskolát: egy adott (nem ismétlődő) alkotást festünk meg óráinkon, melyet pedagógusi irányítás alatt, de elejétől a végéig önállóan készítenek el. Kreatív programjainkkal egyedivé válhat egy születésnapi rendezvény, iskolai szünet.

Miért érdemes rád szavazni?
A Rózsadombi Képzőművészeti Akadémiát teljes mértékben a tanítványok elégedettsége tartja életben, s viszi előre. Hobby és üzlet olyan szerencsés találkozása ez, amiben minden résztvevő örömét lelheti. Érzelmekkel teli profizmust szeretnék képviselni, amit úgy érzem, mára már sikerült elérnem. Szeretve érzem magam a munkám által, így csak jó úton járhatok :).

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Izabella, lassan 4 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Induláskor még nem volt gyermekem. Közben született, 2014-ben a kislányom, s mellette is töretlenül folytatódott.

16. Babos Varga Klára

Babos Varga Klára

A vállalkozás neve
Clara Paint Decor

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Régi bútorok és használati tárgyak felújítása ,dekorálása, átfestése illetve a festék amit használok forgalmazom is.

A vállalkozás székhelye:
Szekszárd

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.clarapaintdecor.hu
www.facebook.com/clarapaintdecor

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?

A vállalkozásom kb. 1 hónapja indult de az ötlet már 2-3 éve a fejemben volt csak nem mertem megvalósítani. 37 éves vagyok lehet emiatt félek kicsit a változástól, de győzött bennem a magam ura lehetek egyszer. Jelenleg látszerészként dolgozom amit 15 éve csinálok és imádom is a munkám illetve szeretek az emberekkel foglalkozni,de a kereskedelemben való időbeosztás nem igazán családbarát. Nagyon kevés időt tudok a gyermekeimmel tölteni-rohanás,stressz,stb.-emiatt döntöttem úgy, hogy belevágok valami olyanba amit szeretek és meg is lehet élni belőle. Minden vágyam, hogy magam oszthassam be az időm így többet tudnék együtt lenni a családommal, szeretteimmel. A férjem maximálisan támogat mindenben, ami sok energiát és önbizalmat ad.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mindig is fontos volt számomra környezetünk védelme és gyermekeim egészsége. Emiatt kerestem olyan festéket ami mindezt tudja. Szintén közel állnak a szívemhez a régi bútorok, használati tárgyak amikhez kötődik az ember mert valamikor szüleinké nagyszüleinké volt. A festékekkel amiket forgalmazok ezeket a tárgyakat-kincseket lehet még szebbé vagy modernebbé varázsolni és így az emlék és örökké élhet bennük. Segítek a festék használatában, különböző technikákat mutatok és ha kell házhoz megyek bútort festeni vagy csak tanácsot adni.

Miért érdemes rád szavazni?
Minden vágyam, hogy a hobbim a munkám legyen amivel megvalósulna egy nagy álmom. Hiszem, hogy nagyobb harmóniát tudnék teremteni a családom körében is mert összhangban lenne a munkámmal. Folyamatosan képzem magam, nyitott vagyok az új dolgokra és szenvedélyesen szeretem amit csinálok. Érdekel mások véleménye és a kritikákat nem sértésnek, hanem építő jellegű visszajelzésnek veszem. De ami mindennél fontosabb a két gyermekem!!! Ez megfizethetetlen! Ezért vágtam bele ebbe a vállalkozásba és hiszek benne, hogy ez az én utam…

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
kettő gyermekünk van: fiú 9, lány 4

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Fiam 9, lányom 4

17. Nemes-Molnár Margaréta

Nemes-Molnár Margaréta

A vállalkozás neve
Polly Úszóiskola

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
3 szóval: babaúszás, gyógyúszás, úszásoktatás.
1 mondatban: Megmutatjuk, hogy bárki megtanulhat úszni, s mindezt stressz nélkül, örömmel.

A vállalkozás székhelye:
Ajka

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.nemesmolnar.hu
www.facebook.com/gyogyuszi

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
E vállalkozásom 4 évvel ezelőtt épp ezen a napon indult, de már előtte is voltak szárnypróbálgatásaim. Tanítóként dolgoztam több iskolában is, s bár imádtam a gyerekeket azt éreztem, hogy meg van kötve a kezem, nem oktathatok úgy, ahogy én akarok. Koraszülött nagylányom érkezése után elkezdtem érdeklődni a fejlesztőpedagógia iránt, majd a sors addig terelgetett míg elvégeztem a rekreációs és gyógyúszás képzést. Mikor lett egy “”saját”” csoportom a helyi uszodában, éreztem, hogy megérkeztem: ez az amit csinálni szeretnék! A medencében a magam ura vagyok! A sikerek, amit a gyerekeknél értem el rendkívül motiválóak voltak. Ekkor már tudtam, hogy saját vállalkozást szeretnék: egy saját Úszóiskolát! S bár elég sok idő eltelt, míg a vágyból valóság lett, megérte kivárni. Azóta az évek alatt kidolgoztam egy olyan módszertant, ami úgy érzem hiánypótló a szakmában, amibe belecsempészhettem az egész addigi tudásomat, tapasztalatomat, ami én vagyok.
A vállalkozás jelenti számomra az önmegvalósítást, a szabadságot, a fejlődést.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Írhatnám azt, hogy abban segít, hogy megtanuljon úszni, de úgy érzem nem ez a legfőbb dolog. Sokkal fontosabb, hogy megtanítjuk legyőzni Önmagát. Megmutatjuk, hogy milyen érzés az, ha megcsinál egy olyan dolgot, amiről addig azt hitte, hogy soha nem fogja merni megtenni. Önbizalmat ad, magabiztosságot a vízben és az életben, s hogy meg is tanul úszni? Az már csak a hab a tortán…

Miért érdemes rád szavazni?
Az úszóiskolánkban mindig azt mondjuk a gyerekeknek, hogy mi nem versenyzünk. Az egyedüli akit le kell győznöd az saját magad! (S nem is versenyeztetünk…) Most mégis arra kérem az olvasót, hogy szavazzon rám. Nem azért mert másokat le szeretnék győzni, hanem inkább azért, hogy másoknak megmutathassam a példám. Hogy érdemes az álmokért harcolni. S nem szabad egy olyan helyzetbe beleragadni ami nem okoz örömet. Menni kell, csinálni kell, s nem szabad feladni!
Soha életemben nem vágytam vezetői babérokra, most mégis 10 ember munkájáért és több száz diák oktatásáért vagyok felelős. Bízom benne, hogy létre tudtam hozni egy olyan anyavállalatot, ami nem csak az általunk oktatott diákoknál és szüleiknél érdemli ki az ÉV ANYAVÁLLALATA címet, hanem a benne dolgozóktól is. Ha e két csoporttól megkapom akkor én megnyertem e versenyt a végeredménytől függetlenül!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermekem van a nagyobb lányom 10 éves a kisebb 4,5.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6 éves és 5 hónapos

18. Polgári Edit

Polgári Edit

A vállalkozás neve
Essistance

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozók és vállalkozások erőforrás hiányára vagyok megoldás. Online asszisztensi szolgáltatásokat nyújtok, amit ma már virtuális asszisztenciának hívunk.

A vállalkozás székhelye:
Gödöllő

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.essistance.hu
www.facebook.com/Essistance
hu.linkedin.com/in/polgariedit

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kerestem önmagamat, hogy mi az a szakma és mi az a munkakörnyezet, mik azok a munkafeltételek, amikben a gyerekek mellett is kiteljesedhetek úgy, hogy a velük töltött idő nem sérül és az eddigi nagyvállalati tapasztalataimat hasznosítani tudom és napi szinten tudok új dolgokat tanulni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
2 fajta ügyfélköröm van. Az egyikbe tartoznak azok az ügyfeleim, akik kifejezetten “”remote worker”” munkatársakat keresnek, nincs feltétlen irodájuk, vagy ha van is, nem akarnak infrastruktúrát és kötött keretrendszert biztosítani a csapatuk számára. Az ő esetükben rendszeresen jelentkeznek feladatok (döntőrészt adminisztráció, online marketing, rendezvényszervezés, ügyfelekkel történő professzionális kapcsolattartás, szövegírás, aktív Linkedin jelenlét, b2b), ami heti 10-20 órát tesz ki.
A másik ügyfélkörbe azok a vállalkozók és vállalkozások tartoznak, akiknél csak időszakosan jelentkeznek a fent említett feladatok (pl. tréningeket tartanak 2 havonta és abban az időszakban kell segíteni a tréning meghirdetésében, megszervezésében, a résztvevőkkel való professzionális kapcsolattartásban, nyomon követésben). Számukra hihetetlen előny, hogy igaz csak bizonyos időközönként, de mégis ugyanazzal a “motorossal” dolgozhatnak együtt, így egy rövid összecsiszolódás után már szavakból is értjük egymást.
A rugalmasság mellett a másik nagy előny a velem való munkában az, hogy a multinacionális tapasztalatomnak köszönhetően egy stratégiai gondolkodást és strukturált munkamenetet tudok kialakítani az ügyfeleimnél, hogy a háttér folyamatok a lehető legnagyobb rendszerben és átláthatóságban folyjanak, így az ügyfeleim 100%-ban a munkájukra tudnak koncentrálni.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert ki mertem lépni a biztosból.
Jó fizetésem, nagyon jó pozícióm, nagyon jó munkahelyem volt, de éreztem, hogy valami nem kerek és nem akartam bedarálódni a “rohanás a munkába-munka-rohanás a gyerekért-játék-házimunka-stb” mókuskerékbe. Most is sokat dolgozom, időnként van rohanás a munkába, meg a gyerekekért is, de a mindennapjaimat nem ez teszi ki.
Szerettem volna egyrészt kipróbálni magam, hogy meg tudom-e állni a helyem a saját lábamon, másrészt pedig példát mutatni a gyerekeimnek, hogy ha van egy gondolatod, akkor merni kell nekimenni és kipróbálni, mert nincs veszítenivalód és nem szabad a komfort zónán belül maradni. Ezt láttam én is és ezt szeretném adni nekik is útravalóul.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermekem van. Most már 4 éves a nagy, 2,5 a kicsi.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3,5 és 1

19. Krámli Veronika

Krámli Veronika

A vállalkozás neve
GeRoNi Design Bt.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kreatív alapanyagokat forgalmazok varráshoz, ékszerkészítéshez, játékok, babák, dekorációk elkészítéséhez kis és nagykereskedelmi szinten.

A vállalkozás székhelye:
Érd

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.geronigombok.hu
www.facebook.com/geronigombok

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A GeRoNi Design Bt. 2015-ben alakult, Kislányunk, Abigél első születésnapján. Nem véletlenül választottuk Férjemmel ezt az időpontot, hiszen családi vállalkozásunk gondolata Vele indult el. 2014 nyarán Abigél érkezésére készültünk, amikor a fejemben motoszkált, hogy olyan jó lenne a kis szobáját valamilyen egyedi, saját készítésű dologgal feldobni. Nagyjából 9 hónapos volt Kislányunk, amikor komolyabban elkezdtünk dolgozni a vállalkozásunk beindításán. Az egyik irány egyértelműen a kézzel varrott babaszoba dekoráció lett. Ehhez kerestünk jó minőségű és megfelelő árfekvésű alapanyagokat, ez utóbbi volt a nagyobb falat. Magyarországon sok helyen „arany árban” mérik az alkotást, a szebb, designosabb alapanyagok vagy dekor kellékek ára gyakran borsosnak tűnik. Ezzel meg is találtuk a másik irányt, amivel foglalkozni szeretnénk. Vállalkozásunk ezen ága, a GeRoNi Crafts Facebook oldalon folyamatos inspirációkkal, ötletekkel szolgál az alkotni vágyó kedvelőinknek, emellett elérhető árú, és kiváló minőségű alapanyagokat kínálunk nekik.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Munkám során egyrészről szinte minden alapanyagot és technikát igyekszem én is kipróbálni, hogy hitelesen tudjak tanácsot, segítséget adni a vásárlóimnak, másrészről folyamatosan keresem az ötleteket, technikákat, elkészült alkotásokat, amiket a facebbok oldalunkon posztolok, hogy ezzel is inspiráljam az alkotni vágyókat. Létrehoztam egy Alkotó Anyák csoportot is, ahol Anyukák mutatják meg egymásnak elkészült munkáikat, kérdéseket tehetnek fel, koncepciókat meríthetnek másoktól. Emellett fontos missziómnak tartom, hogy a hozzám forduló vállalkozni vágyó Anyáknak segítsek az elindulásban, elképzelésekkel, válaszokkal, tapasztalatokkal.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnék hiteles tanácsadója lenni a hozzám fordulóknak, legyen szó alkotásról vagy egy családi vállalkozás elindításáról. Ha elmondhatom magamról, hogy az Év Anyavállalata lett a “gyermekem”, amit létrehoztam, még nagyobb bizalommal fordulhatnak hozzám kérdésekkel a jövőben!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy gyermekem van, Abigél, aki most 3,5 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Éppen Abigélem 1. szülinapján indult a vállalkozás!

20. Szegedi Tünde

Szegedi Tünde

A vállalkozás neve
Tündesz

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elsősorban mosható egészségügyi és tisztasági betéteket készítek. Ezen túl melltartó betéteket, nyálkendőket, partedliket.

A vállalkozás székhelye:
Balmazújváros

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.tundesz.com
www.facebook.com/tundesz
www.facebook.com/groups/tundesz

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2012-ben született kisfiam, akivel mosható pelenkát használtunk. Így jött az ötlet a mosható női betétekhez. 😉

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sok nőtársam küzd a vegyi anyagok miatt egészségügyi problémákkal. Az Ő problémájuk legtöbb esetben ezzel a természetes módszerrel pillanatok alatt orvosolható. Ezen túl a saját testük megismerése, a havi tisztulási folyamatok figyelemmel követése segít elfogadni Nőiességünket, Testünket, Önmagunkat.

Miért érdemes rád szavazni?
Környezettudatos, vegyi anyagoktól mentes termékekkel foglalkozom. Ez a szempont egyre több embernek lesz egyre fontosabb ahogyan a környezetünk, és testünk sajnos egyre kevésbé tolerálja a vegyi anyagokat. Mai világunkban ez egyre fontosabb.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem 17,14 és 5 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
11,9 és 0,5 éves.

21. Wéber Anikó (NaNa)

Wéber Anikó (NaNa)

A vállalkozás neve
Csajokamotoron.hu

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online magazin, közösség és webáruház motoros nőknek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.csajokamotoron.hu
www.facebook.com/csajokamotoron
www.youtube.com/csajokamotoron
www.instagram.com/csajokamotoron

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Nem sokkal érettségi után már egyéni vállalkozó lettem. A jelenleg is működő bt-met 1997-ben alapítottam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Hasznos információval és szórakoztató tartalmakkal látjuk el a már motorozó vagy még csak motorozni vágyó hölgyeket. Fórumunkon és közösségi felületeinken ismerkedési lehetőséget biztosítunk számukra, hogy megtalálják a tökéletes túrapartnert maguknak. Webáruházunkban saját tervezésű pólókat és ajándéktárgyakat, valamint motoros felszereléseket kínálunk számukra. Hirdetőinknek pedig – egyetlen magyar, motoros nőknek szóló internetes portálként – ennek a dinamikusan fejlődő rétegnek a célzott elérését ajánljuk banner, PR cikk, hírlevél vagy más megjelenés formájában.

Miért érdemes rád szavazni?
Habár a Csajokamotoron.hu ötlete 2005-ben született és 2006-ban valósult meg, a mai napig egyedülálló Magyarországon. Ez az egyetlen hely, ahol a motorozó nők minden információt megtalálnak, amire a motorozás elkezdéséhez vagy már az aktív motorozáshoz szükségük lehet. A honlapnak köszönhetően magukhoz hasonló motoros nőket ismerhetnek meg akár virtuálisan, akár a programjainknak köszönhetően személyesen is. Szavazz rám és a Csajokamotoron.hu-ra, ha te is motorozol, vagy ha még csak tervezed, hogy egyszer motorozni fogsz, de akkor is, ha ezt a kikapcsolódást inkább meghagyod másoknak, és te inkább csak a távolból szemléled azokat, akik a szabadidejüket ennek a remek kikapcsolódásnak szentelik!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy kislány 3,5 és egy kisfiú 5,5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Még nem voltak gyerekeim

22. Pál Honória

Pál Honória

A vállalkozás neve
Honória Színes Ötletek

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Virágkötészet és filc/nemez kombinációjára épülő dekorációk és ajándéktárgyak készítése. Célom ennek a két technikának a megismertetése, oktatása, workshop rendszerben, webáruházban elérhető félkész, kész csomagok a filc anyag iránt érdeklődőknek, hogy saját maguknak is elkészíthessék akik hobbiból kezdenek az alkotáshoz.

A vállalkozás székhelye:
Debrecen

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.honoria-szines-otletek.hu
www.honoriafilceskellek.hu
www.facebook.com/honoriaszinesotlete
www.instagram.com/p.honoria

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Másodállásban 2012-ben hobbi szinten, majd vállalkozóként 2017-ben. Eleinte , hogy megteremtsek magamnak egy saját munkahelyet, ami létrehozza, hogy lánykámmal legyek, szabadabban. Majd a munkahelyem egészségügyi okokból fel kellett adjam, így elkerülhetetlen lett a saját vállalkozás…A filc/nemez anyag “szerelme” már csak lökést adott…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A 26 éves virágkötészeti szaktudásom ötvözve a filc virágok készítésével, tudásomat átadni az ez iránt érdeklődőknek. Webáruházamban megtalálható az ehhez szükséges alapanyag, félkész és kész csomagokban. Oktatás, on-line és workshopokon. A blogomban lépésről-lépésre oldalakon.

Miért érdemes rád szavazni?
Minden szavazattal közelebb jutok több alkotni vágyó , kreatívkodni szerető lányhoz, anyához, nagymamához, akiket sikerélményhez juttatok új technikák megtanításával. Nagyon fontos, hogy önbizalmat sikerélményt adjunk egymásnak! 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kettő, Zsófi 11, Peti 5 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
8 és 2

23. Kónya Krisztina

Kónya Krisztina

A vállalkozás neve
Krisz FonalZoo

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi, kézzel készített – horgolt figurák

A vállalkozás székhelye:
Homokszentgyörgy

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/FonalZoo

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A gyerekeim miatt kezdtem el horgolni, majd elkezdtek érdeklődni, hogy eladásra is készítek e….idővel egyre többen, így döntöttünk a vállalkozâs mellett.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Igazán egyedi, szerethető ajándékot kaphatnak, reális áron, illetve segítek a horgolni vágyóknak tanulni, ha saját maguk szeretnék a gyermekeiknek elkészíteni azt.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert igenis meglehet bármit valósítani. 4 gyermekem van és mára már több ezer embernek segítek facebook csoportokban, rendezvényeken jelenek meg, ahol minőségi, igényes termékeimmel szembesülnek a hölgyek és gyermekek…és bátorítom őket a kézimunka szépségére, s elmondom, én azt sem tudtam mi az a fonal..😄

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
4 gyermekem van. 13,9,7,2 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1

24. Kupiné dr. Vámos Veronika

Kupiné dr. Vámos Veronika

A vállalkozás neve
Babafalat

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy baba hozzátáplálási segédanyagot állítottam össze, melyet dietetikus és védőnő ellenőrzött. Egy olyan segédletet, ami egy helyen tartalmaz minden fontos tudnivalót, tippet a baba hozzátápláláshoz, persze úgy, hogy mindez hiteles és naprakész is.

A vállalkozás székhelye:
Göd

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.babafalat.hu
www.babafalat.blog.hu
www.facebook.com/babafalat
www.instagram.com/babafalat

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Jogászként dolgoztam az első gyermekem születése előtt, viszont hamar rájöttem, hogy nem csak esténként szeretném látni majd a lányomat.
A húgomtól kaptam ajándékba Vida Ági könyvét, s ekkor jött a képbe a vállalkozás gondolata.
És miért éppen baba hozzátáplálás?
Amikor 5 évvel ezelőtt belevágtam a nagylányom hozzátáplálásába, olyan egyszerűnek tűnt az egész. Kaptam egy táblázatot, picit utána olvastam és belevágtam.
Aztán mikor pár évvel később a kicsinél kezdtük a hozzátáplálást enyhén szólva más volt a szitu. Gondoltam a jó öreg Táblázat alapján haladunk – igen ám, de találtam sok táblázatot és egyik sem volt az a régi jól ismert. Sőt, szinte egyik sem volt egyforma. Ekkor döbbentem rá, hogy egyáltalán nem egyszerű ez a babatáplálás: ahány szakember, annyi tanács, a weboldalakról, FB oldalakról már ne is beszéljünk. Vannak régi jól bevált trükkök és vannak a legújabb kutatások, ajánlások. Van millió és egy táblázat. Rengeteg zöldség, gyümölcs a boltokban. Sokat kerestem hiteles, naprakész információkat. De nem szerettem ezt a vadászatot, mert sok időm ráment és két gyerek mellett én pont nem ezzel akartam az időmet tölteni, inkább babáztam volna. 🙂
Ekkor merült fel bennem, hogy jó volna egy olyan segédlet, ami egy helyen tartalmaz minden fontos tudnivalót, tippet a baba hozzátápláláshoz, és persze, hogy mindez hiteles, naprakész legyen. A vállalkozásom célja ezt létrehozni és eljuttatni a szülőkhöz.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Hiszem, hogy az egészséges étkezés a hozzátáplálásnál kezdődik. És így nekünk, Anyukáknak (no meg az Apukáknak) a feladatunk és felelősségünk, hogy ezt kialakítsuk. A Hozzátáplálási Segédlet megkönnyíti a dolgukat! A célom, hogy segítsem Őket abban, hogy a hozzátáplálás ne nyűg, hanem egy szép utazás lehessen számukra.
A Babafalat Hozzátáplálási segédlet lehetővé teszi, hogy hosszas kutatás nélkül egyszerűen, egy helyen juthassanak hozzá minden szükséges tudáshoz, illetve egy helyen találjanak meg minden bevezetésre kerülő alapanyagot. Továbbá hamarosan elérhető lesz egy interaktív, egyénre szabott segédanyag is.

Miért érdemes rád szavazni?
A vállalkozásom még abszolút gyerekcipőben jár. Rengeteg előkészítés, tanulás, munka előzte meg a honlap indulását, és sok-sok halogatás, mert persze kicsit félelmetes egy teljesen új útra lépni. Sokat változtam, fejlődök ezen az úton és a segédanyag is sokat változik, fejlődik, hogy valóban jó és hasznos legyen, és segítse az Anyukákat/Apukákat.
Minden szülőnek kell valami támpont a hozzátápláláshoz.
Célom, hogy minél többeknek segítsek és megkönnyítsem a dolgát. Ebben segíthetsz nekem egy szavazattal. 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 kislányom van. 5 és fél éves, illetve 2 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5 és fél éves, 2 éves

25. Varga Marianna

Varga Marianna

A vállalkozás neve
Teaprogramok

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Teázási élményt nyújtok érdeklődőknek és cégeknek egyaránt teakóstolók és workshopok formájában. Ez lehet szakmai oktatás, céges csapatépítő teaprogram, kiscsoportos workshop anyukáknak, vagy épp jó hangulatú leánybúcsú program.

A vállalkozás székhelye:
Dunakeszi

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.teaprogramok.hu
www.facebook.com/Teaprogramok
www.instagram.com/teaprogramok.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Londonban lettem teaszakértő, ahol 6 évig dolgoztam ezen a területen és képeztem magam. Aztán hazaköltöztem, és szembesültem azzal, hogy itthon még nem létezik ez a szakma, nincs olyan munkahely, amit kerestem. A megszerzett tudást viszont nem akartam veszni hagyni, és a szenvedélyemmé is vált a teák világa. Így létrehoztam magamnak egy ilyen “munkahelyet”.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A teaprogramok több, mint oktatás vagy teakóstoló. Élmény, közös barátnős vagy anya-lánya program, csapatépítés, lánybúcsús ajándék, de életmódváltást is “okozott” már. Egészségtudatos nők, anyukák fordulnak gyakran hozzám, akik szeretnék magukat, vagy családjukat egy egészségesebb minőségi teázásra szoktatni otthon, a cukrozott üdítők helyett. Ehhez minden útmutatót, tudást megkapnak egy tea tanfolyamon.

Miért érdemes rád szavazni?
Küldetésem a hazai teakultúra felzárkóztatása. Magyarországon elsőként kezdek teatermesztésbe, amivel célom nem csak a teafogyasztás népszerűsítése, hanem munkalehetőség biztosítása a magyar teaprojekthez csatlakozó termelőknek, valamint a környezettudatosságra való intés, az ökológiai lábnyom csökkentése a hazai termesztéssel. Segíts, hogy minél több teakedvelőhöz és fogyasztóhoz eljusson a teaprojekt híre.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
egy kisfiam van, majdnem 2 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Kisfiam születése előtt kezdtem el a tevékenységet.

26. Dr. Lovas Gyöngyi

Dr. Lovas Gyöngyi

A vállalkozás neve
INSUdeb FORUM Kft.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
INSUMED orvosi diétaterápia fogyni vágyók, és 2. típusú cukorbetegek számára, valamint marketing-tanácsadás és mentorálás orvosi és egészségmegőrzési vállalkozások számára.

A vállalkozás székhelye:
Debrecen

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.drlovasgyongyi.hu
www.dokimarketing.cafeblog.hu
www.fogyidoki.cafeblog.hu
www.facebook.com/dokimarketing
www.facebook.com/insumed.net

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2011. augusztus… alapítottam egy céget, mert – kicsit vagy inkább nagyon- elegem lett a multi-kultiból. 15 évig voltam abban benne.
Egy olyan tevékenységet akartam találni, amit megbánás nélkül csinálhatok. Ami sok embernek hasznos. Ami felemelő.
Nem a pénz az ok. Egy sikeres vállalkozásnak nem a pénzkeresés az oka sosem. Annyira nem lehet motiváló a pénzkeresés, mint amennyire az értékteremtés és annak átadása. Meggyőződésem, hogy a pénz nem más, mint fizikai energia, ami a következménye egy lelki energiának, az pedig pontosan nem más, mint a lelkesedés egy fontos ügy iránt. Ez az “ügy” nálam kettős, ami azt jelenti, hogy a feladatom:
tanítani és gyógyítani.
Vagy a gyógyítókat is tanítani, hogy még jobbak legyenek, hatékonyabban csinálják, amit csinálnak.
A gyógyítás inkább nálam megelőzés értelmezésű, mert biztos vagyok benne, hogy az ember tökéletesen egészségesnek születik, és 120 évig kellene élnie. Ezért megtaláltam magamnak a következő tevékenységet, vagy lehet, hogy a tevékenység talált meg engem, de ez is érdekes volt, amikor megtörtént. Ez a tevékenységem: életmóddal kapcsolatos dolgokat tanítok, diétaterápiát csinálok, és fogyni járnak hozzám a pácienseim. Ezt kezdtem el eredetileg 2011-ben, utána jött vele a másik tanítás jellegű vágyam is.
A vállalkozásomat én szolgálatnak tekintem, és minél több embert szeretnék szolgálni, eredetileg ezért kezdtem el a hatékonysággal és az üzlettel behatóbban foglalkozni. A pénz pedig a szolgálat következménye, semmi más.
A másik Nagy Miért-em pedig az üzleti oktatáshoz tartozik.
Azt szeretném, ha az orvosok, akik kiváló és jól képzett szakemberek (igen, a magyar orvosokra gondolok!), nem fásulnának bele abba, ami általában történik a magyar “betegség- ügy” kapcsán, kiégnek, külföldre mennek. Vagy elvállalják az ötödik mellékállást is, mert … egyszerűen azért, mert nem vállalkozók a szó nemes értelmében. Mitől is lennének azok, hiszen nem tanítja őket erre senki…?
A vállalkozás egy szakma, ezt mindig is tudtam. Az orvosok számára vállalkozói profizmust tanítani, hogy vállalkozni is tudjanak, ne “csak” gyógyítani. Ez a másik Nagy Miért.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Orvos vagyok és marketinges,2 bizniszem van.

Egyik biznisz: “FogyiDoki”-
orvosi diétaterápia, fogyni vágyók és 2. típusú cukorbetegek számára.
Éhezés nélkül zsírból fogyni a szénhidrát- anyagcsere figyelésével, testösszetétel-méréssel, és folyamatos követéssel, orvosi tanácsadással együtt.

Másik biznisz: “DokiMarketing”-
orvosi és egészségmegőrzéssel kapcsolatos vállalkozások számára (néha másoknak is) komplex marketing-stratégiai tanácsadás megvalósítással együtt, mentorálás, tréningek.
Célja, hogy a magyar orvosok ne külföldön keressék a boldogulásuk útját, hanem itthon is megtalálják a számításukat, méghozzá automatizált kommunikációs folyamatokban gondolkodó, profi vállalkozóként, amely vállalkozások számára prioritás a páciens és a velük való kapcsolat minősége.

Miért érdemes rád szavazni?
A szavazók között sorsolok egy… Valami “nagyon ütős-nagyon ingyenest”!
Hogyan jutsz hozzá? Gyere a DokiMarketing Facebook oldalra, kedvelheted is, és üzenetben írd meg, hogy “Szavaztam az Év Anyavállalata versenyen”. Választhatsz, hogy diétával-fogyással kapcsolatosan, vagy az üzleteddel kapcsolatosan tudok Neked jobban segíteni. Nekem mindkét dolog rendben és ingyen kapsz egy 1 órás konzultációt tőlem.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermek, 18, 15, 10 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
12, 8, 3

27. Kalla Tímea

Kalla Tímea

A vállalkozás neve
Kallavender & Co.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Levendulás szépségek és finomságok webshopja – levendulás workshopok – családias levendulaaratás Fóton.

A vállalkozás székhelye:
Fót

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.kallavender.hu
www.facebook.com/kallavender
www.instagram.com/kallavender

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008-as házasságkötésünk óta tervezgetjük kertünket, gerendaházunkat, családunkat. 2016-ra megvalósultak álmaink: hol gyereksírásra, hol birkabégetésre ugrunk ki az ágyból szombat hajnalonként. A kisfiam 2. szülinapja után indult a vállalkozásom: szövegíróként és levendulás webshop tulajdonosaként azt szeretném elérni, hogy 1) otthonról dolgozó anyaként mindig elérhető legyek számára 2) minél több ember megismerje a levendula jótékony hatását, és több legyen, mint egy divathullám…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Azokért élünk, akik számára a levendula nem csak egy divat, hanem egy örök szépség és jóság. Akik vágynak egy különleges levendulás finomságra (csoki, cukorka, tea, szörp, tészta), vagy illatszerre, esetleg melegíthető, álomhozó párnácskára. Családias workshopjainkon várjuk a levendulaaratókat és birkasimogatókat (bárányaink is vannak fóti gerendaházunk körül).

Miért érdemes rád szavazni?
Nem mondom, nem mondhatom, hogy én vagyok a legjobb. De kitartó vagyok, és hiszem, hogy amit a családommal képviselünk (a kemény munka, az alázat, a természet szeretete, a lelki békére találás), arra más is vágyik, azt át tudjuk adni.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egyetlen kisfiam 3 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

28. László-Medgyesi Barbara

László-Medgyesi Barbara

A vállalkozás neve
BaraDekor

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi, exkluzív és stílusos party termékeket és dekorációkat forgalmazó webshop, az élet minden eseményére.

A vállalkozás székhelye:
Monor

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.baradekor.hu
www.facebook.com/BaraDekor/
www.instagram.com/baradekor

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017. októberében indult a vállalkozásom. Az egész indulását a kisfiam, Benedek születése és születésnapja inspirálta. Gyönyörű babavárót szerveztek nekem és szerettem volna ha ezt más is átélheti. Majd amikor 1 éves lett a Kisfiam az ő születésnapjára nehezen találtam stílusos, letisztult dekorációt, ezért sok mindent magam csináltam. Ezekből jött az elhatározás, hogy a Pici mellett egy – ízléses és nem a megszokott dekorációkat forgalmazó – webshopot tudnék üzemelteteni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az élet minden alkalmára találni nálam dekorációt, legyen az babaváró, születésnap, eljegyzés, esküvő, évforduló vagy egy kerti party. Saját “találmányom” a Party box, amelyben egy csomagba gyűjtöttem össze az adott alkalomhoz illő és elegendő dekorációt vagy terítéket, így nem kell a válogatással foglalkoznia az Anyukáknak, Apukáknak, Megrendelőknek. Emellett egyedi igények szerint is készítek dekorációkat.

Miért érdemes rád szavazni?
Nálam nem a szokványos dekorációkat találják meg az emberek, letisztult, stílusos és exkluzív termékeim vannak. Egyedi elképzelések vagy névre szóló dekorációk elkészítésével is szívesen foglalkozom. Minden megrendelői igényt igyekszem kielégíteni, nincs lehetetlen! 🙂 Szívvel-lélekkel készítek el minden megrendelést, mert tudom, hogy nekem milyen fontos az életünkben minden esemény és mennyire készülök rájuk. Kicsit minden megrendelést a saját eseményemnek is érzek.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 gyermek 2 éves, úton a második

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1,5

29. Holczer-Kancsár Edina

Holczer-Kancsár Edina

A vállalkozás neve
Dina Charm minerals

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Személyreszabott (gyógyító) ékszereket és kiegészítőket készítek kizárólag valódi ásványokból, féldrágakövekből és drágakövekből.

A vállalkozás székhelye:
Dunakeszi

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/dinaminerals
www.instagram.com/dinaminerals
www.photos.google.com/Dina_Charm_minerals

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Életem során többször is felbukkantak az ásványok, kaptam és vettem is kristály ékszereket, de az igazi szerelem körülbelül 5 évvel ezelőtt kezdődött. Mindig is szerettem sajátkészítésű ajándékokat adni a szeretteimnek, ezért gyakori vendég voltam a kreatív boltokban. A munkahelyemhez közel volt egy gyöngyös bolt, ahol ásványokat is árultak és amikor arra tévedtem egy rossz időszakomban, csillapíthatatlan vágyat éreztem egy önmagában nem túl szép ásvány karkötő megvételére. Nyitott voltam és vagyok az ezoterikus dolgokra, így hamar utánanéztem, hogy mit is vásároltam. Mint kiderült, okkal választottam az adott kőböl keszült karkötőt és később éreztem is a jótékony hatását. Ezt követően egyre gyakoribb vendég voltam az említett boltban és elkezdtem utánaolvasni az ásványoknak, majd ajándékba is egyre többször készítettem kristály karkötőket. Közben eltelt néhány év, megszületett az első kisfiam és az idő múlásával egyre inkább éreztem, hogy jó lenne valami kreatív dolgot csinálni, ami egy kicsit kiemel a napi rutinból. Ekkor jött a gondolat, hogy készíthetnék ásvány karkötőket, így hát belevágtam. Eleinte csak hobbiból, majd 2017 januárjától már egyéni vállalkozóként készítem a személyreszabott szépségeket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az ékszereim támogatják/erősítik lelkileg a megrendelőimet… De talán a legfontosabb, hogy mivel hisznek benne, minden helyzetben reményt adnak számukra. Az esetek többségében konkrét problémákkal találnak rám, amire én igyekszem a megfelelő kristályok összerakásával megoldást nyújtani. Az ásványok bizonyos rezgéseket közvetítenek, ami hat a viselőjükre: minden kőnek megvan a maga szerepe, így ezek ismeretében tudom megalkotni a személyreszabott ékszereket. A hatás mellett legalább annyira fontos számomra, hogy egyedit és minőségit készítsek, emiatt a karkötőim többsége orvosi acél és valódi ezüst kiegészítőkkel készül. Meg szoktam kérdezni a megrendelőimet, hogy van-e kedvenc színük, vagy olyan amit jobb kerülni (vannak problémák amire több ásvány is jó, így lehet szín szerint is variálni) ennek köszönhetően a végeredmény színben és hatásában is teljesen egyedi és hozzájuk passzoló lesz.

Miért érdemes rád szavazni?
Az egész vállalkozásom nagyon emberközpontú, a rendelések kapcsán rengeteg üzenetet váltok a megrendelőkkel, sokan kiöntik nekem a szívüket, feltárják előttem az életük nehézségeit (hiszen azokra keresek kristályokat) emiatt már kitűzött feladatomnak is érzem, hogy minél több emberen segíthessek az ékszereimen keresztül. A vásárlóim 80%-a édesanya, akárcsak én: ismerem az általános problémáikat, a mindennapi nehézségeiket, ezért néha úgy érzem egy rendelés végén kicsit a “barátnőim” is lettek. Én nem egy tucat terméket gyártok és nem a profitszerzés a fő szempont, engem tényleg érdekel a vásárlóim lelke és a későbbi elégedettsége. Szerencsére szinte minden visszajelzés rendkívül pozitív, ami hihetetlenül jól esik… Azt látom, hogy a vásárlóim imádják az ásványokat és ezáltal az ékszereimet is, ezért is szeretem ennyire a munkámat! Szeretném, ha minél többen megtapasztalnák, hogy mennyire más kiszolgálást kapnak egy hazai kézműves eladótól (nem csak tőlem) és így abbahagynák az értéktelen tömegtermékek felvásárlását.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két fiam van. Milán 4 éves, Noel 22 hónapos.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Majdnem 3 éves és 7 hónapos

30. Stefán Ágnes

Stefán Ágnes

A vállalkozás neve
Stefán Ági NailArt Stúdió Szalon és Oktatás

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézápolás Műkörömépítés, OKJ Alaptanfolyam, Továbbképzések

A vállalkozás székhelye:
Székesfehérvár

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.stefanagi.hu
www.facebook.com/www.stefanagi.hu
www.facebook.com/groups/StefánÁgi*NAILART*
www.youtube.com/Stefán Ági NailArt Studio

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Fiatalon első gyermekem születése miatt felfüggesztettem főiskolai tanulmányait… 🙁 De nem maradhattam “szakma” nélkül, így lettem Kéz-Lábápoló Műkörömépítő, közben életet adtam 2. gyermekemnek. Bizonyítványom kézhezkapása pillanatától dolgozom a szakmában, apránként építve vendégkörömet. Férjem döntése miatt Angliába költöztünk, ahol 2 hét után szuper szakmámmal azonnal tudtam alkalmazottként munkát vállalni egy szalonláncban, újra a létra aljáról kezdtem, idegennyelvi környezetben. Hónapok múlva már szalonvezetőként tanítottam be az új lányokat az “szalon rutin-ra”. Többet akartam keresni! Helységet béreltem, vállalkozóként kezdtem saját vendégkört építeni: a naptáram fél év múlva totál megtelt! ! 4 évet dolgoztunk kint.
Hazaköltözés…építkezés…szalon kialakítás a házban egy szobából.
Szakoktatói végzettséget szereztem-megtetszett az oktatás.
3. gyermekem érkezése előtt -alatt -után újraépült kis kertvárosi vendéggköröm. Oktatói mellékállást kaptam, Pestre jártam tanfolyamokat tartani, Roadshow-kat stb. Minden szuperul alakult! Aztán….
Itt kéne lennie a történet végének, helyette a csúcspont következik: Válás…”apuka” kitett minket a 3 gyerekkel gyakorlatilag az utcára.
(Letiltott társkártya, visszavett autó, …kicserélt zár a családiházunkon)
Szüleimhez költöztem a 3 gyerekemmel és pár szatyor cuccal.
Mindenem ott maradt!

Az új kezdet:
Visszamentem dolgozni főállásba egy önkormányzati céghez, kibéreltem egy kicsi üzletet a belvárosban, felújítottam, Újra építettem a vendégköröm munka után dolgozva, hétvégén okj oktatást vállaltam… végzett tanulóimnak továbbképzéseket kezdtem szervezni -vasárnap. 7/7 nap munka. Döntenem kellett!!! A biztosat felcserélni a vállalkozásra. Felmondtam a munkahelyemen, csak a Szalonomban akartam dolgozni- hogy én is ott lehessek a gyerekekkel az iskolai ünnepségeken, a játszótéren..-, de még nem volt elég vendégem hogy csak ebből éljek. A hétvégi oktatói munkámat más városba szerette volna a cég áttenni, amit a gyerekek miatt nem tudtam vállalni-így megszűnt. Tovább kellett lépnem = ELŐRE
Mestervizsgáztam- eldöntöttem , nem fogok függni senkitől, saját iskolát csinálok!
Oktatótermet kerestem, megtaláltam a belváros leg lepukkantabb üzletét! …persze hogy kibéreltem! 🙂
Kőkemény munkával, megvalósult az álmom!
Most van itt a happy end 🙂

Új célok:
-régi szalonomból műköröm alapanyag kiskereskedést csinálok (folyamatban)
-Szalon 2. projekt : az álom munkahelyem! alkalmazottakkal
.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
1.Szolgáltatóként Kézápoló Műkörömépítő Mesterként tökéletes szalonmunkával állok vendégeim rendelkezésére a mindennapokban.
2.OKJ Kézápoló Műkörömépítő Tanfolyamokat índítok, ahol a minőségi oktatás a célom, tanulóimat a valós szalonmunkára készítem fel minden tudásomat átadva.
3. Szakembereknek egynapos továbbképzéseket tartok (technikai ill. díszítő), tudásuk fejesztése, új trendek – technikák elsajátítása, a mindennapi munka tökéletesítése a cél.

Miért érdemes rád szavazni?

Én az az anyuka vagyok, aki sosem adja fel, akinek nincs lehetetlen…
Munkám a szenvedélyem! Eredetileg Grafikus vagyok, 2005-óta vagyok a körmös szakmában, aminek sok mindent köszönhetek. Tanulóimat a valós szalonmunkára készítem fel, hogy mindannyian sikeresek legyenek!
A képzőművészettel eltöltött évek során a rajzolást és festést magas szinten sajátítottam el.
OKJ-s bizonyítványom megszerzése után azonnal dolgozni kezdtem, ami tökéletesen megmutatta akkori hiányosságaimat ezért azóta is arra törekszem, hogy tökéletesítsem a munkámat. Neves oktatók képzésein folyamatosan képzem magam. Versenyzésben is értem már el eredményeket országos és nemzetközi szinten egyaránt.
4 évet töltöttem családommal Angliában, ahol szalonvezetőként az alkalmazottak szakmai- technikai fejlesztése is a feladatom volt, ekkor kezdtem oktatással foglalkozni angol szaknyelven. Ott mindehhez speciális továbbképzéseken vettem részt a szépségápolás más területein is. Az Angol tapasztalatok sokat formáltak látásmódomon, beépítettem őket itthoni szalon és oktatói munkámba egyaránt, hogy tökéletesítsem a Salon Services -t!
Hazaköltözésünk után 2012-ben végeztem el a Szakoktatói képzést. Pedagógus Édesanyám mellett kisgyermek koromtól ivódtak belém a tanítás módszerei. Úgy gondolom, nem elég tökéletesnek lenni a szakmában, a tudást átadni is tudni kell.
2014 –ben először a NABA oktatójaként az Alveola csapatával jártam az országot, rengeteg bemutatót és Lac Gel alapképzést tartva a már a szépségszakmában dolgozóknak és középiskolás diákoknak egyaránt.
2015-ben Székesfehérváron ismét megnyitottam saját szalonomat-, oktatótermemet, ahol napi szinten dolgozom, mindemellett alap- és továbbképzéseken tanítok folyamatosan.
2017-ben kitűnő eredménnyel Mestervizsgáztam, ami újabb lendületet, álmokat, célokat adott életem következő szakaszára.
Kamarai vizsgabizottsági tag vagyok, versenyeken zsűriként is közreműködök.
Ízléses, harmonikus, minőségi munkára törekszem, igyekszem egyedit és különlegeset alkotni, szeretem a tökéletességet, a kihívást, a megmérettetést!
Mottóm: „Life is too short for boring nails…”

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem van: 5, 13, 15 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3, 11, 13

31. Maszlag Anett

Maszlag Anett

A vállalkozás neve
Boris

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy saját fejlesztésű maci, amely a fejformához igazodik. Kellemesebb vele az alvás. Ahogy a gyerek nő úgy a funkciója is változik, mert autóspárnaként is használható.

A vállalkozás székhelye:
Csongrád

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.borismaci.hu
www.facebook.com/borismaci
www.instagram.com/borismaci

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017 májusában indult a vállalkozás. Előtte voltak prototípusok és voltak eladásaim is. De hivatalosan papírilag 2017 májusában kezdtem. Szerettem volna a kislányomnak egy egyedi terméket alkotni, aminek funkciója is van. Nem szerettem volna egy tucat terméket venni neki. A forma egy random kiszabásnak volt köszönhető. Ezt fejlesztettem utána tovább. A forma 2015-ben született, ezután kezdődött a fejlesztése.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szeretnék egy olyan terméket adni, ami nem csak “cuki”, hanem fejleszt is. Legfőképp a képzelőerőt. Boris úgy lett kitalálva, hogy nem feltétlen egy macihoz hasonlít. A gyermek bármilyen állatot beleláthat. A képzeletére van bízva. Boris egy esetlen lény. Próbáltam azt hangsúlyozni benne, hogy mi sem vagyunk egyformák és tökéletesek. De mind egyediek vagyunk! Úgy ahogy ő is. Hisz minden gyermek máshogy látja Borist.

Miért érdemes rád szavazni?
Úgy érzem, hogy ilyen kis idő akatt sokat fejlődtem. És azon vagyok, hogy még többet hozzak ki magamból. Próbálom úgy beosztani az időmet, hogy minél többet foglalkozzam a vállalkozással. Jelenleg teljes állásban dolgozom a vállalkozás mellett. Úgy érzem, ezért is vagyok egy Superwomen. A termékeimet is saját magam varrom! Igyekszem minden kérést teljesíteni, amilyen gyorsan csak tudom. Kérlek szavazz rám, hogy a Superwomen erőm még jobban szárnyaljon.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 gyerkőc, 3 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

32. Váry Hornok Mónika

A vállalkozás neve
MonaArt

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Nyirokkezelés s egyéb masszázs

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/MonaArt-nyirokterapi

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kata-s vàllalkozókènt 2016. Munkanélküli lettem 2014-ben. Nyirokkeringés zavarom van nekem is 20 éve, de csak 6 éve diagnosztizàlták. Édesanyám is ezzel küzdött, de nem ismertèk fel vízhajtókat kapott, a szíve feladta…Professzortól tanulhattam.Sikeresen pàlyàztam a Munkanélküli Hivatalnàl, 6 hónapig támogatást kaptam úgy indítottam el a vàllalkozásom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nyirok s zsírödèmával küzdő betegek keresnek fel főkènt, de relaxàlni vàgyó vendègeim is vannak.
Szívemhez a gyógyítás áll közel.

Miért érdemes rád szavazni?
Álmomat vàltottam valóra a vállalkozásom beindításával, kevesen hittek bennem, de napjainkra széles vendégkörrel rendelkezem, s szakmai körökben is elismernek.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 kisfiam van 10 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6

33. Blaha Nóra

Blaha Nóra

A vállalkozás neve
Mummy’s Nails bababarát műkörömszalon

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A szalonban állandó jelleggel bébiszitter van jelen, aki vigyáz a gyermekekre, míg anyuka szépül. Azoknak az anyukáknak szerettem volna segíteni, akik segítség hiányában nem jutnak el szépségszalonba.

A vállalkozás székhelye:
Budapest, Maglód

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mummysnails.hu
www.facebook.com/mumysnails

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2016 tavaszán indult. Saját tapasztalatból indultam ki. Frissen szült nőként sokat jelentett számomra, ha egy falatnyi nőiességet kaptam. Nagymama távol, segítségem nincs. Így folyton a férjemmel egyeztettem napokig-hetekig, hogy bárhova is el tudjak menni. Ekkor született meg a fejemben a bababarát szépségszalon gondolata. A gondolatot villám gyorsan tett követett és a szalon 2016 nyarán megnyitotta kapuit. Szerencsére nagyon sok anyuka örömét leli benne és a gyerekek is boldogan jönnek hozzánk kikapcsolódni, míg anya szépül.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sok anyuka örömmel érkezik hozzánk, mert megkönnyítjük a mindennapjait, szabadnak érzi magát pici gyerek mellett is. Kikapcsolódnak, miközben szép manikűrt kapnak.

Miért érdemes rád szavazni?
Amellett, hogy hiánypótló teret hoztunk létre a szalonnal, a munkavállalóink is szeretnek nálunk dolgozni.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermek: Sárika 3 éves, Emma 4,5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Sára 1 éves, Emma 2,5 éves

34. Veron Szilvia

Veron Szilvia

A vállalkozás neve
Artmami

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fényképes fa és ezüst ékszereket és apróságokat készítek

A vállalkozás székhelye:
Kecskemét

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.artmami.com
www.facebook.com/artmamilove
www.instagram.com/artmami.love

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Még pocakosan találtam egy szentképes karkötőt az utcán, de mire megszületett a kislányom lepotyogtak a képek róla. Akkor úgy döntöttem, hogy megjavítom de a saját kis Szentem képeit tettem fel már… ezután készítettem el a páromnak is egyet, anyukámnak, anyósomnak… pár hónap múlva azon kaptam magam, hogy ömlenek hozzám a fényképek és már nem is ismerem azokat az embereket személyesen akik megkeresnek..
Mára több mint 8500 követőm van és non-stop dolgozom szinte, és imádom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sok ékszert készítek fontos alkalmakra, esküvőkre, szülinapra, évfordulokra, de volt hogy az elhunyt az én karkötőmet vitte a szivárványon túlra.

Miért érdemes rád szavazni?
Soha nem tudtam jól kampányolni, ezért nem lettem politikus. De amit most csinálok abban benne van minden amit egy ember adhat a másiknak. Szív, lélek és idő.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 lánykám van Vanilla, 3 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1

35. Eötvös-Szolnok Judit

A vállalkozás neve
Mazsola Alapítvány

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fordított (sérült) gyermekeket nevelő családoknak (amilyenek mi is vagyunk) nyújt segítséget. Fejlesztés, szülőknek és testvéreknek segítségnyújtás.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/Indul-a-Mazsola

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
3 gyermekem közül kettő egy ritka genetikai betegség (ATRX- szindróma) következtében lett ” sérült” azaz fordított. Amikor óvodáskorúak lettek akkor éreztük, hogy lehetetlenség összeszervezni a 3 gyermek igényeit és programjait, a fejlesztéseket, a szakköröket stb. Ekkor fogott össze igazán a család: szüleimtől megkaptuk gyerekkori házunkat ahol pont volt egy nagy garázs amből a barátok és a család segítségével egy csodálatos műhelyt varázsoltunk. Mindez persze nagyon lassan ment, nekem az volt az érzésem sose lesz kész. De mára végül eljutottunk oda kb.1 év alatt, hogy elindult valami: a fordított gyermekeknek szuper fejlesztések vannak, simáknak gyerekjóga, felnőtteknek felnőtt jóga. Rengeteg tervem van még, hogy mivel lehetne segíteni az ilyen családokat, de ahhoz még sok segítségre van szükség…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A fordított ( sérült) gyermekeket nevelő családokat kívánjuk segíteni.
Egyénre szabott komplex fejlesztésekkel, szülőknek segítségnyújtás; testi-lelki feltöltődés( relax sószoba, jóga, masszázs..), tesóknak különböző programok melynek célja többek között az, hogy tudjanak egymásról, hogy lássák, hogy másnak is van “sérült” tesója és nem egyedül vannak ezzel a helyzettel.
Idén nyárra már nyári táborokat is szervezünk!

Miért érdemes rád szavazni?
Azt gondolom nincs még ilyen kezdeményezés ami ilyen komplex módon szeretné segíteni a “sérült” gyermekeket nevelő családokat. Érintett szülőként úgy érzem pontosan tudom mire van szükségünk, mi az ami segítséget jelent egy ilyen családnak. Azt gondolom, már a saját példám önmagában is sok erőt tud adni másoknak. Az, hogy ilyen nehezített körülmények között is el lehet érni valamit hittel, kitartással, tudatossággal és persze rengeteg segítséggel és összefogással! 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kitti 10 éves,Levi 7, Bálint 5.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
9, 7, 5

36. Fürész-Mayernik Melinda

Fürész-Mayernik Melinda

A vállalkozás neve
Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelés

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Játékos angol nyelvi fejlesztéshez, a kétnyelvű neveléshez, a korai nyelvoktatáshoz ad segítséget egy komplex rendszerben kisgyerekes szülőknek és pedagógusoknak módszertani kiadványokkal és képzésekkel, közösséggel (klubtagság), országos foglalkozásvezetői hálózattal (ölbeli babaangol és ovisangol foglalkozások) kifejezetten a magyar családok igényeire szabva.

A vállalkozás székhelye:
Mór

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.angolkalauz.hu
www.facebook.com/angolkalauz

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A játékos angolozás mindig közel állt hozzám, matematika-angol szakos tanítóként igyekeztem az óráimon a szórakoztató és élvezetes módszereket használni és már akkor tudtam, hogy a saját gyermekeimet magyarul és angolul is fogom nevelni, mert sajnos az iskolában már csak tanulni lesz lehetőségük a nyelvet, és ez teljesen más, hiszen látom, hogy az intézményes keretek között már nincs idő játékra, ami pedig alapvető szükséglete a gyerekeknek. A vállalkozás a gyerekeimmel együtt fejlődik, növekszik, amikor Míra megszületett és belevágtunk a kétnyelvű nevelésbe elindítottam a blogot, hogy megosszam a mindennapi angolos élményeinket, tapasztalatainkat és nehézségeinket illetve a Mírával egyidős babáknak tartottam babaangol foglalkozásokat, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek. Az évek során egy igazi közösség, egy keménymag alakult ki mind a személyesen hozzám járó Anyukákkal, mind azokkal, akikkel online tartottuk a kapcsolatot, kölcsönösen segítjük egymást és megoszthatjuk az élményeinket. Egyre több foglalkozásvezető, óvónő és nyelvtanár csatlakozik a programhoz egy szakmai közösséget alkotva, most már védjegyes programként működve.
Az Angol Kalauz program célja, küldetése egy olyan társadalami szerepvállalás, illetve a kétnyelvű nevelés iránt elkötelezett szülőknek szánt mozgalom és közösség építése, amely biztosítja gyermekeink számára, hogy szórakozva, élményeken keresztül ismerkedhessenek az angol nyelvvel – akár már babakortól, a szülővel, biztonságos közegben, ölbeli játékokkal, ahogyan az anyanyelvet is elsajátítják, hogy szívesen és gátlások nélkül beszéljenek majd felnőttként angolul, hiszen a korai évek meghatározók és szülőként, illetve pedagógusként van lehetőségünk rengeteget tenni annak érdekében, hogy gyermekeink számára a nyelvtananulás ne szenvedés legyen, hanem a kommunikáció eszköze.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
“Ha a játékosság útján úgy szívhatja magába a tudást a gyermekem, mint a szivacs, akkor miért ne választanám ezt a magolás helyett? Melinda módszere sokat segít, hogy gyermekeink ne járjanak úgy a nyelvtanulással, mint mi annak idején az orosszal.” (G. Anikó) – Úgy gondolom ebben a véleményben, benne van a lényeg.
Ahogy az anyagaiknkban is hirdetjük: Mondókázz angolul gyermekeddel otthon vagy foglalkozásainkon országszerte! Hiszen az Angol Kalauz program egy mondókás-dalos ölbeli program (melynek alapja könyvem, melyet a British Council Családi angol programja és Vida Ágnes is ajánl), a kommunikáció alapú játékos nyelvelsajátítás, a kötődő nevelésen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, így maximálisan támogatja a szülőket gyermekeik angol nyelvi fejlesztésében, legyenek ők akármilyen nyelvi szinten.
A vállalkozás segíti egyrészt a szülőket a játékos otthoni angolozásban, másrészt a megújulni vágyó pedagógusokat, akik szakmai repertoárjukat szeretnék bővíteni, frissíteni, ezzel is egy szakmai közösséget alkotva melynek alapja a tudásmegosztás.
Jelenleg a program ezeken a területeken nyújt támogatást:
– Babaangol és ovisangol foglalkozások
– Mondókás, dalos videók, angol anyanyelvi hanganyagok
– Digitális segédanyagok, tematikus játékcsomagok a játékos angolozáshoz
– Angol nyelvű gyerekkönyvek, kiegészítők az angol foglalkozások színesítéséhez
– (Online) tanfolyamok szülőknek
– Klubtagság
– Módszertani kiadványok, segédanyagok
– Módszertani képzések, műhelymunkák pedagógusoknak.

Miért érdemes rád szavazni?
A nyelvtudás érték, és nyelvet beszélni fontos kompetencia a mai világban (habár sajnos Magyarországon nagyon kevesen vannak e képesség birtokában). Mi hiszünk abban, hogy a korai kezdéssel szülőként és pedagógusként tehetünk gyermekeink jövőjéért és úgy gondolom, hogy ez olyan társadalmi szerepvállalás, illetve egy közös cél, amihez jó tartozni és együtt tenni érte.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Míra októberben lesz 5 éves, Balázs pedig májusban tölti a kettőt.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
A nagyobbik gyermekem nem volt még 1 éves.

37. Németh Rita

Németh Rita

A vállalkozás neve
PendriveGuru Kft

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi neves ajándéktárgyak – okos ajándék ötletek, saját felirattal ellátva

A vállalkozás székhelye:
Győr

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.okos-ajandek-otletek.hu
www.facebook.com/PendriveGuru.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kíváncsiságból kezdtem el vállalkozni, hogy kipróbáljam magam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ötletes, innovatív és teljesen egyedi ajándékkal lepheted meg szeretteid.

Miért érdemes rád szavazni?
Köszönöm a szavazatokat

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyerek, 5 és 7 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1

38. Győrfi-Erdélyi Vera

Győrfi-Erdélyi Vera

A vállalkozás neve
Picivilág

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy összefogó oldal, ahová a babás-anyukás magyar kézműves termékeket töltik fel az alkotók.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.picivilag.hu
www.facebook.com/picivilag
www.instagram.com/picivilag

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Tavaly novemberben indult el a vállalkozásunk. Multinál dolgoztam már 7 éve, amikor elmentem szülni. Visszavártak, meg voltak elégedve a munkámmal, de tudtam, hogy azt a munkát 2 gyerek mellett nem tudnám csinálni. Mindig is szerettem a magyar kézműves termékeket és gyermekeimnek is sokat vásároltam, de összefogó oldalt még nem találtam, ami kifejezetten az anyukáknak szólna.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Picivilág olyan anyukáknak segít, akik szeretik az egyedi, magyar termékeket és egy helyen szeretnék az alkotásokat megtalálni a babafészkektől kezdve a mérföldkőmatricáig.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném, ha az egyediség, a magyarság, a kézzel-készült termékek kerülnének előtérbe, ezáltal támogatva az alkotó anyukákat is.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2, 4

39. Kovács Márta

Kovács Márta

A vállalkozás neve
Tudatos Nevelés Bt.

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Pályaváltókat, újratervezőket, útkeresőket segítek, hogy megtalálják a hivatásukat az életút konzultáció módszerével.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.eletutkonzultacio.hu
www.facebook.com/eletutkonzultacio

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
54 éves koromban hagytam ott az alkalmazotti létet. Egy vargabetű után kezdtem el, az életút konzultáció módszerével foglalkozni. Korábban sem volt tőlem idegen ez a fajta segítés, az oktatás, a tudásmegosztás. 6 éves kortól a nyugdíjasokig tanítottam különböző témákban. Hosszú ideig pályakezdőket és segítettem a munkahelyi beilleszkedésbe
Miután többször átéltem az újrakezdés keserédes érzelmeit, azt gondolom hitelesen tudok segíteni a hozzám fordulóknak. Az utóbbi évben coaching módszerekkel is kiegészítettem az eszköztáram. Ez utóbbi módszer önmagam számára is hatalmas önismereti változásokat hozott. Szeretném átadni ezt az energiát az újrakezdőknek, hogy ők is megtapasztalhassák, változni, újrakezdeni mindig jó!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Pályaváltókat, újratervezőket , útkeresőket segítek, hogy megtalálják a hivatásukat az életút konzultáció módszerével. Mindazoknak tudok segíteni, akik nehéz döntés előtt állnak, nem merik meglépni a váltást, vagy konfliktusok megoldásában érdekeltek. A szolgáltatás azoknak is hasznos, akik élethelyzetet váltanának. Ha eddig a karrierre, vagy a családra koncentráltál, most nyitni szeretnél a másik terület felé, vagy alkalmazottból vállalkozóvá válnál, vagy a fordítottját hozza az élet.

Miért érdemes rád szavazni?
Saját pályaváltásaim (33 évesen, 54 évesen) és újrakezdéseimmel, tapasztalataimmal és tudásommal tudom segíteni a hozzám fordulókat. Az életút konzultációs módszer az egyén élettapasztalatából indul ki, vizuálisan megjeleníti eddigi életpályáját (Digitális Életpálya Térkép – DÉT), önbizalmat ad, újabb összefüggésekkel, újabb motivációval szolgál és utat mutat a jövőbe.
Tapasztald meg Te is.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
24, 33, másfél unoka, 3 és egy hamarosan megszülető 😀

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Nagyok, 20 év felett.

40. Béres Mónika

Béres Mónika

A vállalkozás neve
Béres Mónika EV

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy üzleti közösségben dolgozom, a szabad laptop életstílust képviselem és az egészséges életmódot.

A vállalkozás székhelye:
Hatvan

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/Szabadsag.Uzlet.Anyasag.Forever
www.instagram.com/monika_beres

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
3 évvel ezelőtt keztem el a vállalkozásom, mikor életmódváltást szerettem volna váltani. Kislány korom óta vágytam arra, hogy vállalkozó lehessek, hogy örömmel dolgozzak és mindig is fontos volt számomra mások segítése. Ápolónőnek tanultam, és szeretek mások életére pozitív hatással lenni, akár az üzleti lehetőséggel, akár az egészséges életmóddal inspirálni, hisz az egészségünk az első.
Mindig fontos volt számomra a szabad élet, hogy minőségi időt tudjak tölteni a kislányommal, azt látni, hogy jó hatással tudok lenni mások életére, az anyagi biztonság, az utazás és mindezt megkaptam itt, és itt tudok igazán kiteljesedni és fejlődni a szakmámban. 3 éve nem volt még hitem, semmi Önbizalmam, és azóta rengeteget változtam, fejlődtem, amit mások is rögtön észrevettek és megkeresnek, hogy jó látni, hogy lehet másképp is élni és inspirálom őket, nekem ezek hatalmas visszajelzések, úgyhogy imádom a saját, megélt tapasztalatommal hitet adni másoknak, hogy merjenek nagyot álmodni, elővenni a célokat és tenni értük, és mentorként öröm ezt nekem támogatni és látni, ahogy folymatosan nyílnak ki .

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Meg tudom nekik mutatni, akik elindulnak ezen az üzleti úton, hogy hogyan tudnak egyszerre édesanyák lenni és sikeres nők az üzletben. Nem kell választani.
Hogy hogyan tud bárki főállás mellett, vagy iskola mellett is sikeres vállalkozó/vezető lenni.
Hogyan tudnak felépíteni egy globális vállalkozást.
Központban van a személyiségfejlődés, így erre is nagy hangsúlyt fektetünk és ezzel együtt az életük is jobbá vállik, amit a magánéletükben is tudnak kamatoztatni.
És az egészséges életmódra inspirálom az embereket, hisz ez a legfontosabb, hogy figyeljünk rá, és az életmódváltásra inspirálom a saját példámmal, tapasztalatommal megosztva és jól eső érzéssel tölt el, mikor kapom a visszajelzéseket a pozitív változásokról.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért érdemes rám szavazni, mert mindig is fontos volt számomra az, hogy adni tudjak másoknak, akár egy jó szót, egy ölelést, egy gesztust, egy üzleti lehetőséget, ami az én életem is jobbá tette és megváltozotta.
Azóta élek igazán, tele élménnyel, mióta elkezedtem a vállalkozásom és ezt is adom át másoknak, hogy merjenek kilépni a mókuskerékből, a szürke hétköznapokból és merjenek tenni az álmaikért.
Hogy megtanítsam az embereket újra álmodni!
Szenvedélyemmé vált a hivatásom, és ez nap mint nap isnpirál, és azon vagyok, hogy fejlődjek folyamatosan, hogy jobb és jobb vezetővé válhassak, aki emberek százainak, ezreinek tud hatással lenni az életére.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 gyerekem van, elmúlt 3,5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
8 hónapos volt a kislányom

41. Zimonyi Adrienne

Zimonyi Adrienne

A vállalkozás neve
Telki Játszóház Kft.

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Játszóház (a Játékház jobban illik rá) működtetése.

A vállalkozás székhelye:
Telki

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/telkijatekhaz

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017. szeptemberében. A családom miatt kezdtem el. Addig egykeresős család voltunk és megtapasztaltuk milyen az, amikor az az egy láb meginog. A lányom inspirált a Játékház elindítására és az, hogy a településünkön szerettem volna gyerekes szülőknek egy igényes, családias hangulatú, értékes programokat kínáló közösségi teret kialakítani. Ezért is támogatom a helyi baba-mama klubot. Helyszínt biztosítok nekik a heti összejöveteleikhez.
Korábban a településünkön a kultúra területén dolgoztam (társadalmi munkában), majd egy helyi galéria tulajdonosával kezdtem el dolgozni. 8 év alatt felvirágoztattam a galériát. Utána gondolkodtam valami új irányon. Akkor már meg volt a Lányom és gondoltam, a gyerekek felé fordulok. Településünkön nagyon sok a gyermek, de kevés az iskolán, óvodán kívüli helyszín ahol találkozhatnak, jót játszhatnak, illetve értékes, igényes programokon vehetnek részt.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Játékházunk célkitűzése a gyerekek játékos fejlesztése. Minden foglalkozásunk ehhez kapcsolódik: pl.: a festészet, a kerámia, a varázstánc, zenés programjaink. Folyamatosan keresem az újabb lehetőségeket, tárgyalok az oktatókkal, hogy minél színesebb kínálatot tudjak bemutatni a szülőknek és a gyermekeknek.

Miért érdemes rád szavazni?
Szívem-lelkem teszem a munkába. Szeretek szervezni, igényes vagyok a munkámra. Vendégeink szerint ez meg is látszik. Örömmel jönnek programjainkra vagy csak egyszerűen játszani a gyerekeikkel a Játékházba. Foglalkozom velük, meghallgatom a javaslataikat, igyekszem megvalósítani elképzeléseiket. Rengeteget dolgozom, építem lépésről-lépésre a vállalkozásomat, amelyhez férjemtől és a családomtól rengeteg segítséget kapok. Lányom is lelkes. Örömmel jár a Játékházba, szívesen “”pátyolgatja”” a kisebb gyerekeket, akik ezt örömmel veszik.
Sokszor nehézségekbe ütközöm, de nem vagyok az a feladós típus. Bízom abban, hogy ha az ember ad, vissza is kap. Ennek megfelelően élek, sokszor támogatok rászoruló családokat is.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Nagyon sokáig (14 év) próbálkoztunk, sajnos sikertelenül (és az életem is veszélyben forgott az utolsó próbálkozás után), majd örökbefogadtunk egy akkor 8 éves (éppen tegnap lett 10 éves) kislányt. 🙂

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
9 éves volt a Lányom

42. Dr. Huszák Loretta

Dr. Huszák Loretta

A vállalkozás neve
AE (academic entrepreneur)

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Felsőoktatási intézmények nemzetköziesedési stratégiájának kidolgozásában és megvalósításában segítek. Jelenleg egy budapesti székhelyű főiskola nemzetközi PhD programját dolgozom ki és menedzselem aktívan, valamint egy másik budapesti egyetem nemzetközi programjainak lebonyolításában veszek részt. Még egy éves sincs a vállalkozásom, de már asszisztenst keresek, mert annyi a megrendelés.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.linkedin.com/in/loretta-huszár

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017 szeptembere, rájöttem, hogy ez egy niche, ami engem nagyon érdekel, és mert elegem lett az alkalmazotti “kiszolgáltatottságból”.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A “vállalkozó” lét még mindig pejoratív tartalommal bír Magyarországon. Sokaknak a seftelő sarki fűszeres, meg az újgazdag építkezési vállalkozó jut eszébe róla… Szubjektív meglátásom szerint az egyetemi végzettségűek kevésbé mernek kilépni a komfortzónájukból, és – bár lenne ötletük, és hiszem, hogy lehetőségük is – inkább beletörődnek a kedvezőtlen munkakörülményekbe, megalázóan alacsony fizetésekbe, lényegében kihalásos alapon működő karrierutakba, és ragaszkodnak a biztos alkalmazotti léthez. Nekik kívánok mintát és példát adni – úgy vállalkozói tevékenységemmel, mint szakmai tudásommal.

Miért érdemes rád szavazni?
mert végre egy vállalkozó nő, aki meri az eszét használni; mert felvállaltan mintát szeretnék nyújtani olyan hölgyeknek, aki szellemi foglalkozásúak és adott esetben egyéb bejelentett pénzkereseti munkájuk mellet, az évek alatt megszerzett szakmai tudásukat bátran megmutatva és kihasználva szeretnének vállalkozni.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
két gyermekem van, 4 és 7 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3 és 6

43. Krizsanóczi Márta

Krizsanóczi Márta

A vállalkozás neve
Symbyo

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Olyan babaruhákat készítünk, amelyek együtt nőnek a babával, ott védenek ahol kell és egy mozdulat őket feladni.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.symbyo.hu
www.facebook.com/symbyodesign
www.instagram.com/symbyo

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A gyermekeim mellett szerettem volna valami olyat létrehozni, ami rólam is szól, arról, hogy a sok-sok napi rutin mellett legyen valami “alkotós” tevékenység is. Nem mellesleg beleszerettem a minőségi biopamut/öko-tex textilekbe. Ennek már több mint 2 éve. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A baba vagy kisgyermek öltöztetése csak egy pici szelet a napi megoldandó 1000 anyai feladat közül, de végtelenül bosszantó tud lenni, ha percenként kell igazgatni sapkát, vagy fölösleges patentok során kell végigvergődni minden egyes pelenkázáskor. Egy ideális – Symbyo által elképzelt – világban az anyáknak nem kell küzdenie apró gombokkal, térdig felcsúszó nadrágszárakkal és használhatatlan sapkákkal.
A célom az, hogy az öltöztetés olyan legyen, ami belesimul a napodba, észre sem veszed, mert egyszerű, kézreálló. Minden ruhánk támogatja a hordozást, a mozgásfejlődést és kompatibilis a mosható pelenkákkal.

Miért érdemes rád szavazni?
Amikor megszülettek az ikreim és hirtelen ott álltam 3 kisgyerekkel, bizony elképesztően hamar ráéreztem, hogy melyik az a babaruha, ami praktikus és melyik az, amit soha többé nem akarok a szekrényből elővenni. Mivel mosható pelust használtunk külön kihívás volt, hogy a nadrág ülepe teret engedjen a “nagyobb csomagnak”. Minden darabot megnézek anyai szemmel, tesztelek a saját porontyaimon és bizony mindent megnézek babahordozási tanácsadói szemmel is, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy babahordozóban vagy akár egy autós babaülésben kényelmesen fel tudja-e húzni a lábacskáit baba, vagy feszül valahol a nadrág.
A tervezésnél ahol csak lehet, olyan trükköket vetünk be, hogy akár 2-3 méreten keresztül ki tudjátok használni a nadrágokat, felsőket, ezek amolyan “együtt növök veled” fazonok.
A ruhákat nem csak a babának készítem, hanem a szülőknek, is, hiszen ti adjátok fel! Akár naponta ötször, hatszor is!
Szavazzatok rám, hogy az anyák kezébe olyan ruhát adhassak, amit elsőnek vesznek elő a szekrényből!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyerkőcöm van, 7 éves a nagylány, 4 évesek az ikreim.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
A nagyobbik lányom 4 és fél éves volt, az ikrek másfél évesek.

44. Szakál-Szeri Dóra

Szakál-Szeri Dóra

A vállalkozás neve
Organikum

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézműves natúrkozmetikumokat és szójaviasz illatgyertyákat készítek, a megszokottól eltérő köntösben.

A vállalkozás székhelye:
Mindszent

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.organikum.hu
www.facebook.com/organikum
www.instagram.com/organikum_hu/

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Amikor várandós lettem a kislányommal, kitanultam a szappankészítés mesterségét. Először csak a szűk családot, majd a közeli barátokat, később már a távoli ismerősöket láttam el a termékeimmel, mígnem megszületett a cégem amely éppen a szárnyait bontogatja.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az Organikum minőség, stílus és tudatosság egyben a natúrkozmetikumok szerelmeseinek.
Egy olyan folyamatosan bővülő natúrkozmetikum márkát álmodtam meg vásárlóimnak, ahol a magas minőség és a beltartalmi értékek mellett a a külső megjelenés is elragadó. Egy varázslatos világ, mely nem kizárólag a testünket, hanem a lelkünket is kényezteti. Egy termék amit nem csak használni, hanem kézbe fogni, megszagolni és ajándékozni is felemelő, hisz elbűvöli minden érzékünket.

Miért érdemes rád szavazni?
Az Organikum számomra egy megvalósult álom, amit nap mint nap szeretettel és odaadással építek, fejlesztek, a tudatosság, fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás előtérbe helyezésével. Szeretném ha a történetem minél több emberhez eljutna és másokat is lelkesítene, motiválna arra, hogy bátran induljanak el az általuk választott úton és ne féljenek megvalósítani álmaikat.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy jelenleg 3 éves kislányom van 🙂

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3

45. Nagy Mónika

Nagy Mónika

A vállalkozás neve
Anya Paradicsom

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Minőségi, egyedi fejlesztő, készségfejlesztő játékokat forgalmazok 6 éves korig.

A vállalkozás székhelye:
Hatvan

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.anyaparadicsom.hu
www.facebook.com/AnyaParadicsom
www.instagram.com/anyaparadicsom.hu
www.youtube.com/channel/Anya Paradicsom Webáruház
www.pinterest.com/anyaparadicsom
www.plus.google.com/anyaparadicsom.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozói létbe 2011-ben csöppentem bele, nem akartam már másoktól függni, és adódott egy jó lehetőség, egy bababoltot üzemeltettem Budapesten. A nagyobbik lányom 2013-ban születetett, rá 1,5 évre be kellett zárni az üzletet. Akkor már tudtam, hogy a saját magam ura akarok maradni. Hiszek a sorsszerűségben, és az Anya Paradicsom rám is talált. 2016 májusában vásároltam meg, azóta teljesen átalakítottam, a saját elképzeléseim szerint formáltam és formálom azóta is. Igazi szerelemmé vált.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segítek kiválasztani számukra a gyermekük életkorának és érdeklődési körének legmegfelelőbb játékot. A blog bejegyzéseimben sokat írok a termékek fejlesztő hatásairól, vagy olyan kérdésekről, amiket nekem is sokszor tesznek fel az édesanyák. Emellett minden hónapban élő bejelentkezéseim vannak a Facebookon, ahol védőnővel beszélgetek a gyermekek fejlődési szakaszairól, vagy éppen játékbemutatót tartok. Így a felmerülő kérdéseket azonnal meg tudom válaszolni.

Miért érdemes rád szavazni?
Úgy gondolom, sikerült egy olyan webáruházat létrehoznom, ami nem csak a játékok eladásáról szól, ahol a vásárlókat megbecsülöm, folyamatosan segítem pl. ingyenesen letölthető feladatlapokkal, blog bejegyzésekkel, szakértői beszélgetésekkel. A termékkínálatomat igyekszem úgy összeválogatni, hogy a játék mögött érték is legyen. Nagyon szeretem a fajátékokat és folyamatosan keresem azokat a gyártókat, akik hisznek a fenntartható fejlődésben, és a gyártási folyamataikat is ezek alapján alakítják ki, termékeik pedig tartósak és minőségiek. Mottóm: Ne csak játékot, értéket adj! Szeretnék tovább fejlődni, még többet tanulni, szakembereket megismerni. Nagy lehetőség lenne, ha megnyerhetném ezt a versenyt, ezért kérlek, szavazz rám!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 lányom van. 4,5 és 2 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
33 hónapos és 5 hónapos

46. Tőkés Renáta

Tőkés Renáta

A vállalkozás neve
Kangatraining Magyarország Kft. – de főleg a saját nevemmel illetve edzés típussal jelölve dolgozom.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A szülés utáni regeneráció a fő profil. Többféle módszerrel, edzéstípussal segítem vendégeimet nem csak regenerációban, de abban is, hogy megtanulják, hogyan térhetnek vissza edzéseikhez úgy, hogy ne tegyenek kárt magukban. Magyarországon mint az első (és egyenlőre egyetlen Pre- és Posztnatális Fitness Specialista) oktató képzéseket, előadásokat, workshopokat is tartok.

A vállalkozás székhelye:
Veszprém

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.tokesrenata.hu
www.kangatraining.hu
www.rectustrainingmethod.hu
www.anyasport.cafeblog.hu
www.facebook.com/anyanosport
www.facebook.com/KangatrainingMagyarorszag
www.facebook.com/rectustraining
www.instagram.com/renatatokes
www.instagram.com/kangatraining_hungary
www.instagram.com/rectustraining

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Korábbi verseny sportolóként szüléseim után rájöttem, hogy Magyarországon nem létezik olyan képzés a fitnesz iparban, ami a szülés utáni nők testedzésével, regenerációjával foglalkozik, és emiatt az edzők nem is tudják, mit kell és mit tilos ilyenkor csinálni. Elkezdtem külföldi és hazai képzésekre járni először várandósan (2012-2013-ban), majd a gyerekekkel együtt. Először kicsiben, csak a saját településemen tartottam ilyen órákat, majd országos szintre terjeszkedve már én tanítom a trénereket. Dr. Kerekes Tímea Szülész- Nőgyógyász doktornővel (neki is most 3 éves a kisfia) pedig 2 éve a Rectus Training Módszert dolgoztuk ki, ami koncentráltan foglalkozik bizonyos problémákkal – ezzel nem csak az országban, de Európa szerte szeretnék terjeszkedni, a módszert külföldre vinni. A képzéseken túl előadásokkal, bemutatókkal, bloggal igyekszem terjeszteni a tudást.
Blogjaim:
www.anyasport.cafeblog.hu
www.rectustrainingmethod.hu
www.allaboutdiastasisrecti.blogspot.hu

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A vendégeimnek a szülés utáni problémák konzervatív kezelését tanítom meg, illetve segítem őket abban, hogy vissza térhessenek korábbi edzéseihez – megtanítom, mit kell esetleg máshogy végezni, mire kell figyelni. A fitnesz edzőknek, trénereknek pedig a módszert, a tudást adom át – licenc rendszerben. Így folyamatos támogatást kapnak, továbbképzéseket, tippeket, ötleteket a sikeres munkavégzéshez.

Miért érdemes rád szavazni?
Ebben a munkában nem elég egy-egy oklevelet, bizonyítványt megszerezni. Folyamatosan kell tanulni, folyamatosan kell kutatni, és ami a legfontosabb, szívvel-lélekkel kell csinálni. A munkám nem csak munka – eltökélt szándékom, hogy segítsek a nőknek szülés után – hogy fitten és egészségesen, boldogan élhessenek, hogy elfogadják, hogy Anyák, de Nők is, és nem tilos magukkal is foglalkozni – attól még nem lesznek rossz anyák. Hiszen a baba, és a család is akkor lehet boldog, ha Anya is boldog.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermek, 5 éves és 7,5 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Lányom 3 éves, fiam 6 hónapos

47. Szűrös Krisztina

Szűrös Krisztina

A vállalkozás neve
Herbsgarden International Kft.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Herbsgarden natúrkozmetikumok hazai és európai forgalmazása.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.herbsgarden.hu
www.facebook.com/herbsgardenbeauty

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Klasszikus multis karrierem volt, amitől a két gyerek miatt el kellett búcsúznom. Mivel részmunkaidős állást sehol nem találtam tanácsadással kezdtem foglalkozni, és ott találkoztam mostani társammal, a kozmetikumok készítőjével. Lenyűgözött a tudása és a szakmaisága, így ősszel céget alapítottam, hogy segítsem tényleg hatásos termékeit megismertetni a világgal. Egyelőre pénzt nem termelek, de cserébe odaérek időben a gyerekeimért, és jut időm a gyerekekkel biciklizni, társasozni és városban fagyizni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Herbsgarden termékek elsődleges célja az egészséges bőrfelszín helyreállítása, a mélyebb rétegek táplálásával a bőr természetes megújulásának elősegítése és a ráncosodás folyamatának késleltetése. Valódi hatóanyagokat tartalalmazó prémium natúrkozmetikai termékek, amelyek azt tudják és azt tartalmazzák amit állítunk róluk. Szakmai hozzáértéssel és kézzel válogatott csúcsminőségű alapanyagokkal készülnek, kis luxust csempészve a mindennapokba.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnénk ha újra kozmetikai nagyágyú lehetne Magyarország. Mindenünk megvan hozzá: világszinten híres a magyar gyógy- és aromanövények minősége, kiváló szakembereink vannak – reméljük el tudunk indulni ezen az úton. Most még kicsik vagyunk, de nagyok az álmaink, ebben segítene a támogatás.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermekem van, Dani fiam 5, Viki lányom 7 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Fiam 4, lányom 6

48. Kapczár Korinna

Kapczár Korinna

A vállalkozás neve
Lurkónaptár

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fő termékünk a gyerekek képes naptára, a Képes Heti Tervező – ami képekben mutatja meg a gyermekeknek a hét programjait, különóráit, eseményeit.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.lurkonaptar.hu
www.facebook.com/Lurkonaptar

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Ovis nagylányom sokszor kérdezte, hogy mikor megyünk a mamáékhoz, mikor lesz már a barátnője szülinapi bulija, mikor lesz az úszás órája stb. Ezzel egy időben több anyukától is hallottam, hogy tervező/szervező megoldást keres. Külföldi minták és inspirációk gyűjtése után arra gondoltam, hogy talán ezt én is meg tudnám csinálni és nagyszerű ötlet egy vállalkozás indításához. Belevágtam…
A brainstormingra összehívott anyukák körében nagy sikere volt; a webshop idén februárra készült el. Azóta is sok-sok pozitív visszajelzést kaptam, így bízom benne, hogy ez valami jónak a kezdete.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Képes Heti Tervező mágneses felületű, két formában és több grafikával kérhető; az alapcsomag mellett teljesen gyermekre, családra szabható a kiegészítő tevékenységmágnesekkel illetve vásárlói igényre egyedi mágneseket is rajzolunk. Autista vagy figyelemzavaros gyermekeknek is hasznos. Ezen kívül a pozitív ösztönzéshez használható Jutalom Tábla termékünk is elkészült már.

Miért érdemes rád szavazni?
Így hirtelen 3 okot tudnék erre mondani:
– Szeretném, ha minél több gyermek és anyuka megismerné ezt a terméket – vizualizációjának és szervezettségének köszönhetően megkönnyítené a családok mindennapjait. Rengeteg lehetőség rejlik benne, miközben láthatatlan módon segítjük vele gyermekünk nevelését és fejlesztését.
– Szeretném, ha a többi termékötletem is megvalósulhatna (ezek szintén a gyermekeknek és a családoknak készülnének)
– Kezdő vállalkozásként rengeteget kell és szeretnék is tanulni az online kereskedelem világáról, így ehhez minden segítséget és támogatást szívesen fogadok
Kérlek szavazz a Lurkónaptárra!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
4 éves és 1 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4 éves és 1 éves

49. Mátrai Marianna

Mátrai Marianna

A vállalkozás neve
Céges Édesség/MarkSyd Kft.

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedileg logózott marketingeszközökkel, üzleti és reklámajándékokkal foglalkozom. Ezen belül a céglogós édességek, finomságok a specialitásom.

A vállalkozás székhelye:
Székhely Mogyoród/Iroda Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.cegesedesseg.hu
www.gift-house.hu
www.facebook.com/Cegesedesseg
www.facebook.com/Gift.House.Studio

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2014. áprilisában indult a vállalkozásom, tulajdonképp kényszerből. Megszűnt az akkori munkahelyem, és már 50 felett nem nagyon kellettem sehová…. már csak azt „bánom”, hogy nem korábban vágtam bele a vállalkozósdiba! 😊
Közel 25 éve foglalkozom a marketingeszközök egy speciális területével: a reklám- és üzleti ajándékokkal, így kézenfekvő volt, hogy a vállalkozásomat is ebben a témában indítsam el.
A Céges Édességes – logózható finomságok ötletét már sok évvel korábban dédelgettem, és így most lehetőségem lett a megvalósításra is! Ehhez egy új weboldalt alakítottam ki. Mindig szerettem az egyedi ajándékokat, itt kiélhetem a kreativitásomat is.
Folyamatosan kutatok új termékek után, amiből céglogós finomságot lehet varázsolni egyedi megoldásokkal, így a kínálat folyamatosan bővül. Imádom a munkám ezen részét, mindig nagy öröm, amikor kitalálok valami új dolgot! 😊
A magyar piac nem túl nagy, így nem specializálódott egy gyártó sem a reklámédesség-igény kielégítésére. Ezt az űrt igyekszem betölteni a termékeimmel.
Küldetésemnek érzem, hogy a reklám- és üzleti ajándékok presztízsét, az eladás- ösztönzésben betöltött szerepét, bevétel növelő hatását megismertessem a vállalkozásokkal. Jóval több lehetőség rejlik az üzleti ajándékozásban, mint amit általában gondolnak az emberek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Elsősorban kis- és középvállalkozásokat támogatok a tapasztalataimmal:
• hogyan hozhatnak +bevételt a reklám és üzleti ajándékok
• hogyan lehet költséghatékonyan megoldani az elképzelést
• kampányokhoz kapcsolódó termékötletek, termékcsomagok kialakítása, a termékek feliratozásra
A www.cegesedesseg.hu oldal azért jött létre, hogy egy helyen megtalálhatóak legyenek a kedvező árú és egyedileg logózott élelmiszer termékek, kisebb és nagyobb cégek egyaránt meg tudják lepni vásárlóikat, ügyfeleiket, vendégeiket valamilyen jeles alkalomból vagy akár alkalomtól függetlenül is.
A Céges Édesség oldalon Magyarországon gyártott termékeket kínálok, mert hiszek a hazai minőségben. Hiszek abban is, hogy egymást támogatva mindannyian könnyebben érhetjük el céljainkat.
A márkázott finomságok számtalan célt szolgálhatnak: a szállodák köszönőajándékként, az üzletek, irodák, bankok a recepciós pultjaikra kihelyezett figyelmességként, a webshopok a vásárlóik számára a megrendelt termék mellé csomagolt meglepetésként használhatják stb.
Mindezek közös jellemzője, hogy érzelmet visznek az üzletbe, mosolyt csalnak az arcokra. A vevők pedig nem felejtenek, és később is ahhoz térnek vissza, aki kellemes élményben részesítette őket.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, ha szereted a csokit! 😉
No meg azért szavazz rám, hogy sok hasonló korú emberhez eljusson a példám:
van élet 50 felett is, és lehet sikeresen vállalkozni, újrakezdeni!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Nincs gyermekem 🙁

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Nincs gyerekem 🙁

img src=”http://www.evanyavallalata.hu/line.png” alt=”” />

50. Nemesné Singer Edina

Nemesné Singer Edina

A vállalkozás neve
Hurcicucc

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Babahordozó eszközöket, s hordozókendőből készült kiegészítőket forgalmazok, webáruházam van. Emellett hordozási tanácsadást, tanfolyamokat tartok.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.hurcicucc.hu
www.facebook.com/hurcicucc

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Második gyermekemet hordoztam aktívan, amikor 2016-ban elvégeztem a hordozási tanácsadó képzést. A hordozás mindig szívügyem volt, úgy gondolom nagyon sokat segít, s sokat ad babának és anyának egyaránt. Amikor volt lehetőségem egy programban (Lépj a piacra!) pályázni, úgy gondoltam, hogy elindítok egy prémium minőségű, főként angol gyártású hordozóeszközöket forgalmazó webshopot. Mivel a magyar készítők támogatását is fontosnak tartom, többükkel megállapodtam, s az ő termékeiket is is árusítom készletről.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Hordozási tanácsadást, tanfolyamokat tartok. Az adott családnak segítek a legmegfelelőbb eszközt kiválasztani. Magas minőségű hordozókendőket, formázott hordozókat forgalmazok, küldetésem, hogy minél több baba legyen hordozott baba. Azoknak az anyáknak, akik szeretnének egy darabkát megtartani a hordozós korból, kendőből készült kiegészítőket árusítok.

Miért érdemes rád szavazni?
Új vállalkozóként léptem be a hordozóeszközök – viszonylag telített – piacára. Különlegessége a vállalkozásomnak, hogy méretre is varrunk kendőket, rugalmasak vagyunk, s mindig az adott család igényit tartjuk szem előtt. Emiatt van, hogy a konkurens gyártó termékét ajánlom épp, de úgy gondolom ez így fair. S amennyire induló vállalkozásként tudom, magyar kézműves/varró anyáktól rendelem meg az aktuális kiegészítő készletet, ezzel is növelve megrendeléseik számát. Hogy miért csinálom? Hogy mindenki találja meg álom hordozóját, s minél több baba és szülő, nagyszülő élvezhesse így a hordozás élményét.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két gyermekem van, Emília 4.5, Kornél 2 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1.5 és majdnem 4

img src=”http://www.evanyavallalata.hu/line.png” alt=”” />

51. Bacsa Dóra

Bacsa Dóra

A vállalkozás neve
Badora Kalocsai Hímzés, Bizsu és Ajándék

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elsősorban Kalocsai minta, egyedi motívumok kézi hímzésébe (ruha, cipő,táska…) és egyedi kézműves termékek értékesítésébe kezdtem . Mellette foglalkozok Ékszerek, Órák, Ajándékok,játékok értékesítésével.

A vállalkozás székhelye:
Albertirsa

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/Badora.Kalocsai.Himzes

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozásom élt már 2011 óta, egy teljesen más területen biztosításközvetítőként, mikor még az első gyermekünket vártam. 2. gyermekünk születése utáni nyáron barátnőm a 40. születésnapjára szeretett volna egy Kalocsai mintával hímzett tornacipőt.
Akkori anyagi keretünkkel nem tudtuk neki megvenni és mivel mindig is szerettem kézműveskedni, gondoltam miért is ne kipróbálom. Youtube videókból ellestem; kipróbáltam egy tenyérnyi terítőn, hogy mennyire megy. És mivel nem lett rossz megcsináltam neki 🙂
Annyira kikapcsolt és megnyugtatott a hímzés, hogy hobbiként elkezdtem az ismerőseimnek is csinálni. Oldalakat tanulmányoztam, meg rengeteg könyvet , videót néztem, hogy az igazi Kalocsai mintákat, színvilágot próbáljam vissza adni. (Utólag kiderült a nagymamám hímzett nagyon szépen, valószínűleg tőle örökölhettem, hogy így ráéreztem 🙂 )
Rá 1 év múlva megszületett a 3. gyermekünk, így akkor csak pár darabot csináltam, de mikor 1 éves lett (2016 októberében) úgy voltam vele, így is állandóan rendelek órák, ékszereket is ismerősöknek. Akkor azt is elkezdem karácsonykor árulni és tavasztól októberig (ez a főszezon) hímzem a tornacipőket, vagy amiket szeretnének. Így 2016 decemberében bővítettem a vállalkozásom tevékenységi körét és létrejött a Badora Kalocsai Hímzés, Bizsu és Ajándék.
Szerencsére tavasszal a kézműves csoportokban akkora lett az érdeklődés, hogy 2 képpel szereztem több hónapra előre rendeléseket, akkor hirtelen nem is győztem. Így azóta is csinálom 🙂
Nagy örömömre szolgál, hogy jutott már el általam hímzett cipő : Ausztráliába, Németországba, Olaszországba, Floridába, Kanadába, Angliába is 🙂 Világot járnak helyettem is 🙂
Bízom benne, hogy a terveim szerint sikerül véghez vinni, amit szeretnék 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Elsősorban kézzel hímzek, főleg Kalocsai mintákat tornacipőkre, terítőkre, ruhákra, kabátokra. Illetve készítek karkötőket és egyéb kreatív dolgokat.
Kézzel rajzolom fel és kézzel is hímzem , aminek az eszmei értéke sokkal nagyobb, mint a gépi hímzés.
Egyedi elképzeléseket is megvalósítok, amit szeretne az ügyfél megpróbálom kivitelezni 🙂 🙂
Nagyon sok külföldön élő magyar is kér ilyen hímzéseket 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
3 óvodás korú gyermek mellett csinálom a vállalkozásomat, szeretném, hogy majd a hobbim a főállásommá válna. Bízom benne az alkotásaim magukért beszélnek 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3, A fiam, Zoárd -7, kis hercegnőnk- Zoé-5 és a kicsi hercegnő, Alíz 2 🙂

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5,3,1

52. Tippánné P. Alexandra

Tippánné P. Alexandra

A vállalkozás neve
Tippánné P. Alexandra E.V.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Két üzletem van, az egyik számítástechnika és mobiltelefon üzlet, a másik bababizományi.

A vállalkozás székhelye:
Várpalota

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.Sztardvd.hu
www.facebook.com/sztardvd
www.facebook.com/angyalka.bababizomanyi

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Dvd kölcsönzéssel indult, majd kialakítotottam egy használt mobiltelefon adás-vételt, később már új mobiltelefonokkal, majd számítástechnikával kezdtünk el foglalkozni testvéremmel és édesapámmal. Első gyermekem születése után kezdtem bele a bababizományi működtetésébe. Azóta is folyamatosan üzemel a két üzlet, mostmár 3 gyermek édesanyjaként is.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mobiltelefon és számítástechnikai termékek és kiegészítők forgalmazása, szervíze, a másik úzletben pedig baba-gyermek és kamasz ruházat, cipő, játék, babafelszerelések, kiegészítők, babakocsi…stb…bizományos értékesítése. Segítünk a feleslegessé vált holmikat hasznossá tenni, ami rosszabb állapotú, nem eladható már, kiválogatjuk és közvetítjük a szeretetszolgálatok, családsegítők felé.

Miért érdemes rád szavazni?
Sok mindenen keresztül mentem már, sok tapasztalattal a hátam mögött vállakozás és gyermeknevelés szempontjából is és bátran kijelenthetem az üzleteim még mindig működnek. Megérte a fáradtságot és a kitartást.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Három gyermekem van. A legidősebb májusban lesz 8 éves, a középső 4 éves, a legkisebb pedig 1 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Nem voltak még gyermekeim

53. Tóth Cecília

Tóth Cecília

A vállalkozás neve
zezil – kreatív idő tervezés

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A zezil – kreatív idő tervezés célja, hogy megadjon neked minden segítséget a saját tervező rendszered felépítéséhez, ami által átláthatóvá válnak a hétköznapjaid. Online tanfolyammal és eszközökkel támogatlak téged, amíg egy üres füzetből az életed könyve lesz.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.zezil.hu
www.iranytu.zezil.hu
www.bolt.zezil.hu
www.facebook.com/zezilhu
www.facebook.com/groups/bulletjournalklub
www.facebook.com/groups/funkcionalistervezes/
www.instagram.com/cili_zezil_kreidot
www.hu.pinterest.com/zezil_kreidot

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2016-ban indult a zezil.
Egyrészt kíváncsi voltam rá, hogy vajon képes vagyok-e létrehozni egy olyan vállalkozást, ahol azzal foglalkozhatok, amivel szeretek. Másrészt pedig szerettem volna magamnak megteremteni azt a lehetőséget, hogy minél több időt tudjak a lányaimmal lenni, és rugalmas időbeosztás szerint tudjak dolgozni.”

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szerintem mindannyian arra vágyunk, hogy átlássuk az életünket uraló ezernyi feladatot. Hogy rendszerezzük a gondolatainkat, és megszüntessük a káosz érzését. Mivel nincs még egy olyan ember, mint te, nem tudja más felépíteni a hozzád passzoló tervező rendszert, de sokat tudok neked segíteni abban, hogy milyen irányba haladj, miket gondolj végig, milyen lehetőség közül tudsz választani. A Kreatív idő tervezés – az alapok tanfolyam (www.iranytu.zezil.hu/alap)a kezdeti lépések megtételében segít téged, a boltomban (www.bolt.zezil.hu) pedig hasznos eszközöket találsz a tervező rendszeredhez.

Miért érdemes rád szavazni?
Amikor elkezded rendszerezni a teendőidet és a feladataidat, átláthatóbbá válnak a hétköznapjaid. Ha magadnak készíted a tervező rendszeredet, nem csak egy hasznos elfoglaltságot találsz, hanem egy új hobbit is. Letisztulnak a dolgok, jobban megismered magad és még az idegeid is kisimulnak egy kicsit. Milyen jó lenne körülöttünk csupa nyugodt és derűs embert látni, nem?

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két gyermekem van, egy 3 és egy 6 éves kislány.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2 és 4

54. Dóczi-Maróti Kitti

Dóczi-Maróti Kitti

A vállalkozás neve
MysticKitti

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Női ruhák és kiegészítők eladásával foglalkozunk: Maystic Day, Wannabee, T&T, Gaby fehérnemű, Swrovsky ékszerek, táskák, pénztárcák, harisnyák. Webshopunk indulása a küszöbön áll.

A vállalkozás székhelye:
Szeged

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mystickitti.hu
www.facebook.com/mysticdaydorozsma
www.facebook.com/wannabeedorozsma
www.facebook.com/groups/MysticKitti Dorozsma
www.instagram.com/mystickitti
www.youtube.com/MysticKitti Dorozsma vásárlói
www.youtube.com/Mystic Day Dorozsma Reginával
www.youtube.com/MysticKitti Dorozsma 1. film
www.youtube.com/MysticKitti Dorozsma 2. film

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008 óta foglalkozom egyéni vállalkozóként főleg kötelező gépjármű felelősségbiztosítás kötésével. Ez mellett mindig a fejemben forgott egy saját üzlet nyitása. De konkrét ötlet, “ezaz” érzés nem volt.
A lakóhelyemen a patika mellett kiadó volt egy üzlethelyiség. A gyerekeknek gyógyszerért, vitaminért a patikába jövet-menet, mindig sóvárogva elábrándoztam ezen az üres üzlethelyiségen.
2016. augusztusában vásároltam három Mystic Day ruhát. Az autóban haza felé menet megszületett az ötlet. Miért ne árusíthatnám én is ezeket a csúcsszuper magyar gyártású minőségi, kisszériás ruhákat? Meglett a termék, amit hittel, meggyőződéssel tudok ajánlani. Számtalan telefon és e-mail következett a márka “anyjával”. Végül szeptember végén megérkezett az első ruha adag az áhított üzlethelyiségbe. 2016. október 10-én hivatalosan megnyitott a MysticKitti Dorozsma. Azóta működik az üzlet.
Mellette egy multicégnél sales területen dolgozom. Ezért is segít az eladásban két anyuka. Az egyik a gyerekkori barátnőm, a másik nagyobbik fiam barátjának anyukája. Sokat segít nővérem, és anyukám is.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kis csapatommal segítünk az asszonyban megtalálni, előhúzni a nőt.
Megmutatjuk a színeket, a formákat a nőknek, és a lehetőséget, hogy valami újat is kipróbáljanak.
S-5XL ruhákat forgalmazunk, kiemelten figyelünk a plus size méretű hölgyekre. Mert mindenki megérdemli a lehetőséget a csinos ruhára, súlytól, kortól függetlenül. Igyekszünk lebontani a magasra, vastag téglával felépített önértékelési falakat.

Miért érdemes rád szavazni?
Türelemmel, segítőkészséggel, őszinteséggel állunk minden vásárlónkhoz, nézelődőnkhöz. Ezt az őszinteséget nagyra értékelik. Részünkről tudatos választás, hogy a napi bevétel maximalizálása elé helyezzük, az “ezaz” vásárlásokat, a vásárlók elégedettségét, az igazán jó vásárlást.
Számomra az a siker, ha spontán kapok egy fotót a vásárlótól a kiválaszott ruhában. Ezt mindig büszként posztolom.
Ruháinkon keresztül szeretek benne lenni a pillanatban. Egy-egy kapott fotó a pozitív visszacsatolása annak, hogy jó úton vagyunk, jó az irány.
Ruháinkat a mindennapi nőn fotózzuk be. Az egyik legnagyobb sikerem ehhez kötődik: egy gyes-es anyuka jelentkezett a fotózásra. A fotózás jó hangulatban telt. Utána a facebookon találtam egy posztot tőle, amiben megköszöni a lehetőséget, és azt, hogy visszakapta rég elbújt önbizalmát, velünk, általunk, a segítségünkkel. Számomra ez a siker.
Siker, ha a vásárló olyan ruhával lép ki az üzletből, amit soha nem mert volna megpróbálni, vagy nem akart megpróbálni különböző okok, félelmek miatt, de az üzlet miliője megnyitotta az utat erre. Előfordul nem egyszer, hogy olyan ruha a kiválasztott, amit a vállfán lógva teljesen kizárt a hölgy. Aztán a próbába belemelegedve mégis megpróbálta a kizárt ruhát, és annál is maradt.
Előfordult olyan is, amikor a vásárló a saját ruháját rakatta a táskába, a kiválasztott darabban távozott.
A magyar gyártású termékeket részesítjük előnyben. Elvem, ha kicsi országunkon belül valaki előállítja, annak örülni kell. A Mystic Day, Wannabee ruha is magyar nők által megálmodott termék. Forgalmazott Gaby fehérneműink az üzlettől 4 utcányira készülnek.
Egy másik Mystic Day ruhát forgalmazó üzlet tulajdonosával jó kapcsolatot alakítottam ki. Kölcsönösen segítjük egymást. Nem látom értelmét a konkurenciaharcnak. Előbbre visz az intelligens együttműködés.
Hiszem, ha valamit szívvel-lélekkel csinálunk, az “átmegy”.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Bálint 8 éves, Kornél 10 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Bálint 6, Kornél 8

55. Bakonyiné Sárközy Orsolya

Bakonyiné Sárközy Orsolya

A vállalkozás neve
Salátázó

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Mikrozöldségek, saláták növesztéséhez kínálok komplett megoldásokat (magokat, ültetőkészleteket) és megmutatom egyszerű és gyorsan elkészíthető recepteken keresztül, hogyan építsd be a salátákat a mindennapokba.

A vállalkozás székhelye:
Hajdúböszörmény

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.salatazo.hu
www.facebook.com/salatazo
www.instagram.com/salatazo

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2015-ben indult a Salátázó egy bloggal, ami egy másik gasztroblogomból vált ki. Már akkor tudtam, hogy abban szeretnék segíteni és minél több embernek megmutatni, hogyan is lehetne több, szezonális zöldséget beilleszteni a mindennapi étkezésükbe egyszerűen és gyorsan (de ezt hogyan is csináljam pontosan, még váratott magára). Még írországi életünk alatt találkoztam a mikrozöldségekkel, amikkel magam is elkezdtem kísérletezgetni Magyarországra költözésünk után. Majd egy mastermind csoporttalálkozón jött a mikrozöldek és saláták ötlete , ezután 2017- ben elindult a webshop is.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Komplett megoldásokat (magokat, ültetőkészleteket, recepteket) kínálok mindazoknak, akik szeretnének több salátát, zöldséget beilleszteni az étrendjükbe. Megmutatom, hogyan lehet friss, vitamindús, vegyszermentes mikrozöldeket és salátákat növeszteni egész évben, akár egy ablakpárkányon, kis teraszon vagy erkélyen.

Miért érdemes rád szavazni?
A visszajelzések alapján sikerült közelebb hozni a salátákat és megmutatni, milyen sok lehetőség rejlik ebben az egyszerű ételben. Sok vásárlóm és követőm a receptjeim hatására kezdett el kreatívabban salátákat készíteni ill. új fajta zöldségeket az étrendjébe illeszteni.
A vállalkozásom és egyben a személyes célom, hogy népszerűsítsem a zöldségfogyasztást minden korosztály számára.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
7, 10, 16, 18 évesek, akik az én leghálásabb salátatesztelőim.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6, 9, 15, 17

56. B. Nagy Tímea

B. Nagy Tímea

A vállalkozás neve
Családmesék

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Történetmesélő családfotós vagyok. Emlékeket csomagolok képekbe. Valódi érzelmek, őszinte pillanatok, a hétköznapok csodája.

A vállalkozás székhelye:
Gárdony

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.csaladmesek.hu
www.facebook.com/csaladmesek
www.instagram.com/csaladmesek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Itthon tanulunk a gyerekeinkkel, számomra ez az életforma hozta el a magamra találást a munka területén is. Szeretném, ha a gyerekeim felnőve azzal foglalkoznának, amit szeretnek – hiszen ez tölti ki majd idejük nagy részét, és így lesznek igazán jók abban, amit csinálnak. Adja magát a kérdés: vajon én ilyen módon élek? Pedagógusként dolgoztam, aztán lányom féléves korában átképeztem magam, lassan tíz éve, hogy fotózással foglalkozom. Esküvők, rendezvények, stúdiós munkák – minden területen kipróbálhattam magam. Mostanra jutottam mégis oda, hogy rátaláltam a saját hangomra. Történetmesélő fotográfus vagyok, a Családmesék fotósa. A természtesség, az őszinte pillanatok megragadása, megőrzése a célom. Csak semmi póz!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Hiszem, hogy családban élni kincs, és a leginkább gazdagító közeg lehet. Küldetésemmé vált a családi életben való támogatás, mind anyukák felé, mind a gyerekekhez való kapcsolódásban. Számtalan helyen kell megfelelni, a legjobb arcunkat mutatni, az esetleges hiányokat elkendőzni, rejtegeni, az előnyöket kidomborítani. Az édesanyákon, családokon nagy teher a gyereknevelésben a külső megítéléstől való függés, a belső bizonytalanság mellett. Hiszem, hogy a családfotózásnak abban kell erősítenie a családot: úgy vagytok jók, ahogy vagytok. Fontos, hogy mindenki jól érezze magát, önmagát adhassa, mialatt fotózunk. Minden család egyedi és különleges, pont úgy, ahogy van. Néha hangos, káoszos, maszatos – de valódi!

Miért érdemes rád szavazni?
Az élet túl rövid a pózokhoz. Érezzétek jól magatokat! Fotózás közben is, természetesen. Amit adok: a mindennapok egyedi varázsát – emlékbe. Lehorzsolt térd, tejfölbajusz, vita a piros bögréért, ágyon ugrálás, rágótetkók kicsi bicepszeken… ezekből az apró semmiségekből áll össze az Élet. Pont így varázslatos. Nem megrendezhető. Semmi dekor. Csak mi magunk.
Valódi érzelmek, őszinte pillanatok.
A hétköznapok csodái.
Ezt szeretném megőrizni nektek. Mert ha a fényképre nézel, és megmozdul a szíved, na akkor valamit jól csináltunk!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
4 gyermeket nevelünk: 12, 9, 4 éves, 9 hónapos

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
9, 6, 1 (a negyedik gyermekünk pedig még nem született meg)

57. Szentkirályi-Varga Judit

Szentkirályi-Varga Judit

A vállalkozás neve
Bolyhoska

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Mosható pelenkákat és környezettudatos babatermékeket forgalmazunk.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.bolyhoska.hu
www.facebook.com/bolyhoskashop

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Amint belerázódtam a kisbabám mosható pelenkázásába tudtam, hogy ezt mindenkivel meg szeretném ismertetni! A célom eleinte az volt, hogy közérthetően, saját tapasztalatokat gyűjtve mesélhessek a (leendő) anyukáknak erről a lehetőségről, és felkeltsem a kedvet, hogy akár csak néhány eldobható pelenkát kiváltva megpróbálják – tudtam, hogy a “mosizásba” onnantól könnyű beleszeretni. A történet egy bloggal indult, majd 2017-ben, nem sokkal a kislányom első születésnapja után adódott a lehetőség, amelynek keretében egy bezárni készülő webshopot vihettünk tovább – és alakíthattuk azzá a bolttá, amelyről mindig is álmodtam. Mivel mosizó anyukaként személyesen is érint minden, ami a piacon történik, pontosan tudtam, mi hiányzik, mit lehetne máshogy – és azóta is folyamatosan keressük, mi az, amire valóban vágynak az anyukák?

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Családközpontú mosipelus boltként mosható pelenkázással kapcsolatos tanácsadásunk keretében segítünk a leendő szülőknek, nagyszülőknek megismerkedni ezzel a környezettudatos opcióval, eloszlatni atévhiteket, kiválasztani az első pelenkákat, illetve ahogy nőnek a babák, megtalálni az alkatukhoz (és a család életmódjához) legmegfelelőbb termékeket. Anyacsoportunkban ügyfeleink több száz anyukával cserélhetnek tapasztalatot, próbacsomagjaink segítségével kockázatmentesen tesztelhetik a legnépszerűbb termékeket, emellett ismeretterjesztő anyagainkkal szeretnénk az édesanyák mellett a védőnők számára is naprakész információkat adni a környezettudatos babaápolásról.

Miért érdemes rád szavazni?
Egyetlen mosható pelenkát viselő baba 3000 műanyag gombóctól menti meg a Földet – mi már több mint 1600 ilyen csodababára vagyunk büszkék, és azért dolgozunk, tesztelünk minden nap saját babáinkkal, hogy minél több édesanya számára legyen magától értetődő opció a mosható pelusozás kipróbálása.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
A lányunk 2 éves, második babánkat júliusra várjuk.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1

58. Nyéki Márta

Nyéki Márta

A vállalkozás neve
Mesélő Jelek™ Babajelbeszéd Program

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az édesanyának, családoknak segítünk abban, hogy minél harmonikusabb kapcsolatot alakíthassanak ki, és könnyebben megérhessék egymást babájukkal már a beszéd előtti időszakban is.

A vállalkozás székhelye:
Győr

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.meselojelek.hu
www.facebook.com/meselojelek
www.instagram.com/meselojelek
www.youtube.com/meselojelek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2011-ben kezdődött, egy külföldi tartózkodás alkalmával, ekkor ismerkedtem meg a babajelbeszéd fantasztikus módszerével. Pedagógus vagyok, és sokat foglalkoztam gyermekekkel, de mindig a 3 év alatti korosztály állt hozzám a legközelebb.
A babajelelésbe azonnal beleszerettem, és mindent megtettem azért, hogy abban a néhány hónapban minél többet megtanulhassak róla; valamit hogy hazaérve minél több édesanyának és családnak átadhassam ezt a csodát, hogy már a beszéd előtt jóval képesek vagyunk hatékonyan “beszélgetni” babánkkal.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A babajelbeszéd módszerének átadásával támogatjuk a babák biztonságos kötődését, és azt, hogy a szülők könnyebben megértsék gyermeküket. A mindennapok egyszerűbbé, és vidámabbá válnak, ez egy játékos, vidám, de rendkívül hasznos és fejlesztő módszer.
Babajelbeszéd tanfolyamokat, emellett zenés, mondókás, babajeles foglalkozásokat tartunk, mert kiemelten fontos számunkra, hogy a beszéd- és személyiségfejlődés mellett a kicsik anyanyelvi fejlődését is támogassuk. Az országban egyedülálló babajeles és mondókás termékeink (könyvek, DVD-k, CD-k) segítségével pedig a családok otthon is el tudják sajátítani, illetve gyakorolni a babajelelés, dalokat, mondókákat.

Miért érdemes rád szavazni?
Rengeteg erőt ad az édesanyák boldog hangvételű visszajelzése, melyből mindig az derül ki, hogy érdemes megismerkedni a babajelbeszéddel, nekem pedig érdemes csinálni, amit csinálok.
“Olyan kommunikációs csatorna nyílt meg köztünk, amiről nem is tudtam, hogy létezik.” (Egy édesanya)

Számomra nincs szebb dolog a munkámban, mint hogy olyan értéket adhatok át az anyatársaimnak, amit én magam is átélem, és meggyőződésem, hogy minden család életét tartalmasabbá, a kapcsolatokat pedig biztonságosabbá tudjuk tenni ezáltal. Szeretném, ha minél több édesanyához eljutna a módszer, hogy minél többen átélhessék a megértettség és megértés megnyugtató érzését kisbabájukkal.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 kislányom van Maja, 3 és fél éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Még nem született meg Maja, amikor kezdtem.

59. Tóth Beatrix

Tóth Beatrix

A vállalkozás neve
Mivanveled

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Nyelvi coaching, nyelvoktatás, life coaching.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mivanveled.hu
www.facebook.com/mivanveled.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2016 január 1-től kezdtem a vállalkozást. Azelőtt egy amerikai multinál dolgoztam, és szerettem volna olyan munkát végezni, amit szeretek, amivel azonosulni tudok, ami közvetlen emberi kapcsolatokról szól. A coaching-ot nagyon magaménak éreztem és szerettem volna ötvözni a meglévő tanári tapasztalataimmal.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Tanulási módszereik javításában segítek, nyelvtudások fejlesztésében. Életvezetési tanácsadással pedig a különféle változásokon segítem őket át, döntéshelyzetekben, vagy önismereti kérdésekben.

Miért érdemes rád szavazni?
A vállalkozásba egyedülálló anyaként kezdtem bele. Másfél év alatt függetlenedtem a nyelviskoláktól és saját ügyfélkört építettem ki. Megtanultam a weboldalam önálló kezelését, amikromarketing alapjait.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 fiú- 6 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5

60. Kelemen-Badari Marianna

Kelemen-Badari Marianna

A vállalkozás neve
Top Komfort Kft

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégem egy épületgépészeti Kft, azaz víz-gáz-fűtésszerelést, kémény bélelést nyújtunk főként lakossági ügyfeleink részére. Azért vagyunk mások, mint a konkurencia, mert nálunk egy helyen megrendelheti fűtése korszerűsítését valaki, viszont a többiek a piacon nem foglalkoznak a hozzá sokszor elengedhetetlenül szükséges kéményszereléssel, illetve a szükséges engedélyek ügyintézésével, beszerzésével.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.topkomfort.hu
www.facebook.com/topkomfort

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Gyermekem két éves lett, épp bölcsődét kezdett, az én munkahelyem pedig nem tette volna lehetővé, hogy időben gyermekemért tudjak menni, és egyébként pont ez idő tájékán meg is szűnt. Férjem víz-gáz-fűtésszerelő 20 éves szakmai tapasztalattal, és akkor döntöttük el, hogy saját vállalkozásba kezdünk, kihasználva, ötvözve mindkettőnk erősségét. Azt gondoltuk, hogy tökéletesen kiegészítjük egymást, mert a férjem nagyon jó szakember, viszont én rendelkezem több évtizedes ügyfél kapcsolattartó tapasztalattal, illetve marketing kommunikáció terén szerzett képesítéssel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Leginkább Budapesten végzünk épületgépészeti kivitelezést, főleg lakossági ügyfelek részére. Lakások felújításában veszünk részt, de nem csak a víz-gáz-fűtésszerelést végezzük, hanem kémény bélelést is, illetve az engedélyek beszerzését, műszaki átadásokat is egy kézben összefogjuk, így időt megtakarítva ügyfeleink számára.

Miért érdemes rád szavazni?
44 évesen, egy 2 éves kisgyermekkel kezdtem egy olyan vállalkozásba, ami nem mondható cseppet sem női szakmának. Nem is volt könnyű betanulni, alkalmazkodni, még mindig napi szinten találkozok ismeretlen területtel. Ennek ellenére tudom használni eddigi munkatapasztalataimat, és ha valaki megkeres bennünket, legtöbbször azt gondolja, hogy egy nagy, bejáratott cég vagyunk, pedig egyenlőre csak hárman dolgozunk. Mivel marketing kommunikáció a szakterületem, nem csak a cég mindennapi működése, azaz az ügyfelekkel való kommunikáció, a munkák idejének beosztása, az anyagok, gépek megrendelése, beszerzése az én feladatom, de a weboldal kitalálása, szövegek megírása, a logó, a munkaruha, azaz az egységes megjelenés, és cégünk marketing stratégiája is. Így igazából kis cég lévén, szinte mindenhez érteni kell egy kicsit. Szerintem nem túl sok nő dolgozik ezen a területen, de még kevesebben gondolják, hogy erre vállalkozást alapítsanak, úgyhogy remélem ez megér egy szavazatot! 😉

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy gyermekem van, és ő 5 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

61. Császár Enikő

Császár Enikő

A vállalkozás neve
PRETTO

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Igényes, egyedi női ruhákat készítünk. Egyesítve az internetes vásárlást a hagyományos szabóságok minőségi munkájával, megrendelés alapján gyártjuk darabjainkat.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.prettocollection.com
www.facebook.com/prettocollection
www.instagram.com/prettocollection

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A saját ruhamárka, és a ruhatervezés gondolata már kislány koromban megfogalmazódott bennem, 7 éves korom óta célirányosan ebbe az irányba haladtam. Régóta tervben volt a vállalkozás, de úgy éreztem még nincs itt az ideje. Úgy gondolom megérte várni rá, a szakmai tanulmányok utáni jó néhány évben -szintén ugyanezen a területen- nagyon sok tapasztalatra, életszerű tudásra tettem szert, amit immár a saját márkámnál is jól tudok kamatoztatni. Így felkészülten tudtam belevágni a PRETTO-ba. Az első kollekciómat 2017 nyarán, bő fél éve hoztam ki. Azóta számos kampányfotózáson, interjúkon (Tv műsorban is), cikkeken, és divatbemutatón vagyok túl. A 2018 Tavaszi kollekciónkat Rómában fotóztuk, ebből egy nagyon szép, látványos fotósorozat készült. Azóta kiléptünk az online térből és már az Andrássy úton egy showroomban is megvásárolhatóak, és próbálhatóak ruháink.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Elérhetővé szeretnék tenni egy olyan minőségi, látványos, elegáns öltözködést, amit manapság egyre nehezebben lehet találni. A tömeggyártás kifogásolható minőségű ruha áradatával szemben igényes, aprólékos részletekkel szépen kidolgozott ruhákat készítünk profi varrónőkkel, magas minőségű, finom, puha anyagokból. Főként a online értékesítésre rendezkedtem be, és megrendelés alapján gyártunk. Ennek előnye, hogy figyelembe tudom venni a vásárlók egyedi kéréseit is (például: “Lehetne kicsit bővebb derékon?”, “Lehetne rövid ujjal rendelni” és hasonló kérések). A ruháim főként XS-XL méretezésben készülnek, viszont lehetőség van a meglévő fazonokat egyedi méretben is megrendelni, illetve teljesen egyedi, személyreszabott ruhatervezést, -készítést is vállalok. Emellett menyecske, örömanya ruha, és menyasszonyi ruha megrendeléseket is fogadok.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz a tömeggyártás felesleges ruhafelhalmozása ellen! Szavazz a minőségre! Szavazz az egyediségre! Mert minden nő megérdemli, hogy szép és csinos legyen! Támogass egy magyar ruhamárkát, ami a vásárlók igényeit tartja szem előtt és magyar varrónőknek biztosít munkát. Ha ez nem lenne elég, látogass el a www.prettocollection.com oldalunkra, ahol hiszem, hogy a képeink meggyőznek: helye van a divatiparban a magyar tervezők ruháinak is és érdemes bizalmat szavazni nekem! Köszönöm mindenkinek a támogatását!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy 2,5 éves kisfiam van

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

62. Badacsonyi-Kovács Nikoletta

Badacsonyi-Kovács Nikoletta

A vállalkozás neve
Pálos Vendégház

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Zalacsány-Örvényeshegyen, 4 szobával és hamarosan még plusz 2 szobával és egy apartmannal, egy csendes, természet ölelte dombtetőn fogadjuk a teljes kikapcsolódásra, nyugalomra vágyó vendégeket, családokat. Vállalkozásunk családi vállakozás, de a gyakorlati kivitelezését (reggeliztetés, szobák és a ház, kert rendbentartása) nagyrészt én oldom meg két kicsi gyermekünk mellett.

A vállalkozás székhelye:
Zalacsány

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.palosvendeghaz.hu
www.facebook.com/palosresort

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2013 tavaszán kezdtük el férjemmel vállalkozásunkat, ekkor érkeztek hozzánk első vendégeink. Mindenképpen kerestük családunkkal a vidéki nyugalmat, melyet így a vendégházzal egybekötve meg is találtunk. Férjem Zalából, én Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származom így abszolút nem volt kérdés, hogy budapesti életünk után vidéken keressük végső letelepedési helyünket. Férjem fő vállalkozása, pályázatírói tevékenysége a nap 24 órájában elfoglaltságot ad neki, a vendégház gyakorlati üzemeltetése tulajdonképpen így az én feladatommá vált. Így a 2 gyerkőc mellett aktívnak, tevékenynek érezhetem magamat, és nem utolsósorban anyagilag is hozzá tudok járulni a családi kasszához. Mégha sokszor nehéz is, de abszolút élvezem, hogy eredményesen tevékenykedhetek és örömet szerezhetek a hozzánk ellátogató vendégeknek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vendégházunk az erdőszélen áll, távol a városok és a forgalom zajától. Kétágyas, pót- és kisággyal kiegészíthető szobákkal és kempingezésre alkalmas területtel várjuk vendégeinket.
A házat tradicionális magyaros, falusias hangulatban alakítottuk ki és berendezésében felhasználtuk a helyi kézműves motívumokat.
Nem unalmas wellness szálloda vagyunk mesterséges boldogsággal, természetes, hivalkodásmentes környezetet és kikapcsolódást nyújtunk a hozzánk ellátogatóknak. Sok vendég azt szereti igazán, hogy mi is itthon vagyunk, mert éppen ez a közvetlenség, a pogácsák és a pálinkák jó szívvel kínálása különböztet meg bennünket a tömegszállásoktól.

Miért érdemes rád szavazni?
Úgy gondolom, és a környezetünk, a vendégeink véleményei is ezt tükrözik, hogy inspiráló, motiváló erővel bír a tevékenységem. 2 kicsi gyerkőc mellett nem volt egyszerű a kezdetekben megoldani a zökkenőmentes működést és a gyermekeink felelősségteljes, következetes nevelését, de úgy érzem, a kezdeti sok megpróbáltatás ellenére sikerült olyan mederbe tereleni a család és a vendéglátás mindennapjait, amelyben mégha néha-néha kompromisszumot is kell kötni egy-egy helyzetben a család és a munka közt, sérülések nélkül képes vagyok megoldani egy-egy kialakult helyzetet. Ebben hatalmas segítséget nyújt a családom, a nagyszülők, nélkülük azért jócskán nehezebb lenne a helyzetem. Egyik példaképem, Bálint Gyuri bácsi szavaival élve azt tudom mondani, hogy megnyugvással tudom letenni minden este a fejem a párnára, hogy ma is tettem valamit, aminek eredménye lett. Számos elismerés motivál abban, hogy mind jobban és jobban csináljam azt, amit eddig tettem és nő-anyatársaimnak is csak azt tudom mindig javasolni, hogy sose elégedjünk meg a jelenlegi helyzettel, akarjuk mindig jobban csinálni, akarjunk tenni! Bízzunk önmagunkban és tapasztaljunk mindig többet és többet, nyissunk a világra, ha a vállalkozásunk sikere igazán számít nekünk.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermekünk van, 5 és 3 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
15 hónapos volt az első gyermekünk

63. Ambrus Éva

Ambrus Éva

A vállalkozás neve
ManóMenü

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Segítséget nyújt, és szakmai támogatást ad az édesanyáknak a kisgyermektáplálásban 6 hónapos kortól egészen a közös családi étkezésekig.

A vállalkozás székhelye:
Szigetszentmiklós

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.manomenu.hu
www.facebook.com/manomenu2016
www.facebook.com/groups/manomenu
www.instagram.com/manomenu
www.youtube.com/channel/manomenu
www.itunes.apple.com/hu/app/manomenu
www.play.google.com/store/apps/manomenu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017 október. Ekkor vált egyértelművé, hogy az addig hobbiként működő tevékenység egy új szintre lépett.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
3 pillérre épül a ManóMenü
1. Rengeteg ellentmondásos információ kering az interneten arról, hogyan is érdemes nekikezdeni a hozzátáplálásnak. Bár elviekben a védőnők és a gyermekorvosok segítséget adhatnak ebben az anyukáknak, a valóság az, hogy arra nem mindenhol jut elegendő idő, hogy minden kérdést kellő mélységben átbeszéljenek. Mi szakemberek segítségével rendszereztük a hazai és nemzetközi ajánlásokat, melyeket érthetően, rövid cikkekbe foglaltunk össze, ezután már csak a gyermekre jellemző sajátosságokkal kell személyre szabni a védőnők vagy gyermekorvosok segítségével.
2. Legtöbben egyáltalán nem vezettek háztartást a gyermek születése előtt, így gyengébb tapasztalattal kezdenek a főzés területén. Nekik abban is szeretnénk segíteni, hogy könnyedén sajátítsák el a főzés alapjait, és ahogy nő a baba, úgy leszenk egyre magabiztosabbak és ügyesebbek.
3. A harmadik pillérünk pedig az, hogy a ManóMenü alapvetően egy összetartó, segítő közösség. Ebbe a közösségbe édesanyák tartoznak, akik nap mint nap hasonló problémákkal küzdenek. Sokszor a bizonytalanságukban, elkeseredésükben az is nagy segítség, ha látják, tudják, hogy ezekkel a problémákkal nincsenek egyedül és vannak sorstársaik, akiktől tudnak kérdezni.

Miért érdemes rád szavazni?
Célom az, hogy a ManóMenü minél több kisgyermekes anyukához eljusson, segítve őket a hozzátáplálás, és kisgyermektáplálás kérdéseiben, legyen szó ajánlásról vagy gyorsan elkészíthető egészséges receptekről. Rengeteg mindenre kell figyelnünk gyermekünk első életéveiben, ezért a táplálással kapcsolatos terheket szeretném könnyíteni azzal, hogy ebben a témában magabiztossá teszem az édesanyákat! Plusz előny, hogy így a család étkezése is tudatosabbá válik, változatosabb ételek készülnek, így nem csak gyermekeinket étkeztetjük egészségtudatosan, hanem a szülők étkezési szokásai is javulnak. Tarts velünk te is, hiszen együtt könnyebb!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 éves múlt a kisfiam.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2,5 éves volt a vállalkozás indulásakor

64. Hollenczerné Balogh Ilona

Hollenczerné Balogh Ilona

A vállalkozás neve
Mesés gyöngyök

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A gyöngyfűzés alapjait tanítom meg a blogomon található képes leírásokkal, illetve videókkal azoknak a szülőknek, akik ezzel a tevékenységgel szívesen fejlesztenék gyermeküket. Abban is segítek, hogy az alkotásokhoz könnyen megvásárolhassák a hozzávaló alapanyagokat a webáruházamban. És nem csak gyöngyöt fűzünk, hanem azt is megmutatom, hogy az elkészített alkotásokkal, hogyan lehet „matekozni”, kirakózni, játszani, horgászni… Ezt a kreatív tevékenységet összekapcsoltam a gyöngycsibés mesémmel is, amelyen keresztül a gyönggyel már ovis korban is megismerkedhetnek a gyerekek, így nyitottabbá válnak a gyöngyfűzésre.

A vállalkozás székhelye:
Gyarmat

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mesesgyongyok.hu
www.gyongycsibek.mesesgyongyok.hu
www.eszesede.mesesgyongyok.hu
www.facebook.com/mesesgyongyok
www.facebook.com/gyongycsibek
www.facebook.com/eszesede
www.facebook.com/bigyibogyobolt
www.hu.pinterest.com/mesesgyongyok

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2014-ben kezdődött a vállalkozásom, azért mert az iskolámban már a 14 éve tartó gyöngyfűző szakköröm kicsit kinőtte magát. A környezetemben a gyerekek, felnőttek többsége gyöngyözött és szerettem volna, ha más óvodában, iskolában fűznének gyöngyöt. Erre legjobb lehetőség a blogírás… és a nemrégen elkezdett gyöngyfűző körút, amely során ovikba és iskolákba viszem el az ötleteimet, együtt fűzünk a gyerekekkel és a pedagógusokkal.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásom középpontjában a gyerekek vannak, így a blogomon gyöngyfűzési ötleteimmel, leírásaimmal segítek abban, hogy szüleik, vagy pedagógusaik megtaníthassák nekik a gyöngyfűzés alapjait. Ennek a tevékenységnek kiemelkedő a képességfejlesztő hatása, így könnyebbé válhat számukra a tanulás az iskolában. Fejlődik az ujjak finommotorikája, a gyerekek logikája szövegértése, megfigyelőképessége, mélyül a számfogalma, jobb lesz a térlátása és még sorolhatnám. A gyöngyfűzés korai megismerését alapozza meg a Gyöngycsibék és barátaik című mesekönyvem, amelyben különleges az illusztráció, mert gyöngyből készített állatkák a szereplők. A történetek 4-8 éveseknek íródtak. Fontos a játszva tanulás, így a mesekönyvhöz kvízjátékok, memóriakártya, puzzle is készült… További terméket tervezek, pl. egy társasjátékot a mese szereplőivel.

Miért érdemes rád szavazni?
Nagyon sokféle gyöngyfűzést segítő könyv van forgalomban, de többségük már feltételezi az alapok ismeretét. Az emberek gyöngyös könyvet választanak – mert csodálatos a borítón látható alkotás – de alkotni nem fognak, csak kudarchoz jutnak, mert nem a tudásszintjüknek megfelelő ötletekkel kezdenek. Mindent fel kell építeni lépésről lépésre, és ebben segítenek a blogomon található gyöngyfűzési leírások, ötletek.
Szeretném, ha Te is támogatnád a terveimet, hogy minél több gyereknek, felnőttnek „Legyen mesés gyöngyélete!”.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kettő: 28 éves a fiam és 26 éves a lányom, aki a grafikusom.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
24 és 22 évesek

65. Mikolánné Danajka Bianka

Mikolánné Danajka Bianka

A vállalkozás neve
Mazsi Műhelye és KölyökVarázs

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Mazsi Műhelye: Kézműves lakás dekorációk készítésével foglalkozom. A fő profilunk ajtó és asztal díszek, valamint esküvő dekor. Emellett mindent örömmel elkészítünk ami kreatív.
KölyökVarázs: gyermekanimációval foglalkozunk. Általában óvodai, önkormányzati és egyéb intézmények rendezvényein szórakoztatjuk a gyerekeket.

A vállalkozás székhelye:
Murakeresztúr

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/mazsimuhelye
www.facebook.com/kolyokvarazs

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2015 tavaszán eldöntöttem, hogy kihasználom a gyeden töltött időt és belefogok egy saját vállalkozásba. Határozottan azzal a céllal, hogy olyan szintre emeljem a vállalkozást, hogy mire óvodás lesz a kisebbik gyermekem is, addigra megálljon a saját lábán is a cég. A nagyobbik gyerkőcöm ekkor 4 éves volt és az óvodában, túlbuzgó anyukaként tagja voltam a szülői munkaközösségnek. Szerettünk volna az óvodai gyereknapra arcfestőt, csillámtetoválót és lufihajtogatót hívni, de szerény anyagi körülményeink miatt úgy döntöttünk, hogy mi magunk, pár hét alatt kitanuljuk a “szakmát”. Ezek után annyira jól sikerült, a program, hogy elment a jó hírünk a környező településeken és egyre több felkérés érkezett hozzám……innen már egyértelmű volt, hogy ebben az irányba indítok vállalkozást. Innentől már tudatosan építettem a vállalkozásomat. Természetesen rengeteg inspirációm lett minden egyes felkésés után, így mindig új szolgáltatással bővültünk a gyermekek szórakoztatására. Természetesen ezek a szolgáltatások inkább szezonálisak. Hiszen van pár hónap az évben amikor egyáltalán nem tartanak rendezvényt. (Pl: január, március, április, november). A következő amiben biztos voltam, hogy ezeket a hónapokat át kell “vészelni” valahogy. Ekkorra már 1,5 éve vállalkoztam, de nem különösebben foglalkoztatott a dolog, mivel még itthon volt a kisebbik gyermekem és még gyesen voltam. Aztán vészesen közeledett neki is az óvoda és tudtam rengeteg időm fog felszabadulni…….és egyszer csak jött a nagy ötlet, hogy lakás dekorációkat fogok készíteni, amit előtte is készítettem de csak magamnak és azt is a gyerkőc “alvásidejében”. Először magam sem tudtam, hogy mennyire fogok ragaszkodni ehhez az ötlethez, de aztán bebizonyosodott, hogy menthetetlenül “rákattantam” a dologra. Szóval mire eljött az első nap az oviban a picinek, én már aznap tömeges dekoráció készítésbe fogtam. Közösségi oldalon kezdtem értékesíteni a termékeimet. Egy év múlva megnyitottam a saját üzletemet itthon a ház mellé épülve, ami nagy fellendülést hozott a munkásságomnak. Ennek most már fél éve…….Jelenleg is mindkét vállalkozásom aktívan üzemel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
KölyökVarázs: gyermekanimáció, arcfestés, csillámtetoválás, henna festés, kézműves foglalkozások. Születésnapi zsúrok teljes lebonyolítása.
Mazsi Műhelye: igényes, szép, kézműves dekorációk találhatók nálam. Kifejezetten olyan árakon amik elérhetőek átlagos kereset mellett is.

Miért érdemes rád szavazni?
A nulláról építettem fel a vállalkozásom úgy, hogy a gyermekeim inspiráltak a leginkább. Nekik köszönhetem, mert miattuk, ő értük szerettem volna a leginkább vállalkozó lenni. Olyan tevékenységet folytatok amiből nem fogok meggazdagodni, de stabil hátteret tudok nyújtani a gyerekeimnek és annyit vagyunk együtt amennyit csak szeretnénk.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermekem van. 4 és 7 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4 és 1

66. Kanizsárné Vaskó Nikolett

Kanizsárné Vaskó Nikolett

A vállalkozás neve
Tudatosmami

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Dietetikusként online tanfolyamok keretében segítek a várandós-, szoptató-, és kisgyermekes anyukáknak eligazodni az egészséges táplálkozással kapcsolatos ellentmondó információk között, megmutatom, hogyan tudnak pénz-, és időtakarékosan egészséges ételeket varázsolni családjuk asztalára.

A vállalkozás székhelye:
Dunaharaszti

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.tudatosmami.hu
www.facebook.com/tudatosmami
www.instagram.com/tudatosmami

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2012 óta foglalkoztatott a gondolat, hogy dietetikusként online vállalkozásba kezdjek, mert már akkor éreztem, hogy a gyerekek mellett nem szeretnék napi 8 órában visszamenni a munkahelyemre, majd egy (kettő, három… 🙂 ) “gazdagmamis” oktatóanyag hatására indítottam el 2014-ben az egyéni vállalkozásomat.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az általam kidolgozott módszerrel segítek anyukáknak kialakítani egészséges konyhájukat pénztárcájuknak és időbeosztásuknak megfelelően, egyszerű, hétköznapi, könnyen beszerezhető alapanyagokkal, szakmailag hiteles információk alapján, annak érdekében, hogy a gyermekeknek, a helyes mintát látva, természetes legyen az egészséges táplálkozás, s így egészséges felnőtt válhasson belőlük.

Miért érdemes rád szavazni?
A “haladó” vállalkozás kategóriában indultam, de a “Tudatosmami” még gyerekcipőben jár, s nekem nagyon sok dolgom van még! Tudom, hogy sok anyuka bizonytalan, mert rengeteg a tévhit, és az egymásnak ellentmondó információ a táplálkozással kapcsolatban, úgy érzik, hogy nincs idejük semmire, s ha 48 órából állna a nap, is kevés lenne. Ezért szeretnék minél több anyukához eljutni a “Tudatosmami-módszerrel”, hogy segíthessek nekik, s ehhez szükségem van a Te támogatásodra is! Köszönöm szépen, ha rám (is) szavazol!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kristóf 10, Nóri 7, Lilla 2 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Kristóf 7 éves, Nóri 4 éves, Lilla még nem született meg ekkor

67. Wratschko Zsófia

A vállalkozás neve
Pannónia Dekor Kft

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Üvegkarácsonyfadíszeket gyárt . Fő beszàllítója a világ legnagyobb karácsonyi díszek értékesítőjének a Bronner’s Christmas Wonderlanfnak

A vállalkozás székhelye:
Sopron

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.uvegkaracsonyfadiszek.hu
www.facebook.com/karacsonyfadiszek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Ahogy bekerültem a férjem családjába (18 éve)beszippantott a cèg és lelkesen tanultam s legnagyobbaktól az üvegdíszek készítésének titkait.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sokan keresnek meg főleg az év utolsó hónapjában az épp aktuális trendek után érdeklődnek. Illetve egyre gyakrabban választanak díszeket a szeretteiknek meglepetésnek.

Miért érdemes rád szavazni?
Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy s legnagyobbaktól tanulhattam ezt a mesterséget és olyan céggel ( családdal) dolgozhatok együtt mint az amerikai partnerünk és tavaly a fejembe vettem, hogy ezt itthon is megmutatom!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
4 fiam van 12, 9,8 és 3 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
A férjem vállalkozásához csatlakoztam a gyerekek születése előtt

68. Sipos-Kokauszki Réka

Sipos-Kokauszki Réka

A vállalkozás neve
Noresa Dekor és Panzió

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Szekszárdi borvidék szívében egy 6 szobás panzió(falusi turizmus), ahol a közösségi térben virágkötészeti workshopokat tartok, illetve esküvőket dekorálok. Ez egy alkotó panzió 🙂

A vállalkozás székhelye:
Szálka

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.noresa.hu
www.facebook.com/noresapanzio

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017. decemberében alapítottam a vállalkozást, hogy a későbbiekben rugalmas legyen a munkaidőm és több időt tölthessek a gyermekemmel. A panzió az a hely ahol kiteljesedhetek és önmagamat kifejezhetem.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egy csendes, nyugodt autentikus környezetben pihenheti magát ki az ember a családjával. Amíg esetleg az édesanya részt vesz egy dekorációs workshopon, addig a család többi tagja megmártózhat a falu melletti tóban. A vintage stílus szerelmese vagyok, így a panzióban is ez a hangulat uralkodik, autentikus régi bútorokkal. A környékbeli csodás esküvői helyszínek módot adnak rá, hogy a fantáziámnak semmi ne szabjon határt és a menyasszonyok kívánságait teljesítsem.

Miért érdemes rád szavazni?
Imádom a munkámat, kiskorom óta virágkötőnek készültem, és végre van egy hely ahol a lakásdekoráló szenvedélyemet is kiteljesíthetem.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 éves kislány Sára

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1

69. Cserey-Horváth Dóra / Lekvárműhely

Cserey-Horváth Dóra

A vállalkozás neve
LekvárMűhely

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Prémium lekvárok és kézműves szörpök gyártása és forgalmazása.

A vállalkozás székhelye:
Veresegyház

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.lekvarmuhely.com
www.facebook.com/lekvarmuhely
www.instagram.com/lekvarmuhely – Gyere, és less be a kulisszák mögé!

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A belvárosban nőttem fel, aztán a húszas éveimben Nagymarosra költöztem, ahol a kert tele volt különböző gyümölcsökkel. Adott volt, hogy valamit kellene kezdeni velük, a lekvár főzés pedig a lehető legkézenfekvőbb dolognak tűnt, mivel mindig is szerettem a konyhában tüsténkedni. Rádöbbentem, hogy mennyivel, DE MENNYIVEL finomabb az a lekvár, aminek a nagy része gyümölcs, és nem cukor. A lekvárokba ekkor szerettem bele végérvényesen.
Fiatal felnőtt korom óta a multik világában élek. Semmilyen vállalkozói tapasztalattal nem rendelkeztem, de amikor a kisebbik lányom fél éves volt, úgy éreztem, itt az idő, hogy valami gyökeresen más területen is kipróbáljam magam. Azt tudtam, hogy mindenképpen valami olyasmit szeretnék csinálni, amiben örömömet lelem, ami feltölt, amiben 100%-osan a magam ura lehetek, és amivel meg tudom teremteni a számomra oly fontos egyensúlyt a két kislányom, a család és a munka között. Egy dolgot tűztem ki, hogy élvezzem a dolgot. Pár hónap előkészítés után elkészültek az első
üvegek, terveztettem logót, szórólapot, plakátot és címkéket is, és gyakorlatilag 2017 legelejére készen állt minden arra, hogy elrajtolhasson az értékesítés.
Az első évem történetét itt tudod elolvasni: https://www.lekvarmuhely.com/2018/01/07/2017-koszi- mindent/

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Azoknak az embereknek nyújtok megoldást, akik kiváló minőségű élelmiszert szeretnének fogyasztani, hazai alapanyagokból, mindenféle mesterséges adalékanyag nélkül. Olyan egyedi lekvárokat és szörpöket készítek, amelyek válogatott hazai gyümölcsből készülnek, tartósítószer-, aroma, színezék- és ízfokozó mentesen, kézműves keretek között. A lekvárok minimum 80%-os gyümölcstartalommal
rendelkeznek, cukortartalmuk minimális, és nyírfacukros változatban is elérhetőek. A megszokott hazai ízekkel dolgozom, de újragondolva, egy kis csavarral. Tokaji aszú, Bourbon vanília, kandírozott bio narancs – ezek mind megtalálhatóak egy-egy üvegben.
Továbbá aki csatlakozik a közösségünkhöz, rendszeresen kap recepteket, és személyre szóló ajánlatokat.

Miért érdemes rád szavazni?
Büszke vagyok rá, hogy a nulláról teljesen egyedül építettem fel a vállalkozásomat a két kislányom mellett. Elindítottam a direkt értékesítést, kialakítottam egy viszonteladói hálózatot, létrehoztam a saját honlapomat, vásárokon vettem részt, s mindezt úgy, hogy közben itthon voltam (és vagyok jelenleg is) a kisebbik lányommal. Bebizonyítottam magamnak, hogy akaraterővel és kitartással meg lehet valósítani az álmainkat. Őszintén bízom benne, hogy másoknak is példát mutatok.
Hajrá minden vállalkozónak! 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 kislányom van, jelenleg 2 és 5 és fél évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
fél éves és 4 éves

70. Török Nikoletta

Török Nikoletta

A vállalkozás neve
Török Nikoletta E.V.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Aerobik edző vagyok és párkapcsolati coach.

A vállalkozás székhelye:
Karcag

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/toroknikolettacoach

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017. szeptemberében indítottam a vállalkozásom. Az apropó pedig az, hogy mások életéhez szeretnék hozzáadni. Támogatni másokat abban, hogy megtalálják a boldogságot. Jól érezzék magukat a bőrükben és a párkapcsolatukban ki tudjanak teljesedni. Megismerjék a saját maguk és a párjuk működését és hogy hogyan tudnak együtt jól működni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segítem, hogy megismerje a hozzám forduló ügyfél a saját működését, megtalálja Önmagát, a benne élő Nőt, Férfit. Egyrészt a mozgás által, másrészt a vele való kommunikáció során. Segítem a kiteljesedést, a boldogság megtalálását. Az én támogatásommal megszerzett ismereteket a párkapcsolata megerősítésében, működtetésében tudja kamatoztatni.

Miért érdemes rád szavazni?
Nem akarok senkit meggyőzni, én a szívemet-lelkemet adom. Mert ez vagyok én. Hosszú és küzdelmes kihívásokon át jutottam el ide, hogy most az vagyok, aki vagyok. Mit kaphatsz? Rengeteg támogatást, szívből jövő támogatást sok mosollyal, megértéssel fűszerezve. Ha én vagyok az, aki téged támogathat, hálás leszek, ha hozzám fordulsz.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 kislányom van, jelenleg 4 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3

71. Feicht Marianna

Feicht Marianna

A vállalkozás neve
Mana Fotó

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Babákat, családokat, esküvőket fotózok. Egy éve már oktatok is egy iskolában baba, család fotózást.

A vállalkozás székhelye:
Gödöllő

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.manafoto.hu
www.facebook.com/manafoto.hu
www.instagram.com/manafoto

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az első, induló éveimben 2010-től párhuzamosan a könyvvizsgálói munka és a gyerekek mellett tanulgattam, fejlesztgettem fotós tudásomat. 2012-től már “idegen” családok fényképezését is elvállaltam. Munka és gyerekek mellett fotóztam, éjszakánként retusáltam. 2015-ben egy lábon kihordott vírus ráment a szívemre, ami miatt az egyik kórház sürgősségi osztályán kötöttem ki. Férjem ekkor közölte velem, hogy döntenem kell: fotózás, vagy könyvvizsgálat, mert a gyerekeknek és neki is sok, amit csinálok egyszerre, és íme a szervezetem is jelezte, hogy mindent egyszerre nem lehet. A fotózást választottam, a sokkal jobban fizető, stabil jövedelmet nyújtó könyvvizsgálat helyett. A gyerekek és még a könyvvizsgálói munka mellett megszereztem a hivatalos, fényképezéshez szükséges okj-s végzettséget, valamint elmentem 1-1 évre két ismert, nagy nevű fotográfushoz asszisztensnek, hogy az esküvő területén is kellő tapasztalattal merjek munkát vállalni. Egy évvel ezelőtt megkeresett egy országosan is több városban jelen lévő fotós iskola (NEXTFOTO), hogy látva a tevékenységemet, vállalnék-e náluk baba-, családfotós workshopokon oktatást? Kicsit félve, de belementem a dologba. Azóta folyamatosan telt házas workshopokat tartok. Idén a fotózások és a sulis oktatás mellett már egyéni oktatást is vállalok, mivel egyre több ilyen irányú megkeresésem van. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Fényképész vagyok és oktatom is a fotózást. Babákat, gyerekeket, kismamákat, családokat, esküvőket, keresztelőket-egy szóval embereket fotózok. A megismételhetetlen pillanatok profi megörökítésében segítem azokat, akik felkeresnek. Történhet ez stúdióban, szabadtéren, otthonukban, vagy bármilyen választott helyszínen.
A fotózni vágyóknak szívesen adom át tudásomat, örömmel tölt el egy-egy tanítványom fejlődését látni.

Miért érdemes rád szavazni?
Nem tudok semmiféle extrát, szomorút, meghatót, jótékonyságit… felsorolni itt. Hacsak nem azt, hogy 40+, 3 gyermek mellett is meg lehet valósítani álmainkat. Én ezt teszem.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 fiam van. 9,12,15 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1,4,7

72.Molnár Eszter

Molnár Eszter

A vállalkozás neve
Nekedterem Mo. Kft

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Hazai gazdák termékeit szállítjuk ki egész Budapesten. A www.nekedterem.hu weboldalon lehet rendelni.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.nekedterem.hu
www.facebook.com/NekedTerem
www.instagram.com/NekedTerem

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2012 június

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minőségi alapanyagokat szerető embereket friss, jó minőségű, kistermelőktől származó zöldséggel-gyümölccsel, tejtermékkel, húsáruval és egyéb élelmiszerrel látunk el. Fontosnak tartjuk, hogy az áru friss, tápanyagban gazdag legyen, emellett szeretnénk megszabadítani vásárolóinkat a felesleges élelmiszerszállítástól, cipekedéstől, és a túlzott, sokszor fölösleges csomagolást sem favorizáljuk.

Miért érdemes rád szavazni?
Személyes, megbízható, barátságos szolgáltatásra törekszünk. Szeretnénk, hogy minél közvetlenebb kapcsolat alakulhasson ki a termelők és a vásárlók között.

Olyan kisgazdaságokkal működünk együtt, akik kíméletes eljárással gondozzák terményeiket. Alapos munkával és odafigyeléssel olyan speciális kritériumrendszert alakítottunk ki, melynek köszönhetően csak a legjobb termelők termékei kerülnek az asztalodra, ráadásul termelőinkkel a lehető legközvetlenebb kapcsolatot alakítjuk ki, melynek eredményeként termékeik megvásárlása és értékesítése a lehető legzökkenőmentesebben, mindkét fél számára kedvezően, tisztességesen zajlik.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Három. 13 éves lány, 7 éves fiú, 2,5 éves fiú

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
9 hónapos. Azóta született még egy gyermekem, amikor a vállalkozás két és fél éve üzemelt.

73. Schmidt Kata

Schmidt Kata

A vállalkozás neve
My Louise

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi, kézzel készült táskák és cipők készítése

A vállalkozás székhelye:
Tata

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/textilujza
www.instagram.com/My_Louise_Bags

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kislányommal voltam várandós, -aki a vállalkozás névadója is lett- amikor megismerkedtem a designer textilekkel. Először, az akkor még elég szegényes kínálat miatt varrtam a kiságyba egyből három rácsvédőt, mert nem tudtam választani a szebbnél szebb textilek közül. Itt megjegyezném, míg az egyik végzettségem szerint textiltervező vagyok, nem volt lehetőségem a szakmában dolgozni, a varrást autodidakta módon tanultam meg az évek során. A szenvedély, ami a mai napig tart itt kezdődött. Majd Lujza két éves korában , ekkor már volt egy-két textil összegyűjtve, elkészült az első kartáska, ez azóta FLORALA néven vált ismertté, egy hét múlva egy hozzá illő espadrilles. Innentől mondhatni folyamatos megrendeléseim voltak, így az óvodakezdésnél már nem volt kérdés, hogy a saját vállalkozásomat , vagy a régi munkahelyemet választom. Azóta eltelt 4 év és töretlen lendülettel és szeretettel készítem visszatérő és új megrendelőimnek a kívánt terméket, minden esetben az egyéni igény szem előtt tartva.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kizárólag megrendelésre készülnek a My Louise termékek, így mindegyik valóban egyedi. A megrendelő választja ki a kívánt textilt és fazont, ezt követően többszöri egyeztetés után, hogy minden olyan legyen , amilyet ki-ki megálmodott magának, egyéniségét legjobban tükrözve , kezdődhet el a szabás és varrás.
Mivel ezeknek a textilekneka tárháza elég széles és a felhasznált alapanyagok prémium minőségűek, így évekig tökéletes kiegészítője lehet bárkinek kortól és alkalomtól függetlenül.
Idén bővítettük kínálatunkat férfi bőr belső tárcáinkkal, melyek fekete és konyak színben,piros, valamint mélykék belsővel, limitát mennyiségben készültek. A férfiak mindennapi elegáns megjelenését biztosítva, egy kis My Louise életérzéssel fűszerezve.

Miért érdemes rád szavazni?
Míg kézzel készült táskák sok helyen fellelhetőek már, tudomásom szerint ennyire személyre szabottan csak a My Louise-nál rendelhetőek.
Minden egyes My Louise termék szívből készül, egy kis darab belőlem , az életemből.Ezért szeretem nyomon követni a sorsukat, rengeteg barátságot és tapasztalatot köszönhetek a vásárlóimnak az elmúlt évek során. Ugyanakkor vannak nehéz pillanatok , mint mindenki életében. Néha egy kicsit megtorpanok merre, hogyan tovább, hogy még jobb legyen . Ilyen pillanatokban még fontosabb a visszajelzés amit kapok. Szeretném , ha még nagyon sokáig ezzel foglalkozhatnék, hogy az örömben, amit éreznek egy elkészült darabnál, akár saját részre, akár ajándékozás során, részessé válhassak. Azt hiszem egy pozitív visszajelzés a legjobb fizetség , amit csak kívánhatok és kaphatok.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy gyermekem van, Lujzika , az én eredeti My Louise-om, aki most múlt márciusban 7 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

74. Tomasovszky Andrea

Tomasovszky Andrea

A vállalkozás neve
Szín és stílus

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Szín és stílustanácsadás

A vállalkozás székhelye:
Eger

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.szinesstilustanacsadas.hu
www.facebook.com/stilusesszin
www.facebook.com/pg/stilusesszin/groups
www.youtube.com/channel/színésstílus
www.instagram.com/szinesstilus
www.hu.pinterest.com/tomasovszkyandr

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A stílus, az öltözködés mindig is érdekelt, már egészen kis gyermekkoromtól fogva. Néhány éve az egyesület, ahol civil tevékenységet folytatok megkért, vagy inkább azzal az ötlettel élt, hogy szervezzünk workshopokat hölgyeknek, női témában. Felmerült a stílustanácsadás. A civil szervezetnek nem volt pénze akkoriban, hogy fizessen ezért, így az a döntés született, hogy akkor
felkészülök én, hiszen nagyon közel áll hozzám az egész téma, és megtartom a hölgyeknek, természetesen teljesen díjmentesen. Beleástam magam a témába, volt rá két hónapom. Annyira
sikerült beleásni magam, hogy utána már nem tudtam abbahagyni. Megtartottam a workshopot, de ez csak a kezdet volt. Pár hónapra rá beiratkoztam képzésre, majd később egy következőre. Az első
fél évben sok tréninget, tanácsadást tartottam ismeretségi körökben. Később úgy döntöttem, hogy már nem csak hobbiból foglalkozom vele, hiszen azt is láttam, hogy erre valós igény is van, tehát
elkezdtem egy vállalkozást felépíteni. Gyakorlatilag a hobbim lett a hivatásom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megmutatom a hozzám fordulóknak, hogy hogyan tudják kihozni a külső megjelenésükből a maximumot. Megtanítom őket,hogy mely színek, fazonok, stílusok harmonizálnak az egyéniségükkel a legjobban. Csoportos workshopokat és egyéni tanácsadásokat tartok, valamint cégeknek, intézményeknek a stílusos megjelenésről tartok előadásokat. Az üzleti öltözködés alapvető ismérveit is tanítom a hozzám fordulóknak.

Miért érdemes rád szavazni?
Teljesen egyedül, külső segítség nélkül építettem fel a vállalkozásomat 3 gyermek mellett, a legkisebb még óvodás volt, amikor elkezdtem. Nagyon sokat dolgoztam, és dolgozom most is, mégis úgy be tudtam osztani az időmet,hogy nem éreztem,hogy a család rovására ment volna. Igenis össze lehet hangolni a családot és a munkát, és nem csupán egy álom azzal foglalkozni, ami az embernek a hobbija, hanem ez a dolog valóságos lehet, ha hajlandóak vagyunk tenni érte. Nagyon örülök,hogy olyan munkám lehet, amit egyáltalán nem munkaként élek meg, hiszen feltölt, ha csinálhatom. A marketinget Ági anyagaiból tanultam meg, és lépésről lépésre alkalmaztam folyamatosan.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem van, 8, 17 és 20 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5, 14, 17

75. Kámvásné Glaser Boglárka

Kámvásné Glaser Boglárka

A vállalkozás neve
Zöldbéka Úszó Club

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Úszásoktatás gyerekeknek és felnőtteknek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.zoldbekauc.hu
www.facebook.com/zoldbekauc
www.instagram.com/zoldbekauc

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010 nyarán úgy éreztem dolgoznom kell! Elkezdtem oktatni a két kisgyerekem mellett egy egyesületbe. Sok mindent én csináltam /szórólapozás, iskolák, óvodákkal kapcsolatba- lépés és tartás, és az úszásoktatás. A munkámat nem akarták ki fizetni, vagy nem annyit amennyi járt volna. Elég lett ebből, így nem éri meg dolgozni! Felmondtam. És első lépésként bejelentkeztem apám vállalkozásába, kibővítettük a tevékenységi kört, hogy tudjak végre igazán, magamért, az álmaimért dolgozni! 2013. februárban teljesen leváltam és elindítottam a vállalkozásom. A Zöldbéka Uszó Clubbot!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megtanítom a gyerekeket és felnőtteket a helyes úszótechnikára, és egy életre az uszodához kötöm. Mivel ha tud szépen suhanni, lesz kedve úszni!

Miért érdemes rád szavazni?
Elsődleges célunk, hogy minden gyermek megszeresse a vizet és otthonosan mozogjon ebben az új közegben. Szeretnénk elérni, hogy azok a gyerekek és felnőttek akik nálunk tanulnak úszni, ne csak a tanfolyam erejéig járjanak uszodába, hanem az életük részévé váljon az úszás.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyerkem van. 10, 9, 5

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5 , 4, és 1 a hasamba

76. Barnuczné Magyar Zita

Barnuczné Magyar Zita

A vállalkozás neve
Barnucz és Társa Kft

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
könyvelés,ruházat, földmunka

A vállalkozás székhelye:
Balatonszabadi

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.siofokikonyvelo.hu
www.facebook.com/plussizedivat

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2006-ban gyed mellett kerestek meg, hogy vállalok-e könyvelést. A Párom, aki vállalkozó volt anyagilag segített elindítani a vállalkozást. 1,5-2 év múlva már nem otthon dolgoztam, hanem saját kis 26m2-es irodában. 2009 januárjában vettem fel az első alkalmazottamat. Könyvelési partnereim folyamatosan bővült. 2012-ben nagyobb helyre kellett költöznünk. Vettünk egy 3 irodás házat, mely a tevékenységünket kiszolgálta. Ismét bővíteni kellett az alkalmazottak számát. 2015 szeptemberében megszületett a második gyerekem. 2017-b en lehetőség adódott és megnyitottam a ruházati üzletemet, melyben 2xl-8xl ig forgalmazunk Siófokon női és férfi ruházati termékeket, melynél szintén alkalmazott szükséges. 2017-ben elkezdtem az adótanácsadói tanfolyamot is, melyet idén ősszel be is fejezek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Könyvelés, bérszámfejtés, adótanácsadás, ruházat, földmunka

Miért érdemes rád szavazni?
Gyerekkoromban félénk voltam( nem szálltam fel a buszra, mert azt mondta a sofőr, hogy nem áll meg). Felnőttként megtanultam legyőzni a félelmemet és megtanultam kiállni magamért és kijárni az utamat. Mostanra egy nagyon agilis nő és anya lettem, aki két fiú gyermek mellett(5 és 13 évesek9 is képes voltam az álmomat megvalósítani és az ügyfeleimnek is a legjobbat nyújtani. Helyileg egy elismert szakember lettem. Én bebizonyítottam, hogy minden akadály legyőzhető!!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyerek: 5 és 13 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

77. Bérces Zsuzsanna

Bérces Zsuzsanna

A vállalkozás neve
ZumbaZsu

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Zumbaoktatással és baba-mama tornával foglalkozom, helyi baba-mama klubot vezetem.

A vállalkozás székhelye:
Fehérvárcsurgó

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.zsuzsannaberces.zumba.com
www.facebook.com/zumbazsu
www.instagram.com/fit_mom_zsu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Hobbiból hivatás

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az edzéseimen kicsik és nagyok ki tudnak kapcsolódni, baba mama tornán és klubban közösséget építünk, ápolunk. Számomra a zumba nem csak egy edzés, a vendégeimmel baráti is a viszony. Sokan a napi mókuskerékből szakadnak ki, hogy testileg lelkileg feltöltődjenek. Zumba kids, zumba fitness és az erősödni vágyóknak strong by zumba óráim vannak.

Miért érdemes rád szavazni?
A mozgás mindenkié, szavazz rám, hogy még nagyobb lelkesedéssel menjek tovább az úton, és átadhassam a mozgás örömét kicsiknek és nagyoknak 0-99 éved korig 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermek, egy 2 éves 2 hónapos és egy 3 hetes kisfiam van

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Nem volt még gyerekem

78. Dancsokné Jusztin Ági

Dancsokné Jusztin Ági

A vállalkozás neve
SpanyolozzOtthonról

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online spanyol videótanfolyamokat, tananyagokat kínálok azoknak, akiknek nincs lehetőségük nyelvtanár segítségét igénybe venni, és/vagy nyitottak a korszerű nyelvtanulási módszerekre. Tananyagaimmal az autódtól az okostelefonodig, spanyol nyelviskolává változhat bármi!

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.spanyolozzotthonrol.hu
www.facebook.com/spanyolonline
www.instagram.com/spanyolonline
www.youtube.com/c/Spanyolvideostanfolyam

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben, a diploma megszerzését követő többéves multis szenvedés után rájöttem, hogy képtelen vagyok spanyoltanítás nélkül élni. Szabadúszóként nyelviskoláknak kezdtem dolgozni, amit fokozatosan felváltottak a skype-os magánórák, végül 2010-ben megszületett a spanyolonline.hu. Az online magánórák akkor lehetetlenültek el, amikor megszülettek a gyerekek, így egyre több online oktatóanyagot készítettem. Videós tanfolyamaim 2015 óta segítik a spanyoltanulókat szerte a világban.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Videótanfolyamaim olyan spanyoltudást adnak a felhasználók kezébe, amellyel mind a nyelvvizsgán, mind a “való világban” megállják a helyüket. Fantasztikusak a visszajelzések, de ez nem is csoda, hiszen a videós tanulás egyszerre hat a hallásra, a látásra és a feladatok miatt a tapasztalásra is, ami a lehető leghatékonyabb tanulási módszerré teszi. Mp3 tanfolyamaim azoknak jelentenek hatalmas segítséget, akik sokat autóznak és szeretnék kihasználni a dugóban töltött holtidőt. Fanatikusok több, mint 20 gyakorló e-bookom között is találhatnak kedvükre valót. Törekszem arra, hogy minden spanyolrajongó találjon megfelelő tanulnivalót az anyagaim között, beleértve számos ingyenes fejlődési lehetőséget, ami az oldalaimon rendelkezésükre áll!

Miért érdemes rád szavazni?
Queridos hispanofanáticos, ti tudjátok a legjobban, mennyi munkát fektetek a spanyolos anyagokba, cikkekbe, tanfolyamokba. Amennyire te imádod a spanyolt, annyira imádom én átadni a tudásomat róla! Köszönöm, ha szavazol rám!
Anyukák, akik gyerek mellett dolgoztok, építitek a jövőtöket: hozzám hasonlóan bizonyára ti is átéltétek azt, milyen éjjelente hatszor kelni a kicsihez, ennek ellenére minden nap éjfélig dolgozni az álmotokon, mert a megvalósítás hajt előre! Én is efféle őrült megvalósító vagyok, még ha néha meg is kell szenvedni minden előrelépésért. Köszönöm a szavazatodat!
Kedves ismerős és ismeretlen Látogató! Köszönöm a szavazatot, amivel támogatsz! Nagyon sokat jelent számomra, hogy mellettem teszed le a voksodat. Igyekszem rászolgálni a bizalmadra!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Levi 5 éves, Dani 3 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2010-ben indult a vállalkozásom, az első kisfiam 2012-ben született.

79. Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

A vállalkozás neve
Ne szorongj! Szorongásoldás gyermekeknél

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A gyermekkori szorongás témakörében segít a szülőknek, pedagógusoknak. Az ismeretterjesztés és figyelemfelhívás mellett, otthon is elsajátítható- alkalmazható hatékony szorongásoldási módszereket tesz elérhetővé.

A vállalkozás székhelye:
Tiszaszőlős

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.neszorongj.hu
www.facebook.com/neszorongjblog

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Második gyermekem születése után nagyon szerettem volna dolgozni a szakmámban, ugyanakkor otthon is maradni a babáimmal. Ekkor kezdtem el írni az első szakmai blogomat, melyet még három követett. Harmadik gyermekem születése után találtam rá az én témámra, és onnan világos és egyértelmű volt az egész, mit és hogyan is kell tennem. Már létező családi vállalkozásunk keretei között indítottam el saját honlapomat.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nagyon sok gyermek szorong manapság. A szülők és pedagógusok is tanácstalanok, hogyan segíthetnének nekik. A honlapon könnyen érthető, fontos információk olvashatóak a gyermekkori szorongásfajtákról, tünetekről, háttér-tényezőkről. Az ismeretterjesztés mellett ötleteket és konkrét módszereket kapnak a mindennapi hatékony szorongásoldáshoz. Emellett a szülők számára facebook-csoport is elérhető már, ahol ők egymásnak is segítenek.

Miért érdemes rád szavazni?
A gyermekkori szorongásoldás szinte mindenkit érint. A honlapon olvasható konkrét információk, ötletek és a szorongó gyermeket nevelő szülők csoportja más magyar webhelyen nem találhatóak meg. Szeretném felhívni a figyelmet a problémára, és minél több szülőhöz (pedagógushoz) eljuttatni a hasznos módszereket.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem van: 3, 6 és 8 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2, 4 és 6

80. Andok Zsuzsanna

Andok Zsuzsanna

A vállalkozás neve
AZDesign-Andok Zsuzsanna lakberendező

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Lakberendezés, kert, tanácsadás

A vállalkozás székhelye:
Tamási

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.azdesign.hu
www.facebook.com/zsuzsanna.andok
www.facebook.com/AZDesignlakberendezes

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Saját házunk epítése és tervezése során jöttem rá, öröm a tervezés és az alkotás.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Élhető, funkcionális és letisztult terek tervezése a célom, figyelembe véve a megrendelőim ízlését és életstílusát.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha harmónikus terekre vágynak, illetve zökkenőmentes felújítás-építkezésre, megvalósítani álom otthonukat, a kerttel együtt egy egységes jól megkomponált otthont szeretnének vagy egyszerűen csak nincs idejük és energiájuk kitalálni és végigvinni egy építkezést-felújítást.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két fiam van, 6 és 9 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5 és 7

81. Molnár Peggy

Molnár Peggy

A vállalkozás neve
Peggy Baby

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Praktikus megoldást nyújtuk a fogzás idején vízhatlan bababarát nyálkendőnkkel. És hogy igazán trendi legyen a kicsi megjelenése, a nyálkendőt kiegészítettük sapkával, lábmelegítővel, buggyos nadrággal. Picit nagyobbaknak a csősapka – csősál kombiációját kínáljuk.

A vállalkozás székhelye:
Vác

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.peggybaby.hu
www.facebook.com/peggybabywebshop
www.instagram.com/peggybaby_hivatalos

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A kisebbik lányom fogzásakor szembesültem azzal, hogy számomra a magyar piacon nincs igazán jó megoldás a problémára. Adél nagyon nyáladzott, emiatt állandóan nedves lett a mellkasa, mivel az akkor elérhető nyálkendők vagy hamar átáztak, vagy polárral voltak összedolgozva, ami nem igazán bababarát megoldás vagy a mintázata túl babás volt. Utálta a napi többszöri öltöztetést, ami nekem állandó stresszt okozott, mivel emiatt sokat sírt. Akkor döntöttem el, hogy megcsinálom azt a nyálkendőt, ami minden elvárásomnak megfelel. Ìgy jött létre a Peggy Baby márka, ami mára egy egész sor terméket jelent. A 100-on felüli mintaválaszték a funkcionalitás mellett a trendiségről is szól. Egyszerű, letisztult, jól kombinálható mintákkal dolgozunk. A szilikonrágókás nyálkendő pedig a fogzáskor megduzzadt íny nyugtatásában segít.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A fogzással együtt járó nyáladzásra kínálunk mondhatni egyedülálló megoldást. A vízhatlan nyálkendőnk nem csak hogy nem ázik át, de nagyon jó kiegészítője a baba ruhatárának, akár sálként is funkcionálhat. Emellett sapka – sál -lábmelegítő szetteket kínálunk adott évszaknak megfelelően, nyáron cuki kalap, fejkendő is található a palettán.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert törekszünk a lehető legjobb megoldásra, ami a fogzással együtt járó nyáladzást illeti. Mert törekszünk arra, hogy a Peggy Baby terméket viselő baba szeresse azokat, legyen formatartó, bababarát, kényelmes, szép. Ne izzadjon bele a kicsi, se a sapkába, se a sálba, ezért nagyon körültekintően válogatjuk meg anyagkínálatunkat.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 leánygyermek, 4,5 és 10 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1 és 7

82. Csenteri-Dénes Ildikó

Csenteri-Dénes Ildikó

A vállalkozás neve
CSDI – Career, Solutions, Develpment, Inspiration

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásomban munkaerő-közvetítéssel, kihelyezett HR szolgáltatások nyújtásával, munkaerő-megtartási projektekkel, HR rendszerfejlesztéssel foglalkozom. A munkavállalók részére pályaorientációs- és karriertanácsadást végzek, segítek önéletrajzot és motivációs levelet írni, valamint “Én-márka”-erősítő tréningeket tartok. Középtávon a kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatásának elősegítése a célom (számukra minél több lehetőség kialakítása és felkutatása).

A vállalkozás székhelye:
Sopron

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/csdihrpartner

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Évek óta bennem volt, hogy önállóan szeretnék dolgozni. Voltam többször vezető beosztásban, de a szabályok mindig lekorlátozták a kreatív munkavégzésemet. A végső lökést egy átgondolatlan munkaviszony-megszüntetés adta, amikor is végre igent mondtam magamra és végre ráléptem a saját utamra. 2018.január 3-án meghoztam a döntést és március 1-én már be is jegyeztettem a vállalkozásom. 2018. Március 19. óta engedélyezett tevékenységem van munkaerő-közvetítésre. A térségben nagyon kiterjedt kapcsolatrendszerem van és nem csak a végzettséget és a tapasztalatot veszem figyelembe, amikor egy jelöltnek munkát és egy partnercégnek új munkatársakat szerzek be, hanem a személyiségek összehangoltságát nézem, a valódi motivációt, a valódi igényeket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásomban vállalatok részére nyújtok munkaerő-közvetítési és kihelyezett HR szolgáltatásokat, segítem őket munkaerő-megtartási projektekkel, HR rendszerfejlesztéssel. A munkavállalók részére pályaorientációs- és karriertanácsadást végzek, segítek önéletrajzot és motivációs levelet írni, valamint “Én-márka”-erősítő tréningeket tartok. Középtávon a kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatásának elősegítése a célom (számukra minél több lehetőség kialakítása és felkutatása). Blogomban folyamatosan írok különböző tippeket például bértárgyalásokról, konfliktuskezelésről a munkahelyen és hogy mire kell figyelni állásinterjún.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért érdemes rám szavazni, mert inspirálom az embereket arra, hogy hasonlóan hozzám, ismerjék meg és válasszák önmagukat, így megtaláljuk a számukra valóban testhez álló szakmákat és munkaköröket. Vállalati partnereimnek pedig tudok segíteni, hogy hogyan szerezzenek új, és hogyan tartsák meg meglévő munkatársaikat. 17 éves HR-es tapasztalattal a hátam mögött és két kisgyerekkel mellettem hiszek abban, hogy a munka az ember személyiségének maximum 50%-át adja, a másik 50%-ot pedig többi szerepe adja. Arra inspirálom az embereket, hogy valamennyit ismerjék meg és ennek mentén találjuk meg hivatásukat. Voltam vezető és munkanélküli, közöltem már azt, hogy egy jelölt elnyerte a hőn áhított állást, de azt is, hogy elvesztette azt, amiben dolgozott, elindítottak a karrieremen, de én is indítottam el másokat felfelé, de kaptam és adtam visszautasító válaszokat is. Valódi kapocs kívánok lenni a munkahelyek és az emberek között.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két gyermekem van, fiam 5 és fél éves, kislányom pedig 4 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4 és 5 évesek

83. Barabás-Horváth Zsófia

Barabás-Horváth Zsófia

A vállalkozás neve
Mesebőrönd – HobbiZsó játék a bőröndben

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Játékokat horgolok

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/hobbizso

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Úgy döntöttünk férjemmel, hogy most van itt az idő, hogy kipróbáljam magam, kiderítsem mire vagyok képes. Még volt egy év a GYES időszakából, így 2017 júniusában indítottam vállalkozásom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Természetes anyagokból játékot készítek gyerekeknek, mely megkönnyíti az utazás, várakozás idejét a szülőknek, de otthoni játszásra is tökéletes. Kedves mamató játék, amely önálló játékra sarkalja a gyereket, miközben fejleszti a finom motorikát, fantáziájukat és kreativitásukat. Valódi kis mesevilág bőröndbe zárva.

Miért érdemes rád szavazni?
A Mesebőrönd egy egyedülálló, saját ötlet alapján, természetes alapanyagokból készített játék, amelyet biztosan elbűvöli önt és gyermekét is.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két gyermekem van: fiam 6, lányom mindjárt 3 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
A fiam 6, a lányom 2

84. Popon Marietta

Popon Marietta

A vállalkozás neve
Jopo Fashion

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézzel rajzolok és festek textilre

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.jopofashion.hu
www.facebook.com/jopofashion1

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
www.csakcsinald.cafeblog.hu/szabadon-szarnyalhatok-interju-a-jopo-fashion-megalmodojaval

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Te álmodd meg én megvalósítom! Minden egyes nálunk található termék egyedi kézzel festett !

Miért érdemes rád szavazni?
Gyermekem születése inspirált vállalkozásom elindításában. Az egyediség mellett a gyermekek személyiségének kifejézéséhez is próbálunk ötleteket adni termékeinkkel, melyek a praktikusság mellett művészi értékeket is hordoznak !

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 gyermek 6 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

85. Séráné dr. Géber Anna

Séráné dr. Géber Anna

A vállalkozás neve
Milan Ticket Shop Kft

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Utazási iroda vagyunk. Elég speciális dologgal foglalkozunk: futballturizmus. Fő célpontjaink: Madrid, Milánó, Barcelona, Róma.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.ticketmania.hu
www.facebook.com/eldat.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Családi vállalkozás vagyunk. Férjemmel dolgozunk együtt. Neki a futball az élete (mostmár nekem is) Az egyik fontos szlogenünk is: foci az életem a többi csak részletkérdés!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Futball mérkőzésekre szervezünk utazásokat. Magas a hozzáadott érték, ott vagyunk, megszervezünk mindent, az utasnak hátra kell csak dőlnie és élveznie az utazást! Most volt nyáron 10 éves a cégünk. Reklám kampányunk: #Annameccsremegy. Elutaztam az összes általunk értékesített csapat mérkőzésére. Nagyon sikeres volt a kampány, az Év kereskedelmi kampánya közönségdíját is megkaptam. Szlogenünk ÉLD ÁT A FUTBALL CSODÁJÁT!

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazzatok rám 🙂 Elég speciális dologgal foglalkozunk, renegeteg ember nekünk köszönheti élete egyik fontos élményét. Nagyobb utazásokon akár 100-150 ember aki velünk tart! Nem egyszerű a feladat, de nagy nagy öröm, hogy valóra válthatjuk az álmukat!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem van, 9.7.5 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Amikor indult a vállalkozás még nem volt gyermekem. Utána született 3 is. 9,7,5 évesek!

86. Varga Zábráczki Dóra

Varga Zábráczki Dóra

A vállalkozás neve
Razabra (Születési nevem közepe; doRAZABRAczki)

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi táskákat, ékszereket, ruházati kiegészítőket tervezek-készítek bőrből.

A vállalkozás székhelye:
Tatabánya

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.razabra.hu
www.facebook.com/razabra
www.instagram.com/razabraleatherwork
www.twitter.com/dorazabraczki

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Először 2011-ben nyitottam egy Míves méteráru -üzletet, ahol egyben a kézműves munkáimat árultam, de 2013-ban úgy éreztem, ez nem a megfelelő út, nem szabadított fel és függetlenül az üzlet sikereitől
( Az év üzlete versenyén, közönségdíj első helyezést kapta), rovatokban jelentek meg a munkáim.
Majd egy kisebb szakmai intenzív tanulási szünet után, 4 éve online értékesítés keretében árulom a munkáimat, viszonteladóknak is. Idén ősszel tervezem megnyitni az első Razabra boltot, továbbá idén kerül a név levédetése is. Munkáim 2015, 2016, 2017-ben A Magyar Kézműves Remek pályázatán, kiállítást nyertek. Meghívást kaptam a Duna tv-be, ahol szintén a munkáimat mutatták be. Ezen lehetőséggel idén is élhetek és természetesen fogok is.
Azon megtiszteltetés ért, hogy pár hete a helyi Ipari Kamara jelölt a Megye Kézműves Vállalkozása díjra.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Munkáim fő jellegzetessége, a kör alakú motívumok, mandalák világa. Ezen kimondatlan, vagy akár kimondott “spirituális” vonalon tervezem és készítem a termékeimet, természetesen akár egyénre szabottan. A megrendelőim-vásárlóim kedvező áron juthatnak bőr, különleges kivitelezéssel készült hazai termékekhez.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert motiválni és bíztatni tudom és akarom is a vállalkozni kívánó édesanyákat, hiszen ha második nekifutásra is, de én is meg tudtam csinálni, akkor biztosan tudom és hiszem, hogy Ők is elérik a céljaikat!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kettő; Rékám 13, Mártonom 9

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Rékám 7, Mártonom 3

87. Bakos Helga

Bakos Helga

A vállalkozás neve
Bakos Helga

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Energiagyógyászat, tudatalatti blokkok oldása. Theta Healing és Access Bars

A vállalkozás székhelye:
Százhalombatta

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/ThetaAccessHelga

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Először csak a saját életemen és a Családom életén szerettem volna változtatni, azért végeztem el a Theta Healing alap tanfolyamát, de egyre több ismerősöm keresett meg és tudtam nekik segíteni, így tanultam, fejlődtem tovább. Rengeteg sikerélmény indított el ezen az úton és 17 év után feladtam az imádott alkalmazotti állásomat és 2018. márciusától vállalkozó lettem.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Agyunk 5-12%-a működik tudatosan a többi tudat alatt. Ha bármit szeretne az ember elérni az életébe de nem megy neki, az azért van, mert a tudatalatti blokkolja! Theta Healiggel és az Access Bars-sal is ezeken a blokkokon dolgozunk. Nincs olyan amin ne lehetne ezekkel a módszerekkel segíteni, nagyon hatékonyak és gyorsak, csak akarni kell a változást. Stresszkezelés, félelmek és traumák elengedése, depresszió, párkapcsolati problémák, betegségek gyógyítása, meddőség…! A lista nem teljes, bármilyen problémára megoldás lehet mind a két módszer.

Miért érdemes rád szavazni?
Családom mellett a hozzám fordulók életminőségének javítása is nagyon fontos számomra. Úgy érzem, hogy a gyönyörű Családom mellett a vállalkozásommal teljesedett ki az életem, így találtam rá a teljes harmóniára az életemben. Theta Healing nem helyhez kötött, online is működik, így nincsenek területi határai sem, az országhatárain kívül élőknek is tudok segíteni. Gyermekeimmel és Párommal az együtt töltött időt minőségi időként tudjuk megélni és Ők is szívesen fogadják az Access Bars kezelést.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Fanni 3 éves, Máté 10 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3 és 10 éves

88. Szilágyi Virág és Szente Alíz

Szilágyi Virág és Szente Alíz

A vállalkozás neve
Gyerekkel.com

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A www.gyerekkel.com egy családbarát hely és élménykereső weboldal/applikáció, ami pozíció alapján mutatja a közelben lévő helyszíneket, de különböző paraméterek alapján szűrni és keresni is tudnak a felhasználók.

A vállalkozás székhelye:
Újlengyel

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.gyerekkel.com
www.facebook.com/gyerekkel

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozás most fog indulni a következő hetekben. Egy vidéki kirándulásnál szerettünk volna beülni ebédelni a gyerekekkel, de semmilyen releváns találatot nem találtunk az interneten, ahol gyerekbarát étterem lett volna. Itt fogalmazódott meg Alízban az ötlet, hogy egy ilyen jellegű keresőre igény van. Hazament és kutakodott, majd lefejlesztette az alkalmazást. Egy nagyon hiánypótló dolognak tartjuk, amivel megkönnyítjük az anyukák életét ha gyerekkel szeretnének programot csinálni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megkönnyíti az anyukák és családok dolgát, hiszen azonnal tudnak olyan éttermeket, helyeket, eseményeket találni, ahol a család legkisebbjeit is le tudják kötni.

Miért érdemes rád szavazni?
Egy start up vállalkozást indítunk, ami anyukák sokaságának könnyíti meg a programszervezést. Szeretnénk megmutatni, hogy sok gyerek mellett is lehet nagyot alkotni nőként, anyukaként.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Aliz: 2 gyermek 3 és 4 évesek, Virág: 2 gyermek, 3 éves ikrek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3,3,3,4

89. Kaizer-Garai Sarolta

Kaizer-Garai Sarolt

A vállalkozás neve
Port Event Rendezvényügynökség

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Konferenciák, kongresszusok orvosi és tudományos témákban, workshopok, egyéb rendezvények szervezésével foglalkozunk.

A vállalkozás székhelye:
Balatonfüred

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.portevent.hu
www.facebook.com/PortEvent

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az élet úgy hozta, hogy 12 év alkalmazotti lét után Szegedről a családunk Balatonfüredre költözött. Nagyon szeretek dolgozni, a rendezvények szervezését én hivatásnak és nem egy munkának érzem, így teljesen egyértelmű volt, hogy folytatom a munkát, csak saját berkeken belül. A férjemmel közösen megnyitottuk fix éttermünket, a Morzsa Bisztrót Balatonfüreden és ezzel egyidőben kezdtek el jönni a megkeresések a rendezvényszervezésre is. Szerencsére már az első évben is sok megrendelésünk volt.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Amiben mi különbözünk a több irendezvényszervezőtől, hogy limitált rendezvényszámmal dolgozunk. Ez számunkra azért fontos, mert megrendelőinknek érezniük kell, hogy mindegyik esemény ugyanolyan fontos számunkra, illetve ezeket a rendezvényeket olyan minőségben tudjuk előkészíteni, megszervezni és lebonyolítani, ahogyan azt elvárják tőlünk. Nagyon jól ismerjük és használjuk a protokoll szabélyait, legyen az üzleti vagy diplomáciai, így ebben is pluszt kapnak ügyfeleink.

Miért érdemes rád szavazni?
Azt gondolom, hogy rám azok szavazzanak, akik olyan életről álmodoznak, amilyen az enyém. Én is voltam mókuskerékben, de Emma születése után nem találtam a helyemet a volt munkahelyemen. Nem biztos, hogy váltottam volna, ha az élet nem hoz egy lehetőséget: Szegedről Balatonfüredre költözhetünk. Az újrakezdés sosem egyszerű, de mi megcsináltuk, nem is akárhogyan. Nem mindenki mondhatja el azt, hogy vállalkozásának már első évében szuper évet zárt, egy ötéves és egy pocaklakó kislány mellett. Én igenis büszke vagyok erre 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 kislányom van: Emma 5 éves, Flóra 7 hetes

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3 és 0

90. Császárné Buki Melinda

Császárné Buki Melinda

A vállalkozás neve
MamaZoo

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
egyedi játéktárolókat készítünk, ez a fő profilunk. Ezenkívül már tervezünk takarókat, párnákat és más gyerekszobában hasznos tárgyakat is.

A vállalkozás székhelye:
Gárdony

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mamazooshop.hu
www.facebook.com/mamazoobasket
www.instagram.com/mamazoobasket

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Idén februárban indultunk mint vállalkozás. Előtte is készítettünk és árultuk már termékeinket de úgy tűnt kinőttük az adószámos magánszemély kategóriát és egyre nagyobb igény van itthon is egyedi gyerekszobák alkotására, ezért belevágtunk és elindítottuk a webshopunkat ahol már más hasznos gyerekszobába való holmit is árulunk. (szándékosan használok többes számot, hiszen a családom támogatása nélkül ez nem alakulhatott volna így)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Saját tervezésű pamutból készült, mosható játéktárolóinkkal könnyebb és gyorsabb a rendrakás a gyerekszobában. Ráadásul hozzájuk illő takarót, párnákat és puffot is készítünk szintén egyedi saját tervezésű anyagokból. Mindent csak limitált darabszámban készítünk, vevői ötleteket is szívesen megvalósítunk. Facebook csoportunkban pedig az anyukák bátran megmutathatják egymásnak milyen szobákat, dekorokat alkottak, kérdezhetnek egymástól.

Miért érdemes rád szavazni?
Azt hiszem ma teljesen egyedülálló Magyarországon, amit csinálunk. Minden termékhez mínőségi pamutot használunk amit csak nekünk, kis mennyiségben nyomtattak tehát sehol máshol nem lehet kapni. Ha te is úgy érzed, hogy szeretnél egyedi, stílusos gyerekszobát, babaszobát a kicsidnek, olyat, ami színes, gyermek központú és ahol mindketten jól érzitek magatokat, akkor mindenképpen szavazz ránk!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2,5 és majdnem 5

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2,5 és majdnem 5

91. Bencze Zsuzsana

A vállalkozás neve
Suzyka lehetősêg Kft

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Tiszta ház projekt, anyukáknak munkahelyteremtés

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/Szuzyka-Blogja

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2018. febr. Régóta dédelgetett álmom vált valóra , hogy saját lábon álljak én osszam be az időmet és másoknak tudjak segíteni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Munkaközvetítés, első alkalommal fogjuk a munkavállaló kezét és mindig mellette állunk a későbbiek folyamán, akik eddig nem tudtak elhelyezkedni tudunk nekik útat mutatni.

Miért érdemes rád szavazni?
Nincs lehetetlen csak tehetetlen. Bárki képes azzá vállni amivé szeretne. Mutatom az útat járjuk együtt nincs akadály a körülmények legyőzhetőek…

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Négy kiskorú gyermekem van 15 éves Lacika aki egyéb pervazív zavaros, Szabi 12 éves ADHD-s, Ricsi 6 éves szívtranszplantált, a kislányom Jázy 2 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
15, 12, 6, 2

92. Balter Zsuzsanna és Sas Gabriella

Balter Zsuzsanna és Sas Gabriella

A vállalkozás neve
www.50-randi.hu

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Társ és társaság kereső oldal 40 év felettieknek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.50-randi.hu
www.facebook.com/50-randihu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az oldal teljes tervezése 2016 végén kezdődött, a vállalkozás hivatalosan 2017 júliusában indult el és az oldal 2017 decemberben nyitott az érdeklődők számára.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Valódi embereknek, valódi kapcsolatok és barátságok kötésében, illetve olyan társkeresőknek, akik nem boldogulnak még az interneten, segít a kezdeti lépésekben, a megkeresések kezeléseben. Bátorítjuk és támogatjuk az idősebb korosztályba tartozó magányos embereket.

Miért érdemes rád szavazni?
A weboldalunk olyan hiányt pótol, ami egyre égetőbb a felgyorsúlt világban. Mindenki társat keres, de sok igénytelen és felületes kapcsolatba keveredik. Hozzánk azok jönnek, akik tényleg komolyan gondolják. Olyan értékeket képviselünk, hogy az alkalmi kapcsolatokat keresők elkerülnek bennünket. Segítünk az embereknek és nem érzik magukat egydül és kiszolgáltatottan. Biztonságot adunk. Segíteni szeretnénk.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kettőnknek 3, 14 és 21, illetve 15

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
14 és 21, és 15

93. Csörgő Tamásné

Csörgő Tamásné

A vállalkozás neve
Orsioutlet.hu

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Internetes webáruház. Olasz bőr táskák és pénztárcák kiskereskedelmi értékesítésével foglalkozik.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.orsioutlet.hu
www.facebook.com/orsioutlet

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017. márciusában indult el a vállalkozásom. Kislányom születése után egyértelművé vált, hogy két kisgyerek mellett segítség ( nagyszülők ) nélkül nagyon nehéz lesz majd vissza menni főállásban egy munkahelyre. Korábban pénzügyi vezetőként dolgoztam, magam is nagyon szerettem webáruházakból rendelni – a mai napig. Az embereknek sajnos egyre kevesebb idejük van magukra, vásárlásra, vagy egyszerűen csak kényelmesebben szeretik intézni. Illetve a futárszolgálatoknak köszönhetően akár távolabbi falvakba is el tud jutni bármely termék amit az ember az interneten keresztül rendel. Így jött az ötlet, hogy mi lenne ha egy webáruházat indítanánk, hiszen azt otthon a gyerekek mellett is lehet csinálni. Eleinte alvás időben és éjszaka dolgoztam, hogy ne a gyerekektől vegyem el az időt. Bőr táskákat kezdtünk el árulni, mert magam is nagyon szeretem a szép és igényes bőr táskákat. Azt gondolom, hogy a táska webáruházak kínálata elégé egyforma, és kevés különleges modellt lehet találni. Én saját magam válogatom össze az árukészletet, és nagyon figyelek arra, hogy változatos szemet gyönyörködtető modelleket sorakoztassak fel. Mindenhol a sablonos, fekete, piros, barna táskák vannak. Nálam nem így van. Színes, extravagáns és természetesen elegáns modellek is találhatóak. Marketing, csomagolás, árubeszerzés mindent magam csinálok. Üzemeltetem a facebook oldalt ahol jelenleg több mint 20.000 rajongóm van. Rengeteg a törzsvásárlóm és nagyon sok pozitív visszajelzést kapok ami nagyban segíti a munkámat. Mára már a majdnem két éves kislányom segít a maga módján a táskákat csomagolni, dobozolni. Ha pedig jön a futár akkor már ő adja át a küldeményeket az apró kis kezeivel. A célom a vállalkozással az volt, hogy otthonról dolgozhassak és a gyerekek mindennapjához kapcsolódó szervezést megoldjam( iskola, óvoda, sport, betegség…stb). Egy kis apró vállalkozás vagyunk, nem is célom nagyra törni, csak szeretném tisztességesen felnevelni a gyermekeimet.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Internetes webáruház, Olasz bőr táskákat és pénztárcákat értékesítünk. Nem csak a webáruházban fent található modellek közül válogathatnak, hanem ha bárki megkeres egy konkrét modellel akkor segítünk beszerezni. Nagyon szeretnek a vásárlóink mert a reklamációt gyorsan kezeljük, igényes termékeket árulunk, és nagyon gyorsak vagyunk a kiszállításban.

Miért érdemes rád szavazni?
Szerintem minden anyuka aki kisgyermek mellett vállalkozik az nyertes ebben a versenyben. Miért? Mert gyerekek mellett nem könnyű dolgozni, pláne segítség nelkül. Nincs idő lustálkodni, nincs üresjárat, csak szoros és pontos időbeosztás. Én magam büszke vagyok arra, hogy teljesen a semmiből építettem fel webáruházunkat ahol most már közel 2000 ezer elégedett vásárlónk van. Miért érdemes Rám szavazni? Mert szeretném bebizonyítani, hogy nem csak a multiknak van létjogosultsága Magyarországon és igen is gyerek mellett is lehet a semmiből 0 Ft tőkével vállalkozást indítani. Előszőr csak 1db táskát adtam el egy csoportban, aztán kettőt, hármat….a haszonból pedig további táskákat vettem és így lett egyre nagyobb kínálatom. Szeretném ha vállalkozásomat megismernék mások is, és lehetőséget kapnék arra, hogy más édesanyákat bátorítsak arra, hogy ne féljenek gyermeket vállalni pusztán azért mert mi lesz a munkahelyükkel, hogy fognak visszatérni….

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermekem van, egy kislányom aki 2 éves és egy kisfiam aki 8.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
A kislányom 8 hónapos, a kisfiam pedig 6 éves.

94. Zsemberyné Mucs Katalin és Lakatos Andrea

Zsemberyné Mucs Katalin és Lakatos Andrea

A vállalkozás neve
Babba Mia Hordozási Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Babahordozási tanácsadással, hordozóeszközök bérbe adásával, dúlaszolgálattal, babamasszázzsal, babajeleléssel és előadásokkal, tornákkal, ingyenes klubokkal (babavárás, szülés, gyermekgondozás, szoptatástámogatás, női témák) várjuk a családokat, illetve a hordozók mellett mellszívó készüléket, babamérleget és légzésfigyelőt is bérelhetnek nálunk. Boltunkban és webboltunkban hordozókendőket, babahordozó eszközöket, puhatalpú cipőket is kínálunk, valamint mosható pelenkázáshoz szükséges kellékeket és natúr kozmetikumokat is talál a vásárló.

A vállalkozás székhelye:
Szeged

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.babbamia.hu
www.facebook.com/babbamia
www.instagram.com/babbamiahu
www.youtube.com/channel/babbamia

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2014-ben alapítottuk a Babba Miát azért, hogy könnyebben elérhetővé tegyük a babahordozást és eszközöket. A hozzánk forduló családok igényeit figyelembe véve bővítettük tovább tevékenységeinket és szolgáltatásainkat. Andi 2017-ben csatlakozott a Babbához.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Több éves szakmai tapasztalatunkkal és folyamatos fejlődésünkkel (képzéseken, tanfolyamokon, workshopokon veszünk részt) biztosítjuk, hogy naprakészek legyünk és különleges helyzetekben is támogatást nyújtsunk.
Fontosnak tartjuk, hogy a szülők önbizalmukat erősítve, saját készségeiket használva tehetik jól élhetővé és teljessé a mindennapjaikat. Hisszük, hogy a családjuk életében kompetens felnőttként minden szülő képes a számukra legjobb döntést, hozni legyen szó akár a szülés mikéntjéről vagy a hordozóeszköz kiválasztásáról. Kiemelten fontos számunkra a nőiség, a női énidő , mert tudjuk, hogy az egészséges női lélek és test elengedhetetlen a családi egységhez és egészséghez is.
Megszerzett tudásunkkal, szakmai tapasztalatunkkal és anyatársi támogatásunkkal ebben a szellemben segítjük a hozzánk forduló családokat..

Miért érdemes rád szavazni?
A Gazdagmami kihívása során szerzett tapasztalatainkat is szeretnénk a te javadra fordítani: minden, amiből tanulunk a fejlődésünket szolgálja, ez által még jobban és hatékonyabban tudunk téged támogatni.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kati lányai 7,5 és 2 évesek, Andi fia 11 éves, lánya 3.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Nagylányom 3,5, kislányom azóta született, most 2 éves. Andi fia 10, kislánya 2 éves volt, amikor csatlakozott a vállalkozáshoz.

95. Vigh Edina

Vigh Edina

A vállalkozás neve
Vigh Edina e.v.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Baba- és gyermekruha valamint kiegészítők árusításával

A vállalkozás székhelye:
Szeged

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/Mesevilág baba- és gyermekruha

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017 novemberében kezdtem a vállalkozásomat, csomagküldő internetes kiskereskedőként.
Sokat gondolkoztam, hogy egyedülálló szülőként mivel tudnék picivel többet hozni a kasszába, mit kéne vállalni, amire időm is, kedvem is és energiám is van a kislányom mellett. Sokáig nem vettem észre, hogy mindvégig ott volt előttem az, hogy mivel is kéne foglalkoznom, csak valamiért figyelmen kívül hagytam, apró részletnek láthattam… Bölcsődében és gyermekotthonban is dolgoztam gondozónőként, a gyerekek mindig is közel álltak hozzám, ezért ezen a vonalon folytattam az elmélkedést, de nem jutott eszembe semmi olyan, amiről úgy véltem, hogy hozhat is a konyhára, nem csak vihet onnan… Szüneteltettem is a gondolatot egy kis időre, majd…
Az egyik nap, mikor a kislányom épp az egyik kedvenc mesefigurája szeretett volna lenni, valamiért rá kerestem interneten mesehősünkre. Ekkor meglepődve láttam, hogy mennyi mindent gyártanak amiken viszont láthatjuk őket. Ami megragadta a tekintetem az egy póló volt egy kis szoknyával… innen kezdődött minden, az ötleteim csak úgy jöttek… Gyors utána járással megtudtam mit kell tennem, ahhoz, hogy beszerző legyek, árusíthassak és hogy mások számára is elérhetővé tegyem ezeket a termékeket. Ezek után belevágtam, – utólag visszagondolva, a közepébe, de hát tanulópénz nélkül nincs tapasztalat szerintem – az egyik közösségi oldalon létre hoztam egy csoportot, ahol árusítom a gyerekek számára a különböző ruhákat mesehősökkel kiegészülve, valamint a gyerekszoba kisebb kiegészítőit is. Nehéz volt a kezdés, de szeretem ezt a kis vállalkozást minden nehézségével és szépségével együtt.
Úgy érzem, hogy kislányom adta meg a kezdő lökést, ha ő nem lenne a történetben, ma sem lennék vállalkozó…érte lettem az és örülök, hogy így lett! Mindig hálás leszek Emmámnak ezért, remélem ezzel a vállalkozással megvalósíthatom majd egy-egy álmát a jövőben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A szülők és nagyszülők szeretik meglepni gyermekeiket és unokáikat a kedvenc dolgaikkal. A kicsik örülnek ha örömöt szereznek nekik. Nálam egy helyen vannak a kedvenc mesehősök, azokkal a termékekkel, amik amellett, hogy a gyerekeket mosolyra ösztönzik még hasznosak is. 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
Kezdő vállalkozóként, szükségem van egy kis pozitív visszacsatolásra. 🙂 Köszönöm ha rám szavazol! 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 gyermekem van, Emma. Ő 3 és fél éves múlt.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3

96. Freund-Hernády Zita

Freund-Hernády Zita

A vállalkozás neve
Ideamarketing

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégem kis vállalkozásoknak segít a marketing tanácsadáson túl a marketing és kommunikációs feladatok elvégzésében is. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy olyan megoldásokat javasoljak (és később valósítsak meg), amelyekre a cégnek valóban szüksége van, nem terhelik meg a büdzséjüket és a rendelkezésre álló kapacitások mellett is elvégezhetők.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.ideamarketing.hu
www.facebook.com/ideamarketingbudapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Úgy éreztem, hogy a cég, ahol dolgozom, nem fordít kellő figyelmet a partnerek igényeire, süket, amikor kérdések, kérések érkeznek. Úgy éreztem, hogy többet tudok nyújtani azoknak, akik egyébként is segítséget vártak a saját marketingjük elindításában és megvalósításában. Olyan cég az álmom – és szerintem jó úton járok – ahol megvalósul az ügyfél-centrikus marketing-szolgáltatás.
Azzal, hogy saját vállalkozásba kezdtem, a 3 gyermekem mindennapjaiban is részt tudok venni. Nem okoz gondot, hogy edzésre és különórákra vigyem őket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Első sorban olyan cégekkel dolgozom, ahol a marketing tevékenység még nem indult el vagy épp nincsen kire bízni a feladatok elvégzését. Mindenki érzi, hogy marketing – és itt első sorban online marketingről van szó – nélkül ma már nem lehet sikeres a cége. Van olyan partnerem, akinek kizárólag szövegírással segítek, de több honlap is kikerült már az éterbe az ideamarketing közreműködésével. Több FB oldalt kezelek, hirdetéseket készítek. Ha nagyobb rálátást kapok, akkor éves tervet állítok össze, és azt hajtom végre – ebbe kiállítás szervezéstől kezdve, interjúk szervezése, országos világítástechnikai pályázat és az ezt lezáró díjátadó esemény szervezése is beletartozik, PR tevékenység, szövegírás, nyomdai kapcsolattartás…minden, amit megkövetel a partner. Komplett marketing szolgáltatást nyújt az ideamarketing, mindezt kedvesen…nem pedig a nagy ügynökségekre jellemző, kimért stílusban. Kapcsolatom a partnerekkel különleges, érték számomra és partnereim számára is.

Miért érdemes rád szavazni?
Az ideamarketing mindent megtesz az ügyfél igényeink legteljesebb kiszolgálására, de mindezt mosolyogva, jó kedvűen teszi. Hiszem, hogy ez az alapja a szimpátia elnyerésének, ami később bizalomhoz vezet, ami nélkül nem tud működni egyetlen üzleti kapcsolat sem.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem van. A legidősebb, Tamás 14 éves lesz júniusban. Öccse Mátyás, májusban tölti a 10. évét, Júlia januárban volt 4

éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2, 8, 11

97. Dömötör Krisztina

Dömötör Krisztina

A vállalkozás neve
MimMóza

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi finom, színes, vidám, ötletes és praktikus textiltermékek készítésével, tervezésével.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mimmoza.hu
www.facebook.com/mimmoza

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2018. márciusában felmondtam a mérnöki főállásom 14 év után, hogy fejest ugirjak a bizonytalanságba és megpróbáljam felépíteni saját életem. Társadalmi elvárásoknak, megszokásnak hátat fordítva 40+ os újrakezdőként elkezdtem az új életem.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sok korombeli gyerekes anyuka érzi talán az utolsó esélyt, hogy megpróbáljon kilépni belőle. Nehéz döntés meghozatalához tudnékpéldát adni, ami egyáltalán nem biztos, hogy jó. 20 év mérnöki tevékenység után a gyerekek hatására felbuggyanó kreativitás, hogyfoglal egyre nagyobb teret egy nő életében.

Miért érdemes rád szavazni?
Nem szeretnék senkit meggyőzni, aki szimpatizál ezzel a helyzettel, szívesen veszem szavazatát.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyerek, egy 13 éves kamasz lány és egy lassan 5 éves kiskölyök

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
13, 4

98. Wéner-Kovács Fanni

Wéner-Kovács Fanni

A vállalkozás neve
Anyabőrben blog

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Blogger vagyok és szabadúszó újságíró

A vállalkozás székhelye:
Dunakeszi

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.anyaborben.blogspot.hu
www.facebook.com/anyaborbenblog

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Gyermekkori álmom megvalósítása miatt kezdtem el vállalkozni, hosszú fontolgatásokat és bátortalanságot magam mögött hagyva, fél évvel ezelőtt. Régóta dédelgetett tervem volt,hogy egy magazinban is viszont lássam az írásaimat és szabadúszó újságíróként dolgozhassak a blogom vezetése mellett. Valóra váltottam az elképzeléseimet, hiszen jelenleg a Baba Patika magazinba írok havi rendszerességgel cikkeket az anyaságról, gyermeknevelésről és a nőiességről.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szeretném, ha a mai anyák tudnák, hogy nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek, mert a gyermekeink úgy is szeretnek majd bennünket, ha éppen elég jók vagyunk!

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szeretném, ha a szavazók támogatnának, mert úgy gondolom, hogy az elmúlt évben nagyon sokat tettem azért, hogy megvalósuljanak az álmaim és a terveim, miközben anyaként is helytálltam a kislányaim mellett. A versenyben való részvétel sokat jelentene számomra és erősítést kaphatnék a további céljaim megvalósításához. Szeretném megmutatni másoknak is, hogy az álmok tényleg valóra válhatnak kitartással és olykor némi humorral!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Ikerkislányaim, Sára és Dorka két évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2

99. Kovács Nóra

Kovács Nóra

A vállalkozás neve
Nono Hand Made

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézzel készített készségfejlesztő textil játékok.

A vállalkozás székhelye:
Komárom

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.nonohandmade.webnode.hu/
www.facebook.com/NonoHandMadeWithLove

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozásom 2017. decemberében jött létre, de előtte már két éven keresztül készítettem a készségfejlesztő könyveket és textiljátékokat. Első könyvem keresztlányom 2éves születésnapjára készült, szerettem volna valami egyedit készíteni ami személyre szóló és nem lehet csak úgy a boltban megkapni. Nagy sikere lett, ezért utánna ha vendégségbe mentünk barátokhoz, akkor készítettem ajándékba textilkönyvet, majd az egyik könyvemről feltettem egy videót az egyik közösségi oldalra, majd futótűzként terjedt és sorra jöttek a felkeresések, ezért úgy döntöttem, hogy a hobbim lesz a munkám.
Mindezek mellett a legtöbb ihletet saját gyermekemből merítem aki most két éves, ahogy figyelem miaz ami leköti a figyelmét, és milyen játékokban leli örömét.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Termékeim egyedisége abban rejlik, hogy nem lehet a boltokban megkapni, és hogy kézzel készített termékek. A készségfejlesztő textil könyvek a legnépszerűbbek, ami fejleszti a finom motorikát a logikus gondolkodást játék közben tanul a gyermek. A szülőkkel együtt válasszuk ki mi legyen a könyv tartalma a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően, kedvenc játékai mese figurái egyaránt megjelennek a könyvek lapjain, illetve egyedi ötleteket is szívesen megvalósítok, a könyveket még inkább egyedivé teszi hogy a gyermek saját neve szerepel a borítón.

Miért érdemes rád szavazni?
Előre is köszönöm mindenkinek aki megtisztel bizalmával és rám szavaz, ezzel segítve, vállalkozásom népszerűsítését, hogy a termékeim még több gyermek otthonába eljuthasson, örömöt szerezve a gyermekeknek és a büszke szülőknek egyaránt akik a személyre szabott játékoknál figyelemmel követhetik a gyermek fejlődését.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 lánygyermekem van, 2 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
23 hónapos

100. Petrus Márta

Petrus Márta

A vállalkozás neve
Petrus Márta Coaching

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Segítek abban, hogy teljes, kiegyensúlyozott életet élhessen mindenki családban.

A vállalkozás székhelye:
Érd

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.petrusmarta.hu
www.facebook.com/petrusmartahivatalos

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozásom sok-sok éves tapasztalat eredménye. Mindig is gyermekekkel és szüleikkel foglalkoztam, legyen az készség fejlesztő játszóház, vagy válás utáni újjáépülés, mozaik család felépítése, vagy édesanyák kiegyensúlyozottsága, vagy a családon belüli kommunikációnak javítása. A terhességem előtt a fókuszt az elvált szülőtársaimra helyeztem. Majd amikor másodjára férjhez mentem, és várandós lettem az ikrekkel, rájöttem arra ismét, hogy nemcsak az elvált szülőknek van szüksége támogatásra, hanem a teljes családban élőknek is. Akár abban, hogy megelőzzük a válást, vagy pedig abban az ördögi helyzetben, hogy nincs elég idejük a gyermekükre – ez minden család modellben óriási probléma.
Ezért indítottam útjára a vállalkozásomat, melyet újra gondoltam, átstrukturáltam, és újabb módszereket, technikákat, eszközöket és csatornákat építettem fel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban segít a családoknak, legyen az teljes család, vagy csonka, hogyan éljék meg a hétköznapokat is úgy, hogy az mindenkinek elég jó legyen. Segítek az anyáknak és apáknak magukra találni az adott élethelyzetükben, a gyermekeknek álmokat, célokat felállítani, és a családon belüli kapcsolatokat harmonizálni, kiegyensúlyozni. Támogatom a szülőket abban, hogy teljes életet élhessenek.

Miért érdemes rád szavazni?
A vállalkozásommal segítséget nyújtok azoknak az édesanyáknak, családoknak, akik megakadtak életükben, akár válásuk miatt, akár túl sok szerepük, feladatuk, külső elvárások, vagy saját elvárásaik miatt. Példát mutatok, hogy iker babák és 2+2 kiskamasz mellett is lehet egy kiegyensúlyozott életet élni, és vállalkozást felépíteni.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Áron 11 hónapos, Ádám 11 hónapos, Anna 7 éves, Bence 9 éves; Csanád 6 és Botond 8 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4 hónap, 4 hónap, 6 és 8 évesek

101. Dr. Sallai-Harcsa Marietta

Dr. Sallai-Harcsa Marietta

A vállalkozás neve
Dr. Sallai-Harcsa Marietta e.v. (Gazdahely)

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Mezőgazdasági szaktanácsadás; növényvédelmi szakirányítás; adminisztrációs segítségnyújtás a termelőknek

A vállalkozás székhelye:
Kartal

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.gazdahely.hu
www.facebook.com/gazdahely

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Dr. Sallai-Harcsa Marietta vagyok, mezőgazdasági szaktanácsadó, növényorvos.
A Szent István Egyetemen végeztem környezetgazdálkodási agrármérnöki, növényorvosi és növénytudományi doktori tanulmányaimat.
Több évig dolgoztam növényvédelmi felügyelőként, ahol azt tapasztaltam, hogy jelenleg a gazdálkodók egyik legnagyobb problémája a jogszabálykövetés és az adminisztrációs kötelezettségek tartása. Már ott eldöntöttem, hogy ebben szeretném segíteni a termelőket!
———————————————————–
Az a típus vagyok, aki nem tud egy helyben megülni, ezért mindig gondban voltam a szülési szabadságok alatt a szabadidőmmel. Folyton tanulni szeretnék, fejleszteni magamat és ez egy olyan vágy, amit nem lehet 2 pelenkacsere között sóhajtva ellegyinteni. Szóval mindig csináltam valamit, az első kislányommal kezdtem és fejeztem be a harmadik diplomámat, a második nyelvvizsgámat; a másodikkal a pocakban dolgoztam; közben létrehoztam a honlapomat; a harmadikkal megvédtem a doktorimat.
A honlapom eleinte csak hobbi volt, inkább magamnak szerkesztgettem, késztetve magamat arra, hogy a fontos szakmai híreket kövessem, ne maradjak le a jogszabályi változásokról. Egyre több követőm lett és érkeztek a kérdések a gazdálkodóktól. Mit hogyan kell dokumentálniuk, mire milyen jogszabályok vonatkoznak, milyen határidőket kell betartaniuk, stb. Ezeket én mindig szívesen és a legjobb tudásom szerint válaszolom meg a mai napig. Akkor hatósági munkát végeztem, növényvédelmi felügyelő voltam, ami pont a másik oldala ennek az éremnek. Ellenőriztem, büntettem, ahol lehetett ott is segítettem, de sosem éreztem jól magam a hatósági székben. Így másik irányba kezdtem el keresgélni, volt egy gyenge próbálkozásom kereskedelmi vonalon, de amikor azt éreztem, hogy ugyanúgy fojtogat az irodai légkör és kintre vágynék, akkor mondtam azt, hogy itt az ideje kilépni a saját vállalkozás világába (ez év elején).
Nagyon féltem. 3 gyerek mellett csak úgy felállni egy biztos székből még akkor is merész húzás, ha van egy fix keresetünk a családban.
A félelmeim viszont gyorsan szertefoszlottak, amikor egy hónap alatt sikerült egy biztos ügyfélkört felépíteni úgy, hogy mindenkihez ajánlás útján jutottam be és nem kellett kilincselnem.
Most pedig úgy látom, hogy sokkal korábban meg lehetett, meg kellett volna lépnem ezt a nehéz kezdőlépést.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Termelőknek, gazdálkodóknak végzek növényvédelmi szakirányítást; mezőgazdasági szaktanácsadóként segítem őket a helyes döntések meghozatalában; segítem a gazdálkodáshoz előírt adminisztrációs kötelezettségeik betartását; ezen kívül a portfóliómat kiteljesítve pályázatírással valamint a megfelelő mezőgazdasági biztosítások megkeresésével is állok rendelkezésükre kedves ügyfeleimnek.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert a biztos helyet hagytam ott az álmom megvalósítására egy alapvetően férfias szakmában, ahol még a mai napig kevés nő és főleg kevés nagycsaládos anyuka tud érvényesülni. Mert annak ellenére, hogy rengeteg félelmem volt, bátran vettem az akadályokat és ragaszkodtam/ragaszkodok ahhoz, hogy független szaktanácsadó legyek.
Mert meggyőztem magam, hogy ha anya boldog és szakmájában képes kiteljesedni, akkor az a gyerekek javára válik! 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 kislányom 1,5; 3 és 6,5 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6,5; 3; 1,5

102. Keresztesné Molnár Anita

Keresztesné Molnár Anita

A vállalkozás neve
Tudatos Adózó

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Hosszú és rövidtávú lakáskiadással foglalkozók részére képzés és egyéni tanácsadás, valamint adóbevallások készítése.

A vállalkozás székhelye:
Hajdúszoboszló

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.tudatosadozo.hu
www.facebook.com/TudatosAdozo

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2013-ban indítottam a vállalkozásomat, a fő motivációm a kötetlen munkavégzés volt.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kizárólag magánszemélyek adózásával foglalkozom. Adóbevallásokat készítek, ingatlan bérbeadók számára tartok egész napos tréninget, ahol az adózás-adminisztráció teljes területét megbeszéljük és nagyon sok gyakorlati tapasztalatot is átadunk a résztvevőknek. Ezt a képzést Toldy Évával közösen tartom aki szintén Gazdagmamis 🙂
Hiszem, hogy az adózásról lehet érdekesen beszélni úgy, hogy a hétköznapi emberek számára is érthető legyen. Ennek jegyében készítettem el a Tudatos Adózó társasjátékot is, amivel már kisgyerekkortól is lehet játszani 🙂
A társasjáték kiváló ajándék karácsonyra és ballagásra is.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért mert képes vagyok ezt a nagyon száraz és nehéz témát élvezhető formában átadni az embereknek 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két lányom van, jelenleg 14 és 6 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1 és 9 évesek voltak

103. Török-Kaló Judit Éva

Török-Kaló Judit Éva

A vállalkozás neve
FamiLián Családtámasz

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
0-7 éves csemetés szülőknek (és várandós pároknak) tartunk a kisgyermekes kihívásokra felkéSZÜLŐ kurzusokat, a Heim Pál Gyermekkórház ajánlásával.
– Időutazás első babájukat váró pároknak (valós élet a szülés után – tabuk nélkül)
– Egészségre felkéSZÜLŐ (Kölyökkór ABC – Gyakori, hétköznapi kórságoktól a makacsabb problémákig. Mit, hogyan és meddig kezeld otthon, mikortól kell orvos ténylegesen? – érthetően, szakértőktől)
– váratlan események gyors kezelése a szakszerű (pl. orvosi) ellátás eléréséig
Mindezt érthetően, a lényeget kiemelve, a szülők szempontjából, hiteles szakmai háttérrel. Pont annyi, amire a szülőknek szüksége van – se több, se kevesebb.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.familian.hu
www.facebook.com/FamiLian.csaladtamasz

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Két gyermekes anyaként, látva az itthoni Egészségügy helyzetét (és leginkább a hiányait), célom segíteni a kezdőbb Anyukáknak, Apukáknak, hogy ne kelljen mindenkinek egyesével átvergődni ugyanazokon a nehézségeken, kérdéseken. Így összefogtam a Heim Pál Intézettel, több dúlával, hordozási-, és szoptatási tanácsadóval, gyógytornásszal, családterapeutával, és tudásukat összegyúrtam több száz, már rutinos anyuka összegyűjtött tapasztalatával. Ebből kelt életre két olyan komplex szülőkurzus, (az ingyenesen letölthető anyagon felül), ami mindent lefed családdá válás kihívásaitól és a gyermek-betegségektől kezdve a védőoltásokon és tévhitek tisztázásán át, a gyermekápolásig, 0-7 év közötti csemetéknél. Ezért született tavaly a FamiLián Családtámasz (www.familian.hu) és interaktív előadásaink.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Várandós pároknak és 0-7 éves csemetés szülőknek tartunk a kisgyermekes kihívásokra felkéSZÜLŐ kurzusokat, a Heim Pál Gyermekkórház ajánlásával:
1.) Első babájukat váró pároknak IDŐUTAZÁS lehetőség (szülés UTÁNra felkészítő), ahol betekinthetnek a közeli jövőjükbe. Az első hármasban töltött hetekről, hónapokról, és az apróbetűs részekről – szakértőktől. Az Anyaság előre nem reklámozott kihívásai, Apává válás, Családdá válás.
2.) Várandósoknak és kisgyermekeseknek: Egészségre felkéSZÜLŐ kurzus:
– Mit figyeljen a szülő, hogy időben észrevegye, ha baj van? (Tünetek – Tetőtől Talpig)
– Mit, hogyan és meddig kezelhet otthon, szakszerűen, hatékonyan? (Tévhitek és Terápia)
– Mikor kell tényleg orvoshoz fordulni? (Tudás – amivel segíthetnek a szülők a gyermeknek, maguknak és a szakembernek egyaránt)
Hétköznapi kérdésektől a makacs problémákig, kis létszámú, családias kurzusok.

Miért érdemes rád szavazni?
– Ha még nincs gyereked, azért, hogy majd ha odajutsz, akkor ne menj át azokon az embert (és párkapcsolatot) próbáló kihívásokon feleslegesen, amiket a felkéSZÜLŐ kurzusainkkal elkerülhetnél.
– Ha már szülő vagy: emlékszel a kezdeti (és később is sokszor visszatérő) bizonytalanságra? Hogy milyenek voltak az első hetek, hónapok, az első gyermeked születése után? Majd a betegeskedős bölcsis/ovis évek állandó kétségeire, hogy mikor mit kezdj az adott kórsággal?
Ha Te is úgy gondolod, hogy megérdemlik a gyermeket vállalók ezt a komplex segítséget, akkor szavazz a FamiLián Családtámaszra, hogy minél szélesebb körben támogathassuk őket.”

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két gyerkőcöm van: 5,5 éves, frissen karate bajnok fiam és 2 éves cserfes lánykám

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Februárban fogant a gondolat, de az előkészületek után csak novemberben indultak az első tanfolyamok. Akkor még nem volt 5 éves a fiam és 1,5 a lánykám.

104. Erdélyi Boróka

Erdélyi Boróka

A vállalkozás neve
Van rá időd.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Időgazdálkodás, hatékonyság, munka-magánélet egyensúly, önmegvalósítás, karrier témakörökben tartok online és offline tanfolyamokat és tanácsadást, írok szakértői cikkeket. Bonyolult módszertanok helyett az egyszerű, emberközpontú megközelítésben hiszek, és ezt adom át az ügyfeleimnek is, mert ebben látom a kulcsát annak, hogy hosszú távon és önállóan is alkalmazni tudják a technikákat.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.vanraidod.hu
www.paretolanya.com
www.facebook.com/vanraidod
www.facebook.com/paretolanya

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A blogot (www.paretolanya.com) 2016-ban kezdtem el írni, kikapcsolódásként. Viszonylag hamar sokan kezdtek olvasni, és egyre többen kezdtek felkeresni a kérdéseikkel – ekkor láttam meg benne az üzleti lehetőséget. 2017 őszén elindítottam a vállalkozást, meghirdettem az első online tanfolyamomat, amely azóta is folyamatos teltházzal megy, illetve a tanácsadói szolgáltatásom is gyorsan keresetté vált.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A központi kérdés általában a munka-magánélet egyensúlyának meglelése, a megfelelő időgazdálkodási technikák beépítése a mindennapokba, de önmegvalósítás, karrier kérdésekben is fordulnak hozzám az ügyfeleim. A klasszikus coaching megközelítés mellett saját módszereimmel, személyre szabottan segítek az ügyfeleimnek, hogy megleljék a saját megoldásukat.

Miért érdemes rád szavazni?
A munka-magánélet egyensúly, az önmegvalósítás, a derűs, elégedett élet szívügyeim, így igazi szenvedéllyel vetem magam bele minden dilemmába, amellyel hozzám fordulnak. Kétgyerekes anyukaként tisztában vagyok azzal, hogy a mindennapokban ezen dilemmák megoldása is micsoda teher tud lenni, így a lehető legegyszerűbb út megtalálásában fogok segíteni, amely hosszú távon, önállóan is fenntartható.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
5 és 2

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4 és 1

105. dr. Ferenczi Adrienn

dr. Ferenczi Adrienn

A vállalkozás neve
Gyógynövény Jóga

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Tanfolyamok és workshopok felnőtteknek az ország több nagyvárosában, előadások egészségnapokon, egészségmegőrző főzőtanfolyamok, játékos foglalkozások gyermekeknek, készítmények előállítása természetes alapanyagokból.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.gyogynovenyjoga.blog.hu
www.facebook.com/gyogynovenyjoga

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Imádok tanítani! A vállalkozásom indulásakor azon gondolkoztam, hogy mit imádok még, amivel segíteni tudok az embereknek… A megfejtés: gyógynövények. 🙂
Gyógyszerész vagyok, így 5 évig tanultam a különböző egészségmegőrző terápiákat, mely a napjainkban már egyre több érdeklődőt vonzó keleti gyógyászatot nem tartalmazza, így elkezdtem keleti gyógyászatot is tanulni. Még több természetes terápiát és gyógynövényt ismertem meg. Lenyűgöz a gyógynövények hatékonysága és alkalmazási lehetőségeik. Szeretném ezt a tudást átadni hitelesen, minél több embernek. Úgy gondolom, ha már gyermekkorban megszerettetjük gyermekeinkkel a természetet, tudatosan használják majd a gyógy-, és fűszernövényeket. Sajnos tudom, hogy bizonyos betegségeknél a szintetikus gyógyszerek segítségét kell kérnünk, de szeretném megismertetni az emberekkel a határt, hogy meddig tudunk természetes gyógymódokat használni helyettük. Szeretném, ha megtanulnának maguknak készíteni természetes gyógyszereket, ahogyan azt elődeink régen is tették.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gyakorlatias tudást és információkat kapnak a tanfolyamokon és előadásokon, hogy saját maguk tudjanak gyógymódot találni betegségeikre, problémáikra. Játékokat készítettem gyermekeknek, hogy közelebb hozzam hozzájuk a gyógy, -és fűszernövényeket. A jövőben kibővíteném a szolgáltatásaimat online képzésekkel, hogy azokhoz is eljussanak az információk, akik nem nagyvárosban élnek vagy nincs lehetőségük utazni. Továbbá élő adásokat indítanék olyan kézműves termelőkkel, akik gyógynövényeket használnak készítményeikhez, hogy minél több ember megismerje őket.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném minél több emberrel megszerettetni a természetes gyógymódokat, a gyógy-, és fűszernövényeket. Szeretném közelebb hozni az érdeklődőkhöz a keleti tudást és szemléletet, hogy kiegészítő terápiaként tudják használni. Szeretnék minél több óvodába, iskolába eljutni, hogy játékos foglalkozásokkal természetközpontúbb felnőttek cseperedhessenek gyermekeinkből. Persze ehhez szülői segítségre is szükségük van, így a felnőttek képzését is fontosnak tartom! Szeretném megtanítani a természetes gyógyszerek készítését, hogy a drága készítmények helyett, mindenki magának el tudja ezeket készíteni, ahogyan az emberek régen is tették. Nem lehet mindenki gyógyszerész, természetgyógyász, gyógynövény-szakértő, stb., azonban a tudás MINDENKIÉ. A legfantasztikusabb érzés, amikor valaki rendelkezik azzal a tudással, mellyel képes meggyógyítani saját magát, akár a fűszerkertjéből. Ezért adok át hasznos, gyakorlatias információkat a tanfolyamokon és előadásokon.
Kérlek SZAVAZZ RÁM, hogy minél több emberhez eljuttathassam ezt az ősi tudást.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy 3 hónapos kisfiam van.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1 hónappal a vállalkozásom indulása után estem teherbe a kisfiammal. 🙂

106. Drávainé Németh Eszter

Drávainé Németh Eszter

A vállalkozás neve
Csipetkék

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi, innovatív, életkönnyítő, ökotudatos, praktikus és hiánypótló gyerek ruházat és kiegészítők készítése, valamint lakberendezési termékek előállítása, gépi varrótanfolyamok vezetése, és textíliák egyedi méretre varrása, lakberendezési tanácsadás, élményműhelyben közösségi terünkben időszakos , kismamáknak és hölgyeknek szóló programok szervezése

A vállalkozás székhelye:
Pécs

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.csipetkek.hu
www.facebook.com/csipetkek
www.instagram.com/csipetkek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2015 június 1-én kezdtem vállalkozni. Egyrészt fontos küldetésemnek érzem az édesanyák támogatását ebben a fontos hivatásukban. másrészt imádok sík felületből, színből, mintából, csodás anyagokból megalkotni egy hasznos, és tetszetős tárgyat. Abból szeretnék megélni, amit szeretek csinálni, és értek hozzá. Többször előfordult, hogy 12 órát is távol voltam a családomtól, azért, hogy a szakmámban dolgozhassak, úgy, hogy nem volt segítségünk, minimálbérért. A lányomnak is szeretnék segíteni a szárnyai kibontakozásában, és ehhez megfelelő műhelyt, és körülményeket biztosítani. Valamint az alkotás örömét átadni minél többeknek. A nagyok, és a legkisebbem születése között több mint 12 év korkülönbség van. Láttam, hogy hiába történt rengeteg változás mind a babagondozás, mind a babaholmik területén, ezek mégsem nyújtanak megoldást a sok mindennapos problémára. Termékeim kifejlesztéséhez pl. az adta az ötletet, hogy rengeteget utaztam a gyerekeimmel kettesben a nagyszülőkhöz, vonaton, autóval, amikor még picikék voltak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Termékeim segítenek a családoknak a hétköznapokban. Időmegtakarítást eredményez használatuk, pl. kevesebb mosás szükséges, vagy 2:1-ben termékeimmel kevesebb holmit kell bepakolni utazáskor, még a gyerekkel való konfrontálódást is csökkentik, pl. nem kell állandóan rászólni, hogy vigyázzon a nadrágjára, ne piszkítsa be, ne lyukassza ki azt. A hosszú utazást komfortossá teszi egy másik. Átörökíthetőek több gyerkőcnek is, ami pénztárca kímélő is. Szolgáltatásaim közül lakberendezőként segítek a gyerekszoba, és játszóhely és ideális alvóhely kialakításában, függöny, és textília kiválasztásában, és egyedi elképzelések megvalósításában a tervezéstől a kivitelezésig. A gépi varrótanfolyamon hölgyeknek segítek elsajátítani e csodálatos alkotó tevékenységet, ami a legjobb feszültség oldó lehet kismamáknak is, és önbizalom növelő gyerekeknek.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szavazzatok rám, mert így minél több családhoz eljuthatok, és végre az országos ismertség is nőne. Termékeim, és szolgáltatásaim nektek lettek kitalálva, egy tapasztalt anyukától.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem van, 29, 25, és 13 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
26, 22, és 11

107. Csizmadia-Fáth Edit

Csizmadia-Fáth Edit

A vállalkozás neve
NőiCsizma Design

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Scrapbookinghoz, azaz kreatív emlékmegőrzéshez kínálok nemzetközi színvonalú, de a magyar igényekhez, élményekhez és érzelmekhez igazított díszítőelemeket, alapanyagokat. A scrapbook az emlékek, fotók, élmények kézzelfogható dokumentálása albumokba vagy installációkba rendezve – kikapcsolódás és komoly időkapszula egyszerre: megörökíti a család mindennapjait, ünnepnapjait, napló és kordokumentum, önkifejezési módszer és önéletrajz egyszerre.

A vállalkozás székhelye:
Pécs

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.noicsizma.hu
www.facebook.com/noicsizmadesign
www.facebook.com/noicsizmaalbumok
www.blog.noicsizma.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Pont négy éve indult a NőiCsizma Design. Ekkorra már kialakult az ízlésem, és szerettem volna megvalósítani, amit fejben megterveztem, de nem ment, mert elvétve találtam csak magyar nyelvű címkéket, papírokat, chipboardokat, de nem olyat, ami passzolt volna az elképzeléseimhez. Mint legtöbbünk, én is az anyanyelvemen tudom a legjobban kifejezni magam. Igazán örülni, mélyen fájni, cinkosan összekacsintani csak magyarul tudok, és ahogy egy-egy szleng, idézet, poén megjelent a külföldi kínálatban, úgy éreztem egyre többször, hogy milyen jó lenne, ha közvetlen stílusban, élő nyelvezettel írt kiegészítőkkel díszíthetném az alkotásaimat. Kiderült, hogy nemcsak magamnak alkothatok így, hanem nagyon sok hobbitársamnak éppúgy igénye lenne ezekre a termékekre. Vettem egy nagy levegőt, belevágtam és igazam lett: a játékból üzlet lett, én pedig nagyon élveztem és szeretem a mai napig.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A scrapbook, és az ehhez óhatatlanul is társuló szemlélet kapcsán a vásárlóim elkezdik megélni az ünnepeket, meglátják a szépet, a vicceset, a felemelőt és a csodát a mindennapokban, kiírják, kidolgozzák magukból a nehézségeket vagy a sorsfordító eseményeket. Izgalmas látni, hogyan válnak a vásárlóim statisztából életük főszereplőjévé. A hobbink igazi nyertesei a gyermekeink, akik sokkal többet nézhetnek majd vissza felnőttként, mint néhány képet vagy fotóalbumot. Pár hónap vagy év elteltével felidézni és újra átélni, érezni az ízeket, az illatokat, a meleget, a szorongást, örömöt, bánatot, izgalmat, gondtalanságot, az újszülött bőre puhaságát – ez a scrapbook.

Miért érdemes rád szavazni?
Az életed egy alkotás!
Szeretném, ha a scrapbook – ami művészetterápia a nehéz időkben, lélekmelengető emlékidéző a jó időkben – még szélesebb körben ismertté válna. Több fős kreatív csapatommal küldetésnek tekintjük azt, hogy egy (nem csupán) hobbin keresztül mindenki megérezhesse, mennyire értékes az élete.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
5 kislányunk van: 11, 9, 8, 7 és 1 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
7, 5, 4, 3

108. Bencsik-Horváth Júlia

Bencsik-Horváth Júlia

A vállalkozás neve
Jupcycle – Julia’s upcycle room

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Textil újrahasznosítóként mások számára már nem felhasználható, de anyagában még kiváló ruhákból, varrási maradékokból alkotok újat, amik így ismét funkciót kapnak és csökkentik – korunk egyik legnagyobb káros hatással bíró iparágának – a divatipar környezetszennyező hatását. Termékeim előállítása során minimálisra van csökkentve az új alapanyag felhasználása, mivel az általam termelt textil hulladék is beépítésre kerül a következő alkotásokba.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.jupcycle.hu
www.facebook.com/juliasupcycleroom
www.facebook.com/groups
www.hu.pinterest.com/jupcycle
www.instagram.com/jupcycle

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozás gondolata egybe esett azzal a momentummal, amikor végre megadatott, hogy mind a két gyermekem egy azon mesére aludt el délután, és hirtelen úgy érzetem enyém a Világ, vagyis enyém a lehetőség, hogy tegyek kézzel foghatóan valamit, ami hasznos lehet a Világ szempontjából is.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mankót nyújtok azoknak a tudatos embereknek, akik érzik, hogy tennének a környezet védelméért, azonban arra se idejük, se lehetőségük nem adatik meg, hogy mindennek utána járjanak, tetemes megfelelő textilt felhalmozzanak és gyakorlat nélkül maguk el is készítsék a tervezett alkotásokat.
Ehhez több úton nyújtok segítséget a munkásságommal:
– Elkészült alkotásaimat megvásárolhatják.
– Egyedi igényeket kiszolgálva is vállalok megbízást.
– Részletes elkészítési útmutatókat dokumentálok fotókkal, leírással a blogomon, hogy aki csak teheti követhesse a példámat.
– Ugyancsak a blogomon igyekszem minél több oldalát bemutatni a környezetvédelemnek, hiszen ez egy kimeríthetetlen tárház, amiből, ha már egy-egy apró mozzanatot be tud az ember illeszteni a hétköznapjaiba, már tett is valami jót.
– Hiánypótlóként vezetek egy kerületi / területi hulladékcsökkentő Facebook csoportot ‘Hulladékcsökkentők XXII-XI. kerület és környéke’ néven, ahol a tagokkal egymást segítve tudjuk megosztani a környéken rendelkezésre álló lehetőségeket, információkat. Az itt kialakuló közösség egyre jobban formálódni látszik, tényleg az egymás támogatása a cél.
– Rendezvényeken nem csak a termékeimet árulom, hanem egyre nagyobb igény bontakozik ki a textil újrahasznosító foglalkozások irányába, ahol nem csak a gyerekek, de szüleik is neki állhatnak alkotni az általam biztosított használt textil alapanyagok révén.
– Instagram oldalamon személyesebb betekintést engedek a hétköznapjainkba, aminek az alkotásokról készült képeken felül része a környezettudatos gyermek nevelés és ugyancsak az információ megosztás arról, hogy mennyire egyszerűen is oda lehet figyelni arra, hogy kevesebb hulladékot termeljünk életvitelünkkel.
– Pinterest oldalamon pedig olyan gyűjteményeket igyekszem létre hozni, amik mások számára is inspirálóan tudnak hatni, hogy maguk is elkezdjék az újrahasznosító alkotást, melynek a végén egy funkcióval ellátott eredmény áll.
Ezen felül szeretném még elmondani, hogy a felsoroltakat mindössze hat hónap leforgása alatt építettem ki, és a megvalósításra váró tervek sorozata még egyáltalán nem állt meg itt.

Miért érdemes rád szavazni?
Környezettudatos társaságokban van egy mondás, mely szerint minden vásárlás egy szavazás. Ez annyit jelent, hogy amennyiben vásárlásoddal (így a szavazatoddal) azt a vállalkozást támogatod, amelyik tesz a környezeted védelméért, akkor azt az üzenetet közvetíted, hogy igenis fontosnak tartod a természet védelmét, hiszen abban szeretnéd leélni az életedet, sőt minden szerettednek azt a jövőt szánod, hogy még ő is részese lehessen. Szavazzatok (és vásároljatok) tudatosan, mert ez határozza meg a követendő példát a többi vállalkozás számára is.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Domonkos 4 éves lesz nyár legvégén, Lelle pedig 2 éves lesz nyár kezdetén.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3,5 és 1,5 évesek voltak

109. Klimes Marianna

Klimes Marianna

A vállalkozás neve
Babi néni gyógyfüvei

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
gyógynövénybolt, biobolt

A vállalkozás székhelye:
Dunakeszi

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.babibiobolt.hu
www.facebook.com/babinenigyogyfuvei

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben. Ez a szakmám, előtte hat évig gyógynövényboltban dolgoztam, de nem hagytak kibontakozni. Ezért nyitottam egy sajátot.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szakmai tanácsot kapnak gyógynövényekkel, életmóddal kapcsolatban.

Miért érdemes rád szavazni?
Már 14 éve segítem az embereket, hogy a nekik megfelelő készítményeket válasszák. Ezen idő alatt rengeteg problémával találkoztam és a vásárlóval együtt legtöbbször megoldást is leltünk. Ezekből sokat tanultam, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Így egyre jobban tudok segíteni a hozzám fordulóknak.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy, most fél éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
0

110. Gerzsényi Angéla

Gerzsényi Angéla

A vállalkozás neve
Gerzsóház Gyerekbolt

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elsődlegesen mesefigurás termékeket forgalmazunk interneten és boltban, ezt 5 éve csináljuk. A könyvelés a fő tevékenysége vállalkozásunknak, ezt már 17 éve csinálom, az ügyfélkört a fiam születésekor megdupláztuk, azóta csak szájhagyomány útján jönnek az ügyfelek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.gerzsohaz.hu
www.facebook.com/Gerzsohaz

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A gyerekek előtt könyveléssel foglalkoztam, amit ma is viszek, tehát van egy könyvelőirodám. Lányunk 1 éves korában kitaláltam, hogy gyerekruhákkal szeretnék foglalkozni, így elindítottunk egy webáruházat és hozzá egy boltot is berendeztünk, ha már a termékek úgyis ott vannak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Próbálunk minden mesehős mintával jelen lenni a piacon ruhaneműk és kiegészítők terén. Ha valami kiegészítő nem mindenhol elérhető, akkor abból is igyekszünk tartani, pl. kisfiúknak piszoár, vagy leszoktató bugyi is kapható nálunk, vagy lányoknak alkalmi ruha esküvőre, tütü szoknya.

Miért érdemes rád szavazni?
Minőségi és mégis kedvenc termékeket kínálunk a gyerekeknek, elérhető áron.
A könyvelés folyamatos határidői mellett nagyon nehéz egy másik szó szerinti boltot is vinni, de megéri. Mindkét vállalkozásban vannak örömök, de a ruhákban többet találni, oda hamarabb visszajönnek a vevők, a visszajelzések pozitívak, a gyerekek mosolyognak. Nem könnyű úgy bejönni hozzánk, hogyha vennél valamit a gyerkőcnek, akkor üres kézzel távozz. Jelenleg több mint 100féle figurával találkozhatsz nálunk.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
két gyermek, 7 és 12 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Gyerekek előtt kezdtem el a könyvelést, mire a fiam megszületett már nem kellett visszamennem dolgozni. A gyerekboltot a lányunk 1 éves korában indítottam, a fiam akkor 6éves volt.

111. Deliné Sorger Brigitta

Deliné Sorger Brigitta

A vállalkozás neve
DXN

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egészséges kávék webáruházas értékesítésével foglalkozom és mentorként segítem a csapattársaimat.

A vállalkozás székhelye:
Kecskemét

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.dolgozzotthon.com
www.noanyavezeto.hu
www.youtube.com/channel
plus.google.com/SorgerBrigitta
www.instagram.com/dolgozzotthon
www.instagram.com/dxnlife_brigi
www.facebook.com/dxnsorgerbrigi
www.twitter.com/sorgerbrigi1
www.linkedin.com/in/sorger-brigitta

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Dolgozó anyaként nagyon nehéz volt megfelelni a különféle női szerepeknek. Fontos volt számomra, hogy a családom, a háztartás és persze saját magam elhanyagolása nélkül tudjak pénzt keresni. Tudatosan kerestem egy network marketing cégeket, ahol tervezéssel és szorgalommal elérhető a passzív jövedelem. Megtaláltam a DXN-t, ami minden feltételeimnek megfelelt, így beregisztráltam. Itt maradok üzletépítő és mentorálom a csapattársaimat, akik szintén szeretnének otthonról felépíteni egy online vállalkozást. 2 éve dolgozok DXN üzletépítőként.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A legmodernebb online eszközökkel, szakemberekkel és folyamatos képzésekkel, egyéni vagy csoportos konzultációval segítjük az új és régi csapattársaikat. Célom, hogy egyre több édesanya tudjon otthonról dolgozni egy telefon vagy egy laptop segítségével.

Miért érdemes rád szavazni?
Az elmúlt két évben, nagyon sokat képeztem magam, hogy legjobb legyek a szakmában. Úgy gondolom a siker tervezhető. Hiszem és tudom, hogy egy network marketing vállalkozást is fel lehet építeni nyomulás és veszteség nélkül.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két kislányom van. 7 és 9 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5 és 7

112. Fa Kinga

Fa Kinga

A vállalkozás neve
Pénzügyi Térkép

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kedvet csinálok a családi pénzügyekhez, elhitetem Veled, hogy Neked is megy, hogy tudatosan bánj a pénzzel.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.penzugyiterkep.hu
www.konyhapenzbol-nyaralas.hu
www.facebook.com/groups/bravurosbeosztok
www.facebook.com/groups/penzugyiorangyal
www.facebook.com/Konyhapénzből-nyaralás

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Egy adott élethelyzetből született a mostani online vállalkozásom kb. 5 éve. Korábban is pénzügyi területen dolgoztam. A párom halála után, nem akartam, az akkor még kicsi lányaimat estenként magukra hagyni, ebben a speciális helyzetben, így a karrieremet feladtam. Ebből az élethelyzetből lett, egy hiánypótló és szeretem online vállalkozás.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Első lépésben megtanítom, hogyan tudsz a legtöbbet kihozni a konyhapénzedből, majd megtanítalak a váratlan kiadások hatékony kezelésére, hogy mindig legyen mögötted, jól működő tartalék.

Miért érdemes rád szavazni?
Örömmel tölt el minden egyes szavazat, mert az azt mutatja, szükség van a munkámra és arra a tudásra, amit átadok az olvasóimnak. Közel 60.000 csoporttag sem tévedhet, hogy hasznos, amibe belekezdtem. Szeretném folytatni és ehhez nagyon nagy inspirációt adnak a szavazatok.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 lányom van Bogi 19 éves, Fruzsi 14 éves már.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Már születésük előtt volt vállalkozásom, csak más területen.

113. Hóbor Rita

Hóbor Rita

A vállalkozás neve
kindershop

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Használt és új gyerekruhák,cipők, játékok,textiliák-minden ami gyerek.

A vállalkozás székhelye:
Lenti

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.kindershop.hu
www.facebook.com/kindershop.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Tavaly nyáron beadtam egy pályázatot munkanélküliként,nyertem,és létrehoztam a webshopom.Hogy miért?Kétgyerekes anyukaként elég nehéz munkát találni,főleg ha apa is sokat dolgozik és csak magamra számíthatok.Sok munkahelyem volt, de valahogy nem találtam a helyem sehol sem igazán.Vágytam valami sajátra, ahol minden úgy van, ahogy én szeretném, az én elképzelésem, az én ötleteim.Ami a legfontosabb, szeressem, amit csinálok,szívből mert azt már megtanultam, enélkül nem megy.Így jött az ötlet, mivel rengeteg gyerekcuccom van, ezzel kéne foglalkozni,hiszen a gyerekeknek nem érdemes új ruhát venni, olyan hamar kinövik,ja,és imádok turiba járni, mindig szuper egyedi darabokat találok.Aztán összeállt a kép, rengeteget dolgoztam, ruhákat, válogattam,fotóztam, szerkesztettem a honlapom, egyedül, saját tapasztalatból, segítség nélkül mindent a gyerekek és a többi ház körüli teendők mellett.Most májusban nyitom meg a webshopom mellé az üzletemet is, hogy összefogjam a helyi anyukákat is, segítsek nekik is és legyen egy jó hely, ahol tudunk találkozni.Büszke vagyok magamra, hogy idáig eljutottam, tele vagyok ötlettel, tervvel.Nagy bevételeket még nem tudok felmutatni, de ami a legfontosabb, nem is azért csinálom, hanem mert egyszerűen csak szeretem,és ez a legfontosabb.Hálás vagyok a lehetőségért,és remélem minden anyukának példával szolgálhatok, hogy ne adja fel az álmait, merjen lépni, változtatni mert gyerekek mellett is minden lehetséges, ha hiszünk magunkban.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gyerekeknek ruhát találni,játékokat, szuper cipőket, mindenféle kiegészítőket-hálózsákok,takarók,ágyneműk.Minden, amire a gyerkőcöknek szükségük lehet.

Miért érdemes rád szavazni?
Hogy másokat is ösztönözzek, merjenek nagyot álmodni, és megvalósítani önmagukat!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
11 éves és egy két és fél éves kislány

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
egyik 10 másik 2

114. Ila Krisztina

Ila Krisztina

A vállalkozás neve
Fitt Torna Stúdió

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Fitt Torna Stúdió megnyitásával hadat üzentem a mozgásszegény életmódnak, és olyan kislétszámú, családias gerinctréning órákat tartok, ahol középkorú kortársaimnak, anyukáknak, apukáknak segítek a mozgás által újrakódolni a testüket, az önmagukról alkotott képet, hogy teljesebb, örömtelibb életet élhessenek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.fitttorna.hu
www.facebook.com/fitttorna

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
35 éves voltam, amikor egy ülőideggyulladás ágynak döntött. Járni, de még állni sem tudtam, mert a fájdalmaim több ízben az ájulásig fokozódtak. Kiderült, porckorongsérvem van, amit a munkámba és a családi életembe való belefeledkezés miatt jócskán elhanyagoltam. Gyerekkoromtól kezdve betegségről betegségre éltem, több komoly műtéttel a hátam mögött megszoktam már a fájdalmakat, de ez akkor valahogy más volt. Nem csak a testem fájt, hanem a lelkem is. Úgy éreztem, a betegségem megfoszt attól, amire vágyom; lényegében az ÉLETemtől. Első ízben gondolkodtam el azon, hogy ki is vagyok, és mit szeretnék az életemmel kezdeni. Nagy mélységeket is megjárva, elkezdtem pucolni, takarítani a salakot a lelkemből, testemből, ugyanakkor azt is tudtam, hogy mozgás nélkül nem fog sikerülni elkerülnöm a műtétet. Az életemnek mindig része volt a mozgás, a sport, tudtam, milyen hozadéka van, ezért kísérletbe kezdtem. Ami jól működött, azt megtartottam, ami nem, azt elvetettem, vagy átgondoltam. Nem vagyok türelmes típus. 🙂 Hajtott az eredményesség vágya, ezért keményen dolgoztam magamon. Energiagyógyászat, kezelések, könyvek, tanfolyamok… és mozgás. Sok, sok mozgás. Az orvosom lelkendezve fogadott minden kontrollon, és megerősített abban, hogy jó az irány, de így is évekbe telt, mire elsimultak a hullámvölgyek. Nem hiába, nagyon messziről indultam. 🙂 Közben persze, dolgoztam a munkahelyemen is. Végül eljutottam oda, hogy a sok elem, az életem addigi tapasztalat-szilánkjai összeálltak és kimondtam; nekem tanítanom kell. Eredetileg tanító a szakmám, és mivel nem hiszek a véletlenekben, azt gondolom, életem azt követő 25 éve arról szólt, hogy megtaláljam a MIT is hozzá. És akkor, negyvenegynéhány évesen végre megvolt. Egy pillangó érezheti így magát miután kibújt a bábból, és a szárnyait próbálgatja. Újra iskolapadba ültem. Edzőképzéssel kezdtem, majd célirányosan, a gerinctréning oktatói képzéssel folytattam. Így lett annyi tudásom, hogy a megálmodott Stúdió vezetését felelősen el mertem vállalni. 45 éves voltam amikor egy este azzal az elhatározással feküdtem le, hogy másnap felmondok. Átérzem, amikor emberek elmesélik, hogy milyen könnyűnek érezték magukat azután, hogy elszánták magukat és egy nehéz lépést megléptek. Belevágtam és megszületett a Fitt Torna Stúdió. Az elmúlt 7 év remek embereket hozott az életembe, akik az eredményeikkel és a barátságukkal folyamatosan inspirálnak. Jó alany vagyok, imádok tanulni, és hiszem, hogy adni csak abból tudunk, amink van, így mindig nyitogatom a szemem, szívem a tudásra. Képzésekre, workshopokra járok, különböző szakmai anyagokat böngészek, és megállás nélkül, hatalmas kedvvel fejlesztem az eszköztáramat.
Vállalkozni nem fáklyás menet, mindig adódhatnak nehézségek, de ha van célunk, amiért érdemes tennünk, a nehézségek értelmet nyernek, a problémák pedig okot adnak a tanulásra. Ma már tudom, hogy a ‘baj’ áldás is lehet, ha megtaláljuk benne azt az üzenetet, ami segít kibújni a régi páncélunkból és megnyílni egy másfajta látásmód előtt. És ha van egy olyan testünk is hozzá, ami segítségünkre van közben, akkor még a Hold se tűnik olyan elérhetetlenül messzinek. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A fittség nem kiváltság, hanem elérhető állapot, de sokszor nem megy egyedül, kell valaki, aki hisz bennünk és kompetens segítséget ad. Gerinctrénerként a mozgás eszközét használom ehhez. A szebb testtartás, a formálódó test, a rossz mozgásminták átprogramozása vagy a testi panaszok megszűnése azonban csak a kezdete annak, amit elérhetünk együtt, az önbizalomban való kiteljesedés a vendégeim életében teljesebb, örömtelibb élethez vezet.

Miért érdemes rád szavazni?
Mi, középkorúak meglehetősen nehéz helyzetben vagyunk. Legtöbbünk gyerekei még fiatalok, a figyelmünkre, segítségünkre szorulnak, ugyanakkor a szüleink szintén igénylik a támogatásunkat. Hogyan legyünk képesek minden életfeladatunkban megfelelni és közben még ÉLNI is? Honnan, miből merítsünk ehhez erőt? Vagy higgyük inkább azt, hogy betegen és megfáradva érhetünk csak célba? Én azt látom, hogy van más út is, és a magam területén, gerinctrénerként a tudásommal, a mozgás csodás eszköztárával ezt az általam elképzelt jövőt segítem elérni. Olyat, amiben lehet fájdalmak nélkül, jó közérzettel élni, energikusan, kedvvel dolgozni és élvezni az élet ajándékait. Te is erre az útra szavazol?

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kettő, 32 és 29 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
25 és 28

115. Varga Dina

Varga Dina

A vállalkozás neve
Kicsikocsibolt

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elektromos kisautók értékesítése

A vállalkozás székhelye:
Szentendre

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.kicsikocsibolt.hu
www.facebook.com/kicsikocsibolt

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Második kisfiam megszületése után kezdett bennem realizálódni, hogy nem fogok tudni visszamenni egy irodába dolgozni 8-tól 5 ig a, gyerekek Ovi, bölcsibe hordása mellett sem, ezért úgy gondoltam, hogy egy nagyot álmodok és megnyitom a kicsikocsikölcsönzőt és bérbe adok elektromos kisautókat. Azt tapasztaltam,hogy a Magyarországi piacon nehezen és nem az én elvárásaimnak megfelelően értékesítik a kisautókat amikor próbáltam beszerezni a termékeket, ezért átgondolva eredeti elhatározásomat nem kölcsönzőt hanem kicsikocsiBOLTot nyitottam! Webáruházban majd mivel nagy volt rá az igény személyesen is lehet már vásárolni kisautót.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segítek másoknak örömet szerezni gyermekének, unokájának, üzlettársa kisfiának, keresztgyermekének, vagy egy kórháznak adakozónak….hogy a számára legmegfelelőbb terméket találjuk meg.

Miért érdemes rád szavazni?
Arra törekszem, hogy nagyon sok kisgyermeket tegyenek boldoggá a kicsikocsik!:)

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
4 és 6 éves fiam van.Tamás és Marcel

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1 és 3 ,5

116. Csancsár Erika

Csancsár Erika

A vállalkozás neve
Az ÉN Kosaram Vásárlói Közösség

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Virtuális Termelői Piactér www.enkosaram.hu A környékbeli gazdák, kistermelők, őstermelők termékei, egy Virtuális piactéren, így tudod, hogy az a termék kitől, és hogy honnan származik.

A vállalkozás székhelye:
Őrbottyán

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.enkosaram.hu
www.facebook.com/groups/enkosaram
www.facebook.com/enkosaram
www.facebook.com/Kálvária-Farm
www.youtube.com/

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2016 novemberében kezdtem el ezt a kis vásárlói közösséget létrehozni, ami immár több mint egy éve működik. Hallottam más hasonló közösségekről, úgy gondoltam, hogy miért ne próbáljam meg én is. Immár több mint 50 termelő termékei szerepelnek kínálatunkban, és ez egyre bővül.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az ÉN Kosaram Vásárló Közösséget annak érdekében indítottam el, hogy azok akiket érdekel mit tesznek a család asztalára és az honnan származik, valamint szeretnék erősíteni a helyi illetve környékbeli gazdákat és kistermelőket azt biztos és ellenőrzött háttérrel megtehessék. Fontos irányelvem, hogy csak ellenőrzött kistermelőket, gazdálkodókat ajánlok a figyelmükbe. Személyesen is meglátogatom a legtöbb termelőt, hol gazdálkodik, milyen körülmények között készíti a termékeit. A kosár heti rendszerességgel működik ami azt jelenti, hogy összegyűjtjük a megrendeléseket, egy úgynevezett Virtuális Termelői Piactér-en keresztül, amit a termelők saját maguk kezelnek, termékeket töltenek fel, figyelik a rendeléseket. Egy adott napon leszállítják az átvételi helyre, ahol elkészülnek a névre szóló Kosarak, majd a vásárlók innen vihetik haza az összekészített csomagjaikat. A környékbeli gazdák, kistermelők megkeresése folyamatban van, bemutatásukkal a vásárlók is megismerhetik Őket. Kosár átadási napon kóstolókat szervezünk. Átadópontjaink: Őrbottyánban minden pénteken, Fóton, Sződligeten és Újpesten minden szombaton.

Miért érdemes rád szavazni?
Több hasonló kezdeményezés is van, de ilyen, hogy ÉN mint “Termelő”” és “Alapító” egy személyben nincsen. Az ÉN Kosaram Vásárlói Közösség, 4. gyermekem, úgy szeretem mint a gyermekeimet. Szavazz rám, hogy ezt a kezdeményezést minél több emberrel megismertethessük!
Mottóm: “Bevásárlás Kényelmesen Otthonról több mint 50 Termelő kínálatából!”

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 fiú gyermekem van, Dávid 4 éves óvodás, Máté 12 éves 5.osztályos, Sanyika 23 éves, Ő jelenleg Skóciában él.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2, 10, 22

117. Venczel Brigitta

Venczel Brigitta

A vállalkozás neve
Hovefa Nyílászáró Szaküzlet (Hovefa Bt.)

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fa- és műanyag nyílászárók és árnyékolástechnikai termékek (szúnyogháló, redőny, zsalúzia, roletta, reluxa, szalagfüggöny, stb.) forgalmazása, szerelése, egyes termékek gyártása.

A vállalkozás székhelye:
Makó

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/hovefa

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A történetem talán nem tipikus: szuper “nyugdíjas” állásom volt egy német cégnél, majd egyik napról a másikra jött egy felismerés, a cég bezárja ezt az üzemegységet…
Párommal együtt veszítettük el a biztos jövő reményét és mindeközben érkezett a kis csodánk: Panni ! Majd a véletlenek sorozata által párom nyílászáró beépítőként helyezkedett el és az esti beszélgetések során nekem is felkeltették a termékek az érdeklődésemet. Így gondoltunk egy merészet és belevágtunk, megnyitottuk üzletünket 2006.11.16-án Makó belvárosában. – Hovefa Nyílászáró Szaküzlet.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Bízom benne, hogy a lehető legjobb választás meghozatalában ügyfeleink igényének felmérése által, mindezt megfűszerezve szakmai tapasztalatunkkal, hogy ezáltal mind energetikai, mind esztétikai és anyagi szempontból az ideális döntést hozzák meg. Termékeink által házak, lakások, közintézmények, környezetünk megújulásának, megszépülésének lehetünk részesei, mely mind ügyfeleink, mind környezetük és természetesen számunkra is kellemes érzést nyújt! Nem utolsó sorban nagyon fontosnak tartom az energiatudatosságot, melynek megteremtésében és megtartásában is tudunk segíteni.
Nagy örömünkre a fenti témában évek óta van lehetőség magánszemélyeknek is államilag támogatott pályázatokon részt venni, melyek teljeskörű ügyintézését cégünk vállalja.

Miért érdemes rád szavazni?
“Győzd meg a szavazóközönséget, hogy te vagy a legjobb:) “Én vagyok???? – ezt nem tudom …
De azt igen, hogy egy “kényszer” munkaváltásból igazi szerelem lett a munkám, ami egyben a hobbim is! Bevallom, mint minden szerelem, ez is járt nagy örömökkel, megható pillanatokkal, néha bánattal és nem kis nehézségekkel is. Az elmúlt 12 évben annyi pozitív dologban részesültem vállalkozásom által, hogy arra az itt adott hely kevés lenne, hogy megosszam Veletek! Nagyon-nagyon sok kedvességet és feltétel nélküli bizalmat kaptam immáron több ezer ügyfelünktől, munkám által igaz barátokat, értékes kapcsolatokat és kedves Kollégákat! És ahhoz, hogy mindezt megoszthassam Veletek, nagyon büszkén mondhatom, hogy nem csak a magam sikerének tudható, hanem azoknak, akiknek hálával tartozom: a Családomnak, szakmai oldalon pedig a volt és jelenlegi Kollégáimnak!!!
Összegezve tehát azt mondom, nem tudom, ki a legjobb, de azt tudom, hogy én a LEGJOBB helyen vagyok! 🙂 🙂
Hiszem, hogy: “Véletlenek nem léteznek, csodák pedig vannak!” – ha Te is így gondolod, szavazz rám! Köszönöm 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 gyermek és 13 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1 éves

118. Ráday Franciska

Ráday Franciska

A vállalkozás neve
Mankaház Családi Bölcsőde

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
1 és 3 év közötti gyerkőcöknek biztosítok napközbeni ellátást családias környezetben. Úgy, mint egy bölcsiben…de mégis egy kicsit másképp!

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.mankahaz.hu
www.facebook.com/mankahaz

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az ötlet onnan jött, hogy szerettem volna a lányomat elhelyezni az önkormányzati bölcsiben, de nem volt férőhely. Sok magán helyet is megnéztünk, de valahogy egyik sem volt az igazi. Barátaink mondták viccesen – akik szintén ebben a cipőben jártak – hogy ha más megoldás nincs, nyissunk egy bölcsit. És mi komolyan vettük… Férjemmel összeraktunk egy üzleti tervet és belevágtunk. Minden félretett pénzünket beleraktuk. Gondoltuk, legalább elfoglalom magam. Ha nem viszi a pénzt hanem hozza, már tiszta haszon. A második gyerek születéséig legalább elfoglalom magam :). Ennek lassan már 6 éve, 2012 nyarán nyitottunk.
Az első pár hónap nagyon nehéz volt. Lázasan ötleteltünk, programot, logót, honlapot terveztünk, engedélyekért szaladgáltunk. Rozit bekötöttem a hordozóba és jártunk a környéken játszótérről, játszótérre, postaládáról postaládára, mindenhova tűztük ki a szórólapjainkat. Az egész család segített.
Ma úgy gondolom, jó ötlet volt, de én rengeteget izgultam, sírtam az első 1 évben. Lassan, de biztosan indult be. Egyszer csak elkezdtek jönni és azóta telt házzal üzemelünk. Szájról szájra terjed. Soha nem gondoltam, hogy ilyen öröm és ennyien fogják szeretni majd. Gyerek melletti „programnak” indult, aztán sok-sok munkával és ötlettel évről évre sikerül egyre jobbnak lennünk és megújulnunk.
Én közgazdász vagyok, korábban kommunikációval foglalkoztam. Ehhez újra beültem az iskolapadba és elvégeztem a szükséges képzéseket, ami egy ilyen intézmény vezetéséhez kell.
Fontos volt, hogy profi kisgyermekgondozókkal vegyem körül magam. Egy lelkes csapat alakult ki az évek során, akiktől vezetőként azt követelem meg, amit magam is elvárnék anyaként saját gyermekeim esetében. Ez a szemlélet a gyakorlatban nagyon jól működik. A hasonló nézőpont miatt sok baráti kapcsolat is kialakult a hozzánk járó gyermekek szüleivel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A mi szerepünk és felelősségünk nagyon jelentős, hiszen általában hozzánk hozzák először közösségbe a babákat. Bensőséges kapcsolat kialakítására törekszünk, mert ennek a korosztálynak még nagy igénye van az ölelésre, puszilgatásra. A sok szeretet, játék, odafigyelés, amit ebben a meghatározó életkorban kapnak tőlünk, nagyon fontos alap a további életükre nézve. Rengeteg a pozitív visszajelzés szerencsére, ami megerősíti, hogy az induláskor megfogalmazott célt – a Mankaház egy bölcsi, de mégis egy kicsit más – sikerült elérnünk. Erre jó példa, hogy a nálunk “nevelkedett” nagyobbak is gyakran visszajárnak látogatóba, vagy a nyári táborainkba. Mindig lelkesen jönnek, és ami külön öröm, hogy emlékeznek ránk :)!

Miért érdemes rád szavazni?
Az év anyavállalatára már 2016-ban rátaláltam, és nagyon megtetszett a kezdeményezés. Végre egy elismerés, amit nekünk, anyáknak találtak ki! Sajnos 2017-ben pár héttel lecsúsztam a jelentkezési határidőről, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a hibát idén már nem követhetem el :)! Azért jelentkezem, mert egyfelől szeretném megmérettetni magam más, a gyereknevelés mellett dolgozó, kreatív anyuka között, de ami ennél is fontosabb, azt bemutatni, hogy még egy helyi kisvállalkozás is mennyi örömet és megbecsülést tud jelenteni. Szerintem minden anyukának érdemes ilyen dolgokba belevágnia.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Rozi lányom 7 éves, Matyi fiam 3 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1,5 éves volt a legnagyobbik gyerekem

119. Nemes Iringó

Nemes Iringó

A vállalkozás neve
The Sorting Bags

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
textiltermékek gyártása, kézműves foglalkozások tartása

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.rootstofruits.hu
www.facebook.com/thesortingbags
www.instagram.com/thesortingbags

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Két éve nagyon elegem lett abból, hogy rengeteg műanyag vesz körül, sok hulladékot termelünk, ennek hatására született meg a The Sorting Bags márka ötlete. Először zöldség-gyümölcs-pékáru vásárlásához készítettem vászonzsákokat a nem újrahasználható, hasznosítható műanyag zacskók kiváltására (Cekker kollekció). Azaz a boltban, piacon ezekkel a vászonzsákokkal kezdtem el vásárolni (pillekönnyűek), majd otthon is elkezdtük ezekben tartani a legtöbb zöldséget a hűtőben, kamrában. Azóta a natúr vászonzsákok egyre több funkciót kapnak a különféle minták által (uzsonna, tornacucc, tisztasági csomag, bőröndben szennyes, vagy épp cipő tárolására stb – Koffer kollekció). Emellett készülnek pamutvászon hátizsákok, vászontáskák is felnőtteknek és kicsiknek, akár az ajándékok papír vagy műanyag csomagolásának kiváltására (Helló Földlakó! babaváró táska és zsák). A Kredenc kollekció darabjai a konyhai egyszer használatos eszközeit kívánja kiváltani környezettudatos megoldásokkal, a kollekció első darabja a hűtősapka a hűtőben használatos eldobható fóliákat teszi szükségtelenné, így segít a hulladékcsökkentésben. Emellett zsákmintázó műhelyeket is szervezek, ahol kicsik és nagyok megismerkedhetnek a hulladékcsökkentés filozófiájával, és a szabad alkotás keretei között a block-print technikával. A saját háztartásunk hulladékcsökkentéséről blogot vezetek két nyelven (www.rootstofruits.hu/blog).

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyre többen fordulnak a környezetvédelem mellett a hulladékcsökkentés felé, mert sokan felismerik, hogy lassan belefulladunk a műanyag szemétbe. Az én termékeim ebben segítenek, a háztartások hulladékmennyiségének csökkentéséhez adok eszközöket és a szemléletformáló foglalkozásokkal ötleteket.

Miért érdemes rád szavazni?
Termékeim egyedülállóak a piacon, és kedves mintákkal díszítem a natúr színű textileket, így a gyerekek és a pasik is mindig találnak maguknak kedvükre valót.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2,5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
8 hónapos

120. Szaskova Gabriella

Szaskova Gabriella

A vállalkozás neve
Szaskova Gabriella E.V.

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fordítás oroszról magyarra és magyarról oroszra, orosz nyelvtanítás Skype-on keresztül.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.oroszrolmagyarra.hu
alkotonok.hu/jo-forditas-befektetes-nem-pedig-koltsegt

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A GYES lejárata után nem volt lehetőség visszamenni a korábbi munkahelyemre, így kénytelen voltam a saját lábamra állni 2018 áprilisában.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az orosz nyelvet Skype segítségével tanítom kezdő szinttől egészen felsőfokig. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a tanítványaim az otthonuk kényelméből, az utazási költséget és időt megspórolva tanulhassanak meg oroszul. Ez különösen fontos azoknak a kismamáknak, vagy kisgyermekes édesanyáknak, akiknek a jelenlegi életszakaszukban körülményes az otthonról való gyakori elutazás, esetleg vidéken élnek és helyben nincs lehetőségük a nyelvtanulásra.

Miért érdemes rád szavazni?
Mivel az orosz nyelv ismerete nagy előnyt jelent a munkaerőpiacon, így gyakori, hogy éppen a GYED/GYES időszaka alatt szánnak heti 1-2 órát az édesanyák az otthoni nyelvtanulásra, hogy annak lejárata után könnyebb legyen a munka világába való visszatérésük. Nem csoda, hogy a célcsoportom éppen ezek a nők, a tanítványaim nagy részét ők teszik ki, ugyanis nálam lehetőségük van úgy megszervezni az idejüket, hogy a tanulás éppen arra az időszakra essen, amikor babájuk alszik. Mivel én magam is kisgyermekes édesanya vagyok, tökéletesen megértem a hozzám forduló, tanulni vágyó kismamák helyzetét, igényeit.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 gyermek, aki most 3 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3

121. Turner Eszter

Turner Eszter

A vállalkozás neve
Zumbini Hungary

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Zumbini Hungary korai fejlesztéssel foglalkozik, (0-4 éves korig) interaktív, vidám, angol nyelvű baba- mama foglalkozásokat kínálva Budapesten és Dunakeszin, jelenleg 8 helyszínen. Amerikai, kutatásokra alapozott, részletes program, mely nagyon vidám, egyedi, új színt hoz a magyarországi baba-mama foglalkozások közé.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.zumbinihungary.hu
www.facebook.com/Zumbini.Hungary

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017 nyarán találtam a programra, és az év szeptemberében elutaztam Miamiba, a képzés helyszínére. Utazásom előtt már leszerveztem pár lehetséges helyszínt, elkezdtem a piackutatást, elkészítettem a honlapot, elindítottam a hirdetéseket, beírattam a kislányomat bölcsődébe, szóval nem volt visszaút. Hazatérésem után pár hét non-stop gyakorlás után megtartottam az első telt házas foglalkozásaimat, majd elindult az őszi szezon, és sok boldog édesanya és baba azóta is velem tart.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Zumbini Hungary olyan igényes, vidám, önfeledt kikapcsolódást nyújt, melyet a gyermek és édesanya egyformán tud élvezni. Foglalkozásainkon nem csak a mozgás és idegen nyelv iránti szeretetüket tápláljuk, hanem azt életmóddá formáljuk, egyben megadva az esélyt a valódi belső énjük kifejezésére. A Zumbini segíti az érzelmi fejlődést, javítja a kognitív képességeket, fejleszti a szociális készségeket, az egyensúly és ritmusérzéket. Rendszerint közösségbe még nem járó gyermekek mindezt egy olyan biztonságos környezetben tehetik, ahol már az első szocializációs folyamatok elindulnak, de anyuka még a háttérből ott van pajzsnak. Akár öledbe bújós típus, akár körbe szaladgálós, a program és az instruktorok segítségével megnyitjuk a kapukat az önfeledt szórakozáshoz, mialatt észrevétlenül nagyon tudatos fejlesztés zajlik.

Miért érdemes rád szavazni?
A Zumbini baba-mama foglalkozás egyedi és újszerű mert:
1. Csak olyan különleges helyeken van a foglalkozás, ahol teret adunk babáknak, és édesanyáknak óra utáni további kikapcsolódásra, ezt a játékidőt magában foglalja a foglalkozás díja ( játszóház, szószoba, babaszoba)
2. Mert minden foglalkozás zárt, kis csoportokban történik, így segítve a gyermek első szocializációs folyamatait
3. A program része egy telefonos applikáció, ami segít abban, hogy az órán tanultakat otthon is bármikor elővegyük, ismételjük, újra átéljük a boldog örömzenélés és kötődést kialakító csapatmunka érzését
4. Mert úgy vezeti be az angol nyelvet, hogy nem tanítja azt, csupán használja, nem szükséges hozzá az édesanya angol nyelvtudása, de minden segédeszközt megkap, hogy együtt fejlődjenek
5.Teljes családnak kínál kikapcsolódást, testvérek, apukák és nagyszülők is boldogan látogatnak minket
6. Ősszel szeretnénk Budapest határait elhagyni, és az egész országba eljuttatni a programot, ebben nagy segítség lehet a pályázat által szerzett ismertség és szakmai továbbképzés
7. Előkészülőben van egy iskola előkészítő program kidolgozása is, így nem kell majd 4 évesen sem megválni a Zumbinitől, egészen kisiskolás korig jelen lehet a családok életében ez a típusú fejlesztő foglalkozás.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 kislányom van, Szofi 2 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1,5 éves volt a kislányom

122. Hornyák Mónika

Hornyák Mónika

A vállalkozás neve
HarMony Studio

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi, kézzel készült ajándékok, dekorációk, lakberendezési kiegészítők.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.harmonystudio.hu
www.facebook.com/harmonystudio1

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Eredetileg külker közgazdász vagyok, sokéves multi tapasztalattal, külföldi kiküldetéssel, amit mind nagyon szerettem. Aztán jöttek a gyerekek, és a kiélezett ANYASÁG-tudatom nehezen tudtam összeegyeztetni a multi léttel. Kerestem a lehetőségeket, hogy a család-munka, idő-pénz mérlegek tekintetében valamiféle egyensúlyt találjak. Tanultam, tanfolyamokat végeztem, ötleteltem, több üzleti tervet is megírtam, de végül megfelelő anyagi tőke és bátorság hiányában sosem vágtam bele. Harmadik gyermekem születése ébresztett rá arra, miért nem olyanba kezdek, ami hobbiként minden nap jelen van az életemben. Így hát nyitottam a külvilág felé és már nemcsak a család, barátok, óvoda, iskola részére “kreatívkodok”, hanem bárkinek, aki szereti az egyedi, kézzel készült dolgokat.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ajándék-dekoráció-lakberendezés témakörökben alkotok, sokféle alapanyagot használok és több technikát is ötvözök. Akár egy ötletes ajándékot keres valaki, akár otthonába, családi eseményre keres dekorációs kiegészítőt, örömmel segítek. Mindig vannak kész termékek saját ötletem, ízlésem szerint elkészítve, de szeretem az egyedi kéréseket, amikor a megrendelővel közös ötletelés, egyeztetés előzi meg az alkotást. Így még inkább személyre szabott ajándék, dekoráció készülhet.

Miért érdemes rád szavazni?
Általánosságban szeretném arra bátorítani az embereket, hogy a sorozatgyártásban gyártott tucattermékek helyett merjenek egyedit választani. Egy szépen kidolgozott, kézműves munka sokkal több mint egy tárgy, hiszen az alkotó szíve-lelke benne van. Aki rám szavaz, segít ennek népszerűsítésében. Emellett természetesen szeretném, ha minél szélesebb körben válna ismertté vállalkozásom: Akár meghívottak egy családi eseményre, ahova illik ajándékot vinni, akár saját családi eseményt szerveznek, netán otthonukat alakítják át, nálam mindig érdemes körülnézni!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Három gyermek: most másfél, 7 és 10 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
0,5; 6; 9 évesek

123. Varga Éva és Pintye Zsuzsa

Touron Georgina

A vállalkozás neve
Valódi Érték

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Profittermelő honlapokat készítünk, meglévő honlapokat optimalizálunk bevételnövelés céljából, majd különböző csatornákon át online vevőket irányítunk ezekre a weboldalakra. Adott weboldal vásárlóit keresőoptimalizálással, Facebook, Adwords hirdetésekkel, illetve e-mail marketinggel érjük el.

A vállalkozás székhelye:
Évi: Dunakeszi – Zsuzsa: Debrecen

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.valodiertek.hu
www.facebook.com/valodiertek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Évi: Mikor a legkisebb gyerekemet vártam, már akkor érlelődött bennem a gondolat, hogy nem fogok visszamenni a munkahelyemre a GYES után. Két gyereket nehéz lett volna munka mellett koordinálni úgy, hogy mi Dunakeszin élünk, a munkahelyünk meg Bp-en van, a nagyszülők pedig többszáz km-re. A legjobb megoldásnak az tűnt, ha
1.) én nem dolgozok, vagy
2.) megvalósítom magamat, és belevágok valamilyen vállalkozásba. Sokáig azt gondoltam, hogy a bankos múltamból kifolyólag valami céges pénzügyi tanácsadás lesz az irányvonal. Egy mai vállalkozáshoz azonban mindenképp kell egy online jelenlét, így elkezdtem folyamatosan beleásni magam az online világba: honlapkészítés, hírlevélküldő rendszerek, FB és Adwords hirdetések. És ez egyre jobban vonzott, minél jobban megismertem az online marketing szépségeit. Ezzel párhuzamosan rájöttem, hogy a pénzügyi tanácsadás nem igazán kifizetődő (mindenki csak kávézni akart, én meg nem szeretem a kávét :)), és én sem lelkesedem kellően eziránt. Így ezen túllendülve tovább erősítettem magamat az online világban. Mindenféle oktatásra, workshop-ra elmentem, szakkönyvekkel vettem körbe magam: a szakmai nagyjaitól tanultam. Közben megérkeztek az első megbízók is, és így a sok befektetett óra (hajnalig tartó tanulások – de ez a kisgyerekes szülőknél nem újdonság), megvásárolt könyv, tanfolyam kezdte behozni az árát. Ezután egyre tudatosabban kerestem az ügyfeleket, megbízásokat.
Találtam magam mellé hasonlóan elhívatott anyukatársat is, akit szintén megfertőztem az online marketing iránti rajongásommal.

Zsuzsa: A gyes vége felé nyilvánvaló volt, hogy nem tud a régi munkahelyem visszavenni a business analyst pozícióba, és ezzel párhuzamosan én is úgy éreztem váltani szeretnék, de a hova kérdéses volt. Legyen rugalmas két kisgyerek mellett, otthonról végezhető, és jó lenne ha a 10 éves tapasztalatomat – amit vállalatirányítási rendszerek tervezése, bevezetése és működtetése közben szereztem – valamilyen formában tovább tudnám kamatoztatni (értsd: lehessen csendben, éjszaka dolgozni, amikor a gyerek alszik:) Ekkor hívott Évi a 20 éves érettségi találkozónk után, mi lenne ha társulnék vele? Éreztem már a telefon hívás alatt, hogy bár ez sok szempontból új terület nekem, de szeretném! Rám zúdított egy nagy kupac információt, tanulnivalót, oktatóanyagokat, és terelget azóta az új szakmámban.
Mivel azonos a munkához való hozzáállásunk, precizitásunk, szorgalmunk, ezért nagyon jól megtaláltuk egymással az összhangot. Anyaként jól átérezzük egymás problémáját és így hasonló gondolkodással és hozzáállással jól kiegészítjük egymást. Közösen ötletelünk, véleményezzük egymás anyagait, így egy előszűrőn megy keresztül minden ügyfél anyaga, mielőtt még visszaküldésre kerülne neki a kész munka. Így minden ügyfelünk kap egy extra szolgáltatást, plusz véleményt az anyagával kapcsolatban.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Rendbeszedjük ügyfeleink online jelenlétét, hogy a weboldaluk ne csupán egy szép kirakat legyen, hanem bevétel is realizálódjon: Bevétel termelő honlappá avanzsáljuk. Amennyiben még nincs honlapja, akkor ezt is elkészítjük úgy, hogy mind a praktikum, mind az esztétikum együtt bevételt termeljen neki. Ez a folyamat szinte minden esetben egy stratégiai tervezéssel kezdődik, aminek során végigbeszéljük a folyamatokat, esetleg újratervezzük annak megfelelően, hogy minél jobban optimalizáljuk az elérhető bevételt. A kialakult stratégia alapján már tudjuk milyen területen kell az ügyfelünknek erősíteni, jelen lenni, és ehhez milyen eszközöket kell használni: Facebook, vagy Adwords hirdetések, e-mail marketing, komplex értékesítési tölcsér kialakítása, marketing rendszerek automatizálása, honlap optimalizálása, keresőbaráttá tétele. Az elért eredményeket mérjük, azokról jelentéseket készítünk és szükség esetén további beavatkozásokat végzünk a profitnövelés érdekében.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert jól esne:) Mert fontos nekünk is a külső visszajelzés. Mert mi is szeretnénk ismertek és elismertek lenni.
ÉS legfőképp azért, hogy teljesíthessük a küldetésünket: 40 feletti vállalkozóknak megmutatni, hogy nem csak a 20 éveseké a világ! Nekik is lehet sikeres online cégük, még akkor is, ha az excel-hez sem ért. Mindent aprólékosan elmagyarázunk nekik, megmutatjuk, ha kell be is tanítjuk őket. Ezért szeretnek minket az ügyfeleink. Végre valaki “konyhanyelven” el is mondja nekik, mit és miért és legfőképpen hogyan is kell csinálni. És ha nekik ezek után sem megy, vagy nincs rá idejük, meg is csináljuk helyette. Ez a leggyakoribb. Ami teljesen normális, mindenki ahhoz értsen, és azt csinálja, amit szeret. Így ő végzi a céges dolgokat, mi meg az online marketinget. Ezért a 45+ kategóriában induló vállalkozások egyikének felajánlunk egy ingyenes weboldal elemzést.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Évi: 4 és 9, Zsuzsa 3 és 5

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Évi:2 és 7 , Zsuzsa: 3 és 5

124. Hidasi Judit

Hidasi Judit

A vállalkozás neve
Goodstuff Magazin

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Szórakoztató és motiváló magazin nőknek mindenről, ami bennünket érint. A magazinhoz egyedülálló módon kapcsolódik egy Meglepetés Doboz/Webshop is, ahol rengeteg magyar vállalkozásnak adunk bemutatkozási lehetőséget.

A vállalkozás székhelye:
Tata

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.goodstuff.hu
www.facebook.com/goodstuff.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A szülés után nem kaptam munkát a médiában – ahol előtte 20 évet dolgoztam. Gyerek mellett nem volt lehetőség a szakmámban dolgozni, illetve nem találtam olyan médiumot, ami azt képviseli amiben hiszek: motiváció, jókedv, inspiráció és egymás segítése. Így aztán megcsináltam a saját magazinomat. Ehhez eladtam a lakásom, és egyedül, segítség nélkül belevágtam. Ma már havi 400 ezer olvasónk van 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A magazinban bemutatkozási lehetőséget adunk magyar vállalkozónőknek. Az elmúlt közel másfél évben több, mint 100 interjút készítettünk, és megmutattuk, hogy itthon is lehetséges és érdemes követni az álmokat. Több média workshopot tartottunk – szintén a kisvállalkozók segítése miatt. Ezen kívül akinek fizikai terméke van a webshopban, a Goodstuff Dobozban is megjelenési lehetőséget kaphat.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert hiszek benne, hogy női összefogással rengeteg minden elérhető. A Goodstuff magazinnál a szerzőktől, a grafikusig és a fotósig mindenki nő, és többen otthonról dolgozó anyák. A magazinnál első számú prioritás, hogy teret adjunk a női vállalkozóknak, és segítsük őket. Én a szenvedélyemnek a magazin készítésnek szenteltem az életem, és hiszem, hogy ezt a példát kell továbbvinnem a gyerek felé is. Még akkor is, ha az indulás, az első néhány év kemény. Tudom, hogy semmit nem adnak ingyen, és dolgozni kell. Ezt az üzenetet közvetítjük az olvasóink felé is 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy kisfiú, jelen pillanatban négy éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
2 éves

125. Nagy-Tóth Ildikó

Nagy-Tóth Ildikó

A vállalkozás neve
Mályvavirág Alapítvány

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A méhnyakrákos és petefészekrákos nők gyógyulásáért, és a méhnyakrák megelőzésért dolgozik a Mályvavirág Alapítvány.

A vállalkozás székhelye:
Dunaharaszti

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.malyvavirag.hu
www.facebook.com/malyvavirag

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A nevezés meglepetésünk ICÓ-nak. Ő hozta létre a Mályvavirág Alapítványt 2013 májusában, miután túl esett a méhnyakrákon. A második kislánya születése utáni kontroll vizsgálatkor derült ki a baj. Nagyműtéten, majd kemo- és sugárkezeléseken esett át. A betegség alatt naplót írt, melyet idővel szeretett volna segítségképp átadni a témával foglalkozó civil szervezetnek. Ilyen akkor nem volt Magyarországon. A naplóból ezt követően kiadásra került a “Minden anyuka meggyógyul” című kiskönyv, Libellus, melynek utolsó oldalán egy információs email-cím szerepelt. Hihetetlenül sok levél érkezett az email-címre, így vált világossá Icó számára, hogy szükséges felállítani a szervezetet. Ötödmagával hozták létre az Alapítványt a méhnyakrákos nők gyógyulásáért, és a megelőzésért.
Ezzel a MEGLEPETÉS NEVEZÉSSEL szeretnénk Icónak a mindenkor áldozatos munkáját egyrészt elismerni, megköszönni, és bátorítani, támogatásunkat kifejezni a folytatáshoz.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
“A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy egyszer elmondhassuk, Magyarországon egyetlen nőt sem veszítünk el méhnyakrák miatt. Mára összekötő kapoccsá váltunk az orvosok, védőnők, a média, a gyógyulók, az egészséges női lakosság és a hatóság között. Az Alapítvány tagjai azon dolgoznak, hogy minél több ember jusson naprakész szakmai információhoz a méhnyakrák súlyosságáról és a megelőzés fontosságáról, és mozgósítani tudja őket a szűrésre, illetve a védőoltás alapos átgondolására.
Az Alapítvány támogatja a méhnyakrákos nők gyógyulását és a megelőzés tudatosításán dolgozik, valamint a 2015-től a petefészekrákra is hangsúlyt fektet.
Rehabilitációs programja segítséget nyújt a méhnyakrák műtéten átesett nőknek, hogy jelentősen javuljon életminőségük. Klubtalálkozói, illetőleg zárt csoportja a legnagyobb közösségi portálon lehetőséget biztosítanak a betegségből gyógyulóknak, hogy erőt meríthessenek egymás pozitív tapasztalataiból. Tájékoztató programjain, rendezvényein országszerte a megelőzés és a korai felismerés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Miért érdemes rád szavazni?
Kedves Szavazók! Legyetek részesei Ti is Icó Meglepetésének! Lepjük meg Őt! Szavazatoddal Icót, a Mályvavirágokat támogatod, ezáltal Együtt megint egy lépéssel közelebb juthatunk célunkhoz, hogy ne veszítsünk el NŐKET, Mályvavirágokat méhnyakrák, petefészekrák miatt!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kettő kislány – 11 és 7 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6 és 1,5

126. Kerezsiné Ambrus Viktória és Hajduné Bethlen Andrea

Kerezsiné Ambrus Viktória és Hajduné Bethlen Andrea

A vállalkozás neve
Üzifa – Üzenet a fában

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az ajándékozásnak, mások motiválásának, a hála kinyilvánításának, és az örömszerzésnek egy különleges formáját szerettük volna megalkotni az Üzifán keresztül. Az Üzifa egy szeletelt farönk, melyre pirográf technikával dolgozunk, azaz beégetjük a fába a megrendelők által kért szövegeket, motívumokat, de webshopunkban a kész Üzifákat is meg lehet vásárolni.

A vállalkozás székhelye:
Debrecen

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.uzifa.hu
www.facebook.com/uzenetafaban
www.instagram.com/uzifa.uzenet_a_faban
www.youtube.com/channel/Üzifa
www.hu.pinterest.com/uzenetafaban

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Andiék kertjében kezdődött a történet másfél évvel ezelőtt, ugyanis ott láttuk meg azt a bizonyos farönköt, amiről eszünkbe jutott az alapötlet, hogy mi lenne, ha felvágatnánk a rönköket és égetnénk bele szövegeket, motívumokat, amivel az emberek üzenhetnének egymásnak. Azóta sokszor előfordult, hogy amikor valaki először hallotta a nevet, hogy Üzifa, visszakérdeztek: Mi? Tüzifa? 🙂
A gondolat egyébként, hogy együtt szeretnénk dolgozni, már egyetemista korunkban megszületett, aztán ez a közös álom, hogy abban legyünk sikeresek, amit a legjobban szeretünk csinálni, most már megvalósulni látszik.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Inspiráció, motiváció.
Hiszünk a szavak erejében, és abban, hogy akár egy mondat vagy egy szó is elindíthat minket a változás útján, ami pozitív irányba terelheti életünket. Az Üzifán keresztül eljuttathatják egymáshoz az emberek motiváló, inspiráló üzeneteiket, melyek örökre megmaradnak, és nem tűnnek el a felhők között vagy a virtuális világ kietlen mezején.

Hála
Az életben rengeteg dolog van, amiért hálásak lehetünk, de sokszor nem találjuk a módját, hogy hogyan fejezzük ki a másik felé. Az Üzifa erre a problémára is megoldást kínál, hiszen akár csak egy szót is lehet vele közvetíteni, mely örökre megmarad az ajándékozottnak.

Közös emlékek, fontos pillanatok
Vannak családunk, barátaink, kollégáink körében eltöltött olyan emlékezetes pillanatok, amelyeket mindig jó érzés felidézni. Van, hogy ez csak egy szó, ami egy vicces történethez kapcsolódik (ilyen volt például a „Cipőfűző” szó, amely szállóigévé vált egy magyar és egy angol család körében), vagy a kolleganőjüket búcsúztató hölgyek, akik ezt kérték az Üzifára: „Őrült nők ketrece, ami 10 év közös munkáját foglalta össze, és könnyeket csalt mindenki szemébe.

Miért érdemes rád szavazni?
Az Üzifa sokkal több, mint egy kézműves ajándék, hiszen ennek a fának küldetése van. Arra ösztönöz, hogy merjünk egyediek, merjünk önmagunk lenni az ajándékozásban is: egy személyre szóló üzenet, valamint az Üzifa természetes egyedisége az ajándékozást valóban emlékezetessé és meghatóvá teheti, és ezek a pillanatok az igazán fontosak az életben.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Andinak 2 gyermeke van, 3 és 4,5 évesek, és nekem is (Viki) 2 gyermekem van, 3 és 5 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Az Andi gyermekei 1 és 3, az én gyermekeim (Viki) 2 és 4 évesek voltak.

127. Ihász Anita

Ihász Anita

A vállalkozás neve
Anyuska és Dívák Klubja

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az Anyuska oldalon kreatív párkapcsolati kártyák találhatók kisgyerekes szülőknek, akik szeretnék újra fellobbantani a lángot egymás között. A Dívák Klubjában pedig gyermektelen fiatal pároknak kínálok kreatív randi kártyákat.

A vállalkozás székhelye:
Kiskunhalas

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.anyuska.hu
www.divaklub.hu
www.facebook.com/anyuskaboltja
www.instagram.com/divakklubja

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Korábban amíg gyesen voltam, beíratkoztam egy webdesign suliba és ezen a vonalon terveztem haladni tovább. Az alkotás iránti szerelem és a szülés azonban jelenleg más irányba terelt. A második kislányom születése után, mint a legtöbb szülő, mi is eltávolodtunk egymástól a férjemmel. Nem akartuk, mert nem volt jó benne élni, ezért megoldást kerestünk…Sok mindent kipróbáltunk de valahogy a hatás elmaradt. Ekkor fogalmazódott meg bennem a 25 dolog kártyák ötlete. Mivel nálunk nagyon is bevált, gyorsan papírra vetettem, megmutattam a tervem másoknak is és kellő biztatással mögöttem kiadtam az első három csomag kártyát. Sok szülő küzd az elhidegüléssel, társas magánnyal, a félrekommunikációról nem is beszélve. A 25 dolog amiért szeretlek csomaggal feledhetetlen perceket szerezhetünk kedvesünknek, a 25 kaland veled csomaggal jövőbeli közös terveinket vethetjük papírra. A kedvencem a 25 dolog amit szeretném ha megtennél értem csomag. Mennyivel könnyebb tudatni kedvesünkkel a felmerülő problémáinkat, mint sírva toporzékolva. Nem megy mindig szóban elmondani az érzelmeinket, főleg a hormonoktól túlfűtve, viszont leírva a kártyák lapjaira sokkal könnyebb. A kártyák után jöttek az otthoni randi csomagok. Megmutatom, hogy otthon is lehet a férjünkkel randizni és kellemes estét együtt tölteni úgy, hogy közben a gyerekek a másik szobában alszanak.
A Dívák Klubja oldal még nagyon friss, nincs egy hónapos sem. A tematika hasonló csak a célcsoport más. Itt a fiatal, még gyermektelen pároknak kínálok randi kártyákat, mókás vagy romantikus feladatokat. Olyanokat, amivel szuperul érezhetik magukat kettesben, legyen szó friss vagy már bejáratott kapcsolatról. A kapcsolatok felpezsdítésére és az egymás közötti kommunikáció fontosságára szeretném felhívni a figyelmet.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az Anyuska oldalon kisgyerekes szülőknek, illetve a Dívák Klubja oldalon gyermektelen fiatal pároknak kínálok párkapcsolat pezsdítő kreatív kártyákat. Hiszem azt, hogy az őszinte beszélgetés sok esetben gyógyír a problémáink nagy részére.

Miért érdemes rád szavazni?
Minden kisgyerekes szülőnek jár a boldog párkapcsolat, hogy ne csak éljenek egymás mellett mint a testvérek, hanem visszaálljon a Férfi-Nő szerep. Ebben a sokszor nehéz helyzetben segítek megtenni az első lépést a kreatív kártyáimmal. Példát szeretnék mutatni, hogy egy boldog anya-apa páros boldogabb családot eredményez.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1,5 és 5,5 éves lánykáim vannak.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1 éves és 5 éves

128. Karika Éva

Karika Éva

A vállalkozás neve
Komfortzóna Iroda

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Alkalmilag adok ki egy mindennel felszerelt irodát workshopokra, megbeszélésekre, tanfolyamokra,tárgyalásokra,akár egy órára is.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.irodamegosztas.hu
www.facebook.com/irodamegosztas

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Volt egy ötletem és volt befektetni való pénzem.Meg szerettem volna Pesten egy irodát magamnak, de úgy gondoltam,hogy megosztom másokkal a használatot és a költségeket is (sharing).

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nagyon rugalmasan, a legtöbb igényt kielégítve biztosít kellemes és nyugodt környezetet a munkához, találkozásokhoz,tanfolyamokhoz. Jobb,mint egy kávézó vagy egy plaza:)

Miért érdemes rád szavazni?
Azt mutatom meg a példámmal, hogy egyszerű ötletek is nagyon jól működhetnek, és ha a szolgáltatás értékes a partnereknek,akkor a megelégedés tovább viszi az információt. Így igazán reklámköltségem sincs.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermek. 27, 25 és 17 évesek

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
14, 22,24

129. Ràkai Barbara

Ràkai Barbara

A vállalkozás neve
Lilly szett

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A vàllalkozàsom ruha tervezèssel foglalkozik, egyènre szabva. Minden anyuka vàsàrlò alakjàbòl, a legtöbbet hozzuk ki. Anya-lànya-fia ruhàkat kèszítek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.lillyszett.hu
www.facebook.com/lillyszett

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2016- ban indultatam. Mindig is divat örült voltam. Kutattam a turkàlòkban a legkülönlegesebb darabokat… Nagyon règ elterveztem, hogy ezt fogom csinàlni, de ugye sosem volt rà idö belefogni. Egyszer be kellett mennem Budapestre, àlltam a piros làmpànàl, rànèztem az òràmra ès làttam, van mèg egy òra a kislànyom alvàs idejèböl. Indexeltem es azt mondtam most, vagy soha. Elmegyek es megveszem az anyagokat, legfeljebb majd magamnak csinàlok belöle valamit. Koràbban is màr varrattam magamnak az àltalam megtetvezett ruhàkat.Szerencsère ujra kellett mennem a nagykerbe potolni az anyagot:) Innentöl nem volt megàllàs.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Fotòzàsokra, esküvökre, keresztelökre, vagy bàrmilyen egyedi alkalra öltöztetem a vàsàrlòimat, termèszetesen összhangban a gyermekkel. Szívem-lelkem a ruhàkban van, egy percre sem àllok le, folyamatosan legalabb 5-6 Anyuka alkata forog a fejembe, kihivas szamomra jot alkotni es megfelelni egy àlomnak, amit elkèpzel magàn a megrendelö. Imadom csinàlni.Mindent igyekszem megoldani. A celom, hogy lassam az örömöt az arcokon. Kèpes vagyok egy anyag utàn 4-5 nagykerrskedèsbe is elmenni. Ez kapcsol ki. Takaritas kozben folyamatosan megallok rajzolgatni:) De igazabol a kisfiam hajnali eteteseikor jonnek a legjobb otleteim, nyugalomban, csendben. Es azt a maradèk hàrom òràmat sem tudom utàna kialudni, mert felpörgök:)

Miért érdemes rád szavazni?
Oriasi biztatàs lenne szàmomra, ha megnyernèm ezt a díjat! Mèg biztosabb lennèk abban, hogy a mai vilagban is lehet szivvel csinàlni egy vàllalkozàst, hogy van, akik èrtèkelik ezt ès megèri az alvàs idömet, az osszes gondolatomat, az ebed idomet, az èjszakàimat azzal toltenem, hogy a megrendelöm ELÈGEDETT legyen. Csodàs dolog a boldog arcokat làtni, mikor meglàtjàk magukat a tükorben!! Ez a dij megmutatnà nekem, hogy jò uton jàrok ès nem èrdemes màskènt csinàlni egy vàllalkozàst, csak így. Szívböl, energiàbòl…

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Kettö gyermekem van. A lanyom, aki rèsze a vàllalkozàsnak is, negy eves, a kisfiam hat hònapos:)

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Ket eves volt a kislanyom, a kisfiam kozben szuletett

130. Kovács-Mitter Szilvia

Kovács-Mitter Szilvia

A vállalkozás neve
Útipoggyász.hu – Webáruház tudatos utazóknak

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az Útipoggyász webáruházban utazási kiegészítőket és kellékeket értékesítek. Célom, hogy egy helyről beszerezhető legyen mindaz, amire szükség lehet, ha kimozdulunk otthonról. Legyen az egy rövid kirándulás vagy nagy családi nyaralás. A webáruház kínálatában egyaránt megtalálható a pakolást segítő rendszerező és az utazás alatt unatkozó gyerekeket lefoglaló játék.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.utipoggyasz.hu
www.facebook.com/utipoggyasz.hu
www.instagram.com/utipoggyasz.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A webáruház 2016. májusában nyitott. A történet a szokásos. 🙂 12 évig utazásszervezőként, -értékesítőként és rendezvényszervezőként dolgoztam. Ez sok túlórával és hétvégi munkával járt. Sajnos az akkori munkaadómmal nem sikerült egy rugalmas, gyerekekhez igazodó munkarendet kialakítani. Váltáson gondolkoztam és egyre inkább arra jutottam, hogy az ideális munkahelyet én tudom magamnak megteremteni. Vállalkozó szülők gyerekeként nőttem fel, így nem voltak illúzióim. Tisztában voltam vele, hogy vállalkozóként ugyan rugalmasan tudom a munkaidőmet alakítani, de lemondásokkal is jár ez a fajta munka. 2 évig terveztem, álmodoztam mire bele mertem vágni a megvalósításba. És nagyon jól döntöttem, hogy nem hagytam magam róla lebeszélni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan termékeket, megoldásokat kerestem és keresek folyamatosan, ami megkönnyíti az utazók dolgát. A fő termékköröm, ami a személyes kedvencem is, a különböző bőrönd rendező táskák, amivel átláthatóbbá tehetjük a bőrönd, utazótáska tartalmát. Személyes tapasztalatom is, hogy a pakolás mellett a másik fő gondot a gyerekek lefoglalása jelenti az utazás, várakozás alatt. Ezért igyekszem erre is többféle megoldást nyújtani az útravaló csemegék tárolásától az úti játékokig.

Miért érdemes rád szavazni?
Szívvel-lélekkel csinálom a munkámat. Tele vagyok ötletekkel és lendülettel. A verseny által szerzett népszerűség segíteni tud abban, hogy meg is tudjam valósítani mindazt, ami a fejemben van.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Lili 11, Dani 5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3 és 9

131. Szmrecsányi Zsuzsi

Szmrecsányi Zsuzsi

A vállalkozás neve
Aktívmami Program

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Izgalmas, modern és hatékony alakformáló edzéseket kínál kisbabás anyukáknak, akik a gyermekükkel szeretnek vagy csak így tudnak sportolni.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.aktivmami.hu
www.facebook.com/Aktivmami/
www.instagram.com/aktivmami_program

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Első kisfiam születéséig személyi edzőként tevékenykedtem, de már jóval a születése előtt komolyan foglalkoztatni kezdett a várandósság szakmai szemmel történő megismerése. Majd beleszerettem, és új kihívásokat is találtam, hiszen rengeteg a tévhit a várandósság és a sport kapcsolatában, a már rég megcáfolt és elavult szabályokat még szakemberek is gyakran hangoztatják, így a kismamák bizonytalanok és ez akár ártalmas is lehet.
A várandósság utáni időszak már adta magát, hiszen a szülés után a fiatal édesanyák ugyan úgy szeretnének csinosak és fittek lenni, mint azelőtt, és miközben rendkívül igénylik a társaságot, az értelmes programokat, nagy szükségük van abban is, hogy szakember irányításával a nekik megfelelő gyakorlatokkal gyerjék vissza mind az alakjukat, mind az erőnlétüket, kondíciójukat. Látni kell, hogy itt nem csak egy edzéstervet kell “”összedobni””, hanem figyelembe kell venni egy sor dolgot, a szülés körülményeit, az azt követő állapotot, hogy az édesanya szoptat-e még, hogy milyen nyomai maradtak a várandósságnak, ami az egészségét érinti, és még sorolhatnám. Az órákon az édesanyákkal együtt a babák is részt vesznek, így az is fontos, hogy ők hogy érzik magukat a foglalkozások alatt.
Az Aktívmami órái az évek alatt alakultak, formálódtak, és könnyen átadható és megtanulható rendszerré lettek, így az érdeklődők megismerhetik, és saját környezetükben is formálhatják az édesanyákat és színesíthetik életüket.
Világ életemben akkor voltam igazán a helyemen, amikor segítő tevékenységet végeztem, és ezen a területen is az vitt és visz előre, hogy érzem, szükség van a szakmai tudásomra, a segítségemre, az iránymutatásra, hogy változtatni tudjunk a világban azon, ami már nem szolgál minket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az Aktívmami Program óratípusai elsősorban hatékony alakformáló edzésekkel segítik a kisbabás édesanyákat a jó közérzet és az egészség megszerzésében, megtartásában, hogy vidámabban és magabiztosabban élhessék meg az anyaságot. A várandós kismamákat nekik szóló mozgással és vajúdást segítő technikák gyakorlásával segíti hozzá az előttük álló esemény legteljesebb és élményszerű megtapasztalásához és az állapottal járó nehézségek leküzdéséhez. Azokat a vállalkozó kedvű edzőket vagy tanulni vágyó édesanyákat pedig, akik szintén fontosnak érzik a fenti területeken végzett segítő munkát, az Aktívmami Akadémia továbbképzései várják, ahol az évek során kialakult technikákat, tematikákat ismerhetik meg.

Miért érdemes rád szavazni?
Számomra mindig fontos volt az egészség és az ehhez vezető utat folyamatosan kutattam, kutatom. Biztos vagyok abban, hogy jelenlegi világunk csak egy átfogó szemléletváltással maradhat ép, és maradhat fenn. Az Aktívmami nem csak mozgásprogram. Kiállunk a környezetvédelem, a hulladékcsökkentés, a tiszta víz és élelmiszerek, a természetes táplálkozás, természetközeli és természetbarát eszközök és módszerek mellett, valamint a szabad és természetes szülés és születés jogáért. A minket megkereső édesanyák sem egyformák. Van, aki csinos, van aki erős szeretne lenni, van, aki társaságot, mások a régi életükhöz hasonló ingergazdag hétköznapokat szeretnének.
A versenyben való részvétellel az a célom, hogy szélesebb körben megismertessem az Aktívmami Program anyukáknak szóló alakformáló edzéseit. Hiszen ha az egész világot nem is tudom megváltoztatni, egy szeletkéjével biztosan boldogulok, és ehhez járulhatsz hozzá a szavazatoddal.
Köszönöm!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Két kisfiam van, egyikük 8, a másik 3 éves jelenleg.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Tágabban értelmezve a nagyobbik fiam születésével kb 8 évvel ezelőtt kezdődött minden, de valódi vállalkozás csak évekkel később lett belőle.

132. Dr. Auksziné Erdélyi Anita

Dr. Auksziné Erdélyi Anita

A vállalkozás neve
Csemeteliget Baba-mama és gyermekközpont

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Baba-mama és gyermekközpontot, közösségi teret működtetek Debrecenben, ahol védjegyes baba-mama foglalkozásokkal, fejlesztő ovis foglalkozásokkal, ovi előkészítővel, anyukáknak tanfolyamokkal, klubokkal, tematikus szülinapi zsúrokkal, élménydús nyári táborokkal, családi programokkal várjuk a hozzánk érkezőket.

A vállalkozás székhelye:
Debrecen

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.csemeteliget.hu
www.facebook.com/csemeteliget

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Ez egy nagyon nagyon hosszú történet. Egy közepes dióhéjban: mindig nagy álmom volt valamit alkotni, létrehozni, segíteni az embereken. Kisfiam születésekor tagja lettem én is a helyi online baba-mama kluboknak, sorra olvastam az édesanyák problémáit, és ahogyan kisfiam cseperedett, észleltem, hogy ezek valójában az én problémáim is. A hová mozduljunk ki kisgyermekkel, hol van baba-mama játszó, tudtok-e baba-mama barát helyet, hol van többkorosztályos foglalkozás, és a sztenderd, a mivel kössem le a 1,5-2 éves gyermekem? Az évek alatt álmodtam egy helyet, ahol mindezt megvalósítom. Ezért képeztem át magam, elvégeztem számos foglalkozásvezetői képzést, közöttük a Bábos Mesekuckót, mely a legkomplexebb és legfejlesztőbb baba-mama foglalkozás. A miértem nem más, minthogy segítsek az anyukáknak, hogy létrehozzak egy helyet, egy közösséget, ami sok-sok debreceni anyuka és család problémájára megoldást nyújt. Hogy tudjak segíteni a gyermekükkel otthonlévő anyukáknak, mert valójában mindenki élete más és más mederben folyik, de az anyukákat mindig is ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, és minden anyuka ugyanazon problémákkal küzd. Nekik szeretnék segíteni a központ működtetésével. Évekig építettem fel fejben a baba-mama központot, 9 hónapig kerestem a helyszínt, hónapokig tárgyaltam, engedélyeztettem, míg végül 2017.10.16-án megnyitotta kapuit a Csemeteliget Baba-mama és gyermekközpont Debrecenben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásom a debreceni (és környékbeli) anyukáknak és kisgyermekes családoknak nyújt számtalan programot, foglalkozást, fejlődési és kikapcsolódási lehetőséget. Az anyukákat klubokkal, kismama és fittmami tornával, AnyaAngol tanfolyammal várjuk, mindehhez gyerekfelügyeletet biztosítunk. A bölcsis korosztály számára 7 különböző baba-mama foglalkozást biztosítunk a mese, zene, mozgás és játék jegyében. Az ovisoknak különböző fejlesztő foglalkozásokat tartunk. Mindemellett miniovival, játszóházzal, családi napokkal, rendezvényekkel, nyári élménytáborokkal, szülinapokkal várjuk a hozzánk látogatókat.

Miért érdemes rád szavazni?
Sokan megjegyezték már, hogy nagyon jó a kezdeményezés, hiánypótló, nagyon kellett már egy ilyen hely Debrecennek, és hogy nem kis fába vágtam a fejszémet. Ez mind igaz. De hiszek abban, hogy Debrecenben is szüksége van egy helyre az anyukáknak, ahová megéri kimozdulni, ahol fel tudnak töltődni, eszmét cserélni, kávézni, barátságot kötni, közösséget építeni. Mindezt úgy, hogy gyermekük játékosan, észrevétlenül fejlődik foglalkozásainkon. A visszajelzések is azt mutatják, hogy a Csemeteliget ezen az úton halad, és már sok-sok család második otthonává vált.
Ha Te is szeretnéd, hogy fennmaradjon a Csemeteliget, hogy legyen egy hely Debrecenben is, amely megkönnyíti az édesanyák életét, ahová megéri kimozdulni, ami értéket közvetít, támogasd egy szavazattal a munkámat! Köszönöm.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
kislányom 26 hónapos, kisfiam 5,5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
kislányom 18 hónapos, kisfiam 5 éves

133. Antalóczi-Győrfi Orsolya

Antalóczi-Győrfi Orsolya

A vállalkozás neve
rajtcsomag.hu

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Meglepetésdobozokat állítunk össze futóknak és futni vágyóknak, edzéstervvel, hasznos felszereléssel és egészséges nasikkal.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.rajtcsomag.hu
www.facebook.com/rajtcsomag.hu
www.instagram.com/rajtcsomag.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Amikor a harmadik gyermekemmel voltam várandós, szerettem volna egy olyan megélhetési forrást teremteni, amit itthonról, a gyerekek mellett is tudok végezni, ezért csináltuk meg a webshopot. A meglepetésdobozok nagyon népszerűek, és az én szívemhez a futás áll közel, ezt az élményt szeretném minél több embernek átadni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A futás a leginkább idő- és pénztakarékos mozgás, ezért ideális sport az Anyukáknak. Sokan kacérkodnak a gondolattal, hogy futócipőt húznak, de aztán ez a terv mégis meghiúsul. Ebben segít a rajtcsomag.hu. Személyre szabott meglepetésdobozt küldünk, jól követhető edzéstervvel (5, 10 vagy 21 kilométer), néhány hasznos felszereléssel és fitness nasikkal. A közösségi oldalainkon gyors, egészséges receptötleteket és motivációs posztokat osztunk meg, ezzel is támogatva az életmódváltást. Minden embernek fontos a mozgás, de az Anyukáknak különösen, mert önbizalmat ad, energiát, és segít kiszakadni a mókuskerékből.

Miért érdemes rád szavazni?
Egy nőnek a gyermeke születésével fenekestül felfordul az élete. Megváltozik a teste, a napi rutinja, a társasági élete. A test és a lélek karbantartásához szerintem a futás a legjobb módszer, én is 2 kisgyerek és munka mellett kezdtem el 4 éve. Nem kell hozzá drága felszerelés, nem kell edzőterembe járni, nincs időhöz kötve; csak kilépsz az ajtón, és kezdődhet is az edzés, ami testileg, lelkileg feltölt. Ehhez nyújt segítséget a rajtcsomag.hu. Kiválaszthatod, hogy milyen távra szeretnél felkészülni, küldünk edzéstervet és egy adag motivációt. Ebben egyedülálló a vállalkozás az országban, hiszen egy teljes élménycsomagot küldünk, amihez csak az elhatározást kell Neked meghozni. Hiszem, hogy a futással nem időt veszel el a családodtól, hanem kis időbefektetéssel egy csinos, egészséges, kiegyensúlyozott Anyát kapnak vissza minden edzés végén. Ezt az élményt szeretném minél több embernek megadni, hiszen természetesen nem csak Anyukák vághatnak bele.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Benedek 7, Barnabás 6 éves és Panka 5 hónapos

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5, 6 évesek és 7 hónapos várandós voltam

134. Hadarik Rita

Hadarik Rita

A vállalkozás neve
Hadarik Rita Gluténmentes Termékcsalád

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gluténérzékeny, illetve gluténmentes diétát folytató emberek számára kínálok ízletes, könnyen és gyorsan elkészíthető, kompakt megoldásokat. Jelenleg a Hadarik Rita gluténmentes termékcsaláddal (céllisztek, instant zabkásák) márkatulajdonosaként végzek gasztro edukációs feladatokat (receptkönyv írás, receptek fejlesztése, termékek fejlesztése, receptvideók gyártása, gyakorlati tippek megosztása).

A vállalkozás székhelye:
Pilisszántó

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.glutenmentessutemeny.hu
www.facebook.com/glutenmentessutemeny
www.facebook.com/groups/Hadarik Rita – gluténmentes étrend csoport
www.instagram.com/hadarik_rita_glutenfree_expert
www.youtube.com/channel/Hadarik Rita ǀ Gluténmentes receptek, tippek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2013-ban 5 év gasztrobloggerkedés után válaszút elé kerültem. Egyértelművé vált, hogy kezdeni kell valami komolyat, konkrétat az életemmel, amivel biztosíthatom egyedülálló, két gyermekes anyaként a jövőnket. Akkor nyitottam meg az ország első 100 %-ban gluténmentes éttermét másodmagammal. Ezt két és fél éven át vittem, mint résztulajdonos és séf. Az élet, a gyermeknevelés azonban közbeszólt, sokkal rugalmasabbá kellett tennem a mindennapjaimat, így váltottam. Egy hazai gyárat felkeresve piacra dobtuk a Hadarik Rita gluténmentes termékcsaládot, amit azóta is menedzselek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Termékeimmel egyszerű, (még kezdő diétázók számára is) gyorsan elkészíthető, finom ‘megoldásokat’ adok a diétázók kezébe. A termékeimben minden szárazanyag megtalálható a sikerélményhez, azaz a szép, ízletes, és előnyös összetételű tészták és ételek készítéséhez. A felhasználóknak nem kell kísérletezniük, felesleges pénzt kidobniuk, és rengeteg időt pazarolni arra, hogy ehető, ízletes tésztákat készítsenek, olyanokat, amiket a nem diétázó családtagjaik is örömmel fogyasztanak. Gasztronómiai előéletemnek köszönhetően (éttermi séf, receptkönyvíró) pedig folyamatos megújulást, izgalmas ételeket, recepteket kínálok a mindennapokra. Részt veszek, vagy magam szervezek olyan projekteket, amikkel a gluténmentes étrenden élők ‘hátráltatott’ életére hívom fel a figyelmet. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a társadalom ne hisztériának kezelje ezt a területet, hanem komolyan vegyék, és elinduljon egy olyan társadalmi folyamat, ami megértést, együttműködést, és elfogadást hozhat, ezzel könnyebbé, kényelmesebbé téve a diétázók életét.

Miért érdemes rád szavazni?
Úgy érzem, ez a felhasználói vélemény mindent összefoglal, hogy miért érdemes rám szavazni:
„A szomorúságot bionapfénnyé varázsoltad, a pénztárcánkhoz pedig hozzátettél valamilyen lelki takarékprogramot. A lisztjeiddel rendszer költözik az ember életébe, mert tervezhető és szerethető életet élhet az ember. Amit kigondolunk, el is készítjük. A felismerés kudarca, a tehetetlenség, hogy a jóízűen falatozó emberekkel együtt örüljünk, miközben korog és hasít a fájdalom a gyomrunkba, egyszerűen mámoros ízkavalkáddá és jóérzéssé változik. Nekem ezt jelenti a Hadarik Rita gluténmentes célliszt család. Van számomra is jó étel, amit ráadásul már a környezetem is szívesen megkóstol, a gyerekek pedig nagyon szeretik!” – M. Viktória.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Botond 12, Máté 10

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
5, 7

135. Rigóné Tomka Lea

Rigóné Tomka Lea

A vállalkozás neve
MyFlores és Pulyaruha

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézzel hímzett gyermekruhák, kiegészítők és női sálak, kendők készítésével foglalkozunk, figyelembe véve a mai divatot.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.myflores.hu
www.pulyaruha.hu
www.facebook.com/MyFores
www.facebook.com/Pulyaruha
www.youtube.com/channel/MyFlores Kézzel Hímzett körsálak

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
6 éve foglalkozom a népi hímzés népszerűsítésével. Vállalkozásomat és gyűjtéseimet 2012-ben kezdtem el a második gyermekem születésekor. Férjem matyó legény, így a matyók hímzésvilágával általa ismerkedtem meg. Anyósom hímző asszony, akinek a hímzés már gyerekkora óta a napjainak a része.
Művelődésszervezőként csöppentem bele a matyók világába, mindig is arról álmodtam, hogy a népi kultúrát közvetítsem a jelen és a jövő generációinak. Adott volt, hogy a kézi hímzés lesz az, amivel elindíthatom barátnőmmel a gyermekruha készítő vállalkozásomat. Gyerekkorom óta vonzódtam a népi hímzéses ruhákhoz, elkezdtünk gyerekruhákat tervezni, amely a mai divatnak megfelelő, ezeket pedig hagyományőrző kézzel hímzett matyó motívumokkal díszítettük. Abban az időben, amikor elkezdtük nagyon népszerű lett a hétköznapi ruha népi motívumokkal való díszítése. Nehéz volt a ruhapiacon kitűnnünk, de végül is a kitartásunk, kreativitásunk és matyóhímzés iránti elköteleződésünk gyümölcsöző lett. Három éve kiegészítettük a Pulyaruha palettánkat kézzel hímzett női sálak, kendők készítésével, így született meg a MyFlores márka. Világszerte küldünk az anyaföldről elszakadt magyaroknak és leszármazottjaiknak magyaros kézzel hímzett ruházati termékeket, melyeket büszkén viselnek.
A hímzés-sablonok gyűjtése egészíti ki a munkánkat. Már szinte az egész országból őrzünk hímzés motívumokat, gyűjteményünk már több, mint 500 db hímző sablont tesz ki, melyeket nagy becsben tartunk és folyamatosan használjuk a ruházati termékeink elkészítésénél.
Szívemben már rég érett a gondolat, hogy mindazokat a motívumokat, melyeket nap, mint nap használunk a ruháink készítésekor, a gyerekeknek játékos formában is megmutathassam, így született meg A SURC matyó népművészeti foglalkoztató füzet. Fontos számomra, hogy a nemzeti kincsestárunk matyó virágait megismerhessék, nevén tudják szólítani a gyermekeink és szívesen viseljék is. A 39 oldalas foglalkoztató füzet a matyó mintakincset és a matyó viseletet állítja a foglalkozás középpontjába. A füzet az óvodás korcsoportot szólítja meg mesével, egyszerűbb és bonyolultabb feladatok megoldásával, színezővel és közös játékra is lehetőséget ad. A minták alapját Kis Jankó Bori népművész rajzai adták, alapmotívumai az ő mintarajzaiból származnak.
Folyamatosan azon dolgozom, hogy a mottónkat beteljesítsük: “A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mindazok, akik szeretik a népművészetet és a divatot is egyben, nálunk megtalálják a kettő harmóniáját. A gyönyörű, hagyományos matyó hímzést olyan divatos gyermekruhákra terveztük, melyek megállják a helyüket a mai korban. MyFlores körsáljaink pedig a legegyszerűbb öltözéket is feldobják és sosem maradnak észrevétlenül, remek társalgás indítók, a mellett, hogy a viselőjük hagyományőrző is lehet egyben.

Miért érdemes rád szavazni?
Számomra a vállalkozásom egyben a misszióm is, jelmondatunknak Szent Morus Tamás gondolatát választottam:
“A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása”.
Ezt mi szívből valljuk és szeretném, ha minél több gyermek és hölgy ruhatárában izzana ez a láng! Szavazz rám, hiszen minden a szavazatoddal támogatod a magyar népművészetet! Köszönöm szépen! Lea

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 gyermekem van: Péter 3 éves, Pityus 7 éves, Veronika 8 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Veronika lányom 3 éves, Pityus fiam 1 éves

136. Kiss Judith

Kiss Judith

A vállalkozás neve
KreaBaby

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás, 1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Praktikus és sokféleképpen használható baba-és gyermektermékeket készítünk és keresünk szerte a világban. Hasznos legyen, válasz legyen valamilyen problémára, amivel a szülők találkoznak és kézműves eljárással készüljön, kis családi manufaktúrákban. Találmányunk, a Takarócsipesz is ebben a szemléletben született, sok helyzetben könnyíti meg a szülok életét.
Utazásaink során keresünk, felfedezünk, kipróbálunk… mi magunk is készítünk, kreálunk… kézműves, vagy dizájner termékeket, amelyek könnyebbé teszik a családok életét, amelyek kreatívak, amelyek megoldást kínálnak valamilyen problémára. Mert a világ nemcsak rózsaszín és kék, hanem színes és meghökkentő… Ez a KreaBaby filozófiája.

A vállalkozás székhelye:
Sabiñánigo – magyar fióktelep Üllő

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.kreababy.hu
www.facebook.com/kreababy
www.instagram.com/kreababyhu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozás maga 2012-ben született, amikor mi, mint nemzetközi család, spanyol apuka, magyar anyuka, magyar-spanyol kislány, akik állandóan költöznek és utaznak, sokat látnak a világból, belevágtak hármasban az akkor 9 hónapos Marával az elso közös vállalkozásba, Marabico-ba Spanyolországban. Marabico egy utazó és természetkedvelő szülőknek szóló webshop és blog. Ez növekedett szépen az évek során, és szerettünk volna másik otthonunkban, Magyarországon is létrehozni valamit. 2017-ben érkezett ez a lehetőseg, KreaBaby képében. Imádjuk a kézműves termékeket, de számunkra fontos szempont, hogy ne csak szép, dizájnos legyen valami, hanem hasznos is, főleg ha babatermékekről van szó. Szeretnénk ezt a kettőt ötvözni, és a saját “kreálmányaink” mellett, felkutatni más hasonló értékeket képviselő manufaktúrákat. Spanyolországban is létrehoztunk a KreaBaby márkát, amin keresztül a saját kreálmányaink mellett magyar kézműves, vagy dizájner baba- és gyermektermékeket szeretnénk megismertetni a spanyol családokkal. A KreaBaby-t nemcsak mi hárman alkotjuk, hanem anyukák és apukák egy csoportja, akik segítenek nekünk ebben a kreatív kalandban.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan tárgyakkal szeretnénk körülvenni csemetéinket, amelyek praktikusak, könnyebbé teszi a család életét nem nehezebbé, olyan játékokkal, amelyeket sokféleképpen lehet használni, hiszen a gyermeki képzelet határtalan.
Praktikus és kézműves…. Neked és babádnak kreálva.

Miért érdemes rád szavazni?
KreaBaby szeretne lehetőseget adni a magyar kézműves anyukáknak és apukáknak, hogy együtt, összefogva, be tudjuk mutatni a magyar dizájner babatermékeket Spanyolországban. Szintén szeretnénk spanyol szülők ötleteit megismertetni itthon Magyarországon, mert a szülői kreativitás határtalan és sok-sok szép vállalkozás születik ebből, de nehéz a nemzetközi piacra kilépni apró vállalkozásként.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
1 kislányom van Mara, 6 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
9 hónapos

137. Tóth Viktória

Tóth Viktória

A vállalkozás neve
Babystory

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Segíteni szeretnék az Anyukáknak abban, hogy a gyerekeik fotói ne a telefonokban, memória kártyákon, merevlemezeken vagy felhőkben porosodjanak. Hiszem, hogy a legértékesebb fotóknak kézzel foghatónak kell lenniük. Még ebben a rohanó világban is kell szánni időt arra, hogy előhívassuk a fotókat, kitegyük a falra vagy albumba rendezzük.

A vállalkozás székhelye:
Bucsu

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.babystory.hu
www.facebook.com/babystory.babanaplo
www.instagram.com/baby.story.journal

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Gyerekkorom óta imádok fotózni. A kislányaim születése előtt babákat, kismamákat és családokat fotóztam. Már alig vártam, hogy a saját gyermekeimet is fotózhassam. Eljött ez az idő is. Sokat fotóztam a lányaimat, de a fotók utóéletére már nem szántam időt. Így csak gyűltek a digitális fotók és várták a jobb sorsukat. Lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy (egy-két képet leszámítva) a gyerekek összes képe a merevlemezen pihen és nem élvezzük ki őket. Rájöttem arra, ha nem tesszük kézzel foghatóvá az emlékeinket, akkor az olyan, mintha nem is lennének. Nekünk Anyáknak/Apáknak felelősségünk, hogy megörökítsük a gyerekeink gyermekkorát, megőrizzük az emlékeket, hogy később megmutathassuk nekik, hogy milyenek voltak. Azért kezdtem el a Babystory-t, hogy a hasonló helyzetben lévő szülőket segítsem.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Első termékem egy modern babanapló, ami fotóalbum és emlékkönyv is egyben. A közeljövőben további emlékőrzést segítő termékekkel szeretném bővíteni a termékpalettámat. Terveim szerint képkeretek, képtartók, fotóalbumok is elérhetőek lesznek a webshopomban. A blogbejegyzéseimmel szeretném segíteni a szülőket, hogy jobb fotókat készítsenek a gyerekeikről és átgondoltabban fotózzanak.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, ha Neked is gondot okoz, hogy a gyerekekről készült megszámlálhatatlan fotót rendszerezd, biztonságban tudd és a legértékesebbeket nap mint nap elérhető közelségben tartsd.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 kislányom van. 3,5 és 1,5 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3 és 1 évesek voltak.

138. Szentesi Eszter

Szentesi Eszter

A vállalkozás neve
Bármitartó

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Saját tervezésű és/vagy kis szériás, prémium minőségű eszközöket és alapanyagokat kínálok az XL horgolás szerelmeseinek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.barmitarto.hu
www.facebook.com/barmitarto
www.facebook.com/groups/polofonalazzvelunk
www.instagram.com/barmitarto
www.youtube.com/c/barmitarto polofonal
www.barmitarto.blog.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Magával ragadott a pólófonalas horgolás, a vastag fonal, a nagy tű, a változatos színek, a haladós munka vele. Hamar megszületett a név, a márka és a szellemiség hozzá. Először B tervnek indult, mondhatni terápiás céllal. Magamnak szerettem volna valamit, amivel kitűnök a többi hasonló alkotó közül, ezért kitaláltam a horgolható fa alapokat, és megmutattam a csoportomban is az ezzel készült alkotásokat. Mindenkinek a fa alapok kellettek. Feltörtem a malacperselyem, és félve megrendeltem az első 120 darab gyártását. Másfél óra alatt elkelt mind. És akkor, abban a pillanatban valami végérvényesen megváltozott, és “A” tervvé vált… Azóta kitágultak a határok, földrajzilag, emberileg, szakmailag, technikailag.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Küldetésem a minőség. Mindenben. A hozzám fordulók minőségi alapanyagokhoz és minőségi segítséghez jutnak. Ezáltal pedig önmagukkal is minőségibb, kreatívabb, felfedezőbb időt tölthetnek.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha a Bármitartóra adod le a szavazatodat, akkor nem csak engem támogatsz egy szakmai elismerés megszerzésében, hanem támogatod azt a több mint 4000 kreatív embert is, akikkel nap mint nap találkozom az online térben, akiknek már közel 40 ingyenes oktató videót készítettem, akiknek blogot írok és fonalat festek, akiknek új formákat találok ki, akik nélkül nem lehetnék önazonos, akik velem örülnek a sikereknek, akik közé szeretek tartozni.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy kislányom van, aki idén nyáron lesz 5 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4

139. Neuschel Mónika

Neuschel Mónika

A vállalkozás neve
Tündérkomód Ásványékszer

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Ásványékszereket készítünk kézzel, szívvel, szeretettel. Minden megrendelést mi fűzünk, itthon, Magyarországon, hazai munkaerővel.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.tunderkomod.hu
www.facebook.com/tunderkomod

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A Tündérkomód Ásványékszer története talán akkor kezdődött, amikor nagyon beteg lettem. Ott álltam kemoterápia alatt egy kicsi gyerekkel, és rádöbbentem, hogy annyi mindent nem mondtam el még olyan sok mindenkinek. Nem mondtam elégszer, hogy szeretem, nem mondtam eleget, hogy fontos számomra, nem mutattam eléggé, hogy vele vagyok a bajban és az örömben, hogy így vagy úgy, de összetartozunk. Akkor jöttem rá, hogy az élet nagyon rövid is lehet, és nincs idő arra, hogy olyannal foglalkozzak, amiben nem látom mindig az örömet. Évekkel később egy baráti körben merült fel, hogy kézműves termékeket forgalmazzunk, kicsi csodákat, sokszínű és sokféle kincseket, aztán végül csak az ásványékszereim maradtak. Előtte is foglalkoztam már ékszerekkel, de az igazi szerelem számomra az ásvány, azok szépsége, ereje, megfoghatatlan misztikuma. Mára 27.000 ember követ minket Facebookon. Két fantasztikus, kreatív és csupaszív kolléganővel dolgozom: Anna és Anikó afféle angyalok az életemben, és ugyanúgy hisznek az ásványok erejében, mint én.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sokszor olyan nehéz kimondani alapvető dolgokat: hiányzol, szeretlek, megbecsüllek, fontos vagy számomra. Annyira biztosak vagyunk benne, hogy van még idő, hogy még ráér, hogy a másik tudja. Akkor és ott, a mellrákom alatt rádöbbentem, hogy nem lehet elégszer kifejezni az érzéseinket, nincs olyan, hogy túl sok hála, hogy túl sok ölelés. Ünnepelni kell, hogy élünk és élhetünk. Azóta az összetartozásnak és egymás segítésének a megélése lett az egyik legfontosabb misszió az életemben, melyet az ékszereinken keresztül hirdetek: anya-lánya karkötők, lélekerősítő-spirituális és motivációs ékszerek egyaránt szerepelnek a kínálatunkban. A cégem támogat egy emlőrákos nőket segítő szervezetet is: nekik mottójuk, hogy “Mellrák után is van élet”. Hát, jelentem, van :).

Miért érdemes rád szavazni?
Saját tervezésű ékszereink kézzel, szívvel és szeretettel készülnek, és ez a Tündérkomódnál nem csak közhely. Minden egyes karkötőt úgy készítünk, olyan szeretettel, mintha egy közeli barát számára készítenénk. Minőségi alapanyagokból, erőt adó, tiszta ásványokkal dolgozunk, és kedves kísérőkártyákkal, apró meglepetésekkel tesszük teljessé az ajándékozás élményét. Hiszünk abban, hogy az emberi kapcsolatok teszik teljessé az életet, melyet ékszereink, főleg az anya-lánya karkötőink, még inkább erősítenek. Nagyon sok kedves e-mailt kapunk a vásárlóinktól, miután felbontották a csomagot, vagy megtörtént az ajándékozás, így mi is átélhetjük ezeket a sokszor könnyekig megható, bensőséges pillanatokat. Szeretnénk minél több embert erősíteni, minél több anya-lánya kapcsolatot teljesebbé tenni ékszereinkkel.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egyszem kisfiam Dániel, aki most 9 éves

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6

140. Bozsik Mária

Bozsik Mária

A vállalkozás neve
netspanyol – online spanyoltanulás

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online spanyolórákat tartok. Milyeneket is pontosan? Ahol spanyolul beszélünk és nem magyarul, ahol főleg a diák beszél és nem én, illetve, ahol, ha nem ért valamit, addig vezetem rá és segítem (táblázatokkal, plusz feladatokkal), amíg meg nem érti. Óráim bárhol, bárhonnan elérhetőek. Segítek, ha valaki nyelvvizsgázni szeretne, és segítek, ha “csak” beszélni.
Tapasztalt fordítóként és tolmácsként spanyol-magyar viszonylatban professzionális nyelvi szolgáltatást nyújtok.

A vállalkozás székhelye:
Vác

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.netspanyol.hu
www.facebook.com/netspanyol.hu
www.instagram.com/netspanyol

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2017 tavaszán indult hivatalosan a vállalkozásom. Hogy miért? Röviden erre nem is tudnék válaszolni: tíz éven át minden figyelmemet és energiámat lekötötték a gyerekek, amit nagyon élveztem is, kivételt ez alól csak a fordító- és tolmács képzésemre fordított 3 év képezett. A gyerekekkel töltött idő alatt mindvégig éreztem, hogy nagyon szeretnék egyszer majd azzal foglalkozni, amit hosszú évek alatt tanultam, szeretek, ráadásul úgy, ahogyan én szeretném. A világ a nyelvi szolgáltatások terén hatalmas változáson ment keresztül 10 év alatt, szeretném, ha minél többen lehetőséget kapnának arra, hogy a hagyományostól eltérő, új módszerekkel, eszközökkel igénybe vehessenek nyelvórákat, fordítói, vagy akár táv-tolmácsolási szolgáltatásokat is.
Állandóan ötletelek, szerintem nem létezik olyan platform, ahol minden ötletemet kipróbálhatnám, vagy megvalósíthatnám, pláne olyan, ahol még a családdal kapcsolatos logisztika sem szorul háttérbe.
Ezért született és alakul a “netspanyol” – folyamatosan.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Spanyol nyelvtudásukat fejlesztem, önálló tanulásukat segítem, próbálom motiválni a spanyolul tanulókat (napi szinten a Facebookon és az Instagramon), emellett fordítok és tolmácsolok.

Miért érdemes rád szavazni?
Biztosra akarsz menni a spanyollal? Jelentkezz a www.netspanyol.hu weboldalon és megtanítalak, ez a dolgom:)
Lenne egy fontos leveled, értékesíteni szeretnél spanyol nyelvű országokban, tárgyalnod kéne, de a partnered nem tud angolul sem? Ha ismerős a helyzet, keress bizalommal, segítek szóban-írásban egyaránt!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Négy, jelenleg 5, 8, 10 és 11 évesek. Két fiú és két lány – tökéletes:)

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
10, 8, 6, 4.

141. Zeke Erika

Zeke Erika

A vállalkozás neve
BalloonLife

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi és személyre szabott léggömbdekorációkat, lufifigurákat készítek, amellyel varázslatossá teszem a szülinapokat, emlékezetessé az esküvőket és figyelem központúvá a céges rendezvényeket, üzleti megnyitókat. Célom, hogy megmutassam, hogy a léggömbdekorálás nem csak a héliumos lufikról, a lufihajtogatás nem csak a lufikutyáról szól, és káprázatos dolgokat lehet lufiból készíteni.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.balloonlife.hu
www.facebook.com/balloonlife.hu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
5 évvel ezelőtt vettem először lufipumpát a kezembe, olyan célból, hogy boldoggá tegyem a Noémit a 2,5 éves kislányomat, aki egy napig eljátszott egy levegővel felfújt léggömbbel. Boldogság töltötte el a szívem, mikor láttam Noémi amúgy is csillogó szemeit még jobban felragyogni az első lufifiguráim láttán.
Ez volt az első élmény, ami elindított a lufik világába és motivált, hogy egyre több figurát megtanuljak.
Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, sokkal többről van szó, mint csak egyszerű hobbi, és másokkal is szeretném megosztani ezt az élményt, így 2013 őszén elindítottam a vállalkozomat.
A sok –sok gyakorlás, a kitartás, a tanulási vágy és a lendület vitt előre, hogy mindent megtanuljak, amit csak lehet ezen a területen. A magyarországi tanfolyamokon kívül jártam már Belgiumban, Szlovéniában, idén ősszel pedig Spanyolországba, Barcelonába készülök egy 4 napos szakmai tanfolyamra, aminek a belépőjét egy versenyen nyertem.
Rengeteget tanulok, azért hogy fejlesszem magam és megtanuljak mindent és ezzel is bővítsem a szakmai tudásomat.
2014 –ben Nemzetközi lufitekerő vizsgát, majd 2016 novemberében sikeres nemzetközi léggömbdekoratőr vizsgát tettem (Certified Balloon Artist)
2015. februárjában megszületett, a saját márkám a BalloonLife – Ahol a léggömbök életre kellnek szlogennel, amit azóta is építek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mikor hozzám fordulnak, az emberek valamilyen különleges eseményre készülnek. A színes termékpalettámból, mindig megtaláljuk az alkalomhoz illő dekorációt, léggömbkülönlegességet. Megalkotom gyerekük kedvenc mesehősét a szülinapra vagy egy óriásszobrot egy konferenciára és egyedi feliratos lufit az esküvőre. Számomra fontos, hogy mindenki elégedett legyen, ezért mindig többet adok, mint amit várnak.

Miért érdemes rád szavazni?
5 évvel eldöntöttem, hogy a saját lábamra állok és a hobbim lesz a hivatásom. Egyedi megközelítésben mutatom be a lufikat, és olyan csodákat alkotok, amivel boldoggá, teszem az embereket. Segíts kérlek, hogy mindenki érezze a lufiboldogságot, hogy még többen megismerjenek és mindenhova eljusson ez a csoda.
Szavazz rám! Köszönöm szépen!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy kislányom van. Noémi, aki 8 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3

142. Szabolcsi Tímea

Szabolcsi Tímea

A vállalkozás neve
Szennyvíztanácsadás

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom fő profilja a lakossági- és ipari szennyvizekkel kapcsolatos tanácsadás és tervezési munkák elvégzése, mint például szennyvíz előkezelő berendezések tervezése és engedélyezése. Ezen felül a környezetvédelem többi területén is számtalan tervezési- és adatszolgáltatási feladatokat végzek.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.szennyviztanacsadas.hu
www.facebook.com/Szennyvíztanácsadás

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2013-ban, a főállásom mellett lehetőségem nyílt egy magán tervezési munkára, ezért indítottam el vállalkozásomat, amit utána is folytattam. Élveztem, hogy egyre sokrétűbb szakmai kérdésekkel kerestek meg, amiből több kihívást is jelentett és felvillanyozott, hogy sokat tanulhatok minden munkából és segíthetek magánszemélyeknek vagy kisebb vállalkozásoknak megoldani egy-egy problémát. Mióta megszületett a kislányom, leginkább az a célom, hogy főállásban tudjam majd folytatni és a saját lábamra állásával biztosíthassam azt, hogy kevesebb időbeli elfoglaltsággal és változatosabb munka mellett az anyai szerepemre is több idő jusson.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásom fő célkitűzése, hogy megóvjuk környezetünket. Ebben úgy tudok segíteni más vállalkozásoknak, hogy a végzett tevékenységükkel a környezetüket ne károsítsák, így a kialakult rossz szokásokat és megoldásokat úgy alakítjuk át, hogy az mindenkinek jó legyen. Munkám során olyan létesítményeket tervezek és engedélyeztetek, melyek ezt támogatják. Továbbá segítek a cégeknek a környezetvédelmi jogszabályok útvesztőiben eligazodni és megfelelni azok előírásainak.

Miért érdemes rád szavazni?
Vállalkozásomat rugalmas időbeosztással önállóan tudom vezetni, így kevesebb stressz ér és több minőségi időt tudok tölteni gyermekemmel. Szerintem ez a verseny is ezt szimbolizálja, hogy nem kell feladni álmainkat, gondoskodó családanyaként is meg lehet valósítani önmagunkat.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy kislányom van, aki idén márciusban lett egy éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Még gyermekem születése előtt, főállásom mellett indítottam el egyéni vállalkozásomat.

143. Hanula Edina

Hanula Edina

A vállalkozás neve
Léda műhely

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
baba és gyerek termékeket varrok

A vállalkozás székhelye:
Dunakeszi

A vállalkozás honlapja/blogja:
https://www.facebook.com/ledamuhely

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A Léda műhely kicsivel több, mint egy éve indult, amolyan véletlenszerűen. A kisfiam mellett kezdtem el varrni ezt-azt az ovis kislányomnak, Lédának. Eleinte csak neki, aztán az ovis társainak, majd ismerősöknek aztán megrendelésekre. Gyorsan ráeszméltem, hogy ez az én utam, jöttek a jobbnál jobb ötletek és a vásárlóim elégedettsége mind növelte a meggyőződésemet; nekem ezt kell csinálom. Az ovis szett után készültek a babaváró termékek majd a sóval töltött párna és így tovább. Egy évig egyedül csináltam mindent, ami két gyerek mellett önmagában csoda volt, viszont nem tudtam tovább fejlődni. Ekkor csatlakozott hozzám a sógornőm, szintén a kisbabája mellől. Én tervezek, beszerzek, varrok és ő intézi a marketinget, fotókat, együttműködéseket. Együtt fejlődünk, tanulunk, tele vagyunk tervekkel, álmokkal, hiszem, hogy elindultunk valami nagy és komoly felé. A Léda műhely a harmadik gyermekem, nemrég született de már kacag és kúszik , viszont anyavállalkozóként úgy érzem nagy pillanathoz érkeztünk: most készül a kanapé karfájában megkapaszkodva lábra állni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Léda műhelyben igyekszünk olyan praktikus és divatos kiegészítőket készíteni babáknak és gyerekeknek, amik egyszerre könnyítik meg az anyukák életét és gyönyörködtetik a szemet is. Nem kész kollekciókat tartunk, hanem mindent egyedi szín és mintakombinációval valósítunk meg, így mindenki a saját igénye szerint kapja amit kér. Mindeközben természetesen ügyelünk arra, hogy minden, ami kikerül a kezünkből 100%-osan bababarát és kifogástalan minőségű legyen.

Miért érdemes rád szavazni?
És hogy miért érdemes ránk szavazni? Elsősorban azért, mert nagyot mozdítana minket az álmainkhoz vezető úton 🙂 Viszont ettől sokkal fontosabb az, hogy hosszútávú célunk környezettudatosságra nevelni a gyerekeket és a felnőtteket. Úgy alakítjuk a termékpalettánkat, hogy az anyagveszteségünk a lehető legkevesebb legyen, a termékeink tartósak és több funkciósak legyenek. Alapanyagaink kiválasztásánál igyekszünk olyan cégeket előnyben részesíteni, amelyek hasonló környezettudatosságról tettek már tanubizonyságot. Egy szó, mint száz: amikor egy Léda terméket rendelsz, nyugodtan és elégedetten dőlhetsz hátra, tudván, hogy nem csak egy szuper árut kapsz a pénzedért, de Te magad is tettél a Világunkért azzal, hogy minket választottál.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy 5 éves és egy 2,5 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
1,5 és 4 év

144. Komáromi Krisztina

Komáromi Krisztina

A vállalkozás neve
Plush&Bag – Ülj a táskádra!

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Olyan pléddé nyitható táskák készítésével, amit bárki bármikor tud használni! Legyen az strandolás vagy kirándulás esetleg babával való közös torna a szabadban!

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.facebook.com/Plush&Bag – Ülj a táskádra

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2015 júniusában kezdtem el vállalkozni! Tudtam, hogy szülés és GYES után nem tudok visszamenni az előző munkahelyemre. (Pont mint ahogy ezzel a legtöbb anyuka is szembesül) Kényszer vállalkozó lettem, bár régi álmom volt büfét üzemeltessek! Kerestem és szerencsémre találtam is 1 majd később 2 iskola büfét! Közben a Balaton környékén átvettünk a férjemmel 2 szépségszalon üzemeltetését! Amivel a mai napig is foglalkozunk! Nagyon szeretem az üzleteket, de mindig is éreztem magamban egyfajta önmegvalósítás iránti vágyat, így tavaly szeptemberben megszületett a Plush&Bag táska gondolata! 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Saját tapasztalatból születtek meg a Plush&Bag táskák! Amikor még picik voltak a gyerekek, mindig probléma volt hol cseréljek nekik gyorsan pelust…hova fektessem? Amikor már nagyobbak kezdtek lenni és sétáltam velük, mindig jól jött volna egy kis pléd amire a szép tavaszi napsütésben le lehet ülni! 🙂 Amit persze én mindig otthon felejtettem! 😀 Ezeknek a táskáknak a megalkotásával megszűnt ez a probléma, hiszen mind amellett , hogy abszolút táska funkciót tölt be! Van egy olyan plusz adottsága, hogy szét nyitható és ezáltal pléddé leteríthető! Így rá lehet ülni, gyermekek akár rá is fekhetnek! 🙂 A táskák folyamatos gyártás alatt vannak! 😉 Nem csak kézitáska és hátizsák formájában, hanem szabadban sportoló anyukáknak (vagy nem csak anyukáknak) nagyobb sporttáska jellegű, illetve strandtáska kivitelben is! 🙂 Persze a férfiakról sem feledkezünk meg! 😉

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném ha minél több anyukához/családhoz eljutna a Plush&Bag táska! Mert tényleg mindig kéznél van! 😉

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2 gyermekem van. Kisfiam 6.5 éves, kislányom 5 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Lányom 2 éves, a fiam 3,5 éves

145. Rostáné Csillag Judit

Rostáné Csillag Judit

A vállalkozás neve
Balkezesgyerekek.hu

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A balkezeség sajátosságainak megismertetése, kutatások publikálása, tanácsadás-oktatás a témában és balkezes termékek forgalmazása webáruházon keresztül.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.balkezesgyerekek.hu
www.facebook.com/balkezesgyerekek
www.instagram.com/balkezesgyerekek

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Fejben már évekkel ezelőtt elkezdtem a vállalkozást. Mindig kerestem a lehetőséget, hogy a családot és a munkát amennyire lehet össze tudjam egyeztetni.
Mindig függetlenségre-szabadságra vágytam a munkám során, hogy a saját ötleteimet tudjam megvalósítani. A téma adta magát, hiszen három gyerekem közül kettő balkezes. Jobbkezesként először nekik akartam segíteni, képeztem magam, külföldi oktatáson is részt vettem, majd a blogolás visszaigazolt, hogy ez a tudás másoknak is hasznos lehet. Ténylegesen 2017. őszén a lakásfelújítással egy időben kezdtem el a vállalkozást. Ezután már óvodákban és kiállításokon lehetett a balkezesgyerekek márkával találkozni, előadás keretei között. Emellett saját termékeket kezdtem el gyártani illetőleg általunk kipróbált márkákat forgalmazni. Végül elkészült a webshop is a termékek szélesebb körben való forgalmazására.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A weboldalam alcíme jellemzi legjobban a vállalkozást, ez pedig a balkezesség a mindennapokban.
Mi már megtapasztaltuk, hogy mit hogy érdemes és hogy nem érdemes csinálni. Ma már tanácsadóként tudok segíteni a balkezeseknek és a közvetlen környezetükben lévőknek. Óvodákban segítünk a témát mélyebben megismerni, balkezes termékeket forgalmazunk, saját speciális balkezes termékeket gyártunk és gondolunk a diszpraxiásokra és a diszgráfiásokra is a termékek szintjén. Azért a többesszám, mert együttműködöm egy fejlesztő pedagógussal is. A jövőben workshopot is szeretnék tartani. A www.balkezesgyerekek.huügyfélszolgálati elérhetőségen, a témával kapcsolatban minden kérdést-kérést szívesen veszek és egyedileg kezelek.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert szeretnék a témának ismertséget szerezni és persze a vállalkozásnak is. Mert ez a terület még mindig perifériára szorul, pedig szükséges az érintettek és a közvetlen környezet tájékoztatása, társadalmi elfogadtatása. Tudom, ez nem kis cél, de a kihívások visznek előre.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Három gyermekem van és 5, 10, 10 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4,9,9

146. Zaláné Csörsz Eszter

Zaláné Csörsz Eszter

A vállalkozás neve
Havi egy főzés

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Nőknek és édesanyáknak segítek, akik a kevés idejük ellenére szeretnék maguk elkészíteni a család ételeit, változatos és egészséges étrendet szeretnének biztosítani a családjuknak.

A vállalkozás székhelye:
Pécs

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.haviegyfozes.hu
www.facebook.com/haviegyfozes
www.facebook.com/groups/Kevés az időm, de főzni akarok!

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Miután egyre többet meséltem arról, hogy az ételek fagyasztása hogyan könnyíti meg az életemet a két, kis korkülönbséggel született gyermekem mellett, elkezdtem hobbi szinten egy blogot írni, hogy ne csak a környezetemhez jussanak el a tapasztalataim, hanem a távolabb élő édesanyákhoz is. A blog mellett elkészült az első tanfolyamom is, és már nem volt visszaút. 2017. január 6-án, a kislányom fél éves “szülinapján” hivatalosan is vállalkozó lettem.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A legtöbben húst és zöldséget szoktak a fagyasztószekrényben tárolni, esetleg ha akad, akkor valamilyen “maradékot”, pedig a fagyasztó sokkal-sokkal több lehetőséget rejt. Ezt mutatja a boltok mirelit részlege is, ahol nagyon gyorsan elkészíthető, szinte már kész ételeket tudunk vásárolni.De ezeket a fagyasztott ételeket akár mi is el tudjuk készíteni, olcsóbban és egészségesebben. A blogomban fagyasztással kapcsolatos információkat osztok meg, recepteket, melyeket bárki kipróbálhat.

Miért érdemes rád szavazni?
Azoknak igyekszem segíteni, akiknek kevés szabadidejük van főzni, vagy nem akarnak sok időt tölteni a konyhában, mégis fontos számukra, hogy a házi koszt. A kisfiam születése után saját magam is megtapasztaltam, milyen amikor még egy rántás elkészítése vagy egy hús feldarabolása is sokkal tovább tart, mert a kisfiam éppen éhes volt, fájt a hasa esetleg a foga, unatkozott, vagy csak ölben szeretett volna lenni. Segítség híján egyedül kellett minden háztartási teendőt ellátnom. Ugyanakkor fontos számomra, hogy egészségesen étkezzünk, az ételeinket én készíthessem el. A kisfiam első születésnapján pedig bejelentettük a kistestvér érkezését, és tudtam, hogy még nehezebb dolgom lesz. A blogban a saját tapasztalataimat, kudarcaimat igyekszem másokkal megosztani.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
2,5 gyermekem van 🙂 A kisfiam 3,5 éves, a kislányom a napokban lesz 2 éves, és szeptemberben érkezik a harmadik gyermekünk.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
Kisfiam 2 és fél éves , a kislányom fél éves.

147. Kabai Piroska

Kabai Piroska

A vállalkozás neve
Szelíd Szülő Szalon

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermeknevelési tanácsadással és pszichológiai ismeretterjesztéssel foglalkozom. Célom, hogy bizalmat ébresszek a szelíd, együttműködésre építő technikák iránt, ami sokszor annyit jelent, hogy megválogatjuk a szavainkat, a hangsúlyokat és sok mindent nem mondunk ki szülőként a gyermekünknek. Ezáltal sok későbbi kapcsolati – vagy magatartási zavar is megelőzhető. Hiszem és látom, hogy az empátia fejleszthető és segít, ha felidézzük, hogy mi is voltunk gyerekek. A szülői önismeret – erősségeink, korlátaink, motivációink ismerete – az egyik alap pillére a gyermekek egészséges személyiségének és önbizalmának.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.szelidszulo.hu
www.facebook.com/Szelíd-Szülő-Szalon

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2012-ben született a Szelíd Szülő Szalon, miután két éve követtem a Gazdagmami cikkeit, leveleit, majd a Gazdagmami Tanfolyam útmutatása alapján belevágtam 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Népszerű és kevésbé ismert gyermeknevelési szakkönyvekről írok könyvismertetőket, ami segít eldönteni az olvasónak, hogy számára érdekes-e, hozzá, neki szól-e az a könyv, illetve kiemelek általam fontosnak tartott gondolatokat, amelyek a könyv elolvasása nélkül is tágíthatják a szemléletünket. Ezen kívül egyéni és csoportos gyermeknevelési tanácsadással, együtt-gondolkodással segítem a hozzám forduló szülőket.

Miért érdemes rád szavazni?
A szavazatok egyfelől segítik népszerűsíteni a lélektani szempontokat a gyereknevelésben és ezzel hozzájárulnak egy empatikus, nyitott, a világ felé bizalommal forduló generáció születéséhez, másfelől sokat jelent nekem minden egyes szavazat.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Egy kislányom van, nyolc éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
3

148. Gregus Éva

Gregus-Éva

A vállalkozás neve
IGNEM PERITUS Kft.

Melyik kategóriában nevezel?
45 éves kor után indított vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Munka- és tűzvédelmi szaktevékenységgel és azt kiegészítő szükséges műszaki szolgáltatásokkal foglalkozik a vállalkozás.

A vállalkozás székhelye:
Budapest

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.gg-munka-tuzved.hu
www.facebook.com/IGNEM Peritus KFT

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az életem úgy alakult, hogy a sokadik tragédiát követően át kellett értékeljem Magamat, a helyzetemet, a tudásomat. Feltettem a kérdést magamnak: Ezt érdemlem, ennyit érek? Nem, nem ennyit érek! Visszhangzott a fejemben.
Három nappalin tanuló gyermekemmel, 45 éves friss egyedülállóként, műszaki végzettséggel kellett helyt állnom, új életet kezdeni szinte nulláról.
Úgy éreztem azt amit azelőtt tűrnöm kellett, nem fogom hagyni tovább.
Munkahely mellett kezdtem az életünket lépésről lépésre újratervezni. Hosszútávú, megélhetést biztosító, stabil vállalkozást álmodtam meg, ahol a munkám a hivatásom, azt és akkor teszem amikor én akarom. 2014 nyarán megalapítottam az Ignem Peritus munka- és tűzvédelmi Kft-t, majd Bajáról Budapestre költöztünk. Hálásan köszönöm Gyermekeimnek azt, hogy akkor helytálltak velem, segítették a “vajúdást” és a “4.gyerek” 🙂 , vagyis a vállalkozás megszületését és amiért azóta is támogatnak mindhárman. Hálás vagyok Szerelmemnek, amiért bírta cérnával az agyalásaimat, éjszakába hajló ötleteléseimet, emberileg és szakmailag támogat és máig kitart mellettem. Mindenkinek köszönöm, aki idáig segített.Mára az úgymond “gyerekbetegségeken” túl van a Kft, és ebből a bevételből élünk meg. A mai világ gyors gazdasági és jogi változásai megkövetelik a folyamatos rugalmasságomat, profizmust, naprakészséget, önképzést.Saját márkát, jövőt építek. Mottó: ” Megelőzés az Ön biztonsága! Vállalkozásoknak szóló szaktevékenységünk mellett hamarosan indul a gyerekeknek szóló programunk. Ennek kidolgozásában nagy hangsúlyt fektettem a kiskorúak munka- és tűzbiztonsági ismereteinek megfelelő adaptálására.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden vállalkozásnak /egyéni vagy társas vállalkozás, alapítvány, egyesület, társasház…stb./ segíteni tudok szaktevékenységemmel, akinek legalább egy órára bejelentett 1 fő munkavállalója van. Sokoldalú szolgáltatáscsomagunkkal egy kézben tartva segítjük az ügyfeleinket a biztonságosabbá válásuk útján és a kötelező hatósági megfelelésben.

Miért érdemes rád szavazni?
Az IGNEM PERITUS Kft. a többoldalú biztonság megteremtését a megelőzés eszközével végzi. Legyél velünk biztonságban! Azért szavazz rám, mert a példámmal, tapasztalataimmal segíteni tudok sok-sok nőnek megtenni azt a bizonyos lépést.

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Három gyermekem van: 25, 24, 11 évesek.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
22, 21és 8

149. Szabó Andrea

Szabó Andrea

A vállalkozás neve
TündérTár- Legyen Saját Tündéred!

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél idősebb “haladó” vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Tündéres ékszereket tervezek és készítek, melyeken keresztül varázslatot szeretnék vinni az emberek életébe.

A vállalkozás székhelye:
Kozármisleny

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.tundertar.hu
www.facebook.com/LegyenSajatTundered

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
7 évvel ezelőtt, második gyermekem 2 éves korában kezdtem el az első vállalkozásom. Vissza szerettem volna térni a munkaerőpiacra, de rengeteg akadályba ütköztem anyaként, ezért kénytelen voltam magamnak munkahelyet teremteni. Harmadik gyermekünk megszületése után szünetet tartottam, majd 2017 márciusában indítottam útjára a mostani vállalkozásomat. Három gyermek mellett szükségem van arra, hogy rugalmasan tudjak dolgozni, nem mellesleg pedig az alkotás számomra kikapcsolódás is, így több oldalról is jó döntésnek bizonyult a vállalkozás indítása.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A rohanó világban rengeteg stressz ér minket. A Tündéreimmel szeretnék harmóniát vinni az emberek életébe, az ásványok segítségével fizikálisan, a tündérekkel pedig mentálisan. A legújabb termékem egy olyan üveglencsés ékszer, melyben pozitív megerősítések, mantrák szerepelnek. Ezek az ékszerek, miközben hordjuk őket, pozitív energiát sugároznak, illetve emlékeztetnek a vágyainkra. Az összetartozás érzését erősíthetjük az anya-lánya ékszerekkel. Mivel fiaim vannak, dolgozom anya-fia megoldásokon is. 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
Mert keresem az egyedi megoldásokat, szeretek alkotni és boldogsággal tölt el, hogy ezzel nem csak magamnak, de másoknak is örömet szerzek. Azt csinálom, amit igazán szeretek és imádom! Boldog vagyok, mikor az általam készített ékszerrel egy kis varázslatot tudok csempészni új tulajdonosa életébe. 🙂

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
3 kisfiam van: Zétény 5, Soma 9 és Dani 12 éves.

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
4, 8 és 11

150. Szilvási Kata

Szilvási Kata

A vállalkozás neve
Anya úgyis megcsinálja! program

Melyik kategóriában nevezel?
1 évnél fiatalabb kezdő vállalkozás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Anyukáknak szervezek kihívásokat, olyan tevékenységekből, amelyet szeretnénk napi szinten végezni, de eddig nem volt rá energiánk, kedvünk, időnk. Legyen szó mozgásról, gyerekekkel kapcsolatos tevékenységekről, kreatív hobbiról: csapatban minden könnyebben megy és Anya úgyis mindent megcsinál, ha igazán akarja!

A vállalkozás székhelye:
Veszprém

A vállalkozás honlapja/blogja:
www.anyaugyismegcsinalja.mammba.hu
www.facebook.com/groups/MammBa – Anya úgyis megcsinálja!: “LoveYourBelly” kihívás
www.facebook.com/groups/Mesélj minden este a gyermekednek! (MammBa:Anya úgyis megcsinálja!program)
www.instagram.com/mammbahu

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
6 éve kezdtem el írni a MammBa blogot, melyben a gyereköltöztetésről osztok meg praktikus tanácsokat, ötleteket, hasznos információkat Kismamáknak és Anyukáknak. Mivel ez idő alatt a kislányom mellé még született 3 kisfiam, így az anyaság mellett az “én-idő” fogalmát felértékeltem, nagyon fontosnak tartottam, hogy szánjunk magunkra időt minden nap a testi és lelki feltöltődésünk érdekében. Így jött az Anya úgyis megcsinálja! program ötlete 2018. februárjában, amelyben kihívásos rendszerben segítem az anyukákat motiválni, ösztönözni, hogy a kitűzött céljukat véghez vigyék.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
30 napos online kihívásokat végzünk együtt, melyeknél fontos a csoport ereje, a motiváció, a gyakorlás, mert egyedül hajlamosak vagyunk hamar feladni: például szülés utáni hasizom regeneráló torna (LoveYourBelly), intim torna (Kriston Intim torna), az otthonunk rendbetétele (KonMari módszer), kreatív hobbijaink gyakorlása. Ösztönzöm és segítem a csoportok tagjait a napi bejelentkezésekkel és azzal, hogy én is aktív résztvevője vagyok a kihívásoknak.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha azt szeretnéd, hogy egy régóta kitűzött “anyukás” célodat megvalósítsd és ne csak halogasd, akkor gyere és csatlakozz az Anya úgyis megcsinálja! programhoz, válaszd ki, hogy miben szeretnél elsőként eredményes lenni!

Hány gyermeked van és mennyi idősek?
Frida (6,5 éves), Kán (5 éves), Dante (3 éves), Belián (1 éves)

Hány évesek voltak a gyermekeid, amikor a vállalkozásodat indítottad?
6,5; 5; 3; 1