Hírek

Interjú Burján Eszterrel

Hogyan jött az ötlet?

Magamból, igazából ez vagyok én. IMG_20150428_104453

Már gyerekként is gyűjtöttem az érdekes üvegszilánkokat az utcán. Emlékszem, volt egy talált kedves üvegszilánkom, melyből később magam kreáltam szilánk-nyakláncot. Büszkén és nem minden veszélyt nélkülözve hordtam… Azóta sok minden változott körülöttem, de az ÜVEG szeretete megmaradt. Az üvegfestés régebben is a mindennapjaim szerves részét képezte. Mindig is festettem üvegre más kérdés, hogy „AsterGlass Design” csak pár éve lett belőle. “Interjú Burján Eszterrel” bővebben

Interjú Kereki Krisztinával

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Már megszületett a harmadik gyermekünk is, amikor találkoztam a modern gyöngyfűzéssel. Addig csak a népi gyöngygallérokat ismertem, de IMGP5356_R_600nem fűztem még sosem. Teljesen új világ tárult ki előttem, és bár korábban számos kreatív területen kipróbáltam magam, az új hobbi tartósnak bizonyult. Ráadásul már pár hónap után elkezdtem saját mintákat kitalálni, ami aztán nagyon izgalmassá tette számomra az egészet. Egy részvénytársaságnál dolgoztam korábban, ez időközben becsődölt, így nem volt hová visszamenni. “Interjú Kereki Krisztinával” bővebben

[VIDEÓINTERJÚ] Aki nagyban látja a piciket

Katona Eszter egy gyerek és főállás mellett kezdett vállalkozni, aztán mert meghozni a döntést: otthagyta a munkahelyét, hogy teljes időben vállalkozó lehessen. A BabyBerry és a Pici Piac alapítójával készítettem Skype interjút, aki az Év Anyavállalata versenyen bejutott a második fordulóba és különdíjat kapott.

Interjú Zrubka Eszterrel

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Bár az szakmai pályám komoly irodai munkavégzéssel járt – mint 12931195_1162625693756160_5030855432671270286_nEurópai Úniós szakértő – mindig is szerettem kézműveskedni, alkotó munkát végezni. Egy nap egy művész csodálatos alkotásira bukkantam, aki felnőttek és gyűjtők számára készített különleges játékfigurákat. Rögtön utána is néztem milyen technikával készülnek a művek, így indult minden. A tűnemezelést hamar elsajátítottam, hiszen a kreativitás sosem veszett ki életemből, sokféle technikát kipróbáltam gyerekkoromtól kezdve. “Interjú Zrubka Eszterrel” bővebben

Interjú Petneházi Szilviával

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Saját betegségem folytán találkoztam először a paleolit táplálkozással. Második gyermekem születése után kezdtem az életmódváltást PCO, és hormonzavar, gyötrő szénanátha miatt. Akkor már túl voltam többféle diétán, gyógymódon, mert hittem abban, hogy gyógyszer nélkül is van photoremény a gyógyulásra. Olyan jól sikerült az életmódváltás, hogy harmadik gyermekem már ennek köszönhető  Magyarországon még épp hogy csak indulóban volt a paleo mozgalom, így recepteket szinte csak külföldi oldalakról tudtam meríteni. Akkor kezdtem el „lefordítani” a saját receptjeimet paleósra. Ekkor jutott eszembe, hogy sokan vannak rajtam kívül, akik ugyanebben a cipőben járnak, receptekre vadásznak. Vidéki anyukaként viszont korlátozott volt az alapanyag beszerzés, így arra törekedtem, hogy a paleo ételeknél minimális különleges alapanyagra legyen szükség, és hogy a receptek ne terheljék meg a családi kasszát. “Interjú Petneházi Szilviával” bővebben

Interjú Nagy Jucóval

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Multinacionális cégnél töltött közel 3 évtizedes informatikusi múlttal a hátam mögött valami egész másra, nagyobb szabadságra vágytam. A tervem egy saját takaros kis virágüzlet és hozzákapcsolódóan egy 1094820_371876912938586_1483523931_nwebáruház megnyitása és a virágkultúra népszerűsítése volt. A virágkötészetről nem sok fogalmam volt és vállalkozói, pénzügyi, marketing ismereteim is felületesek voltak. A tanulás egész életemet átszőtte, így elkezdtem képezni magam ezeken a területeken is és teszem ezt a mai napig is. Az útkeresés és felkészülés stádiumában 2012-ben részt vettem életem első Gazdagmamis Üzletanyu konferenciámon, ami eldöntötte a további sorsomat. A sok inspiráló anyuka története teljesen megfertőzött, tudtam, hogy számomra már nincs más út. Még többet tanultam és közben elkezdtem tervezni a vállalkozásomat. A pénzügyi szakügyintézői végzettséghez diplomamunkaként a saját webáruházam üzleti tervét készítettem el. “Interjú Nagy Jucóval” bővebben

Interjú Adorjánné Knábel Tündével

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

2001-ben végeztem szülésznőként, s már akkor megfogalmazódott bennem, hogy a kismamákat fontos volna felkészíteni a szülésre. _RON7259Tanulmányaim alatt is besegítettem a Köldökzsinór Alapítvány munkájába, ami szintén a várandósokért volt. Ekkor még friss diplomával, sem a gyakorlati, sem egyéb tapasztalattal nem rendelkeztem, így ezeket a terveket eltettem későbbre. Majd, mikor a 2. fiam is megszületett egy számomra nagyon fontos ember, kolléganő alapítványában, a Köldökzsinór Alapítványban kezdtem el a szülésfelkészítést. Nagy terveim voltak. A munkahelyünk- Paksi Gyógyászati Központ helyet biztosított a foglalkozásokra, de nem tudtam megteremteni a nőgyógyászat aulájában azt a miliőt, ahol az ennyire intim dolgok kerülnek szóba. Így tovább gondolkodtam, s létrejött a Gólyahír Programok. “Interjú Adorjánné Knábel Tündével” bővebben